Eger - napilap, 1936

1936-08-15 / 130. szám

1936 augusztus 15. EGER—GYÖNGYÖSI ÚJSÁG. 5 * Házasság. Harrach Ezzlhe, 6a Kelemen Zoltán kereskedő, (Eger) e hő 11-én házaieágot kötöttek. (Minden külön értesítés helyett.) — Javítják a gyöngyösi Szent Bertalan templom két harangját. Feltűnt Gyöngyös közönségének, hogy néhány nap óta a Szent Bertalan templomban csak egy haranggal harangoznak. A kö­zépső és a nagy harangra most szerelnek fel új tengelyeket, mert a régi elkopott ős félő volt, hogy valami baj történik. A tengely átszerelését a harangok öntője, Sleeák László neves budapesti harangöntő végzi. A munkála­tokkal szombatra készülnek el. * Fényképezéshez filmet, le­mezt Rudlofnál szerezze be. Fő­utca. Tel. 159. — Az egri országzászló emlék­műnél az őrszolgálatot augusztus 15- én a Központi Katolikus föld­műves Ifj. Egyesület adja, Bóta József parancsnok vezetésével. 16- án, vasárnap p?dig az Egri öakéntesTűzoltó és Mentő Egye­sület Stabó Aladár ezakaezpa- ranosnok vezetésével. A zenét mindkét nspon az Országos Frontharoos Szövetség egri fő­csoportjának zenekara szolgál­tatja, Heid János karmester ve­zetésével. — Vitézi ünnepség Budapesten. A Fogarasi és Hjjtsár út ser- kán épült vitézi házak ünnepé­lyes átadása a kormányzó leg­magasabb jelenlétében f. évi augusztus bő 20-án 12 órakor történik. Az ünnepélyre meghí­vom azon vidéki vitézeket is, akik a Szent István napi körme- nat alkalmából Budapesten I r- t zkodnak. Tekintettel arr?, hogy ez ünnepély pontosan 12 órakor kezdődik, felkérem az ünnepé­lyen résztvevő vitézeket, hogy a gyülekező helyen (XIV. kér. Fo­garasi út és Hajtsár üt sarok, elérhető a Keleti p. u. érkezési o'daláról induló Hévvel, leszál­lás «Kertvároe» megállóhelyen) 11 órakor jelenjenek meg. Szék- kapitány. * Bortörvény tábla legújabb kiadás már kapható a Sajtószövet­kezetben. — A Pesti Tizede új számában Bún József, dr. Makai Ernő, Szvie zsényi Zolán, dr Horváth István és mások nyilatkoznak. A rész­vény, kötvény és záloglevélpiacról, a gabonatőzsdéről, határidőfizlet- rol érdekes információkat közöl a lap, amelynek textil, biztosítási, vegyészeti, vas- és gépipari, vidéki hitelélet rovatatai is igen érdeke­sek. * Csillár, rádió, fotó dóig út Rudlofnál »z rézzé be. Főutca. T. 1, 159. Az Eger Gyöngyösi Újság gyöngyösi szerkesztősége és kiadóhivatala: Szent Bertalan u 1. Telefonszáma: 322 — A MESE vizipólócsapata va­■árnsp Győrben mérkőzik ez ETO-val bz I b. orztfilyú baj­noki döntők során. Az ellő mér­kőzést, mini iimeretes 2:1 arány­ban Egerben megnyerte a MESE. A most lejátszandó mérkőzés eredményétől függ, hogy melyik csapat játszik a budapesti I. b. osztály bajnokával, sz I. osz­tályba való bejutásért. — Itt a néprádió. A rádió nép- szerűsítése érdekében elhatároz­ták, hogy harmincpzer darab néprádiót hoznak forgalomba oloiő egységáron, az eddigi ter­vek szerint 80 pengőért, megfe­lelő havi törlesztés mellett. Et töl az akoiőtői várják, hogy a rádió előfizetők száma harminc- ezerrel növekedni fog. — Versenytárgyalás az egri tör­vényszék tüzelőszer ellátására. Az egri törvényszék elnöke a kir. törvényszék és a területéhes tsriozó járásbíróságok, fogházak tüzelősrerrel való ellátására ver­senytárgyalást hirdet. A szabály­szerűen felszerelt és a megfelelő kellékekkel ellátott ajánlatokat szeptember 2 án délelőtt 9 óráig kell az egri törvényszék elnöki irodájában beadni, * Siesta Szanatórium, Buda­pest, I., Ruh György u. 5., a főváros egyik legideálisabban fakvő és orvosilig legtökélete­sebben felszerelt gyógyintézete. Bel- és ideggyógyászát, sebészet, szülészet, nőgyógyászat, urológia stb. Röntgen. Kémiai és mikrosz­kopiái laboratórium. — Elektro- oírdiogrsph (szívvizsgálő). — Krogh-féle alapanyagaiéra vizs­gáló készülék. Enterocleener (bél­fürdő). Modern vízgyőgyintézet! Orvosilag vezetett villanyüzemü konyha ! Elsőrendű ellátás. 9700 négyszögöles p rk! O cső árak! — Kétezer darabbal emelik az 08ziálysorsjegysk számát. Az új osztálysorsjáték, amely a nyere­ményeket szaporította, kitünően bevált. Az októberben kezdődő legközelebbi jáiébperiődutban, az eddigi 84 ezer darabból állő sorsjagyállományt 2000 darabbal megszaporítják, tehát 86 ezer sorsjegy lesz o'itőbertől a for­galomban. — Jó a termés — fellendült a textilipar. A kedvező termésered­mények hatása a textiliparban is észlelhető. A rendelésekből lát­ható, hogy sz őszi szezonban rekordforgalmat bonyolítanak majd le az egri kereskedők, a- kiknek régóta nem voltak ilyen kedvező kilátásaik. * Bélrenyheség és kínzó fő­fájások, a máj és az epeutak bán- talinai, gyomor- és bélhurut, arany­eres bajok és a végbél megbete­gedései esetén a természetes ‘Fe­renc József* keserűvíz gyorsan és biztosan megszünteti a hasi­szervek pangását. Sok évi kórházi tapasztalat igazolja, hogy a Ferenc József víz használata a bélműkö dést kitűnően szabályozza és eré­lyes elvonó hatása következtében soványító kúrákra is igen alkal­mas. FILM * Uránia. Szombaton: Tangó­király (Válik a feleségem) vígjá­ték. Főszereplők: Liáné Haid, Hermann Thimig, Leó Slezák és Georg Alexander. — Vasárnap az egri moziközönségtöl legtöbb sza­vazatot kapott film: Mazurka a szezon egyik legszebb filmje Pola Negri-vel. Változatos kísérő mű­sor. Magyar világhíradő. Eőladá- sok mindkét nap 4, 1/i7 és ya9 órakor. — A monoebóli erdőben felakaszt­va holtan talaltak egy 19 éves gaz- dalegónyt. Néhány nappal ezelőtt eltűnt szülei lakásáról Szabó Kertházi Béla 19 éves borsod- szentmörtoni gaidalegőny, akit szerdán délután a ciendórjárőr talált mag Monosbél határában. Megállapították, hogy a legény öngyilkos lett, kérdés marad azonban, hogy mi vitte a ha­lálba a jómódú gazdaszülők fiát, Az orvosi vizsgálat során meg­állapították, hogy a holttesten semmiféle külsérelmi nyom n9m látható, ciupán a zsineg helye, amely már egészen belsvágődotl a nyákba. A vizsgálat tovább folyik. — Minden előfizető negyedéven­ként lapnnk hétköznapi számaiban 10 szóig két ingyenes feishirdetésre jogosait. Laptulajdonos: EGRI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET. Felelős szerkesztő Dr. Kapor Elemér. Felelős kiadó Radil Kérőig. SPORT Osztályozó mérkőzések Miskolc: MMTE-BLASE 2:0(0 0); Hatvan: Baglyasaljai SE—HVSE 1: 0 (0:0) 1 Sorsoltak az őszi szezonra. Szeptember 6: GYAK—PTK, SSE —MESE. Szeptember 13: SBTC-GYAK, SAC—MESE. Szeptember 20: HVSE—MESE, SAC—GYAK. Szeptember 27: MESE-PBÜSE, OVTK—GYAK. Október 4: MESE —DVTK, GYAK—DAC Októberit: MESE—PTK, MVSC- GYAK. Október 18: SBTC —MESE, GYAK-SSE. Október 25: MESE-GYAK. November 8: MESE—DAC, PBÜSE—GYAK. November 15: MVSO-MESE, GYAK-DVTK. November 22: OVTK—MESE, GYáK—HVSE. Pály .választók az előlállők. A sorsolás a MESE ra nézve kedvezőtlen, mert első három mérkőzését idegenben játssza ás osak szeptember 27-én nyithatja meg itthon is a bajnoki szezont, ami nagy anyagi veszteséget je­lent. Szó van arról, hogy a SSE, HVSE, vagy SÁG mérkőzés pá­lyaválasztó jogát felcserélik. Értékálló zongorát az ország egyetlen zongora­gyárában vásároljon MUSICA-nál BUDAPEST, VII., Erzsébet-körút 43. (Royal Apolló). Szent István betében 10% külön engedmény. Vétel-csere-javítás -hangolás. kedvező fizetési feltételek, váltó nélkül, kezelési költség nincs. Ünnepi műsor. Szombaton : délután órakor Cáglédi MÁV-MESE barátsá­gos szezonnyitó mérkőzés az Ér­sekkerti sporttelepen. Bíró: Sim- kulák. Határbírák: dr. Molaár és Vargha. A mérkőzést minden­ki nagy érdeklődéssel várja, mert a MESE-bsn a hírek sze­rint új emberek is bemutatkoz­nak. A vendégcsapat jelentékeny játékerői képvisel és jő sportra, érdekes küzdelemre van kilátás. Cegléd: 14, 15, 16 án az orszá­gos MOVE tenciszbajnokságob a MESE játékosainak részvéte­lével. A csapat tagjai: női egyes : Novotny, Lokcsánszky, Kőnig Ili. Férfi egyes: dr. Drotleff, Horváth, Látay (most lépett be a MESE-be) Loydl,Kiss György, Férfi páros: Drotlaff—Létay, Horváth—Loydl. Vegyes páros: Drotleff—Lokcsánszky, Loydl— Novotny és Kiss—Kőnig. Kioszk-Borbélyok 3:3 (1:1) Bíró: Vargtia. A két egyenrangú ellenfél kö­zül a Kioszk többet támadott, a Borbélyok veszélyes lefutá­sokkal tűntek ki. A Lacző Kranczl párviadal volt lényegében a mérkőzés, az eredmény reális. Jellemző a lendületre és a játék­ra, hogy három labdát lyukasz­tottak ki és 2 perccel a játékidő letelte előtt abba kellett hagyni a mérkőzést, mert több labda •a égen se földön nem akadt. Gőllövők: Szűcs I., Szűcs II., Lacző 11-ből, illetve a borbélyok részéről Kováéi, Nagy, Kranczl. Labdalyukasztők: Kranczl az I. félidő 3. percében, Harangi a II. félidő 18. percében és két perccel a befejezés előtt ismét Kranczl. Jók voltak még : Lacző, Kranczl, Harangi, Kovács és a Szűcsök. A Kioszk pisztonos jobbhalfja is jő volt — a borbélyoknak. Habozás nélküli döntetlen, majd nem egy hosszú lépéssel nyerve, de a döntő pillanatban a lépőt puhán, rövidre jött ki. A mér­kőzést előreláthatólag meghosz- ■zabbífják. — A hirdetéseket kérjük naponta dó lelőtt II óráig feladni. Tűzifa I. o. száraz, rövidre hasogatva, q ként 2*50—2*60. Kőszén, darabos q-ként 2*— P. - Faszén is a legolcsóbban kapható. Fehér József, Kaszinó u. 4. Árjegyzék.

Next

/
Oldalképek
Tartalom