Eger - napilap, 1936
1936-08-15 / 130. szám
6 EGER—GYÖNGYÖSI ÚJSÁG. 1936 augusztus 15. KÖZGAZDASÁG A talaj árja. A növények víz nélkül nem élhetnek és mégis a mélyen gyökerező növények, pl. lucerna, a fás növények, a legnagyobb szárazságot is állják. Eülönüsen feltűnő, hegy városokban aszfalt közé ékelt fák is szépen dízelének, pedig nem is öntözik azokat. Ezek a talajvízből, a talaj árjából veszik a szükséges tápláló nedveket. A talajvíz nem tiszta víz. Rendszerint oldva tartalmaz növényi tfiplálőanyagokat. A talajvíz nem is marad egy helyben, állandóén mozgásban van, a talaj rétegeződése szerint lassan folyik a talaj árja a mély pontok felé, ezért lehet növényi élet ott is, ahol hosszabb ideje nem volt eső. De másik mozgási iránya is van a talajvíznek. Ha rok a csapadék, ez a talajban lefelé mozog, ha pedig kevés a csapadék, úgy különösen szárazabb vidékeken párolgás folytán a talajvíz felfelé szivárog és a benne oldott növényi tápláló- anyagok a víz elpárolgása után a felsőtalajban felhalmozódnak. Ha káros sókat is tartalmaz a talajvíz, szikső virágozhat ki a talaj felszínén. Ha azonban sok az eső, akkor fordítva, lefelé halad a víz. A szénsavval telített esővíz jól oldja a talajban lévő növényi táplálőanyagokat és azokat lemossa az altalajba, a talaj árjába. Ezért szegények, soványak a ciapadékdus vidékek talajai. Ezidén nálunk is sok volt az eső, nemcsak tavasszal, de nyáron is, ez a sok csapadék pedig kimosta, kilúgozta a feltalaj kész növényi tápanyagait. Ennek következtében a növények, különösen fejlődésük kezdetén, nem találnak majd elegendő, könnyen felvehető táplálékot. A trágyázásra ezidén tehát nagy gondot kall fordítani és minthogy könnyen felvehető táp- lálőanyag ciak műtrágyákban van, a műtrágyázás ebben &z évben el nem mulasztható. — Tízszázalékos adót terveznek a kozmetikai cikkekre. A kozmetikai iparban használatos összes kozmetikai cikkekre, így a fogpasztára, pipere szappanra, és a különféle szépitöazerebre 10 százalékos adó kivetését tervezik- Az adőlerováa igazolásaképpen i'.kötőszaiaggal jelennek meg a cikkek a piacon. Az adót a gyárakban rőjják majd le, de természetesen a vásárló közönség ís meg fogja azt érezni. Drágább lesz a szépség. Budapesti rádió-műsor. Péntek, augusztus 14. 415: «Hogyan lesz a kékvirágos lenből vászon*. írta: Dr. Wefaner Józsefné (Felolvasás) 4.45: Idő jelzés, időjárás jelentés, hírek. 5 : A Beszkárt Budai Főműhelyének Dalköre. 5.35: ‘Magyarország gazdasági élete az év első felében*. Varga István dr. előadása. 6.05: Spanyol hanglemezek 6.55: <Az ősz Olaszországban*. (Felolvasás). 7.05: A rádió szalonzenekara. 7.20: Olimpiai híradás 810: A Szegedi Szabadtéri Játékok keretében a •János vitéz* előadásának közve títé&e Szegedről. 9.15: Hírek. 10.55: Látogatás a Normafánál a Királyi Magyar Automobil Club által a (Nemzetközi Autocamping ralié* tiszteletére rendezett táborozási ünnepélyen. Beszélő Sztankovits Viktor dr. Utána : Időjárásjelentés. 11.30; Frank Lajos gordonkázik (zon gorankísérettel). 0.05: Hírek. Szombat, augusztus 15. 9.30: Hírek. 10: Egyházi zene és szentbeszéd a Szent Imre városi (cisztercita) plébániatemplomból. A 11.15: Görögkatolikus istentisztelet a Rőzsákterén levő magyar plébániatemplomból. 12.20: Időjelzés, idő járás- és vízállásjelentés. l2 30: Térzene Szegedről 2 A rádió szalonzenekara 2 45; ‘Amerikai mozaik*. Antalffy Vilmos dr. előadása. 3.30: Majtényi György előadása. 4.30: Tánclemezek. 5.10: • Az utazás örömei* Holló József csevegése. 5 40: Hámory Imre magyar nótákat énekel, kísér Vidák Jóska cigányzene kara. 6.50: <Két hangkép a magyar múltból* 7.40 : Az Operaház tagjaiból alakult zenekar. 9: Olimpiai híradás 8 30: Közvetítés a Brittannia szállóból. Rácz József és cigányzenekara. 10: Hírek, időjárásjelentés. II: Hanglemezek. 0.05: Hírek. Vasárnap, augusztus 16. 9.30: Hírek 10; Református istentisztelet a Kálvin téri templomból. li: Egyházi népének és szentbeszéd a Jézus Szíve templomból. 12.30: Budapesti Hangversenyzenekar. 1.45: ‘Viléghíradó* 2: Hanglemezek. 3: A m kir földmívelósügyi minisztérium rádióelőadássorozata. «A szőlő eltartása* 3 50: Csiby József zongorázik. 4 20: «A Szent Jobb története*. (Felolvasás). 5: Suki Tóni és cigányzenekara. 6: Az olimpiai játékok záróünnepségének közvetítése Berlinből. 7: A rádió szalonzenekara. 8 10 : Tarka est. 10: A Buttola jazzenekar műsora Buttola Ede énekszámaival. 10.45: Wanda Werminska lengyel dalokat énekel, zongorán kiséri Polgár Tibor. 11.15: Kóczó Gyula és cigányzenekara muzsikál. 0.05: Hírek. Hétfő, augusztus 17. 6.45: Torna Utána : Hanglemezek. 7.20 : Étrend 10 Hírek. 10.20 : • Teleki László gróf levelei külföldről a szabadságharc után*. (Felolvasás ) 10 45 ; Deák Ferenc pesti otthona. (Felolvasás ) II10 : Nemzet közi vízjelzőszolgálat. 12: Déli harangszó az Egyetemi templomból, időjárásjelentós 12.05: Szikossy Gizella és Szemere László énekel (zongorakisérettel) 12.30: Hírek. 1.20: Időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. I 30: Lendvai Jóska és cigányzenekara. 2.40: Hírek, étrend, élelmiszerárak, piaci árak és árfolyamhírek. | Az egri kir. jbiróság, mint tkvi hatóság. 11611/1936. sz. Árverési hirdetmény kivonat. Dr. Kőrősy Pál végrehajtatónak Bárdos Sándor végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 178 P tőkekövetelés és járulékai behajtása végett az egri kir. járásbíróság területén levő, Eger városában fekvő s az egri 475 sz. tkvi betétben A I. 1—2 sorsz, 1730, 1731 hrsz. alatt felvett ház ingatlanból s B 3. sorsz. alatt Bárdos Sándor nevén álló ‘/a rész illetőségre, annak alkotó részei és tartozékaira 1200 P kikiáltási árban. Az egri 6538 számú telekkönyvi betétben A I. 7—9 sorsz. 3303/1, 7304/1, 7305. hrsz. alatt felvett szántó ingatlanokból a B 1. sorsz. szerint Bárdos Sándor nevén álló '/* rész illetőségre annak alko'órészei és tartozékaira 1557’ P kikiáltási ároan, — az egri 3760 sz. tkvi betétben Á kereszt 1- sorsz. 1602 hrsz. alatt felvett s Bárdos Sándor nevén álló ház illetőségre, annak alkotó részei és tartozékaira 350 P kikiáltási árban, — az egri 6859 sz. tkvi betétben A I. 3, 4. sorsz. 7303/2, 7304/2. hrsz. alatt felvett s Bárdos Sándor nevén álló szántók illetőségre, annak alkotórészei és tartozékaira 210 P, — az egri 7161 sz. tkvi betétben A I. 1—3. sorsz. 5867/3, 5888/2, 5889 hrsz. alatt felvett s Bárdos Sándor nevén álló szántók illetőségre, annak alkotórészei és tartozékaira 129 pengő kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1936. évi aug. hő 25. napján délelőtt 9 órakor a telekkönyvi hatóság hivatalos helyiségében, fasz. 12. ajtó, fogják megtartani. 1. Az árverés alá eső ingatlanokat a 475 sz. betétbelit ha az árverést Kardos Sándor kívánja, akkor 600 pengő nél, ha Bárdos János kívánja, akkor 1(00 pengőnél, ha dr. Kőrösy Pál kívánja, 1050 pengőnél alacsonyabb áron eladni nem lehet. Az egri 6538 sz. betétbeli ingatlanokra vonatkozóan, ha az árverés megtartását Kardos Sándor kívánja, akkor 500 pengőnél, ha Bárdos János kívánja, akkor 1000 pengőnél, ha dr. Kőrösy Pál kívánja, akkor 1245 pengőnél alacsonyabb áron eladni nem lehet. Az egri 3760 sz. betétbeli ingatlanra vonatkozóan, ha az árverés megtartását Mirkóczki Ferenc kívánja, akkor 175 pengőnél,ha Bárdos János kívánja, akkor 2C0 pengőnél, ha dr. Kőrösy Pál kívánja, akkor 210 pengőnél alacso- csonyabb áron eladni nem lehet. Az egri 6859 sz. betétbeli ingatta nokra vonatkozóan, ha az árverés megtartását Bárdos János kívánja akkor 200 pengőnél, ha dr. Kőrösy Pál kívánja, akkor 210 pengőnél alacsonyabb áron eladni nem lehet. Az egri 7161 sz. betétbeli ingatlanokra vonatkozólag, ha az árverés megtartását dr. Kőrösy Pál kívánja, akkor 112 P 93 fillérnél alacsonyabb áron eladni nem lehet. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10%-át készpénzben. vagy az 1881. LX. te. 42. §-ban meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges bírói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni éa az árverési feltételeket aláírni. (1881. LX. te. 147, 150, 170. §§. 1908. LX. te. 21. §.) Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (1908: XLI. te. 25. §.) Eger, 1936 évi julius hó 28. napján. Dr. ERDŐS sk. kir. járásbírő. A kiadmány hiteléül: WEND s. k. 521—1936. vhsz. Árverési hirdetmény. A sajószentpéteri kir. járásbíróság Pk. 35—1936. számú végzése folytán Ozsvárt István, Tóth Lajosné és Menyhárt Ánd- rásné javára 1.200 pengő tőke és járulékai erejéig lefoglalt és összesen 2.485 pengőre becsült ingókat és pedig ló, süldő, szekér, lószerszám, bor, hordó, búza, írógép, vadászfegyver, könyv, stb. a végrehajtást szenvedőknek — Bélapátfalva — községben lévő lakáson 1936. évi augusztus hó 25, napján délután 2 órakor megtartandó bírói árverésen eladom. Sajószentpéter, 1936. évi július hő 29. napján. Tilzer Ervin s. k. kir. járásbírósági végrehajtó. KISHIRDETÉS Minden szó 6 fillér, az első szó kövér betűből 12 fillér. 1*3 villanymotor alig használt, eladó. Cím kiadóban. SZOLGÁNAK gyermeket keresek. Jókai u. 10. CSIKY S. u. 21. sz. házban négyszobás vízvezetékes lakás november 1-re kiadó. KELEMEN TESTVÉREK divatáruüzletében (Városház-épület) az ószi flanelújdonságok megérkeztek és nagy választékban kaphatók. KÜLŐNBEJÁRATÚ bútorozott szoba teljes ellátással kiadó. Telekessy u. 10. Német Intelligens leány ajánlkozik úri házhoz, gyermekekhez szept. 1-re. Telekessy u. 10. RÉZHÁLÓ külőn-külön, ruhaszekrények, képek eladók. Makiári út 56. MINDENFÉLE fajkörték házhoz szállítva eladók. Servita u. 11. HÁROMSZOBÁS uccai, fürdőszobából és udvari kétszobás lakás mellékhelyiségekkel november 1-re kiadó. Széchenyi u. 54. szám. SZOBAKONYHÁS ház hatszázért, hálószobabútor jutányosán eladó. Barynál, Vörösmarty 40. DEUTSCHES Kindermadchen wird auf- genommen Rajzinger Wagner, Samassa tér 1. KONYHA éléskamrai modern nagy szekrény és rézcsillár eladó. Cím kiadóban. NYARALÓKNAK uccai különbejáratú szoba kiadó. Szvorékyi u. 11. ELADÓ, azonnal, Dobó-u. 7. számú ház. KIADÓ 3 szoba, konyhás uccai lakás, Uszoda-u. 6. sz. alatt, november 1-re. Érdeklődni Hitelbank fióknál lehet. KETTŐSZOBÁS lakás novemberre kiadó Dr. Nagy ]ános-u. 12. NÁGY szaletli eladó, Gárdonyi u. 5. KETTŐ szoba, konyha, kamra november 1-re kiadó. Mile Kálmán, Szarvastér. EGY ügyes kiszolgáló leányt felveszek Jászay-cukrászda, Széchenyi utca 12. ELVESZETT női arany karóra fekete szalagon. Megtaláló jutalom e lenében adja be a kiadóhivatalba. EGEDEN szólő eladó. Érdeklődhető Balassa Bálint u. 2, VÁROS közelében jókarban lévő szőlő eladó. Érdeklődni lehet Árpád utca 28. alatt. URINŐOTTHON Budapest, Szondy-u. 23. III., 19. Szeptembertől havi hatvan (napi három) pengő teljes, kitűnő ellátás. Dáklányoknak kedvezmény. ELÁDÓ a vármegye egyik legjobb fűszerüzlete trafik és korcsmával, kedvező feltételekkel. Érdeklődni lehet az Erzsébet fürdőben. KIADÓ állandó ideális garzonlakás. Bővebbet a kiadóban. BÚTOR eladó. Csiky S. u. 13., jobbra. KIADÓ november 1-re Györgyényi u. 7 alatt földszinti 4 szoba előszobás, Összkomfortos lakás. Érdeklődni ugyanott délelőtti órákban. ELADÓ Sechrolett 2 tonnás teherautó, ikerkerekes, kitűnő állapotban, üzemben, megtekinthető Nyeste Albert sertéskereskedőnél, Mezőkövesden. ~A RÁCPAROKLYÁN egy 4 szobás la- kás november 1-re kiadó. * Az Eger—Gyöngyösi Újság régebbi példányai kg-ként 18 fillérért kaphatók a kiadóhivatalban. — Hz EGEB-GYÖNGYÖSI ÚJSÁG kiadóhivatala: Líceumi Könyvnyomda. Telafonszáma 176. (130) Nyomatott az Érseki Lisenra; Nyomdébaa — Felelős Kgozcdaigasgatő r RadU Károly