Eger - napilap, 1933/2
1933-11-14 / 211. szám
2 EGEK 1933. november 14. Megkezdődött az ellenségeskedés Japán és a Szovjet között? lyezése, másrészt pedig a már rendezett patakok medrének fenntartása. Hevesmegyőben 1931 óta a kultúrmérnöki bívata 34 patakot helyezett jókarba, körülbelül 220 kilométeres szakaszon, amelynél az érdekelt földterület majdnem tízezer katasztrális hold. Közel 500 ezer köbméter földet kellett mozgósítania a feultürmérnöfei hivatalnak, hogy ezt a területet mentesítse az áradásoktól. A három év őta tartő munka azonban még ma sincsen befejezve, mert csak Hevesmegyében 9 patak vár rendezésre. A jövőben a hivatal a vizszabályozá- sok, mederrendezések és jőkar- bahelyezések tervei mellett a medrek fenntartásnak terveit London, november 13. (MTI.) Jól értesült moszkvai körökben az a hír tartja magát, hogy az oroszok lelőttek kilenc japán repülőgépet, amelyek orosz terület felett szálltak el. A repülőgépek: mintegy húsz főnyi személyzete vagy életét vesztette, vagy fogságba került. Hivntalos ezovjetkörök nem hajlandók a híresztelések kérdésében nyilatkozni. Azt is állítják, hogy két japán hadihajót, amelyek a kamcsatkai kikötőből indultak el, a szovjetvizeken légbe röpítettek, miután a parti őrök felszólítására sem vonultak vissza. Japán katonai körökben cáfolják a repülőgépek lelövéséről és a hadihajók felrobbantásáról szóló híreket. Japán hivatalos jelentés szerint ezek a hírek magánforrásokból kerültek forgalomba. megjelent a szabaő szeszfőzésről szóló rendelet, amelyet Kállay föló- műuelésügyi miniszter Egerben, a borkiállítás megnyitásán beígért fiz IBU5Z-üggyel foglalkozik a Ház csütörtökön A borkiállítás megnyitásakor Kállay Miklős főldmívelősügyi miniszter a szőlősgazdák nagygyűlésén bejelentette, hogy a bőrből való szesz párolását szabaddá teszi s ebben az évben külön engedély nélkül lehet borpárlatot, gyümölcspálinkát készíteni a szeszfőzdékben. A rendelet a hivatalos l:p vasárnapi számában már mégis jelent s kimoadja, hogy borpárlatot, törkölyt, boriepröt és egyéb gyümölcs feldolgozása esetén is, külön engedély nélkül bármely termelési adő alá eső szeszfőzdében, bármely mennyilégben elő lehet állítani és a termelt borpárlatot a szeszfőzde vállalkozója s az Országos Szeszértékesítő Rt. közreműködése nélkül maga értékesítheti. Borpárlat termelésére és for- galombahozatalára nézve is azok ez általános rendelkezések ez j irányadók, amelyek a termelési adő elá eső szeszfőzdék üzem- bentaríására és az ilyen szeszfőzdékben termelt szesz (gyümölcspálinka) forgalombahozata- Iára nézve érvényben vannak. A termelési adő alá eső szeszfőzdékben előállított szesz alkoholtartalmának korlátozására vonatkozó rendelkezéseket a rendelet hatályon kívül helyezi. Ehhez képest, a termelési adő alá eső szeszfőzdékben 65 foknál magasabb alkoholtartalmú szesz (gyümölcspálinka) előállítható és forgalomba hozható. A termelési adő alá eső szeszfőzdékben termelt szesz jellegzetes izét és szagát szűréssel, vagy vegyszerekkel, vagy keveréssel, vagy bármely más módon kivonni (aeutralizálni, dezaroma- tlzálni), vagy ezt ilyen minőségében forgelombahozni továbbra is | szigorúan tilos. Knltirestet rendez 19-én a Fehérteremben a Ferences Szent Klára Vegyeskar Eger, november 13. Két éve működik Egerben a Ferences Szent Klára Vegyeskar és rövid fennállása Blatt is jelentős értékkel gazdagította a város énekkari kultúráját. A ferencrendi templom féltizenkét órai miiéjén vasárnapról vasárnapra egyre szebb, csiszoltabb előadásban hangzanak fel a válogatott egyházi énekek és teszik teljesebbé a hívek áhítatát. A Szent Klára Vegyeskar a templomi éneklésen kívül néhány alkalommal már pódiumon is szerepelt szép sikerrel s most elhatározta, hogy egész estét kitöltő nívős műsorral lép az egri közönség elé. A kultűrestet az énekkar november 19 én, vasárnap délután 6 órai kezdettel rendezi meg a Ferences Renddel karöltve, az alábbi műsorral: 1. Demény Dezső: Szent Klára Hymnus. 2. Bevezetőt mond: Török Kálmán prelátus kanonok, díszei- nők. 3. Kromoliczky dr.: Gloria, Sanctus. 4. Verseket szaval dr. Buzásné Pápay Klára. 5. a) Demény Dezső: Változatok egy népdalra. 6. Demény Dezső: A tamási bíró. 6. a) Gonuod: Romeo ás Julia c. operából Julia áriája, b) Kun Láizlő: Juhászbojtár és Sosem nyit. ElÖ&dja : Ürményi Rózsika. 7. Verseket szaval dr. Buzásné Pápay Klára. 8. b) Bárdos Lajos : Réten rőten... b) Bárdos Lajos Látod-e babám... c) Graft Kálmán : Három űt. A Ferences Szent Klára Vegyeskőrust Kőbor Antal karnagy vezényli. Mint értesülünk, a Ferences Szent Klára Vegyeskar november 26 án délelőtt Hatvanban fog szerepelni. Énekel a 10 órai szentmisén és utána a mozgőszínház- ban jőtőfeooycálű matinét rendez. Hirdessen az EGER napilapban. Budapest, november 13. A képviselőház, mint jejentet- tük, csütörtökön kezdi mag üléseit, amelyek elá nagy érdeklődéssel néz a magyar politikai világ. A csütörtöki ülésen valószínűleg már konkrétumok hangzónak el az Ibutz ügyben s ennek tulajdonítható az a nagy érdeklődés, amellyel a közvélemény várja a Ház első ülését. Napirend előtt Hegymegi Kis Pál és 2urchányi Egon akarnak felszólalni s nagy ősszfciapás várható a két képviselő között. lurchányi Egon egyébként ösz- szefárhetetlenségi bejelentést tett Eckhardt Tibor ellen. Ötven iparoslegény tett fogadalmat tegnap, hogy hű marad az Egri Katolikus Legényegylet zászlójához Eger, november 13. Egy-egy társadalmi egyesület tagavatása mindig annak bizonyítására szolgál, hogy milyen életképes az egyesület és milyen hatóerejük ven azoknak az eszméknek, gondolatoknak, amik megteremtették és fönntartják. Az Egri Katolikus L-gényegyleí forma szerint társadalmi egyesületnek számit, bár lényege szerint túlnőtte azokat a kereteket, amik egy társadalmi egyesülés munkáját határolni szokták, mert célja és rendje szerint á nemzeti újjáépítés súlyos tényezőjéül született éa ez a je lentösége mindinkább előtűnik a mai nehéz esztendőkben. — Az eszmék éa érdekek zavaros világában, a gazdasági háború könyörtelen küzdelmei közt a Katolikus Legényegyletek, élükön a példaszerű egri egyesülettel, az egész társadalom, az egész nemzet biztonságát, jövőjét szolgálják akkor, amikor egy hatalmas társadalmi réteg anyagi és szellemi jólétéért munkálkodnak az Evangélium őrök tanításai dapján éa minden rendű éa rangú polgár szereteiét és megbecsülését társadalmi értékké kovácsolják össze a magyar munka és magyar hit jegyében. Ezért látjuk örömmel azokat az uj, fiatal nemzedékeket, amelyek megértve az egyesület célját, ővrőlővre tömegesen sietnek az Egri Katolius Legényegylet szervezetébe. A megismétlődő tagavatások arányai mindennél ékesebben beszélnek a Legény- egylet eszméinek ható erejéről. Az elmúlt vasárnap újabb ötven iparoslegényt avatott az Egylet tagjaivá vitéz Subik Károly prelátus, kanonok, elnök. Az Irgalmasrend kórházának kis templomában fél 11 órakor szentmisét mutatott be vitéz Subik Károly és keresetlen, lelkes szavakkal ismertette meg kötelességeikkel az űj tagokat. Figyelmeztette őket arra, hogy az élet küzdelmeiben egyetlen biztos pont az Egyház, amely, mint hajó a viharos tengeren, Sisteni erővel és cyugelommal viszi az emberiség boldogságának kin- cseit, a megváltás őrök értékeit az idők végezetéig; intette őket, hogy beotüljék meg az iparos- munkát, mert az Isten Fia fel- magisztaita azt kezével. Az űj tagok közös szentáldozáshoz járultak, majd mise végeztével letették a fogadalmat a Legényegylet zászlójára az oltár előtt. A templomból a székházba vonult az ötvan iparoslegény, ahol a Legényegylet szeretetreggelin vendégelte meg őket. Az új tagokat itt ugyancsak vitéz Subik Károly üdvözölte szeretettel és vezette őket otthonukba. Méhészeti tanfolyamot rendeznek Péter - vásárán. Eger, november 13. A Méhtermelők Szövetségének pátervásárai járási tagozata elméleti és gyakorlati méhészeti, valamint kaptárkészítö és kaskötő tanfolyamot rendez Páter-