Eger - napilap, 1933/2

1933-11-14 / 211. szám

1933 november 14. EGEB 3 p*a vásárán, majd azt követőleg Tar- naleleszen. A tanfolyam ma kezdődik meg él 8 napig tart, tavanzal újbői nyolc nspo», nyár elején a fő- bordái éa rajzás idején ped<g bárom napig tartő gyakorlati tanfolyam lesz. A szakoktatást Gáli Imre méhészeti főfelügyelő, a kaptár- éi kasépítéit pedig a Szövetkezet egyik szakembere tanítja. A két tanfolyamon a helybeli és szomszéd községek­ből mintegy 100 hallgató vesz részt. Szerdán tárgyalja a vármegyei klsgyűlés a hetedik egri gyógyszertár Agyét Eger, november 13. November 15-őd, szerdán, a közigazgatási bizottság ülése után a vármegye kisgyülése is tanácskozást tart. A tárgysoro­zat keretében foglalkozik a bje­gyűi §■ az egri víz- és csatorna­díjak 1934. évi leszállításával, a vízvezetéki szabályrendelet mó­dosításával és a város több köz­érdekű intézkedésével. Ugyancsak dönt a kisgyülés a hetadik egri gyógyszertár ügyé­ben, amelynek felállítását az újonnan épült déli városrészek indokolják. Úgy tudjuk, bogy az egészségügyi bizottság javasolja az uj gyógyszertár felállítását s így a közgyűlés elfogadja a vá­ros engedélyező javaslatát. Szombaton ünnepelte 25 éves jubileumát az EGRI TORNA EGYLET Eger, november 13. | Eger város legrégibb s nem- c»ak időben, hanem sikerekben is nagymultú sportegyesületa: az Egri Torna Egylet november 11-én, szombaton ünnepelte fenn­állásának huszonöt éves jubi­leumát. Az Egri Torna Egyletnek nagy szerepe volt az egri sportélet megteremtésében, úttörő munkát végzett, mert alapítói látták meg először a sportnak azóta elismert testet és lelket edző, nemesítő jelentőségét és fanatikus lelke­sedéssel küzdöttek a tömeg­sportért, melynek komolyságát ekkor még sokan kétségbevon­ták. Az idő fényesen igazolta az úttörők munkéjá», mert a meg­vetés nyomán azóta világhírre emelkedett a magyar sport s ebben az eredményben első ren­dű érdemei vannak az egri sportolók munkájának és sike­reinek. Érthető megbecsüléssel fordult tehát a város egész társadalma a jubiláló egyesület felé s együtt ünnepelt vele a szombati dísz­közgyűlésen. A közgyűlés rendjét a Himnusz nyitotta meg, amelyet Demeter József karnagy vezénylésével az Egri Izraeliia Dalárda intonált, majd dr. Kozma Győző mondott elnöki megnyitót, röviden vá­zolta az egri sportélet megindu­lásának körülményeit, az ETE szerepét, mai helyzetét és jövő feladatait. Groas Endre titkár ismertette ezután történeti hűséggel, lelkes összefoglalásban az elmúlt ne­gyedszázad históriáját. Az ETE 1908 márciusában alakult meg Szmrecsányi Líjos püspök dísz­elnöksége alatt. Az ügyvezető elnöki tisztséget Kólóin Mőr reáliskolai tanár látta el, aki maga köré gyűjtötte a város sportszerető fiatalságát és meg­alakította a torna, vivő, atlstikai és football szakosztályokat. — A kitűnően működő szervezet, amely az atlétikában több baj­nokot adott az országnak, tíz év múlva úszószakosztállyal bővült ki és megtartotta Egerben az első űszőversenyt 1918-ban. (1919- ben birbőzőszakosztály is alakult és ma is működik.) A MESE megalakulásakor az ETÉ-ből lép­tek át Bárány litván, Bitakey Zoltán és larródy,*z útzővilág híreseőgei. Az úszószakosztály ma is előkelő helyet foglal el a magyar sportban és sikeres küz­delmei révén az elmúlt évben került be az I. B. osztályba. Az ETÉ-ből indult ki Szász Imre »urőpai hírű karrierje, aki bz olasz olimpiai bizott­ság előadója és a római Katonai iskola tanára s mint ilyen, az olasz űízósport legnagyobb erős­sége. 1919 óta működik a birkózó- szakosztály s munkájának most adott nagyobb lendületet az az állami támogatás, amelyet Petro Kálmán dr. országgyűlési kép­viselő szerzett mag az ETÉ-nek. Az egyesület társadalmi műkő dóséra jellemző, hogy as elmúlt 25 év alatt 40 kitűnően sikerült bált, 25 kirándulást éa számos ismeretttrjesztő előadást tartott. A nagy tetszéssel fogadott titkári jelentéi után Sehwarcz Arnold ügyvezető igazgató me­leg szavak kíséretében átnyúj­totta a vízipőiő bajnokcsapatnak a bajno i érmeket, a csapat ré­széről Schneeweisz Miklós kö­szönte meg az elismerést. A jubiláris egyesületet a város és közönsége nevében Nemecsek Aurél v. taráosnok, a Magyar Úszó Szövetség éa a MESE ne­vében dr. Csepreghy László jog- akadámiai tanár üdvözölték,Szász Imre pedig a közönség hatalmas ovációja közben nyújtotta át az egyesületnek a római üszők 8jándéká*, egy bronz Lupus- szobrot. A programmot a Ma­gyar Hiszekegygyei az Egri íz- raelita Dalárda fejezte be. — A díszgyűléa után társasvecsora és tánc következett. TtinüÉR DIURrHRZßfin még 6 napig tartó vásár rendkívüli olcsó árakkal, kérem a vásárló kö­zönséget, ezt kihasz­nálni szíveskedje­nek. — Teljes tisztelettel & IFI l WE15Z lenne Kossuth-tér. Gázolt egy budapesti autó a felnémeti országidon Szombaton délután 5 őrá táj­ban súlyos kimenetelű autőgázo- lás történt a felnémeti ország­úton. Az érseki farabodőtől Fel­német felé eső vízimalom előtt egy nagy sebességgel robogó 8utó elütötte farkas Fiőrián 67 éves földművest, aki Egerből ha­zafelé tirtott Felnémetre. A kocú első kereke elkapta az idős embert, aki előadása sze­rint ez út jobboldalán haladt s nem vehette észre a világítás és tülkölés nélkül robogó autót, amely teljes sebességgel nebi- roh n*. A sofőr azonnal megál­lította a kocsit, bz utasok kiug­rottak belőli és segítségére si­ettek az ű'on tehetetlenül ver­gődő embernek, akinek arcáról és fejéből ömlött a vér. Megpró­bálták a félig eszméletletlenül heverő sebesültet talpraállítani, de nem sikerült, mert Farkas Fiőrián fején és arcán szenve­dett zűződásain kívüi mindkét lábát is eltörte. Az életveszélyesen sérült em­bert beemelték az autóba éa Egerbe szállították az Irgalma- sok kórházába. Itt megállapítot­ták, hogy Farkai Fiőrián sérü­lései rendkívül súlyosak, főként az egyik lábtörés, amelynél a csont átszakította az izmokat is. A rendőrség megállapította, bogy a gázoló autó rendszáma BL 139 volt ás a kocsit Síugnar József budapesti taxisofőr ve­zette. Az eljárás megindult. Hatvan közelében kiesett a vonatból és a Rókus-kórházban meghalt egy kereskedelmi utazó Hatvan, november 13. Vaaárnap délelőtt a Máv fillé­res gyorsvonatot Indított Sá­toraljaújhelyről Budapestre. A vonaton utazott nagybátyjával együtt Löwinger Mőr sátoralja­újhelyi kereskedelmi utazó is, aki azért ment a fővárosba, hogy régi idegbaját győgykezeltesse. Jőnéhány kilométerre hagyta ei a filléres gyorsvonat a hat­vani pályaudvart, amikor az egyik Kocsi ajtaján, eddig még kiderítetlen körülmények közt, kizuhant LőwiDger Mőr és esz­méletlenül terült el a sínek mel­lett. Az utasok azonnal megrán­tották a vésztőket és a vonat közönsége a szerencsétlenül járt utazóhoz futott, föltették a vo­natra, egyik orvos elsősegély­ben részesítette, majd megér­kezvén Budapestre, a mentők a Rókus Kórházba szállították. Segíteni azonban már nem le­hetett rajta, súlyos sérüléseibe néhány óra múlva belehalt. A vizsgálat megindult annak kiderítésére, hogy Löwinger vé­letlen baleset áldozata-e, vagy öngyilkosságot követett el. Való­színűnek tartják, hogy pillanat­nyi elmezavarában ugrott ki a robogó vonatból. HÍREK — Kiadták a gazdarendelet nép­szerű magyarázatát. Ma jelent meg a gazdemoratőrium-rendeletnek népszerű magyarázata, amely ta­lán most »ár lehetővé teszi, hogy az érdekeltek megértsék a szö­vevényes és bonyolult intézke­déseket. A magyarázó rendele­tet nagy példányszámban oszt­ják ki a falvak népe között. * Ha fáj a feje és szédül, ha teltséget, bélizgalmat, gyomorégést, mellszorulást, vagy szívdobogást érez, igyák minél előbb valódi »Ferenc József« keserűvizet. Gyo mór- és bálszakorvosok bizonyít­ják, hogy a Ferenc József víz remek természetalkotta hashajtó. — Az idő. A Meteorologiai Inté­zet jelenti ma déli 12 órakor: élénk szél, sok helyütt eső, nyu­gaton és a hegyekben havazás. — Részeg legények garázdálko­dása. Mint minden szombaton úgy a múlt héten is egészen eredeti módon nyilatkoztak meg egye­seknél a borközi állapot követ­kezményei. Részeg legények av­val ébreszgettők a polgárokat a Szvorényi utón, az Árpád uccá- bar, a Farkasvölgy uccában, hogy sorra bezúzták az ablakokat, és gyors futásban elmenekültek. A rendőrség megindította a nyo­mozást a duhaj legények kézre- kerítésére.

Next

/
Oldalképek
Tartalom