Egri Népújság - napilap / Eger - napilap, 1929/1

1929-05-25 / 67. szám

4 EGER 1929. május 25. déleket jeleznek; Kanadában — jelentik — óriási bűzafeles- legek vannak, melyek állandóan nőnek, az 1928 évi őriáii termái még meglevő, éi «ok millió tonnát kitevő bűzafeleslegét most rak­ják hajóra, küldik Európába, mert az uj, moitanig kedvezőnek látszó termésnek helyet kell csi­nálni, a termés a tavalyinál sok­kal jobbnak látszik, a kanadai vasúttársaságok versenyeznek egymással a búza szállítási dijá­nak csökkentésében. Az összes európai piacokon, csak az azonnali' szükségletre vásárolnak, a kínálat egyre min­dig több, nyilvánvaló tehát, hogy a búza ára egyelőre nem emel­kedik, benne vagyunk a világ- keringésben, a világpiaci ár dik­tál nekünk is, ehez kell alkal­mazkodnunk, mert nemcsak Ame­rika, szomszédaink is, akik ol­csóbban termelnek, versenyeznek velünk, és ha mi nem álljuk a versenyt, ha nem tudunk világ­piaci áron termelni, eladni, nya­kunkon marad a búza, hiába elsőrendű, hiába van a legtöbb sikértartalma, nem bírjuk eladni, exportálni, »saját zsirunkba ful­ladunk meg.« Ezzel Bzemben mi a teendő? Olcsóbban termelni és többet termelni. Könnyű ezt mondani, de megcselekedni nehéz, a jelenre nézve ettől el is késtünk; tehát mi volna a teendő pillanatnyilag, ugyanaz mint amit Amerikában tesznek, a vasúti szállítási dijak leszállítása, s akkor olcsóbban adhatjuk búzánkat, versenyez­hetünk a világárakka), el is tudjuk szí adni. V. ÉRTÉKTŐZSDE. An goi font ................... 27.72 Belga frank................... 79.40 Cseh korona .................. 16.92 Dán korona ................... 152.35 Dinár.............................. 9.98 Dollár .......................... 570.55 Francia frank ............... 22.30 Hollandi forint ............... 229.90 Lengyel zloti ............... 64.05 Leu ............................. 3.37 Leva ............................. — Lira ............................. 29.90 Német márka ............... 13620 Norvég korona ............... 152.40 Osztrák Schilling .... 80.30 Spanyol peseta . • . . 81.1b Svájci frank .................. 110.12 Svéd korona ................... 152.80 Mezőkövesdnek egyik legforgalma­sabb főterén egy jóforgalmú VENDÉGLŐ házzal és fölszereléssel együtt eladó. Bővebb felvilágosítást nyújt CZIPCZER ISTVÁN vendéglős Mezőkövesd, Mátyás király út 161. szám. Ne felejtse el lejárt előfizetését megújítani! A pénteki hetipiac árai Egerben Tejpiac: tej 32—34 f, tejföl 1 P 60 f, vaj 4 20 P, tűrő 12 — 15 f, tojás 13 fillér. Zöldségpiac: vereshagyma 30, burgonya 20—30 f kilónként-, zöldség és répa 20—25 f, kerti sóska 10, spenót 20—25, ssláta 4—8, zöldhagyma 6—8 f csomón­ként; torma 10 f. kalarábé 15 —20 f, zeller 15—20 f darabon­ként; száraz bab 70—80 f lite venként. Gyümölcspiac: alma 1-20—2 00, füge 1-20, Darancs 160 P kilón­ként, egres 60—70 f literenként, cseresznye 5—6 szem 10 fillér. Baromfipiac: csirke 5—6, tyűk 6—8, sovány kacsa 8 P páron­ként; bízott liba 14 — 15, sovány liba 6—7, pulyka 8—12 P dara­bonként. Húspiac: sertéshús 220—2 60, marha 1-28—192, borjú 2 20—2*40, zsír 2 60, zsírszalonna 200—2 40, füstöltszalonna 2 80 P kilónként. Halpiac: Ponty 2 40, harc»a 4— 4 50 P kilónként. Budapesti rádió-műsor. Szombat, május 25. 9.15: Hangverseny. 9.30: Hirek. 9 45: A. hangverseny folytatása. 12: Déli harangszó az Egyetemi templomból, időjárásjelentés. 12.05: A rádió házitriójának hangverse­nye. 12 25: Hirek. 12 35: A hang­verseny folytatása. 13 : Pontos idő­jelzés, időjárás és vízállásjelentés. 14 30: Hirek, élelmiszerárak. 16: Gallai Gaibel Sándor dr. előadása: »A világirodalom remekei». Bal­zac: »Grande Eugénia«. 16.45: Pontos időjelzés, időjárás- és víz­állásjelentés, hírek. 17.10: Lévay Mihály dr. felolvasása: »Mikor hívassunk a gyermekhez orvost?« 17.40 : Szórakoztató zene 18 50: Sipőcz Jenő dr., budapesl polgár mesterének előadása : »Budapest.« 19.55 . Spanyol est. 21: Am. kir. 1. honvédgyalogezred zenekarának hangversenye. 22: Pontos időjel­zés, időjárásjelentés hirek és az ügetőverseny eredményeinek köz­lése Utána: Gramofonhangverseny. 23: Horváth Gyula és cigányzene­karának hangversenye. Laptulaidonos és kiadó : EGRI LÄPKIÄD0 SZÖVETKEZET. Kiadóhivatali igazgató: Dr. Schönvitzku Bertalan. 5534/1929. Hirdetmény. Közhírré teszem, hogy az 1929. évi jövedelem, vagyon és ueresetiadó ki­vetési lajstrom Eger város adóhivata­lánál f. hó 25. napjától junius hó 8-ig közszemlére ki vau téve s ott azt bárki megtekintheti. Eger, 1929. május hő 24-én. Frank Tivadar sk. v. tanácsnok. H. A. E. pünkösdi csillagtúráján ¥ LARDOLINE RICIT motorolaj ismét abszolút fölénnyel győz Grósz Rezső (Harley Dawidson) a legtöbb pont- számmal végző oldalkocsis motorkerékpáros. i Mint a M. kir. állami térképészeti intézet Katonai téfHfyeincH bizományosa, felhívjuk a m. t. katonaság, turisták, cserkészek, leventék és a n. é. kö­zönség b. figyelmét arra, hogy az egész ország területéről, de különösen a környék legújabb kiadású katonai térképei, u. m. Felvételi térképek 1 : 25.000 Részletes, környék 1 .- 75.000 Általános 1 :200.000 és egyéb térképekből nagy raktárunk van és azok az előirt bolti árakon nálunk és fióküzletünkben, a Széchenyi könyvkereskedés­ben kaphatók és beszerezhetők EGRI KERESZTÉNY SAJTÓSZÖVETKEZET mint a M. kir. áll. térk. int. térképeinek bizományosa. Budapesti terménytőzsdezárlat 1929. május 24-én. I 76 77 78 79 80 | Termény kilogrammo s p e n g ő b e n l pénz árú | pénz | árú pénz árú pénz | árú pénz | árú /tiszavidéki új . tfelsőtiszai . . N ) fehérmegyei 5 Jpestvidóki . . ’** /bácskai . . . i egyéb dunántúli 23.75 23.25 22*70 22.70 22.70 22.70 23 90 23.40 22.90 22.80 22.90 22.90 23 90 23.40 22.90 22.93 22.91 22.90 24.15 23.65 23.15 23.15 23.15 23.15 24.20 23.70 23.20 23.20 23.20 23.20 24-35 23 90 23.35 23.35 23.35 23.35 24.45 23.90 23.40 23.40 23.40 23'40 24.60 24.10 23.50 23.50 23 50 23.50 Termény Pénz j árú Termény pénz árú Rozs pestvidóki .... Rozs más származású . Takarmányárpa elsőrendű új Takarmányárpa közepes . Sörárpa felsőmagyarorsz. . Sörárpa más származású . Repce .......................... Zab elsőrendű .... 19.30 19 30 25.00 24.50 26.75 26.00 45.00 23.Ü0 19-50 19.50 25.25 24.80 27.25 26.50 46.00 23.65 Zab, közepes ............... Köles ..................... Tengeri tiszántúli . . . Tengeri egyéb származású Buzakorpa .................. Lucerna magyar ..... Lóhere nagyarankamentes Lóhere nagyarankás . . . 22.25 27.50 28.00 25.75 16.25 120.00 140.00 120.00 22 40 28.50 28.25 26.00 16.50 140.00 150.00 135.00 3785. sz. m. 1929. Versenytárgyalási hirdetés. Alulírott m. kir. államépítészeti hivatal & gyöngyös-verpeléti tvh. közút 12.050—15.300 km. szakaszán építendő 14 drb. műtárgy és pedig: 1 drb. 5.00 m. ny. vasbeton lemezhíd, (13.420 km.) 2 drb. 1.00 m. uy. vasbeton fedlapos át­eresztő 13.615 és 13.780 km.) 2 drb. 0.60 m. ny. vasbeton fedlapos át­eresztő (13.304 és 14.399 km.) 2 drb. 1.00 m. ny. betonesöáteresztö (14.12S és 14870 km.) 2 drb. 0 60 m. ny. betonesöáteresztö (14.675- és 14.893' km.) 5 drb. útlejárók alá elhelyezendő 0.40 m. ny. betonesöáteresztö, (13.000, 13.800 és 14.130 km.) munkálatainak biztosítása céljából verseny- tárgyalást hirdet. Ajánlatok tehetők az összes munkákra, együttesen. A versenyezni óhajtók felhivatnak, hogy „Ajánlat a gyöngyös—verpejéti tvh. közút 12.050 — 15.300 km. szakaszán építendő mű­tárgyak munkáira“ felírással ellátott, pe­cséttel lezárt borítékba helyezett ajánlatai­kat 1929-évi junius bó 10-ik napjának dél­előtt 10 órájáig alulirt hivatalhoz közvetle­nül, vagy posta útján nyújtsák be. Az ajánlat az előírt ajánlati minta és aján­lati költségvetés felhasználásával teendő, az, ajánlati költségvetésben az egységárakat és ajánlati végöszszegeket nemcsak számokkal, hanem betűkkel is be kell vezetni. Az ajánlathoz az ajánlati ösBzeg 5%-át kitevő bánatpénznek valamely m. kir. adóhivatalnál, vagy állampénztárnál történt letételéről szóló nyugta, vagy annak közjegyzőileg hitelesített másolata, vagy a bánatpénz elküldését iga­zoló postai feladóvevény esatolandó. Az aján­lathoz sem pénz, sem pedig értékpir nem csa­tolható. Azok az ajánlattévők, kik a munkálat tel­jesítésére törvényes képesítéssel, illetőleg jo­gosítvánnyal nem birnak, kötelesek ajánlata­ikban képesítéssel bíró megbízottat megne­vezni. Azok az ajánlattévők, akik a fenti állam- épitészeti hivatal felügyelete alatt munkát nem végeztek, illetőleg előtte ismeretlenek, tartoznak megbízhatóságaikat az illetékes ke- kereskedelmi és iparkamara bizonylatával iga­zolni. Az ajánlatok alulirt hivatalban 1929. évi junius hó 10-én d. e. 11 órakor fognak fel­bontatni. A versenytárgyaláson az ajánlatté­vők, vagy képviselőik jelen lehetnek. A művelet és feltételek a hivatalos órák alatt alulírott hivatalban megtekinthető és ott az azokra vonatkozólag netán szükséges felvilágosítások is megadatnak. Ugyanott az ajánlati minta az ajánlattévő által ártételek­kel kitöltendő ajánlati költségvetés és szerző­dés ívenként 80 fillérért megszerezhető, az. építésre vonatkozó általános és részletes ter­vek pedig betekinthetek. Az ajánlattévők ajánlataikkal a verseny­tárgyalás napjától számítva 60 napig marad­nak kötelezettségben. Kelt Eger, 1929. év május hó 23. Az egri m. kir. államépitészeti hiv. Szállítót 15 waggon rózsa-táphrgonyára keresek. Árajánlatot csakis a mennyiség meg­jelölésével kérek. I. SISSLÉ burgonya-nagykeres­kedő Berlin Steglitz Buggestrasse j.. íz. — —— Kihirdetései Minden szó hétköznap 8 fillér vasárnap és ünnepnap 10 » A legkisebb kishirdetés 80 • vasárnap és ünnepnap ÍOO » Hirdetések előre fizetendők. HÁZAKAT, LAKÁSOKAT legelőnyö­sebben közvetít Fenyő Lipót Eger, Új­világ ucca _10. ______________________ JÓKARBAN levő pianinó eladó. Cim a kiadóban. PÉKSÉG forgalmas helyen junius 1-éré kiadó. Almagyar ucca 17. KIMONDOTTAN szolid vidéki asszonyka elmenne jobb úri házhoz gyermek vagy idősebb úrinő mellé. Háztartásban se­gédkezik Hímzésben, varrásban perfekt. Azonnali belépésre. Cím kiadóban. AGILIS urak jelentkezzenek Nagy Já­nos u. 20. (67.) Nyomatott az Érseki Liceumi Nyomdában. — Felelős nyomdaigazgató: Badil Károly.

Next

/
Oldalképek
Tartalom