Egri Népújság - napilap, 1928/2
1928-10-04 / 228. szám
EGRI NÉPÚJSÁG 3 1928, október 4. Az egri gimázium párhuzamosításának kérdése A vadszőlö ápolása. A vadező’ö kedvelt lugainö- vényünk. Ültethető, mint szegélynövény, futtatható falakra, oszlopok mellé, tetszés szerint alakítható, felkötözbető. Nyírott dí*zcserjecscportok körül, mint szegély, utak mentén, mint szélesebb ögyást képező növény, kapubejáratoknál mint boltozat aib. számtalan módon az Ízlésünk és a körülmények szerint alakítható. Rendkívül nagy előnye, hogy a szárazabb természetű, homokos talajokkan, napos fekvésben jól díszük, mig azon a helyen egyéb dísznövények csak sínylődnek. Szaporítjuk ősszel szedett 2—3 rügyes sima vesszőről, melyet fagymentes helyen, nyirkos homokba vermeljük és tavasszal dugványozzuk, vagy tél végén szedjük meg a vesszőt és fagymentes, mélyen megmunkált talajba, 10—15 ca?.-re dugjuk el úgy, hogy csak a felső szem álljon ki a talajból. A sorok távoliága egymástól 40 cm. legyen azért, hogy a nyár folyamán több ízben a sorközöket könnyen átka- pálhasiukée a növények ágyáeát liaztántaríhassuk, A vadszőlő a következő év tavaszán, tehát egy évi gyökereztetés után már állandó helyére kiültethető lesz. Kiülteíéshez a gyökeres, egészséges dugványokat használjuk fel. A gyökeres dugványokat 30 —40 caa. tő- ős sortávolságra ültetjük el. A hajtásokat a szükség szerint a nyár folyamán 4— 6 hetenkint nyírjuk. Ha a vadszőiőt szegélyben, vagy szélesebb ágyáéban ültetjük, úgy a töveket évenre rövidre, 1—2 szemre megmetszük, idősebb töveket ritkítjuk. — Ha valahova felfuttatjuk, úgy akként neveljük, mint lugasnak szokás. A szegély ágyasokat különféle alakban vezethetjük, az utak mentén a gyepszegélyen, a cserjék előtt, vagy a gyepen a vadszőlővel díszes formájú ágyakat írhatunk le. .% HÍREK Eger, 1928. október 4. Nyugalomba vonult Hegedűs Gyula kir. ítélőtáblái bíró. Hegedűs Gyula kir. Ítélőtáblái bíró, az egri kir. törvényszék b. elnöke, 36 évi szolgálat után nyugalomba vonúlt. Az egri kir. törvényszék és járásbíróság bírói és fogalmazói kara teljes ülésben búcsúzott Hegedűs Gyulától, aki nagy tudással, páratlan munkaszeretettel és nemei idealizmussal működött hosszú szolgálati ideje alatt a magyar igazságszolgáltatás hrén. Kar- társai nevében Gálbory József kir. törvényszéki elnök tartott búcsú-beszédet, mire az ünnepelt meghatva mondott köszönetét és bejelentette, hogy mint ügyvéd továbbra is az igazságszolgáltatás terén marad. * Az egri kir. törvényszék új h. elnöke. Hegedűs Gyula kir. ítélőtáblái biró nyugalomba vonulásával az egri kir. törvényszék h. elnöke Prettenhoffer Ödön kir. törvényszéki tanácselnök lett. Eger, október 3. Az iskolai év elején, amikor sok szülő óhajában megfogyatkozva s reményében csalódva kénytelen a gimnázium «Megtelt» jelzésű kapujától gyermekével visszafordulni, újra meg újra elhangzik a panaszos kérdés, hogy miért nem nyit a ciszterci rend párhuzamos osztályokat. E kérdések — természetesen felületei kritikával kísérve — az érdekeltek ajkéról immár közszájra szálltak át, sőt az ügy népgyűlésen ie szerepelt már epiződ- anyagul.Az érdekelt intézet eddig az illetéktelen kérdésekre nem felelt. Da mert legutóbb a városi közgyűlésen is Bzőba került a dolog, mégpedig olyan célzattal, hogy a város magistrátusa miért nem szorgalmazza ezt az érdeket a ciszterci rendnél, ami nyilvánvalóan a közérdek látszólag jogos kívánságának bátor érzésével történhetett csak, a jelen sorokban az intézetei megszólal, hogy csakis a dolgok nem ismeréséből származó téves ítéleteket megjobbítsa, a jogosnak vélt követelő kívánságot pedig méltányold elismerésre változtassa. Nagyon rideg számok fognak beszélni. A gimnázium tanulóinak számát kerek 500-ban veszem fel. (Az időn 518). Egy tanuló felvételi és tandíjban egy évre 64 P t fizet. Ez kitesz 32,000 P-t. Ebből a zirci apátúr tandíjmentesség címén 1927/8-ban elengedett 4840 P-t. A tényleg bafolyt 27,160 P-böl intézeten kivűl eső közcélokra (Tanárok Háza.Kisosz, Tanári nyugdíjalap stb., stb.) kifizettetett 4200 P. Az intézet tan- díjjövedelma tehát csak 22,960 P. Iskolánk kasszájába ezenfelül kívülről egy fillér sem jut, mert se állam, se város, ss senki az egri gimnáziumot — igaz, hogy nem is kéri — nem szubvenció nfilja. A gimnázium fenntartása pedig 8z 1927/8. évben 130,921 P-be került, vagyis a zirci apátúr Egerbe a gimnázium céljaira 107,961 P-t küldött, s ezt, vagy az ehhez hasonló áldozatot, miként itt, Székesfehérvárt, Péciett, Baján és Budapesten a középiskolákban, ezeken kívül a rendi plébániákon az elemi iskolákban i a patronátuisága alatt álló különféle egyházmegyei plébániákban szívesen, de épen nem erőfeszítés nélkül meghozza, hogy egyháza és nemzete iránt tartozó kötelességét teljesítse. Külön intézetében és külföldi egyetemeken neveli az új tanárokat, gondoskodik a munkában kiérdemült öregekről s ellátja a központi kormányzó szervezetet. Természetesen e célokra a fedezetet ma, a nagyon is megnagyobbodott pedagógiai igények idején, csak teljes erőfeszítéssel, legjobb tudásának és iparkodásának latba vetésével képes előteremteni a földreform által meg- kevesbített, a szociális élettől megterhelt vagyonából, amelynek utolsó fillére is kulturális célokra megy, úgyhogy a ciszterci rend kötelezettségén felül is vállalt terhével (Buda) teljesítőképességének immár a végső határán áll. Pedig a párhuzamosítás nagyon sokat kíván. Ismét a rideg számok bizonyítanak. A gimnázium VIII. osztályának ma 69 tanulója van. Nyilvánvaló, hogy ha egy I. osztály mellett ekkora a VIII. osztály, akkor a két I. osztály két VIII. osztályt is eredményezne, vagyis az egy gimnáziumbői kettő lenne: a ciszterci rend fentartői költsége tehát innen-onnan megkétszereződnék. S mert Budapesten, Székesfehérvárt ■ Pécsett azonos vagy hasonló az állapot, a most ellátott 5 középiskola 9 re szaporodnék. A rend erre nincs kötelezve, a rend erre képtelen, a rendtől tehát ez nem is várható. A közelmúltban az egyik hatalmas lendülettel fejlődő városból, amelynek lelkét is megkapta már a «gimnázium-láz», depuiá- ciő járt nálam azzal az ajánlattal, hogy ők szívesen megnyitnák előttünk városuk kapuját, ha mi meg ott gimnáziumot nyitnánk. Lehetőséget kutató kérdésükre csak egy kérdéssel válaszoltam : «Hoztak-e az urak magukkal 3—4 ezer hold földről szóló donáciős levelet is? Mert egy cisztercita gimnázium nemcsak iskolateremből és gyerekekből áll, hanem kell hozzá templom, rendház, szakképzett tanár, aki ki is öregszik s ezért meg is fiatalodik, aztán kell tanári és ifjúsági könyvtár, természetrajzi, természettani, kémiai, földrajzi, történeti, filológiai, művészeti, rajz- és tornaszertár, amelyek nagyon súlyos ezrekbekerülnek.» Több sző aztán nem esett köztünk gimnáziumról, még abban a vonatkozásban sem, vájjon nemzeti szempontból egészséges dolog-e a középiskolai tanulók számának határ nélkül való szaporítása? E felvilágosító sorok után talán a párhuzamosításról sem fog több sző esni olyan célzattal, hogy ennek költségeit is a leg- ksvéibbé érdekelt és semmi- képen sem kötelezett ciszterci rend viselje. Kürti Menyhért dr. E^esmsieiiSicsaaataaiSBiesKaisica Szükségletét mindenkor helybeli Iparosnál és kereskedőnél szerezze be I Halálozás. Az Irgalmasrend egri rendházának tagja Woltner Mi hály Antal oki. gyógyszerész, a rendtartomány seniora október hó 2-án este 7 órakor életének 86 ik, szerzetességének 67-ik évében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése folyó hó 4-én délután 3 órakor lesz a kórház halottasházából a Kisasszony temetőben. Az engesztelő szentmiseáldozatot az elhunyt lelki üdvéért folyó hó 4-én reggel 7 órakor mutatják be a rendház templomában. Az Eucharisztikus Kongresszus és az egri egyházmegyei hívek. Az október 4—9 között Budapesten tartandó első Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszussal kapcsolatban Szmrecsányi Lajos egri érsek körlevélben hívta fel a híveket arra, hogy igyekezzenek a Kongresszuson résztvenni, akik pedig személyes részvételben akadályozva vannak, azok járuljanak az Oltári- szentséghez. A körlevél elrendeli, hogy október 4 én, az Eucharisztikus Kongresszus megnyitása alkalmával esti 7 órakor és október hó 7-én az Eucharisztikus körme • net alkalmával délután 4—5 óra között az egyházmegyei templomok összes harangjai szólaljanak meg. A Kriston Endre püspök elnöklete alatt megalakult egri főegyházmegyei előkészítő bizottság úgy intézkedett, hogy 7-én, vasárnap délután 4 órakor az egri főszékesegyházban is litániával és szentbeszéddel összekapcsolt szent- séges körmenet lesz, hogy az egri hívek ezzel is kifejezésre juttassák a Kongresszus céljával való együttérzésüket. Gólyák a fehórasztalnál Hétfőn este nagy ünnepe volt Kóczán bácsinak. Az egri érseki jogakadémia hallgatói itt tartották hagyományos ismerkedési estélyüket, az úgynevezett gólya-estet. A piros csőrű gólyák hatalmas rajokban lepték el a fehér asztalokat. Ösz- szejövetelüket megtisztelték Dr. Óriás Nándor, Dr. Misik László, Dr. Urbán Gusztáv és Dr. Schön- vitzky Bertalan professzorok. Perdülő jókedv közepette emelkedett szólásra Hajdú István jogászköri elnök s a Kör ezüst serlegével a kezében üdvözölte a gólyákat, figyelmeztette őket a kötelességeikre, az idősebb bajtárs őszinte »Isten Hozott« l-jával ürítette serlegét az újonc kollégákra akadémia pályafutásuk kezdetén. Az elérzékenyült gólyák nevében Csajda Iván vállalkozott arra, hogy válaszképpen megcsattogtassa a csőreit. ígérte a komoly, lelkiismeretes munkát, kitartást és mindent, amit csak egy szeretetreméltó gólya megígérhet. Ezután a jogakadémiai ifjúság vezetőtanára Dr. Urbán Gusztáv intézett néhány komoly szót az ifjúságnak. Hangsúlyozta, hogy ma már nem az akadémia keresi a hallgatókat, de az ifjúság vegye kitüntetésnek, hogy az Alma Mater falai közé léphet. Az ifjúságnak ma fokozottabban kell helyzetének konzekvenciáit levonni az akadémiával, jövőjével s hazájával szemben. A tanári kar meleg szeretettel és atyai jóindulattal teszi magáévá minden egyes hallgatónak testilelki ügyét. Hirdetéseit szombat délelőtt 10 óráig veszi fel az X egri népújság x kiadóhivatala, vagy a Tyuskay doháaytőzsde Tűzoltó-tér