Egri Népújság - napilap, 1928/2
1928-10-04 / 228. szám
4 EGRI NÉPÚJSÁG 1928. október 4. Az október 6-i főiskolai sportversenyre tegnapi zárásig oly nagyszámú nevezések érkeztek be úgy Egerből, mint a miskolci és kecskeméti jogakadémiák sportszakosztályai részéről, hogy az atlétikai verseny megfelelő színvonala máris biztosítva van. Most már csak az volna kívánatos, hogy Eger város sportszerető közönsége minél nagyobb számban látogassa meg a viadalt, hogy eltekintve a vendégfőiskolásoktól, az egri jogakadémia sportoló ifjúsága is minél több ösztönzést és bátorítást nyerjen a közönség szeretetéből. A Miskolci Kereskedelmi és Iparkamara október hó 9-én kedden délután 3 órakor székházában rendes teljes ülést tart. * Ne felejtse el, hogy október 7-én vasárnap délután nagy szüreti mulatság lesz az egri Keresztény Szociális Egyesületben. Fúvós és vonós zenekar mellett mindenki kedve szerint mulathat. * Uránia. Szerdán és csütörtökön: «ANYASZÍV« dráma 6 felvonásban, főszerepben Belle Bennet. — «KNOCK-OUT« (Arizona hőse) arizonai történet 6 felvonásban. Híradó. Téli menatrendek. A most életbe lépő uj téli menetrend teljes anyagát egész terjedelmében és feltétlen pontossággal közli a Vaiúii Útmutató téli kiadása. Benne van a portai és valamennyi magán- autóbusijárat teljes menetrendje, végezetül az összes hazai közlekedési vállalatok személy- és pod gyászdijszabása. Nem hiányzik természetesen a repülőjáratok menetrendje és dijszabása sem. Ára 1 P 60 fillér. Lu&kömérgezésben meghalt egy cselédleány. Néhány nappal ezelőtt megírtuk, hogy Sas Jolán 19 éves házi cselédet eszméletlen állapotban találták egy Verőszala-utcai ház előtt; a leányt beszállították az irgalmasok kórházába, hol megállapították, hogy Sas Jolán öngyilkossági szándékból lűgkőolda- tot ivott, mert gazdája : Gyurko- vies Mihály Dobó utcai korcsma- ros — állítólag — rosszúl bánt vele A kórházban gyomormosást alkalmaztak rajta, megmenteni azonban nem sikerült. Az öngyilkos cselédleány ma éjszaka kiszenvedett. Véres verekedés Kápolnán. Zöldi László kápolnai földműves tegnap este ittas állapotban összeverekedett legénytársaival, akik a dulakodás hevében több helyen megszúrták. A megsérült földművest az irgalmasok egri kórházában vették ápolás alá. Támadói ellen a csendőrség indított eljárást. * Ha utazik: Füzesabony, Miskolc, Kál Kápolna, Hatvan, Vámos- györk és Gyöngyös pályaudvarain vegye meg az Egri Népújságot. JUBILEUMI EMLÉKKÖNYV A Miskolci felsővárosi Szent Anna Egyházközség 100 éves fennállásának alkalmából. SZERKESZTETTE RETRY KÁLMÁN apát, esperes-plebános. A szépen illusztrált, 300 old. finom kivitelű mű ára 5 pengő és kapható az EGRI KÉR. SAJTÓSZÖVETKEZET KÖNYVKERESKEDÉSEBEN. SPORT. FISO-HVSE (2:0) Biró: Mercs István : A füzesabonyi ISO és a hatvani vasutasok csapata vasárnap délután játszotta bajnoki mérkőzését az abonyi futball- pálya nehéz talaján. Érés küzdelem után a Fiso győzött 2 : 0 arányban. A gólokat Mészáros ée Török lőtték. Laptulajdonos és kiadó: 8GRI KERESZTÉNY SAJTÓSZÖVETKEZET Kiadóhivatali igazgató: Dr. Schőnvitzky Bertalan. I. oszt. Porosz szalon és Hazai KŐSZENET I. oszt. Retorta faszenet házakhoz a legolcsóbban szállítok esetleg előjegyzek. FEHÉR JÓZSEF Kaszinó ucca 4. Családot téli és nyári állandó könnyű munkára] keresek. Fogattulajdonosok előnyben. Megtudható a kiadóban. * Eger és környéke részletes kalauza, irta Szmrecsányi Miklós. Ära 1 pengő. Kapható az Egri Keresztény Sajtószövetkezet könyvkereskedésében, a Líceum és a Színház melletti ujságáru- sító pavlllonokban; továbbá az Érseki Liceum portásánál. Telekesi-u, 7. sz. alatt nagy kerttel 3 szobás lakás kiadó. Ugyanott egy nagy és kis ablak eladó. — Erdődy-tér 8 szám alatt 2 szoba kiadó, esetleg eladó. — Nagy borházas pince 2 ágú Szép- asszonyvölgy 11. sz. a alatt eladó, esetleg kiadó. — Harmincöt Hl. négy éves finom bor eladó, 60 fill. — Értekezni lehet Bukucs János tanítónál Szent IstváD, Borsodm. és Kertész ucca 2. szám alatt Erdődy Istvánnál. ad. 18.605 kgy. 222/1928. Hirdetmény. Eger város képviselőtestülete Eger város háztartásának, villamosmű és jéggyárának, vízmű és csatornázásának 1929 évre szóló költségvetési előirányzatait 1928 szeptember hó 29-én tartott rendkívüli közgyűlésében letárgyalta és elfogadta. Ezen költségvetési előirányzatokat 171.000/924. B. M. sz. körrendelet 9. § a, illetve a 42.200/1927. B. M. számú körrendelet alapján közszemlére teszem azzal, hogy ezen költségvetési előirányzatokat elfogadó határozat ellen 8 nap alatt Hevesvár- vármegye alispánjához intézendő s Eger város polgármesterénél benyújtandó felebbezésnek van helye. A költségvetésnek és az azt jóváhagyó határozat Eger város számvevőségénél a hivatalos órák alatt megtekinthető. Eger, 1928. október 2, Trak Géza s. k. polgármester. Pénzt folyósittatunk földbirtokra (váltó nélkül) teljes ,100°/o-os kifizetéssel, 35 évi időtartamra 3 kataszteri holdtól kezdve, holdanként 600 pengőig, évi 7.Va százalékos kamatalapon, az iratok vételétől számított 8 napon belül; (II. helyre is.) Házakra pénzintézetünk 9 százalék évi kamattal folyósít 1—10 évig terjedő kölcsönöket, az ingatlanérték 50 százalékáig. Váltókat leszámítolunk, váltóhiteleket nyújtunk. Tá-r»oai bankbizomángosok, Budapest, VI., Teréz - 1 (ti fedi körút 43/B. (Válaszbélyeg beküldését kérjük.) Egyes szám ára hétköznap 10, vasárnap 20 fill. 0LCSÖBB LETT AZ !!!EGRI NÉPÚJSÁG!!! Az egri kir. jbiróság, mint tkvi hatáságtól. 11237/tk. 1928. szám. Árverési hirdetmény-kivonat. Schwarc és Berger budapesti cégnek végrehajtatónak Bátori Sándorné sz. Mezei Mária végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a tkvi hatóság végrehajtási árverést 712 pengő tőkekövetelést és járulékai behajtása végett az egri kir. járásbíróság területén levő, demjéni 43. számú betétben AI 4-8 sorsz. 685/2, 686/2, 687/2 brsz. szántó, szőlő ingatlanból Bátori Sándorné sz. Mezei Mária felerész jutalékára a 0 9 alatt Mezei Mihály (nős Sós Máriával) javára bekebelezett holtigtartő haszonélvezeti jognak fenntartásával 300 pengő. A demjéni 44. sz. betétben A I 1—2, 5—6 sorsz. 688, 689, 69P/2, 691/2 hrsz. szőlő szántó ingatlanból Bátori Sándorné sz. Mezei Mária nevén álló fele illetőségére a C 1 alatt Mezey Mihály (nős Sós Máriával) javára bekebelezett holtigtartő haszonélvezeti jog fenntartásával 900 pengő kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1928 október 11. napján d. u. 3 órakor Demjén községházánál fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlan a kikiáltási ár felénél alacsonyabb áron nem adható el. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10%-át készpénzben, vagy az 1881: LX. t -c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított ovadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges bírói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláirni 1881: LX. t.-c. 147* 150. 170. §§. 1908 : XL. t.-c. 21. §.) Az aki az ingatlanért a kikiáltási ár- nál magasabb Ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (1908: XLI.t.-c. 25. §.) Eger, 1928. súg. hó 15. napján. SZIKSZAY s. kir. jb. A kiadmány hiteléül WENDT kiadó. ♦Kihirdeti s«X.* Minden szó hétköznap 8 fillér vasárnap és ünnepnap 10 Ä legkisebb kishirdetés 80 > vasárnap és ünnepnap 100 » Hirdetések előre fizetendők. 4 szoba, előszoba, konyha cselédszobával, fürdőszoba, éléskamra, mosó- konyha és pincéből álló, vízvezetékkel felszerelt, azonnal elfoglalható víllalakás Deák Ferenc ucca 29. szám alatt kiadó. Értekezhetni Deák Ferenc ucca 27. szám alatt. HÁZAK, szőlők adásvételét közvetíti Kováts, OFB. ingatlanirodája Torony u. 3. HÁZKÖZVETÍTŐ Fenyő Lipót Eger„ Ujvilág-u. 10. MALOM üzem céljaira 4 hengeres benzinmotor eladó, ugyanott egy személy* autó is előnyös árban. Pacsirta ucca 2. MINDENHEZ értő, kitünően főzni tudó, egyedül álló katolikus korosabb özvegy nő gazdasszonyi állást keres falusi plébániára vagy magányos úrhoz csekély fizetéssel. Cím a kiadóban. HÁROMSZOBÁS, erkélyes .modern lakás november 1-re kiadó. Értekezhetni Rlmagyar ucca 1. sz. a. I EISLER Miklós ékszerész üzlete meg- I nyílt Szent János ucca 7. Előfizetési ár 1 hóra 2*őO P, :: negyedévre 7 pengő :: (228.) Nyomatott az Érseki Líceumi Nyomdában. — Felelős nyomdaigazgató: Hadil Károly.