Egri Népújság - napilap, 1927/2
1927-08-17 / 185. szám
2 BORI NÉPÚJSÁG Meghiúsult az Európából Amerikába repülés első kísérlete. Risztics János az Északi tenger fölött motorhiba következtében visszafordult és Brémában leszállott. — A Bremen repülőgép a nagy köd és vihar miatt 22 órai repülés után a nyílt tengerről szintén visszatért Dessauba. Dessau, augusztus 16. Vasárnap este 6 óra 21 perc bor elindult tengerentúli útjára a Junbers-gyár «Európa« és «Bremen« repülőgépe. Az Európa, amelyet a magyar Risztics János pilóta vezetett, az Északi tengeren komoly motorhibát kapott és este ll órakor visszafordulva, nehéz körülmények között leszállott Bréma város repülőterén. A leszállásnál a gép futőszerkezete megsérült és egyik légcsavarja eltörött. A Bremen tovább folytatta útját. Éjfél után elérte Anglia legszélsőbb részét, Dublin, Liverpool városok fölött elrepülve, Írország partjai főlőtt az Atlanti-óceán fölé érkezett. A nyílt tengeren azonban oly nagy volt a köd és olyan óriási vihar dühöngött, továbbá az óceánon haladó hajók is olyan borzalmas viharról adtak rádiőjelentéseket, hogy a Bremen repülőgép, amelyet Kohl és Loose nőmet repülők vezettek, a nyílt tengerről visszafordult és hétfőn délután 4 órakor megérkezett kiindulási helyére, Dessauba, ahol minden baj nélkül leszállott. A Bremen továbbra is készen áll az Óceán- repülés újbóli megkezdésére. A megsérült Európát Brémából visszaszállítják Dessauba, ahová Risztics János egyik kisérőgépan már megérkezett és itt fognak határozni, hogy a kijavítás után elinduljon-e ez a gép az Óceán átrepülésére. Newyork, augusztus 16. Newyorkban igen nagy csalódást keltettek a német őceánre- pülők kudarcáról érkezett hírek. A városban ugyanolyan óriási előkészületek történtek a német repülők fogadtatására, mint annak idején Lindbergh érkezésekor. A lapok egyöntetűen a hatalmas viharokkal indokolják az őceánrepülők kudarcát. Dessau, augusztus 16. Risztics János repülőgépének sérülései olyan súlyosak, hagy azzal nem lehet többé elindulni az Ocaán fölötti útra. Risztics már csak új gépen kísérelheti meg az átrepülést Amerikába. Mayer János földmíve- j lésügyi minisztert csak- | nem végzetes baleset érte a Balatonon. A miniszter motorcsónakja teljesen összetört. Budapestről jelentik-. Balaton- boglárban Mayer János földmí- velésügyi miniszter motorcsónakon az egyik kotrógépet akarta megtekinteni. A motorcsónak vezetője nem ismerte a kotrógép külső szerkezetét és teljes erővel nekihajtott a gépet körülvevő láncoknak és vasrudaknak. A motorcsónak teljesen összetört. A földmivelésügyi miniszternek és kíséretének azonban semmi komolyabb baja nem történt. Végzetes játék a fegyverrel. Egy hétéves kisfiú lelőtte tizenhároméves játszótársát. Karácsondról jelentik: Hétfőn délben egy nagy gyermekcsoport játszadozott id. Uracs István ny. Máv. altiszt, karácsondi lakos portáján. A házigazda unokája, a 7 éves Uracs Pista egyszercsak bement a kamrába és magához vette nagyapjának hatos Flóbert puskáját, amely évek óta az egyik sarokban állott. A kisfiú, amikor újra kinn volt az udvaron, felemelte a fegyvert és — célzott. A flóbert töltve volt. A golyó kirepült és a 13 éves Lovász Margit hátgerincébe fúródott. A kisleány pár pillanatra megmerevedett, majd eszméletlenül elterült a földön. Életveszélyes sérülésével az egyik gyöngyösi kórházba szállították. A cseh-szlovák sajtó durván uszit a magyarság ellen. Prága, augusztus 16. A Rothermere lord akciója kapcsán a cseh lapok egyre vadabb gyűlölettel támadják a magyarságot. A Slovenska Politika szerint a felvidéki magyar lapok a prágai magyar követség irányítása mellett uszítanak a cseh állam ellen és hirdetik a Felvidék visszacsatolását Magyarországhoz. Nem ártana újabb kóstolót adni a magyaroknak a cseh hatalom okiéból, — mondja a lap. A Slovenski Dennik így ír: .. «Mau» trenn* --Mt» «Most már valóban konfiskälni kell a még magyar kézen maradt birtokokat. Gyengeség, demokrácia, itt már nem segít, ragadjunk ostort a kezünkbe, hadd huüyászkodjék meg a kigyó faj- zat». A Narodni Listy szerint -. »Be- nesben emberére talált Rothermere és a magyarság«. A Lidove Novini ezt írja: «Engedékenységünk nem imponált. Hatalmunk majd imponálni fog.« ■*«**£> «*•* VMM «SSMW» ere#*«* Szerelmi tragédia két halottal, Kaposvárott. Kaposvár, augusztus 16. A csurgói szőlőhegyen ma hajnalban Wlassics József földbirtokos vincellérje öt revolverdörrenésre lett figyelmes. A dörrenések a pincéből jöttek. Az ajtó zárva volt és mire a vincellér feltörte a pincét, a borházban véres sebekkel, holtan találta Wlassics József földbirtokost és Frederika Erzsébetet, un»*« »«»sw»»w*» A jövő évben Magyarországon szó sem lehet borkivitelről. A Borászati Lapok Írja: Az európai borpiacon nagyobb élénkség egyáltalában nem mutatkozik. A francia borpiac teljesen bizonytalan és hl.-ként 215 —255 frank között mozgott a múlt héten. A francia bortermés is erősen sínyii a szárazságot és különösen Algírban, ahol e a fölbirtokosnak egyik budapesti nőismerősét. A nő még ekkor is kezében szorongatta a revolvert, amelyből három lövéssel a föld- birtokost, az utolsó kettővel pedig önmagát ölte meg. A megrázó szerelmi dráma, amelyről nyomban táviratilag értesítették a földbirtokos feleségét, nagy izgalomban tartja Kaposvár társadalmát hő 15-én kezdődik a szüret, a szárazság meglehetős károkat okoz. A többi nyugati államokban is várakozó álláspontra helyezkednek. Amíg a bor nincs a hordóban, addig a terméskilátások mindig bizonytalanok. A középeurópai államokban Ausztria, Csehszlovákia és Magyarország kivételével közepes termés lesz Általában Magyar- ország terméskilátásait lapunk termésjelentése nyomán 2 és fél millió hl.-re becsülik, ez a mennyiség természetesen j.927. augusztus 17 a szárazság újbóli kezdetével további csökkenésnek van kitéve. Magyarországon tehát a kővetkező esztendőben kivitelről szó sem lehet. Középeurőpa kiviteli államai maradnak: Bulgária, Románia és Jugoszlávia, ezek is csak mérsékelt mértékben. Jugoszláviában a szárazság nagy károkat okoz. Részletes jelentéseink a következők : Magyarország. Szentmártonkátán közepes kereslet és gyenge kínálat mellett egy kisebb tétel 105 fokos bor 88 fillérért kelt el. Hektós tételeket 1—P20 P mellett vesznek. Csongrádon gyenge kereslet és közepes kínálat mellett a vidéki vendéglősök kisebb tételekben vásároltak 10—11 fokos borokat — 80—110 P-őrt literenként. Debrecenben közepes kereslet és kínálat mellett az árak 108— 215 pengő között váltakoznak. Nyíregyházán közepes kereslet es kínálat mellett az üzleti élet szünetel. Zalából Nova bort hoznak, amivel nyomják a szabolcsi borok árát. Bácsalmáson közepes kereslet és kínálat mellett eladatott 130 hl. 13 fokos 96 fillérért. Gyöngyösön élénk kínálat és gyenge kereslet mellett eladatott 100 hl. 9 5 fokos 64 fillérért, 40 hl. 11 fokos fehér 80 fillérért, és 30 hl. 12 5 fokos fehér 94 fillérért. Szekszárdon közepes kínálat és gyenge kereslet mellett eladatott 28 hl. 11.5 fokos 80 fillérért. Egy kisebb tétel 12-6 fokos 104 pengőért, egy kisebb tétel 11—ll‘5 fokos P— pengőért és 10 6 fokos 68 fillérért cserélt gazdát. Villányban eladatott egy kisebb tétel 12 fokos bor 120 pengőért. Jugoszlávia Beocin. Élőnk kínálat és gyenge kereslet mellett egy kisebb tétel 9—10 fokos bor 5—6 dinárért cserélt gazdát. Beodra. Élénk kínálat és szünetelő kereslet. Szárazság érezhető. Bela-Crkva. Közepes kínálat és gyenge kereslet mellett néhány vagon 9—10 fokos fehérbor elkelt hl.-ként 390—450 dinárért. Szárazság érezhető. Csemegeszőlő, A magyarországi csemegeszőlő felhozatal a fővárosba kezd növekedni és Budapesten az üzletekben 180 pengőért, a budapesti vásárcsarnokokban 1'40 pengőért árusítják kilónként. Jugoszláviában a korai csemege- szőlő kg.-ként 4—6 dinár a termelőnél. A minőség nem kifogástalan.