Egri Népújság - napilap, 1927/2

1927-08-17 / 185. szám

1927. augusztus 17. SORI NÉPÚJSÁG 3 A Borsod-Miskolci Gőzmalom igazgatója felakasztotta magát. Miskolc, augusztus 16. Balog Sándor, a Borsod-Mis- kolci Gőzmalom r. t. igazgatója ma reggel, lakásán, az ablakfára felakasztotta magát és meghalt. Az igazgató családja fürdőhelyen nyaral. Az öngyilkosság okát nem tudják. Negyvennyolcán pályáztak egy tanítónői állásra. Tudósítónk jelenti: A tarnazsadányi rk. iskola­szék a nyugdíjazás folytán meg­üresedett tanítónői állásra pályá­zatot hirdetett. A mai elhelyez­kedési viszonyokra jellemző, hogy augusztus 10-ig negyvennyolcán adták be pályá­zatukat. Az iskolaszék Nagyboldogasz- szony napján Frimmer János plébános elnöklete alatt ülést tartott, amely nyolc szavazattal kettő ellenében Berecz Valéria oki. tanítónő, karácsondi lakost választotta meg. Az újonnan szervezett nagye- dik tanítói állásra pályázó há­rom jelölt közül pedig Bakos Pál oki. tanító, ludasi lakos ke­rült' ki győztesen. iiSlEE: HÍREK — Eger, 1927, augusztus 17. A vonat mind a két lábát tőből lemetszette. Hétfőn este Hassel- bauer Gyula pétervásárai kötél­gyártó ittas állapotban a vasúti sínek között sétált a Kál-kápolnai állomáson. A sötétben senki sem vette észre. Az este féltízkor befutó budapesti személyvonat pedig elütötte és tőből lemetszette mind a két lábát. A szerencsét­len embert az irgalmasok egri kórházába szállították, ahol ked­den délelőtt dr. Horváth Géza kórházi főorvos amputálta. Megtámadták a rendőrt. Vasár­nap késő este a Kisasszony-ut­cában lármás nőtaszóval balla­gott néhány földmivea legény. Balázs Márton, az őrszemes rendőr, csendre intette őket. A legények erre kövekkel, botok­kal és késsel támadtak a ren­dőrre, aki kénytelen volt kar­dot rántani. A rendőr kardjává több legényt megsebesített, akik azonban elmenekültek. A nyo­mozás megindult a rendőr ellen támadó garázda legények kinyo­mozására. Gallyszedés közben leesett a fáró ás összetörte magát. Molnár Jó­zsef andornaki béres hétfőn délelőtt száraz gallyakat szedett a fákról, miközben az egyik ág leszakadt és a szerencsétlen em­ber tíz méter magasból a földre zuhant. Súlyos zúződási sebeive az irgalmasok kórházában ápol­ják. Az olaszok is elnyomják a kisebb - ségeket 7 Triesztből jelentik : Az olaszok túlságosan erőszakos módon olaszosítanak a Guilia Venezia szláv lakossága között, így legutóbb 100 szláv családi nevet olaszosítottak. Megszúrta a sógora. Demjőn cözségben tegnap este táncmu- atság volt, amelyen a duhajko­dó legények között Semperger János községi biró rendet akart teremteni. A legények azonban nem hagyták magukat és két jártra szakadtak: rendpártra és mulató pártra. Az előbbiek a a biró körül csoportosultak, és csakhamar összeütközésre sérült a sor. Verekedés közben Mező Antal egy hatalmas konyha­késsel mellbeszúrta sógorát: Grósz Károly 33 éves földmivest, aki a rend-pártiak között har­colt. Grószt súlyos sérülésével Egerbe szállították, az irgal­masok kórházába. Akit már tizennyolcszor elítéltek köztisztaságügyi kihágás miatt. Öz­vegy Kalbanter Pálné Folyás utcai lakosnak két évvel ezelőtt eszébe jutott, hogy a városi par­kokat kár parlagon hevertetni. A tavaszi vásáron vásárolt te­hát két kecskét: egy fehéret és egy tarkát. A jámbor állatokat gazdájuk reggelenkint útnak indította és csak este csalogatta vissza, amikor azok az Érsek- kert, vagy a Káptalan utcai parkok Bzép pázsitszőnyegétől jóllakva kóboroltak szerteszét. A két elhagyott kecskét, kár­tevő természetük miatt itt is, ott is rendőrkardok verték fejbe ; a kapitányságon azonban csak másfél évvel ezelőtt tűnt fel Kalbanterné. Köztisztaságügyi szabályrendeletbe ütköző kihá­gás miatt ugyanis feljelentést adtak be ellene, mert állatai Eger legszebb részeit miDd be- piszkoltáb. Rátky Béla dr. rend­őrkapitány kiszabta rá az első büntetést, de semmit sem hasz­nált. Sőt. A kecskelegeltető asz- szony attól kezdve átlag havonta megjelent a rendőrség előtt és sűrű bönnyhullatások között mindannyiszor kifizette a kisza­bott pénzbüntetést. Júliusban — mindenki nagy csodálatára, — nem jelentették fel Kalbanternét, mert betegen feküdt a lakásán. Augusztus elején azonban meg­gyógyult és kezdődik újra az egész: kecikelegeltetés a par­kokban, rendőri jelentés és vé­gül a büntetés. Eger város rend­őri büntetőbirája eddig tizen­nyolcszor ítélte el köztisztaság­ügyi kihágás miatt. * Uránia. Csütörtökön repriz- ben : *A fáraó hitvese« dráma az egyiptomi fáraók korából fő szerepeit Lubitsch Ernő rende- zésébén Emil Jannings, Albert Basserman, Harry Liedtke és P.ul Wegener játszák. Burleszk kiegészítő műsor. — Az előadá­sok 747 és V*9 órakor kezdőd­nek. Jegyek előre válthatók a mozipénztárban. * Elveszett egy zöld gyermek- swetter a Vécsei-völgytől a piacig. Becsületes megtaláló illő jutalmat kap dr. Preszler ügyvőd-nél. * Singer gépselyem mindenféle színben kapható. Singer varró­gép fióküzlet Eger, Kállay Zol- tán-utca 11. Elveszett a színház előtti park­ban pénteken este egy csíkos női kötött kabát. Megtalálója Telekessy u. 4. sz. alatt illő ju­talomban részesül * Helyesen cselekszik, ha varró­gép-, tű-, olaj és fonálszükség­letét nálunk fedezi. Singer-yarrió- gép-alkatrészek elismerten a leg­jobbak 1 Singer-varrógép fiók­üzlet. * Idegesség, fejfájás, álmatlanság, szédülés, bágyadtság, levertség, félelemérzések eseteinél a tér- mésztes »Ferenc József* keserü- víz kitűnő háziszer, amely az emésztőszervek legtöbb részéből eredő zavarokat gyorsan meg­szünteti és visszaadja a testnek és szellemnek régi munkaképes­ségét. Orvosi szaktekintélyek megfigyelték, hogy a Ferenc Jó­zsef víz öreg embereknél is eny­hén, kellemesen és megbízhatóan hat. —Kapható gyógyszertárak­ban, drogériákban és fűszer­üzletekben. * K. Rosenbach Irén v. zeneiskolai tanárnő a zongoraoktatást laká­sán, Uszoda-u. 6. sz., I. emelet (volt Kánitz-laktanya) megkezd­te. A zeneművészeti főiskola módszere szerint tanít s az ott tartandó magánvizsgákra elő­készít. Tanítványokat felvesz, teljesen kezdőket épűgy, mint magasabb évfolyambelieket. * Tógái. Ezen készítménnyel számos orvosi vélemény szerint figyelemre méltó eredményeket értek el, rheuma, ischias és ideg- zsába esetén. Mindig gyorsan ható és sohasem jár kellemetlen melléktünetekkel, ami megbe­csülhetetlen és feltétlenül nagy előnyt biztosít a Tógáinak ha­sonló szerekkel szemben. * Nagyszabású lesz a vas és reklámkiállitás. Teljesen készen várja a f. hő 18.-án megnyíló Vas , Gép- és Háztartási Ipari kiál litás, valamint az I. Nemzetközi Reklám Kiállítás a közönséget. Az ország minden részében és a külföldön is óriási érdeklődés mutatkozik a kiállítás iránt. Előre látható, hogy ez a két kiállítás nagy gazdasági ese­mény lesz és a közönségnek is rendkívüli látványossággal szol­gál, miután a vas és gépipari részben az összes vezető vas­ipari vállalatok részt vesznek, grandiózus csoportokkal, a rek lám-rész pedig gazdag, színes látványosság. A kiállításra va suti és hajó utazási kedvezmény szerezhető be, a külföldiek ré­szére pedig vizumkedvezmény is. A kiállítás minden elképzelhető módon kedvez a látogató kö­zönségnek. Ingyen ad egy 2000 pengőről szóló közlekedési bal­esetbiztosítási kötvényt. Nagy ajándékozás is lesz a kiállításon. Két szoba berendezést és más értékes tárgyakat ajándékoz a közönségnek a kiállítás vezető sége. A kiállítás augusztus hó 19.-től szeptember hő 15.-ig tart, így épen a legkedvezőbb utazási idénybe esik bele és a fővá­ros szépségeinek megtekintésével kellemesen köthető össze a ki­állítás látogatása. A kiállítási iroda: Városligeti Iparcsarnok, készséggel ad minden irányban felvilágosítást. * Ujságárúsítók állandó alkal­mazást nyernek havi fizetés és magas jutalék mellett az Egri Népújság ős a budapesti napi lapok utcai árűsítására. — Bő vebbet az Egri Népújság kiadó' hivatalában. * Egri látkópes levelezőlapok, új felvételek, megérkeztek s nagy választékban kaphatók az Egri Keresztény Sajtőszövetkezet könyvkereskedésében, a líceumi és színházi ujságelárúsítő pavil­onokban, valamint az összes tőzsdékben. * Alföldi Irén ny. operaénekes- nő, énektanárnő lakását Deák Ferenc-ucca 18 szám alá helyez­te át, M sportT Mese—Ferencvárosi T. E. 5:1 (1:0). Biró: Adorján, Miskolc. Újra szép győzelmet aratott a Mese futball-csapata. Vasárnap 5:l-re verte a jőképességű fő­városi csapatot, pedig meglehe­tősen tartalékosán állott fel. Ha teljes csapatával áll fel a mér­kőzésre, akkor véleményünk sze­rint a Ferencvárosi együttes sú­lyosabb vereséget szenvedett volns. Az ifjúsági tartalék jobb összekötő azonban kissé lámpa­lázzal játszott és ez helyenkint megakasztotta a támadások ered­ményességét. A ferencvárosiak ugyan nehezen egyeztek bele a vereségbe, erősen ellentállottak és az első félidőben veszélyes ellenfelek voltak. A második fél­időben azonban képtelenek vol­tak a Mese vehemens és gyönyö­rűen kidolgozott támadásait pa­rírozni. A Mese két szélső csa­tárának (Sipos, Lakatos) játéka állandó veszélyt jelentett szá­mukra s azok szép lerohanásai és beadásai tették lehetővé a nagy győzelmet. A halfsor so­kat javult RSzussal. Lengyel na­gyon jő erő és Vas Pali is mind­jobban fejlődik. A csatársorban a szélsőkön kívül jók voltak László és Jávorszky. A tartalék ifjúsági Eperjessy első (nagy) szereplése sikerültnek mondható. Ha komolyan veszi a futball já­tékot, igen jő erővé fejlődhetik. A gólokat Sipos 3 Jávorszky és Lakatos (1 tizenegyesből) lőtték. A ferencvárosi csapatban a balhátvéd és a centerhalf tűntek ki. Jók voltak a szélső csatárok is. Adorján biró kitűnően bírás­kodott. Mese II.—Pétervásárai S. E. 4:2 (3:0) Biró: Tóth. A Mese II. csapata vasárnap Pétervásárán játszott az ottani Sport Egyesület fővárosi játéko­sokkal megerősített jőképességű futballcsapatával. A pétervásári futball csapatnak nem sikerült a múltkori 4:0 vereségért ott­honában revanchot venni. A Mese II. csapata szép já­tékkal biztosan győzött. A mér­kőzés 1 percig kegyeletből szü­netelt egy ottani volt futball játékos megemlékezésére, ameny- nyiben az még a múltkori mér­kőzésen szerepelt a Mese II. ellen, de azóta szerencsétlenség következtében munkája közben villanyáram által sújtva halálát lelte. A Mese II. biztosan tartotta kezében a mérkőzést, melynek eredménye az I. félidőben Schönk 1 és Molnár 2 góljai lettek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom