Egri Népújság - napilap, 1927/2

1927-08-13 / 183. szám

A vízvezetéki szabályrendelet tervezetét meg kell változtatni, — Második közlemény. — KÖRI NBPÜJ8AU 2 A drágaság kérdésével foglal­kozott a mai minisztertanács^ Budapest, augusztus 12. A kormány tagjai ma Tass József miniszterelnökhelyettes elnöklésével minisztertanácsot tartottak, mely elsősorban a drá­gaság kérdésével foglalkozott. Angol ötlet a gyorshajtás megakadályozására. London, augusztus 12. Az automobilizmus feltartóz- hatatlanul, diadalmasan foglalja el a maga számára az utcákat, országutakat, de a közlekedés­nek ez a rendszere még annyi­ra új, hogy sem törvényekben, sem szokásokban nem alakult ki végleges kódexe. Nem csoda tehát, hogy min­denütt új törvényes intézkedé­sekkel kisérleteznek, sót a köz­vélemény is mindenütt nagy ér­deklődéssel veszi ki részét az automobilizmus űj kódexének előkészítéséből. Ily körülmények között kortörténeti dokumentum­nak lehet tekinteni azt a külö­nös levelet is, amelyet egy Stan­ley N. A. Jacobs nevű állampol­gár intézett a londoni Daily Mail szerkesztőségéhez. Levelében a lelkiismeretlen, a közbiztonságot veszélyeztető autóvezetők megrendszabályo- zására vonatkozólag vet fel egy furcsa, de praktikus ötletet. A veszélyesebb úífordulók előtt mintegy száz yardnyira — írja többek közt levelében — feltűnő betűkkel, jól olvashatóan figyel­meztető táblákat kellene felállí­tani ezzel a felírással: »Veszélyes forduló! — Lassíts!« A for­dulóknál álljanak rendőrposz­tok telefonnal felszerelve, úgy, hogy a rendőr a megengedett • sebességnél gyorsabban haladó kocsik számát megtelefonálhassa az úton félmérfölddel távolabb álló rendőröknek. Amikor azután a kihágást el­követő autó ehhez a rendőrhöz ér, a rendőr állítsa meg és az út mellett berendezett autópark­ban helyezze el. Ezt a helyet egy órán belül a vétkes kocsi nem hagyhatja el. A park felett nagy betűk hir­detnék: »Egy óra hosszat itt maradunk, mert a— kanyarodónál sebesen hajtottunk«. A levélíró szerint ennek a mód­szernek a bevezetése rövidesen megtanítaná fegyelmezettségre és az előirt szabályok betartá­sára a könnyelmű autóvezetőket. * * Ujságárúsítók állandó alkal­mazást nyernek havi fizetés ét magas jutalék mellett az Egri Népújság és a budapesti napi­lapok utcai árusítására. — Bő­vebbet az Egri Népújság kiadó­hivatalában. Múltkori felszólalásomban csak néhány kérdést érintettem, A minden felől megnyilatkozott helyeslés bizonyítja, hogy felfo­gásomban nagyon sokan osztoz­kodnak. Szerettem volna, ha va­laki nagyobb átkarolással öleli fel ezt a nagyfontosságű kérdést az Egri Népújságban, s ennek nyomán intenzívebb vita indul meg, melynek során minden ér­velés vagy ellenvélemény a nyil­vánosság színe előtt hargzanék el. Miután az eddigi hozzászó­lások csak úgy hozzávetőlegesen vetettek fel nehány ötletet, me­lyek az alapos bírálat határát nem is érintik, az ügynek vélek tenni szolgálatot, ha mélyebbre bocsátkozom a kérdés elemezé­sébe, noha nem vagyok városi képviselő. A tervezet szerint a vízmű évi kiadása mintegy 250.000 pengő. Ezt csak úgy tudja bevételez­ni, ha a fogyasztott víz köbmé­terét (10 Hl.) 35 fillérbe számít­va, évi 700.000, vagyis napi 2000 köbméter víz fogyasztása bizto­sítva van. Lehet-e Egerben napi 2000 köbméter víz elfogyasztá­sát, illetve az ennek a mennyi­ségnek megfelelő vízdíj befolyá­sát garantálni? A tervezet azt mondja, hogy nem lehet, mert — <a számításba vehető legna­gyobb fogyasztók vízvezetékkel már el vannak látvs, azonfelül pedig majdnem minden ház ud­varán kűt van. Miután pedig a közönség a vízzel az egészség- ügyi követelmények határán túl is takarékoskodik, a vízzel való takarékoskodás már eleve meg- döntené azt az alapot, amin a vízmű jövedelmezőségének a számítása nyugszik. A takaré­koskodás a napi vízfogyasztás csökkenésében fog kifejezést ta­lálni. S ha a vízfogyasztás a számítások alapját képező s elő­irányzott napi 2000 köbméterről a felére, vagyis 1000 köbméterre csökkenne, úgy ennek következ­ménye a víz javasolt köbméte- renkinti 35 filléres egységárá­nak 70 fillérre emelése lenne. A fogyasztó azonban ezen látszó­lagos drágítás ellen további ta­karékoskodással védekeznék,ami a vízdíjak újabb emelését tenné szükségessé. Ez tehát egy cir- cu’us vitiosus, amelyből a mene külésre ciak egy mód van és pedig az átalány vízdíjakra való áttérés«. Ez az okfejtés tetszetős, csak a belőle levont következtetéssel nem tudok megbarátkozni. A tervezet biztos alapot csak a helyiségrészenkint való átalány­vízdíjban vél találhatni. Elismeri ugyan, hogy ez a módozat sem tökéletes és igazságos, de arra alkalmas, hogy a nagyobb la­kással, több helyieégrésszel bíró, tehát bizonyára jobb (!) anyagi körülmények között levő fogyasz­tóval szemben »a gyengébb felet, tehát a kisebb egzisztenciát ke- vésbbé terheli meg.« Erre, mint a szociális szempontokat is ki­elégítő megoldásra mutat rá a tervezet. Itt meg kell állani. Ha a jobb módot a helyiségrészek után mérjük, a legtöbb esetben téves vágányra jutunk. A jobb mód a nagyobb jövedelem függvénye, mely nem igazodik a helyiség- részek számához. Nem kivált Egerben, ahol temérdek olyan háztulajdonos van, akinek a háza az egyetlen vagyona, melyből nincs bevétele, vagy csak annyi, amennyi néhány kiadott házrész után befolyó, alaposan megadóztatott bérjöve­delem alakjában jelentkezik. — Ne tévesszen meg tehát senkit a háztulajdon, mely aműgyis minden elképzelhető egyenes és nem igyenee, fő-, mellék- és pőtadóknak, járulékoknak és illetékeknek el nem rejthető objektuma. Még meg tudnám érteni vala­hogy, ha a ház mögött hátvédül szolgáló és jövedelmező birtokot venné a tervezet figyelembe, mint a jómód előfeltételét. De még ez sem jelenti mindig a jó­módot, nem kivált Egerben, ahol a szőlőtermés olykor évekig ki­marad, s a tulajdonos csak ve­getál, sőt adósságba veri magát, hogy a csapásokat valahogyan kiheverni próbálja. A napirenden levő árverések mindennél jobban szemléltetik, hogy ez mennyire sikerül. Nem a háztulajdonban rejlik a jobb mód, a mikor a tervezet a valódi jövedelmet nem tekinti, csupán a bolt falakat terheli meg a számtalan egyéb teher tetejébe, nem dicsekedhetik azzal, hogy a gyengébb felet védte meg a tehetősebbel szemben. A jobb mód nagyon sok ható erőnek az eredője. Ezek közt az erők közt éppen a nagyobb lakás áll utolsó helyen, hiszen tudjuk, hogy a jobb mód igazi és irányító ereje a jövedelem, illetve az a maradvány, mely a fizikai és kulturális szükségletek kielégítése után még rendelke­zésre áll. Ez a jövedelem füg­getlen a lakás nagyságától, s egyikről a másikra következtetni nem lehet. Ismerek nagyon sok külvárosi földmívest, akinek x927. augusztus 13 ■IIIIWIHUIHIÍTTTTT IBBMBHMBBgSttSflMBMafiMt 10—20 hold szőlője, 3—4 lova, tehene, tele boros piccéje van, aki sokkal módosabb az ő 2 szobás, a tervezet szerint a IV-ik körzetbe beosztott, tehát vízdíj­mentes lakásában, mint az az I. körzetbeli háziúr, aki 4 szobás lakóházán kívül alig mondhat egyebet a magáénak, mint azt a jogot, hogy 70°/«-ig megterhelt házára felszedett drága bank­kölcsön után a kamatot fizet­hesse. (Ha tudja.) S ne hagyjuk számításon kívül, hogy amíg az I. körzetbe osztott, nagyobbrészt intelligens elemek iskolázó gyer­mekei úgyszólván nagykorúsá­gukig csak kiadást jelentenek, vagyis a népes családok részére szükséges nagyobb lakás nem a jobb mód, hanem éppen a na­gyobb kulturális megterhelés kifejezője: addig a földmíves ember nagyobb családja nem jelent kulturális terhet, ellen­kezőleg, gazdasági előnyt, mert a földmíves gyermek már 12 éves korától házasodásáig a család­főnek keres, ezzel a családi va­gyon gyarapításához, a jobb mód megszerzéséhez nagy mér­tékben hozzájárul. ítélje meg bármely elfogulatlanul gondol­kozó ember, hol ven a kettő közül a jobb mód? Ki a kettő közül a gyengébb, akit a tehe­tőssel szemben védeni kell? Nem mondható tehát szociális szempontból sem helyesnek a nagyobb lakásból kikövetkezte­tett u. n. jobb módra való tá­maszkodás, mert nem a lakás nagysága fejezi ki a teherbírás mértékét. Aki ilyen ingatag alap­ra épit, ■ nem mélyed le a tiszta jövedelem fundamentumáig, az nem lehet biztos abban, hogy a szociális megoldást sikerül meg­találnia. S ha már itt tartunk, vala­mit őszintén meg kell monda­nunk. Azt, hogy népünk min­den olyan kiadás ellen, melynek nyomán kézzel fogható, bugyel- lárisba sülyaszthető ellenérték nem fakad, kézzel lábbal tilta­kozik. A hiba elődeinkben van, akik nagyon hozzászoktatták népünket ahhoz, hogy minden közteherviseléstől eleve szabad­kozzék. Tanítót kell fizetni, is­kolát kell emelni? Ott az Érsek, ott a Káptalan, ott az Állam, de sohase »én«. — Az aszfaltot mindenki koptatja a belváros­ban, de a terhét a háztulajdo­nos viseli. A külvárosi polgá­rok csizmáikkal alaposan ron­gálják, de a zsebük ezt nem bánja. — Villanyvilágítást kell bevezetni, az utcákat kell vilá­gítani? »Vezesse be és fizesse, akinek a villany kell, nekem jő a petroleum is.« S nyugodtan élvezi a közvilágítást, melynek árát a fogyasztók izzadják ki. — »Vízvezetéket akarnak? Ne­kem van kutam, minek fizessek én?« Minden nótának ez a vé-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom