Egri Népújság - napilap, 1926/1
1926-04-11 / 81. szám
1926. április 11 EGRI NÉPÚJSÁG 3 Budapestről jelentik : A vidéki városok által igényelt egymillió aranykoronát kitevő építési hitelt a kormány engedélyezte. Az erre vonatkozó akták már át is mentek s pénzügyminisztériumba, ahonnan rövidesen lekerülnek az illető törvényhatóságokhoz, hogy megtehessék a szükséges intézkedéseket a folyósított építkezési hitelek szétosztása tárgyában. iaí^K^:^H»B!ai2HeSJÍE£'H.íK BSB9 Lovászy Márton vádiratai. Budapest, április 10. (MTI.) Lovássy Mártont ez ügyészség két évvel ezetőtt nyilvánosságra hozott vádiratában 19 rendbeli nemzetgyalázáa bűntettével vádolja. Egy raaaik vádirat sajtó- vétség miatt vádolja. Azonkívül büntető eljárás folyik ellene fel- ségsértés cimőn és baranyai és pécsi viselt dolgai miatt. Zokszavas Névtelen leveleket kap Egerváros polgármestere. Eger, április 10. Trak Géza polgármester ma délelőtt elmondotta munkatársunknak. hogy az utóbbi időben egyre-másra kapja a névtelen leveleket, melyekben ezek irói részben magánszemélyek, részben bizonyos állapotok ellen emelnek panaszt. A polgármeskedvezően folynak | a városok újabb külföldi kölcsöne ügyében a tárgyalások. Budapestről jelentik: A kormány által a városok második külföldi kölcsöne ügyében megindított tárgyalások kedvezően haladnak s van remény arra, hogy a városok a kölcsönt még a nyár előtt megkapják s így az annak terhére tervbevett közmunkákat megindíthatják. Az igénybejelentések során sok város oly nagy összeget kér, hogy a teljes igényt az ötmillió dollárból nem lehet kielégíteni. ««gfífrrHfflíii iiiiiimm» •mmmmsemmmm A népjóléti miniszter engedélyezte az építkezési hitelt a vidéki városoknak. Péter és Panaszos Pál igen el vannak keseredve a világ bűnös és gyarló állapotán s nincs igazság a földön ! kiáltással csépelik és csepülik a mai korhadt időket és csaló rendszereket, mikben napfényes igazságaikkal, igaz ügyeikkel mindig alul maradnak. Ezen keserveket illetőleg a lelki szanatórium a következő diagnózist állapítja meg: Ha valaki ajkán egy hatalmas igazsággal felmegy a magas toronyba s hogy igazának nagyobb nyomatékot adjon, ott pompás pávatollakből készült kalapot tesz fejére s félrevervén a vészharangot szemébe kiabálja a világnak, hogy : ötször öt huszonöt, ezen derék embert a mentők fogják a bolondok házába szállítani s mindenki őrültnek fogja őt tartani, dacára, hogy teljesen igazat mondott, Hogy tehát az a sokszor emlegetett igazság nem győz, annak legtöbbször az az oka, hogy az emberek azt össze-vissza keverik mindenféle hozzá nem illő dolgokkal, mik az igazságot koroprosmíálják, helytelen utón és módon hirdetik, vad indulatok ruháiba öltöztetik, érdekek szerint máríogatják sokszor még a sárba is, élvezhetetlen szószokkal és körítésekkel teszik azt nem kívánatossá. És igen sokszor a rosszillatu szaft miatt nem tud győzui és érvényesülni az igazság finoman kellemes aromája. De ezt Péter és Pál nem hiszi el... Az uj pénzre való áttérés előkészületei. Popovic» Sándor, a Nemzeti Bank elnöke legutóbb tett nyi latkozatában kijelentette, hogy az uj pénzre való áttérés előkészületei programs! szerint, minden zavaró momentum nélkül haladnak és reméli, hogy ez év végén sor kerül a gyakorlati megvalósulásra. Ferenc bajor kir. herceg Sárvárra érkezett. Sárvár, április 10. (MTI.) Ferenc bajor bír. herceg pénteken Sárvárra érkezett. Programm] a szerint egy hónapig fog Sárváron tartózkodni. A népfőiskola záróünnepélye Hatvanban. A hatvani népfőiskola f. hő 11-én, vatárnap, délelőtt 11 órakor tartja záróünnepélyét az állami iskola dísztermében. A vármegyei törvényhatósági népművelési bizottság képviseletében Okolicsányi Imre alispán, Rusztek Károly tanfelügyelő és Hammel Árpád vármegyei népművelési titkár vesznek részt az ünnepélyen. Változékony idő várható. Budapest, április 10. (MTI) Hazánkban tegnap is volt csapadék több helyen, de csak kis raeny- nyiségben. A hőmérséklet jóval alacsonyabb lett. Prognózis: Változékony idő várható, itt-ott kisebb esővel, lényegtelen hőváltozással. ter a sajtó nyilvánossága utján figyelmezteti a névtelen levelek íróit, hogy ezek a levelek papírkosárba kerülnek. A polgármester ugyanis azt tartja, hogy akinek igazsága van, ki mer azzal lépni nyíltan is. Névtelen levelek alapján nem hajlandó semmiféle eljárást megindítani. m- mm mm* HÍREK — Eger, 1926. április 11. ~~ Gyászmise IV. Károly királyért. F. bő 12.-én d. e. 9 órakor az egri főszékesegyházban Őfelsége IV. Károly király halálának évfordulója alkalmából ünnepélyes gyászmise tartatik. A vármegyei közigazgatási bizottság ülése. Hevesvármegye köz- igazgatási bizottsága f. hő 13-án, kedden, délelőtt 10 órakor tartja Sprilishavi ülését a vármegyeház kistermében. A Magyar Külügyi Társaság f. hő 18 -án, délelőtt féltizenegy óra kor az egri Városházán tartja nagygyűléséi. Eger város képviselőtestületének közgyűlése. A városi képviselő- testület f. hő 20-án részleges tisztújító közgyűlést, utána pedig rendes közgyűlést tart. 20 milliós adomány az egri tanítóképző internátusára. Az egri egyházmegyei papság kebelében Kriston Endre segédpüspök elnöklete alatt szentévi bizottság alakult a múlt év végén. A bizottság körkérdést bocsájtott ki a papsághoz, hogy a szent év emlékét megörökítendő, milyen célra javasolnának gyűjtést. A beérkezett javaslatok közül Csa- nády László érseki tanítókáp9z- dei igazgatónak azt, az indítványát fogadta el a bizottság, hogy az 1929 ben fennállásának századik esztendejét betöltő egri érieki tanítóképző részére állítsanak fel internátust, illetve erre a célra rendezzenek az egyház- megye papsága körében gyűjtést. A bizottság a gyűjtési akció vezetésével Csanády Lászlót bízta meg. Az adományozást az ő ismert bőkezűségével Csekó Gábor, pápai preláíus nagyprépost kezdte meg, aki húszmillió koronát ajándékozott az egri érseki tanítóképző intornátus céljaira. Korlátozzák a föidmives legények mulatságainak számát A múlt vasárnap megismétlődött véres ve rekedések arra indították Irak Géza polgármestert, hogy a rendőrkapitányság vezetőjét, valamint a földmive® körök vezetőit értekezletre hívja össze. A polgármester úgy iátja, hogy azok az intézkedések, melyeket a rendőrkapitányság tett, nem elegendők és a városi képviselőtestület által hozott határozat teljes végrehajtására, s a föld- míves legények táncmulatságainak alapos korlátozására van szükség. I A Magyar Nemzeti Muzeum megmentése és fölienditése érdekében tudvalevőleg országos akciót indított a közelmúlt napokban az alapítóhoz a várség kötelékével hozzá fűzött Széchenyi nemzetség. A kibocsájlott felhívás reámutat a tényre, hogy a száz év alatt nagyszerű fejlődésen átment Muzeum az utolsó esztendők gazdasági válságában megviselve s az állam megfelelő támogatását a mai viszonyok között nem remélhetve, működését az eddigi keretben és színvonalon csak úgy folytathatja tovább, ha a magyar társadalom áldozatkészen melléje áll. E célra a Magyar Nemzeti Muzeum barátai most egyesületbe tömörülnek s a folyó évtől kezdödő- leg három évre évi 100 pengő rendes, illetőlsg 50 vagy 25 pengő pártoló tagsági díj fizetésére kötelezik magukat. Az Egerbe is eljuttatott taggyüjtő ivet elsők ül tír. Szmrecsányi Lajos v. b t. t,, egri érsek és Szmrecsányi Miklós ny. miniszteri tanácsos írták alá. A szomszédaink fölötti kulturfőlényünk egyik tömör bástyáját védelmező mozgalomnak lapunk is szives örömest áll rendelkezésére s a ta gokul jelentkezők szerkesztőségünkben köznaponkint délután 3— 6-ig Írhatják alá a taggyüjtő ívet. Az űj tagok névsorát lapunk jövő vasárnapi számában közöljük. Az Emsrícana kulturdélutánja vasárnap délután 6 órakor kezdődik a Fehér Teremben. Dr. Bernolák Nándor v. miniszter, egyet, tanár mondja az ünnepi beszédet. Egyenlő fizetést kapnak a nem állami tanítók az államiakkal. Rusztek Károlyhoz, Havesvármegye kir. tanfelügyelőjéhez, már megérkezett a minisztériumtól a nem állami tanítók státus rendezése, mely a nem állami tanítóknak az államiakkal valő egyenlő elbánás elvét biztosítja. Fizetésük, előmenetelük ugyanolyan lesz, mint az államiaké. A státus rendezés folytán visszamenőleg 1925. július 1.-től, tehát 10 hőnapra egyszerre, megkapják a nem állami tanítók a fizetési többletüket. Ez a többlet havi 200 ezer K. tói 800 ezerig terjed. A helyi járandóság 1 értékegyiége után 1 métermázsa búza jár, mely a műit évre 408 ezer, erre az évre pedig 348 ezer koronás árral számíttatik. A helyhatóság pedig a helyi járandóság minden százaléka után ;15.625 K-í kötele® fizetni. Ugyanezen rendelet utasítja a tanítóságot, hogy minden év december végéig jelentsék be az illetékes tanfelügyelöaég- nek, — intézkedés céljából, — hogy mennyivel maradt el fize tésban a helyhatóság. Eger katholikus intelligenciája ebben a félévben utoljára ad egymásnak találkozót az Emericana vasárnapi kulturdélutánján. Az egri Move közgyűlése. A M. O. V. E. Egri Sport Egylet f. hő 18.-án d. e. 11 órakos a Katholikus Kör nagytermében tartja az évi rendes közgyűlését, melyre az érdeklődőket és az egyesület tagjait ez utón hívja meg a Vezetőség. Beretvás Pasztilla a legmakacsabb fejfájást is elmulasztja Kádár József.