Egri Népújság - napilap, 1926/1

1926-04-11 / 81. szám

4 SORI NÉPÚJSÁG 1926. április 11 Hevesvármegye és Eger város ké­peket vásárolt. Kövér Gyula fes­tőművész képkiállításán a Vár­megye megvette a »Téli hangu­lat Egerben« c. képet 3 millió koronáért, b a »Nagy Csatorna Lőwenben« c. festményt 5 millió koronáért. A város 6 millió ko­ronáért vásárolta meg a »kikötő Dordrechtben« c. festményt. * Halálozás. Ifj. Södy Lajos f. hő 10-én elhunyt. Temetése 12-én (hétfőn) délután 5 órakor lesz a Görög-utcai gyászházből. * A »Nyukosz« egri főcsoportja f. évi április hő 13-án (kedden) d. u. VsS órakor tartja évi ren­des közgyűlését vármegyeház földszint ll. számú helyiségé­ben. Elnökség. * Az Érne tagjainak az egye­sület helyiségében pontos meg­jelenését április 11-én, vasárnap d. e. fél 11 órára kéri az elnökség. * Epe- és májbetegségeknól, epekő és sárgaság eseteiben a termé­szetes »Ferenc József« keserű- viz a hasi szervek működését élénkebb tevékenységre serkenti. Klinikai tapasztalatok igazolják, hogy az otthoni ivókúra külö­nösen hatásos, ha a Ferenc József vizet kevés forró vízzel keverve, reggel éhgyomorra vesszük be. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban ésfüszerüzletekben * Meghívó. A Magyarországi Rokkantsegélyző és Nyugdíj­egylet 91. számú egri fiókja 1926. április 18-án, vasárnap délelőtt 11 órakor tartja rendes évi taggyűléséi az Ipártestület helyiségében az alapszabályok 47. szakaszának rendelkezése alapján, melyre a helyben fizető tagok tisztelettel meghívatnak. A vezetőség. * A Hatvan II. negyed Földmives Olvasókör folyó hó 11-én, délután 4 órától éjjel 12 óráig, saját helyiségében táncmulatságot tart. Belépő díj 8000 borona és a vigalmi adó. A város fiatalságát a mulatságra ezúton tisztelettel meghívja az Elnökség. * Kószpónznyeremények Április 15-én kezdődik a 16. m. kir. osz­tálysorsjáték, amelynek tervén a közönség javára előnyös vál­toztatások történtek. Az összes sorsjegyeknek a felét kisorsol­ják, tehát minden második sors­jegy nyer! A nyeremények ösz- szege pedig több, mint 55 milli­árd korona lesz, melyet azonnal készpénzben fizetnek ki. Már egy sorsjeggyel szerencsés eset­ben 5 milliárd korona nyerhető, jutalom 3 milliárd, főnyeremény 2 milliárd, ezenkívül 1 milliárd, 500 millió, 400, 250, 200, 150, 100 millió korona stb. Nyerési esé­lyek tekintetében az összes ál­lami sorsjátékok élén áll. Ezen körülményben leli magyarázatát ezen népszerű intézmény nap- ról-napra fokozódó közkedvelt­sége. Sorsjegyek a hivatalos áron: egész 200,000, fél 100.000, negyed 50,000, nyolcad 25,000 korona. Az összes elárusítóknál kaphatók. * Természetes szénsavas, kénes ásványvízfürdő. Rádium tar­talmú. — Előkelő orvostanárok ajánják. Penzió 85.000 K. Kérjen prospektust. Árpádfürdő, Székes- fehérvár. * Heti műsor az Urániában. Az előadások hétköznapokon fél 7 ős fél 9, — vasárnap fél 5, fél 7 és fél 9 órakor kezdődnek. E hét folyamára páratlanul összeállí­tott kiváló műsorok főszerepeit mind az egri moziközönség ked­vencei alakítják. — Ma: »Szere­lem a szerelemért« a párisi Al­batros filmgyár remekműve 8 felvonásban, főszerepeit Ivan Mosjoukinrendezésében Nathalie Licsenko és Jean Angello ala­kítják. Burleszk és Híradó ki­egészítő-műsor. — Hétfőn csak 16 éven felülieknek : »Kerüld az asszonyt« tanulságos történet ak­tív férjek és férj jelöltek számára, főszerepeit Bánky Vilma, Olga Tschechowa, Ujváry Lajos, Szécsi Ferkő és Max Lauda játszók. — Kedden, szerdán: » Vér az én véremből«, dráma a végtelen Óceánról, melynek főszerepét Lon Chaney, a »Notredamti to- ronyőr« ős az »Operaház fan­tomja« címszereplője játsza, páratlan művészettel. — Csütörtök - pénteken : » Glóriás asszonyok• történet két imádandó asszonyról 8 felvonásban, fősze­repben Mary Carr. «Pilotti és a foghúzás» két felvonásos bur­leszk — Szombaton: «I perccel 12 előtt• kalandos vígjáték, fő­szerepben Luciano Aibertiny, a kiváló artista-szinész és egy két felvonásos burleszk. — Jegyek az előadás előtti napon elővétel­ben kaphatók a Mozitőzsdében. * Értesítés. A legújabb minisz­teri rendelet értelmében a bor­bély üzletek hétfőn délután lesz­nek zárva. * Egri képeslapok, az általunk készíttetett és kizárólagos tulaj- nonunkat képező, teljesen űj fel­vételek alapján készült 19 féle szebbnél-szebb eredeti fénykép kivitelben darabonként 1500 ko­ronáért kaphatók a Sajtószövet­kezet könyvkereskedésében. * Vegyen Radikál patkányirtő huskivonaíot. Kapható minden patikában és drogériában. * Ma a legjobb cigarettapapír és cigarettahüvely a Janina és a Senator. TERiÉMYTÖZSDE. A terménytőzsdén az irányzat tartott. Budapest, április 10. M. 7. I. Terménytőzsdezárlat: A mai ter­ménytőzsdén az irányzat tartott. A forgalom búzában nagyon élénk. Több mint 100 waggon cserélt gazdát. Az összes hiva- i talos árak változatlanok. Hivatalos árak: Bűz» tiszav. 76 kg-os 402.500-405.000 « ftiszai 76 400.000-402.500 » egyéb 76 397.500—400.000 » tiszav. 77 407.500-410.000 » ftiszai 77 \ 405.000-407.500 » egyéb 77 402.500-405.000 > tiszav. 78 410.000-412.500 » ftiszai 78 407.500-410.000 » egyéb 78 405.000—407.500 » tiszav. 79 412.500-415.000 < ftiszai 79 410.000-412.500 » egyéb'79 407.500 410.000 Rozs ......... . 230.000-235.066 Köles......... . 185.000-195.000 Takarmányárpa . . 215.000-235.000 Sörárpa ....... . 280.000—315.000 Zab........... . 245.000-260.000 Tengeri morzsolt . 190.000-192.500 ( Korpa ......- 165.000-170.000 1 Laptalajdonos: £SRi KERESZTÉNY SA1TÓSZÖVETKEZE7 Kiadó: Srseks LÍCEUMI KÖNYVNYOMDA, Felelős szerkesztő: Kelemen Andor Igazgató: Rsdll Károly. Értesítem a nagyérdemű' I - közönséget, hogy meglepő - olcsó áron készítek öltönyöket úgy sáját szövetemből, mint hozott anyagból. Racskó László úri szabó Deák Ferenc-utca 18. szám. LLJ_LLLJLL J_U_L -LLLU-LLLU U 11 CfakFraitck a káuédarálóval. Száz esztendő óla o Járja ez a nóta. .Sodor, kolbász, dagadó JFBANC&ros kávé csak, a jó! DrOETKERf^ íBACKIN­SÜTŐPORRAL SÜT? Ä most megjelent 104 receptet tartal­mazó könyvet kívánatra inggen és bérmentve küldi: Dr. A. OETKER, Budapest, VI., Királg utca 76. Permetezéshez legtökéletesebb és legolcsóbb a Veréb István által Debrecen, Szappanos-utca 10. sz. alatt már 29 éve gyártott legújabb szab. „Sugár“ permetező 5214/926. Hirdetmény. Ä város képviselőtestülete 1926. már­cius 27-én tartott rendes közgyűlésében 4534. kgy. 65/1926. sz. határozatával az Érsekkertben mindenféle mulatság tar­tását betiltot'a. Ezt tudomás és miheztartás céljából közlöm a város közönségével. Eger, 1926. április hó 3. Trak Géza s. k. polgármester. fi Megnyílik «§ május hóban a volt <j| Montot]n 1 I — Káptalan-utca — moder- „ W* nül átalakítva s újonnan be- rendezve. jf e$b*d§*cibi ejfouA> A A* Vizsgázott soífőrt keres a Mezőgazdasági és Kereskedelmi R.-T. Értesítés. Értesítem a nagyérdemű közön­séget, hogy a Kaszinó vendéglő konyháján április hó 1-től elsőrendű havi abonoma 600.000 koronáért kapható. Hogy a legnagyobb megelégedésére szolgáljak kedves vendégeimnek, azért konyhámat egy fővárosi sza­kács vezetésére bíztam, aki a Ieg- ízletesebben fogja minden nap az ételeket előállítani. Ä nagyérdemű közönség pártfogását kérve, teljes tisztelettel BUKUCS MÁRTON Kaszinó-vendéglős.

Next

/
Oldalképek
Tartalom