Egri Népújság - napilap, 1926/1

1926-01-10 / 7. szám

Ara 3000 koron» Eger. 1926. január 10. vasárnap. XL11I óvf. 7 sz. Előfizetési dl) postai szállítással: •gg bóra 40.000 K, neggedévre 120.000 K. POLITIKAI NAPILAP. Főszerkesztő: Dr. óriás Nándor. Szerkesztőség: Eger, Líceum. Kiadóhivatal: Líceumi nyomda. Teletonszám: 11. A pénzhamisítás izgatja a kedélyeket már vagy egy hete. A fővárosi újságok részben keményen össze is vesz­tek miatta. Természetesen ők sem látnak tisztán a szövevényes ügyben. Mi innen a távolbői persze még kevésbé. Nem is látjuk küiömben helyénvalónak, hogy a közvélemény továbbra is ezzel a kérdéssel izgattassék. Semmi értelme annak, hogy űton-útfélen jóformán minden újságolvasó ember ennek a keresztrejtvénynek megfejtésén törje a fejét. Bízzuk csak ezt a nyomozó és ítélkező hatóságokra, ók és csakis ők fognak belepillantást nyerhetni az ügy összes vonat­kozásaiba. E vonatkozások is­merete nélkül minden vélemény- alkotás csak hiábavaló tapoga- tődzás volna. Erre pedig nem ér [reá a magyar társadalom, amelynek anélkül, is épen elég, nehéz kérdéseket ad föl maga az élet. Olyan kérdéseket, ame­lyek megoldása elől ki nem .tér­hetünk s amelyek eldöntését helyettünk senki sem fogja el­vállalni. Vármegyénk egy vagyonos­nak ismert, szorgalmas nép lakta községében nem kevesebb, mint háromszáztizenkét adóvégrehaj­tást rendeltek el a minap s az egész faluban nagy a riadalom. Mi lesz ebből ? Emberek, akik kemény munkában töltötték el életük eddigi részét s kik ennek eredményeképen mindig rende­zett anyagi viszonyok között éltek, — most a vagyoni romlás­nak néznek elébe. Valamikor jő módban élt családok ma odáig csúsztak, hogy házuk udvarán maholnap megperdül a tönkrs- jutás szomorú hangszere: a dob. Mindez pedig önhibájukon kí­vül, sőt .inkább becsületességük jutalmául történik a csonka or­szág derék, kötelesség-tudó pol­gáraival. Legföképen azokkal, akik a háború alatt a magyar kormány felszólításának enged­ve, hazafias készséggel siettek vagyonuk pénzzé tehető részét — sokan egész vagyonukat! — hadikölcsönbe fektetni. Szépen kiállított adósleveleket, úgyne­vezett hadikölcsönkötvényt kap­tak cserébe az értékes arany­koronákért ■ ez az adóslevél ma jóformán semmit sem ér. A saját tartozását eddig még nem siet megfizetni ;az állam, de kö­vetel, könyörtelenül követel az Ő adósaitól. Mindnyájunktól kö­vetel és sokan épen azért nem tudnak fizetni, mert mindenüket épen neki adták kölcsön. Szabad-e, helyes-e, erkölcsös és okos dolog-e épen ezeknek a derék polgároknak feje felöl a régi házat, fejük alól a könny- SMS»». áztatta párnát elárvereztetni adóhátralék miatt ? Erre a kér­désre kérünk az illetékesektől bölcs és megnyugtató választ. Azután ám rajta, idelenu Heves- megyében, a csendes Mátra tö­vén is azon kezdjük majd törni a fejünket, hogy odafenn Pesten mit csinált a herceg s a főka­pitány. Addig azonban erősen szorít a saját csizmánk. G. A pápa háromszázmilliót küldött az árvízkárosultak segélyezésére. Ripka főpolgármester eddigi gyűjtése 17 és fél millió. — Az Uj Barázda tudósítójától. — Az árvízkárosultak segélye­zésére megindult mozgalom ve­zetőit ős az egész magyar nemzet nagy örömmel és mély hálával fogadhatja azt a bírt, hogy XI. Pius pápa ő szentsége 100.000 lírát (mintegy 290 millió magyar koronát) küldött az ár­víz által sújtottak között való szétosztásra. Örökre emlékezetes marad Krisztus helytartójának, Szent Péter utódjának ez a segítsége, amellyel a sorssujtotta magyar nép gyámolitására sietett. Ez a segítség nemcsak az összeg nagysága által fog sok könnyet letörölni, sok szivet felemelni, hanem küldőjének kivételes és az egész emberiség felett Pálló személye miatt is nagy vigasz­talásul szolgál. Az árvízkárosultak segitségé- gére Ripka Ferenc dr. főpolgár­mester által indított gyűjtés a moi napig 17.479,000 koronát eredményezett. A Hatvan I.—II. Negyed Olvasó­körének tisztújító közgyűlése. Kriston Endre püspök: »A kör kul­turális színvonala bámulatosan emel­kedett«. A Hatvan I—II. negyed Ol­vasóköre f. évi január 6-án tar­totta meg tisztújító közgyűlését A közgyűlésen megjelent a kör diszelnöke : Kriston Endre se­géd püspök és Matuszka [Mihály c. apát, kanonok-plébános is. Ajjközszeretetben álló főpapo­kat a kör elnöke fogadta és az ifjúsági dalkör üdvözlő dallal köszöntötte. Kriston Endre me­leg, közvetlen szavakban szó­lott a közgyűléshez. Örömmel állapítja meg, hogy egy rövid esztendő alatt a kör szellemi színvonala bámulatosan emelke­dett. Elismerését fejezte ki a kör vezetőségének buzgó és lelkiis­meretes munkásságáért. Ezután a dalárda elénekelte az »Ima a hazáért« c. éneket. Matuszka Mihály kanonok, plébános ismertette a kör célját és szakszerű utasításokat adott a kör kulturális, hazafias és val­láserkölcsi fejlődésének irányí­tására. Megl e p e tésse 1 látja a szép díszletekkel ékeskedő színpadot, a népes, fegyelmezett, tömör férfikart és a művelődésre kész ifjúságot. Ez tanúsága! a komoly és eredményes munkás­ságnak. A dalárda elénekelte a '»Csak magyarok legyünk!« c. hazafias dalt, majd a közgyűlés a tiszti­kart választotta meg egyhangú lelkesedéssel Diszelnök: Kriston Endre se­gédpüspök. Elnök: Kovács Fe­renc. Alelnök: Vincze János. Jegyző: Nagy Lajos. Pénztár­nok: Farkas Bernát. Ellenőrök: Csószó Sándor, Rabóczky Ber­nát. Könyvtáros: Ifj. Hangácsi János. Karnagy és a művelődési osztály vezetője: Medák Alajos. «Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni őrök igazságban; Hiszek Magyarország feltámadásában I« Mozgalom a , bankjegyek lebélyegzéséért. Budapestről jelentik : A kü­lönböző gazdasági köröknek az a kívánsága, hogy a pengőszá- mitás népszerűsítése érdekében az uj bankjegyek és őrcpőnzek elkészítéséig a most forgalom­ban levő pénzjegyeket bélyegez­zék át pengőértékre. Az első ilyen határozatot a Baross-Szövetség hozta meg, amelynek elnöki tanácsa elhatá­rozta, hogy feliratban kéi*i a pénzügyminisztertől a bankje­gyeknek pengőértékre való át- bélyegzését, hogy ezáltal a kö­zönség könnyebben hozzászok­jék a pengőőrtékben való szá­moláshoz. sarja ács vat era rsasa rj rm Bethlen mellé állt a liberális ellenzék. Budapest, január 9. M.7.I. Ámig a szociáldemokrata párt nyíltan Bethlen ellen megy a harcba, addig a liberális ellen­zék erősíteni igyekszik a minisz­terelnök helyzetét. Ebben a te­kintetben már is igen komoly tanácskozások folynak. Gazdaifjusági csereakció Németországgal. Budapestről jelentik: A Ma­gyar Gazdaszövetség az elmúlt évekhez hasonlóan ez évben is megrendezi [gazdaifjusági csere­akcióját Németországgal. A ma­gyarországi csere csak március végén indul Imeg Németország­gal és a gazdaifjak .hat hónapon át fognak tartózkodni olyan gaz­daságokban, amelyeknek gazda- ifjait magyarországi gazdasá­gokban fogják szívesen látni. A részvételi díj személyenként 3 millió 200 ezer korona, amely összegből 1.500.000 korona már­cius 1-ig, a fennmaradó 1.700.000 korona pedig október 15-ig ese- dékes. Görögország 400 kommunistát internált. Párisból jelentik: Londonon át érkezett athéni jelentés sze­rint Pangalosz miniszterelnök erélyes kézzel akar véget vetni az egyre jobban elharapózó kommunista agitáciőnak. Szom­baton és vasárnap 400 bolse­vista agitátort tartóztattak le és elszállították őket az aegei-tenger egyik elhagyott szigetére, ahol internálásban maradnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom