Egri Népújság - napilap, 1923/2
1923-10-07 / 227. szám
Ara 200 korona Eger, 1923. október 7. vasárnap. XL. évf. 227 sz, Előfizetési dijak postai szállítással Ego hóra . . 5000 K I Egész és félévi előfizetést Negged évre 15000 K | — nem fogadónk el. Hirdetések □ cm. 50 K. Kishirdetések szavanként 50 K, POLITIKAI NAPILAP. Felelős szerkesztő: BHEZNAYIMRE. Szerkesztőség: Eger, Líceum. Kiadóhivatal: Líceumi nyomda Telefon szám 11. äkJSBMKSB ■ digelé némi erőre tudtak kapni hóbortos | eszméi. A finnek régen és remélhető, hogy ■ véglegesen leszámoltak vele. Amerika sem tűri meg területén ezt az eltévelyedett politikai irányt. Németországból is kifelé áll a rűdja a sok ál apostolnak. Hatalma, mely pedig alattomban éveken át diktált, erősen hanyatlik s a nemzeti irány mindjobban erősödik az ő rovásukra. Csak idő kérdése, hogy a kijózanodott német lélek gyökerében irtsa ki korunknak ezt a nyavalyáját. Bulgárországban bántak el velők a leggyökeresebben. Hogy megmentsék a hazát, a nemzetet: irtó hadjáratot indítottak ellenük, a károsak, a kártékony vadak és férgek ellen. S még azok jártak közöttük legjobban, akiket csak börtönbe zártak, hogy forradalmasító munkájukat lehetetlenné tegyék. A leghangosabbakat, az idegenből beosont ügynököket és vezéreket azonban rövid úton, örökre elnémították. És eszmélnek a győztes államok is, amelyeknek a marxisták eddig a malmára hajtották a vizet, elgyöngítvén a később legyőzött államokat. Nem is mozdította a nagyantánt a kisűjját sem, mikor Magyar- országot fojtogatta a kommün. Most már azonban látják, hogy a tűzzel nem jő játszani, most már mindennemű segítséget felajánlottak Bulgáriának a bolaevizmus ellen. A bolgárok azonban egymagukban is végeztek a kommunistákkal. S remélhető, hogy minden más nemzet végezni fog velők, mert immár mindenütt világosan látnak az emberek. Az aradi vértanúk emléknapja. Szorulnak a kommunisták mindenütt. Úgy látszik, hogy minden ország, minden nemzet, minden nép kezd ébredezni. És úgy látszik, hogy tettekben is nyilvánúl ez az ébredés. Amit a nemrég oly hatalmas Orosz országban elkövetett a bolsevizmus: az minden józan embert méltán gondolkodóba ejthet. Virágzó, egészséges, termékeny, gazdag áilam volt az orosz birodalom, melyből azonban egy fél évtized alatt siralomvölgyet csinált a világmegváltó kommunizmus. A roppant birodalom százmilliós népét megtizedelte először a kötél, a gyilok, azután az éhínség. A »szociális termelésből fakad a jólét« hangzatos mondása csak papiroson éa az álprőféták ajakén van meg. A valóság az, hogy felére- harmadára csökkent úgy a mezőgazda- sági termelés, mint az állat állomány. Nincs ipar, nincs kereskedelem. És nincs művelődés. Tengődik a kultúra, amelyet pedig legelsőnek vall a vörös irányzat. A művészeteket száműzte a nyomor s az iskolák küszöbét fölverte a gyom, a gaz. Egyetlen úr van az egész rom országban : a rémület. Ez igázza le az embereket, ez nyűgözte le a lelkeket s a teljes tehetetlenségig bénított meg minden ne mesebb és józan törekvést. Oroszország a végét járja s a sü lyedő hajó patkány-raja most másütt keresi az arany és a vér Eldorádőját. De hiába keresi. Most már ott is alkonyodik a kommunizmusnak, ahol edEger, 1923. okt. 6. Az alacsonyan szálló felhők sűrűn szitálnak ma is, mint azon az ugyancsak borongós, rémes napon 1849-ben, mintha csak az Ég is újra könnyezné az aradi Tizenhármat. A Széchényi-utca egy-két épületén gyászlobogó leng, katonák, diákok rendekben igyekeznek a Minoriták-templo- mába — gyászmisére. Az egyik tanárhoz kérdést intéz az egyik piacon lévő magyar: — Ugyan tessék már mondani, miért van ez az ünnepség ? A felvilágosítás után elgondolkozik. Mi is. Elgondoljuk, milyen fontosak a nemzet megdicsőöítjeinek érdemeiről való széleskörű megemlékezések. Az itt ott je lentkező tájékozatlanság figyelmeztet arra, hogy mennyire nincs körülöttünk teljes nemzeti élet. Nem csoda. Sem Egerben, sem a vidéken nem lobogott magasan az emlékezés tüze csak néhány éve is. A régi október hatodiki gyászmisóken alig lézengett egy néhány ember s jól esik megállapítanunk, hogy a iegutöbbi esztendők ez alkalmi gyászmiséin a város vezetőségének, Konkoly Barna minorita házfőnöknek és az Egri Népujság-nak buzgólkoKnézics Károly. — Irta Bóbik Gusztáv, esperes-plébános, Knézics volt hadsegéde 1849-ben. — (Befejező közlemény.) ^ Mikor Knézics dandárját az éjjeli sötétségben egy rozoga kompon s néhány kis molnár-ladikon éppen Várkony alatt a Tisza jobb partjára szállítá : Damjanics is a parton jött és stentori hangon Kné- zicset nevén hívni kezdé. A két nemes keblű vitéz azelőtt még sohasem látta volt egymást. Mikor a középnél is valamivel kisebb s inkább gyönge, mint erős alkatú -Knézics az óriás termetű Damjanics előtt megállt s halkan nevét mondá, a könnyekig megindult Damjanics Knézicset keblére ölelve, fel kiálta: «Örömemtől reszketek, hogy az én szemem végre ismét egy sziávot s még hozzá granicsár férfit lát, ki jobban fél az Istentől, mint a világ hatalmasaitól.» — «Igen» — feleié Knézics e sokat jelentő üdvözletre — «mindennél inkább szeretem az igazságot és mert önérzetes és erköl esős ember vagyok, halálomig tartandom meg azt az esküt, melyet uram, királyom a magyarok alkotmányára tenni párán csőit.» x A szolnoki csatában Knézics dandárja a jobbközépet alkotta s a 65-ik számú j honvédzászlőalja, mely eddig csupán ka- ! szákat hordott, csak itt lett a zsákmányúl ejtett osztrák puskákból kellően fölfegyverezve. A középtiszai sereg, mely Szolnok után a III. hadtest nevét s Damjanicsot parancsnokául nyerte, a felső sereghez beosztaíván, már március 28-án csatlakozott a Tarnavonalon az I. és II. hadtesthez s azontúl egész Világosig mindig ebben a hadi szervezetben maradt. Mikor seregünk — március hónak utolsó s áprilisnak első napjaiban — a Mezőkövesd—gyöngyösi és azontúl a pesti a váczi utakon haladt: igen kellemes tavaszi idő járt s az útszéli falvakból sűrűn jött ki a lakosság a vitéz honvédeket nézni. Egy szép reggelen a Szikszó s Ká polna közti csárda táján az út mellett, Knézics a körülötte lovaglókhoz fordulva, e ritka szívnemességről tanúskodó szavakra fakadt: «Nézzék, uraim, ezen népnek boldogságáért vívunk mi vajúdva a kétséges sorssal. De meg is érdemli, mert Európában nincs több olyan nyilt, józan ős emberséges nép, mint a magyar nép !» Akkoriban jő népünk bizonyára olyan volt. A tápióbicskei ütközetben Knézics dandárja a jobb szárnyon vívott és seregünk födözésőre az éjét a Nagy-Káta és j Szent-Márton-Káta közti erdőben töltötte; ! az igaszegi csatában pedig, hol csaknem a nap egész véres súlya Damjanics hadtestére nehezedett, Knézics — mint újonnan kinevezett ezredes oeztálynok, — mínd- j kőt dandárjával éppen az Isaszeg mö | götíi tüzet-vasat okádó dombozat áíellenő- ben, Damjanics balszámyán viaskodott. Rémsége« nap volt ez az április 6 ixa s éppen nagypéntekre esvén, igazán fájdalmas golgotái áldozatnap is, melyre aztán szintén a húsvéti föltámadásnak kiengesztelő örömnapjai következtek a szorongatott nemzet számára. Ugyanis már négy nap után az ellenség Vácznál, hol Viszucky a jobb s Kné- zics a bal szárnyat vezénylő, ismét legyő- zetett s április Í9 én Nagy Sarlónál telje sen porba sújtva, csakhamar Komárom vára is fölszabadult annak ostroma alól. A Komáromba vonulás napjaiban zordon, éjszaki időjárás mellett a Nyitra és Zsitva vizek tengerré kiáradtak volt. Ezt a jeges áradatot órákig kellett gázolnunk és utána az egész éjét azon vizesen, sárosán a palatinábs vonali téren, a szabad ég alatt töltenünk. Ehhez járult, hogy a kiéhezett Komáromból még kellő táplálékot sem szerezhetvén, így ázva-fázva és éhesen, az addig mindezeket vígan tűrő honvédseregben legelőször akkor mutatkozott igen nyomott hangulat. «Szegény jő fiúk», — mondá Knézics azon napok egyikén szivének aggódó részvétében, —
