Egri Népújság - napilap, 1923/2

1923-10-09 / 228. szám

Ara 200 korona Eger, 1923. október 9. kedd. XL. évf. 228. sz. Előfizetési díjak postai szállítással Egg hóra . . 5000 K I Egész és félévi előfizetést Negged évre 15000 K I — nem fogadunk el. --­H irdetések Q cm. 50 K. Kishirdetések szavanként 50 E. POLITIKAI NAPILAP. Felelő« szerkesztő: BREZNÄYIMRE. Szerkesztőség: Eger, Líceum. Kiadóhivatal: Liceumi nyomda. Telefon szám 11. A volt hatvanasok ezredünnepélye. Eger, 1923 okt. 8. Katolikus napok. Eger, 1923. október 8. Csonkamagyarország szerencsétlen esztendeiben örvendetes jelek mutatják, hogy a katolikus társadalom, okulva a múlton, levetkőzi közönyösségét és szor­galmasan tömörül a Krisztusi célok meg­valósítására. Még élénken emlékezünk a múlt hó­napban megtartott kecskeméti nagygyű­lésre is, amely az alföldi katolikusok ha­talmas megmozdulása volt. «Azonkívül más, vidéki városok katolikus napjainak Bikere is azt bizonyítja, hogy mindenütt érzik az idők jelét, amely tömörülésre, a hitbeli közönyösség megtörésére int. Most, az Országos Katolikus Nagy­gyűlés napjaira is egybesereglett az or­szág szivében a magyar katolikusok tá­bora, jeléül annak, hogy megmaradt és meg akar maradni továbbra is azon a sziklán, amelyre Krisztus az egész egy­házat alapította. De nemcsak hitvallástétel ez, hanem megbeszélése a további 'mun­kának, amellyel az egyház vezérei a ma­gyar katolicizmus célját akarják elérni. E célok között a legsiszteietreméltőbb a katolikus öntudat fölébresztése. Ennek a hiányát érzi nagyon vergődő, temérdek bajjal kiizködő társadalmunk. Ezért nincs béke, ezért elégedetlenkedők, durvák, sze­rencsétlenek az emberek. Pedig mennyire fontos lenne, hogy ma, rettentő helyzetük­ben béke honolna a szívekben! Öntuda­tos, áldást hozó béke! Megismerése és tet­tekkel való vallása annak, hogy mindnyá­jan testvérek vagyunk Krisztusban. A katolikus öntudat fölébresztése megbecsülést, ezeratetet fakaszt a lélekben egymás iránt. És erőt ad, hatalmas erőt, az élei viharában. Igaz, ezt mondják úgy­nevezett demokrata-jelszavakról is. De az csak jelszó, komoly tartalom nélkül, mert hiányzik belőlük a krisztusi életerő. Ezt az erót szervezgetik a katolikus nagygyűlés résztvevői, részint impozáns megjelenésükkel, részint azokon az apró tanácskozásokon, amelyek kitöltik a buda­pesti katolikus nagygyűlés gazdag és ha­talmas programmját. Hisszük és tudjuk, hogy ezek a ta­nácskozások sikerrel járnak, meri hiszen Krisztusért és Krisztusban egyesültek azok, akik oly hatalmas tömegben gyűltek össze ezekben a napokban az ország fő­városában. ^«Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Amen.» Vidám, napsugaras idő virradt a volt hatvanasok ezredünnepélyének második napjára. Mintha maga a természet is ünnepelt volna, akkor, mikor a legvitézebb s a legtöbb megpróbáltatást kiállott ezred tagjai adtak egymásnak találkozót ott, honnan kilenc éve indultak el a nagy világégés vérzivataros forgatagába és honnan hajh, de kevesen tértek ide vissza! Vasárnap, f. hó 7-én délelőtt 9 órakor sz. misével kezdődött a találkozó a cisz­terciek templomában, melyet Rédei Gerő, volt hatvanas tábori lelkész mondott. A mise alatt Huszthy Zoltán orgonáit s az Egri Dalkör néhány tagja énekelt. Sz. mise után a főgimnáziumi hősök emlék táblájához vonultak az ünneplők, ahol Divéky Zsigmond tábornok mondott ün­nepi beszédet: «Eljöttünk leróni a kegyelet adóját — mondta — a főgimnázium hőseinek. Meghatva, szorongó szívvel olvasom a neveket, melyek mindegyike egy egy ma­gyar hős tragikumát jelzi. De nem tragi­kum! Hanem dicsőséges áldozat hazánk sz. oltárán, melynek példája gyújt és mely áldozat nem volt hiábavaló. — Hogy nem volt az, mutatja az, hogy most itt meg­jelentünk és ennyi vitézség előtt meg hajtjuk az emlékezés zászlóját. Ez az ál­dozat kiváltja az utókor háláját, melynek legfényesebb bizonyítéka ez emléktábla, mely időtlen-időkig hirdetui fogja a késő generációknak a magyar hősiességet és dicsőséges ételét a síron túl. És itt érezzük azt a keserűséget széttápett hazánk fölött, hogy annyi vitézség annyi hazáját imádó hős vére folyt e! hiába és most bilincsekbe verve várunk ... és várjuk a hősiességtől fellelkesült szívvel a jobb jövőt, Nagy- magyarország feltámadását.» A beszéd után elhelyezték a hatva­nasok koszorúját. Zalán Antalné pedig a magyar asszonyom nevében ugyancsak megkoszorúzta az emléktáblát. A régi hatvanasok között seregszem­lét tartva ott láthattuk vitéz Hellebronth Gusztáv altábornagyot a Vitézi Szék kapi­tányát, Arnóthfalvy István, Divéky Zsig- moud, Puy József tábornokokat, Radváner Ödön, Lampe Árpád, Leöchey Géza, Szita Mihály, Nagy Gusztáv ezredeseket, Binder Frigyes, Mártontfy Béla, Stoi Raj mond, Würth Lajos alezredeseket, Székely Jenő őrnagyot, Palik Frigyes századost, Horváth Károly, Szabovics Jenő, Groó Ferenc, Szelekovszky Imre, Fáy György, Török Árpád és Tolnay Dezső századosokat, ezenkívül a volt hatvanas tisztikar és le­génység több tagját. Az ünnepély után a volt hatvanasok küldöttsége kivonult a Kisasszony temetőbe, ahol a hősök teme­tőjében mély gondolatokkal bővelkedő be­szédet mondott dr. Kálnoky Viktor: • Háborús áldozatkészségünk .ünnep­lésére Isten házából ide, az enyészet bi­rodalmába jöttünk, hogy lerójuk kegye­letünk adóját. A nagy római poéta szavai ‘Non omnis moriar» lengnek a levegőben és hősi emlékük égő fáklyaként világít be a csillagtalan, sötét magyar éjszakába. De nemcsak az itt nyugvókról emlékezik | meg, hanem elszáll gondolata a tömeg­sírok névtelen hőseihez, ahol nem hallat­szik magyar sző, nem öntözi a sírt magyar anyák könnye. — Vérük hullása legyen áldozat e szegény, sokat szenvedett hazára. S ha ti nem értétek meg azt, amiért küzdöttetek, de a szent Ideának, Nagy- magyarországnak, melyért meghaltatok, él­nie kell örökké!» A beszéd után megkoszo rúzták a hősök temetőjének síremlékét. Délelőtt 11 órakor ünnepély volt a Városháza nagytermében. A hatalmas te­rem zsúfolásig megtelt. Ott láthattuk a ciszterciek miséjén megjelenteken kívül az egyházi, katonai, vármegyei és városi notabilitásokat és a szépszámú közönsé­get. Az ünnepély a Himnusszal kezdő­dött, melyet a helyi 14. gy. e. zenekara adott elő. Utána vitéz Hellebronth Gusz­táv altábornagy, Hevesvármegye Vitézi Székének kapitánya megnyitó beszédet mondott. Beszédében először is üdvözölte a közönséget és a szép szép számmal megjelent volt hatvanasokat, a hölgyeket, kik megjelenésükkel az ünnepnek szépsá get és kellemességet kölcsönöznek. Az egyházmegye, város és a vármegye kül­döttségeit üdvözli még. Azért rendezték ők, volt hatvanasok, ezt az ünnepélyt, hogy ieröjjás kegyeletüket azon hős baj­társak iránt, akik ifjúi vérüket áldozták, kiknek teste messze, a győzelmek meze­jén porladozik, de lelkűk köztünk lebeg, intve minket, hogy «Dulce et decorum est pro patria móri.» Hős emlékük lelkesítsen minket és képesítsen Nagymagyarorszög visszaszerzéséhez, mely föld nem a régi, de ellenségtől elvett terület lesz. (Éljen­zés.) Az a társadalom, mely a törökverő hősök emlékét megörökítette, hű lesz régi tradícióihoz és a hazát elárasztó ellenség hullámait megtörő, régi háziezred hőseiét sem fogja megörökítetlenüi hagyni. Pilla­natnyi szerencsétlenségünk ellenőre, ren­dületlenül hízni kell a magyar nép ősere- jőben, mely biztosít minket, hogy «Magyar• ország nem volt, hanem lesz /» A megnyitőután Horváth Károly szas. előadást tartott a volt 60-as gyalogezred déli zászlóaljának történetéből. Visszament 1908-ig, mikor még Boszniában, Zvornik-

Next

/
Oldalképek
Tartalom