Egri Népujság - napilap 1921/2

1921-08-18 / 186. szám

EGEI NÉPÚJSÁG 3 hírek. Eger, 1921. augusztus 18. Jablonszky Flóris meghalt. Az egri áll. főreáliskolának gyásza van. Meghalt Jablonszky Flóris, főreális­kolánknak 23 éven át közszeretetben és közbecsűlésben álló tanára, ki nyugodt bölcsességével, finom modorával szerető atyja volt tanítványainak. Szakmájában (földrajz, természetrajz) országszerte ismert volt a neve s iskolai kézikönyveit hosszú időn át használták középiskoláinkban. Igen nagy érdemei vannak az egri áll. főreál­iskola természetrajzi szertárának gazdagí­tásában. Jablonszky Flóris 66 éves volt s 38 évig működött mint középiskolai tanár. Az utóbbi években sokat betegeskedett s egy éve vonult nyugalomba. Halála, mely nem jött váratlanul, szombaton követke­zett be szülőföldjén, az árvamegyei Jab- lonkán, hová július elején ment nyaralni családjával együtt. Kedves emléke bizonyára megmarad sok hálás tanítványának és általában az egrieknek lelkében. * Körmenet Szent István napján. Élénk emlékezetében van az egrieknek az a meg­ható körmenet, amelyen — 1919. aug. 20-án, a kommün bukása után — mintegy tizen­kétezer hívő vett részt. A vallásos és haza­fias érzelemnek ez a fenséges megnyilvá­nulása arra indította Szmrecsdnyi Lajos dr. érseket, hogy az idén és a jövőben, minden aug. 20-án a főszékesegyházből körmenet indul a várbeli Szent István szo­borhoz. A körmenet rendezését a Főkáp­talanra bízta s az ünnepies egyházi beszé­det az idén Nagy János dr. c. kanonok, nemzetgyűlési képviselő mondja. A kör­menet, amelynek részleteit idejében adjuk, délután 4 órakor indűl a főszéitesegyházból. A Budapesti Polgári Dalkör, az Egri Dal­kör és Egri Polgári Dalkör szintén részt- vesz a körmenetben s együttesen ad elő egyházi énekeket. Nem lesz vasúti kedvezmény Szt. István-napra. Az egri pályaudvar hivatal- vezetőségétől értesültünk, hogy a fővárosi Szt. Isíván-napi búcsúra utazók kedvez­ményes vasúti jegyeket nem kapnak. Csecsemővédőnői tanfolyam. Az Or­szágos Stefánia Szövetség f. év szeptember hó végén új anya- és csecsemővédőnői tan­folyamot nyit. Akik a tanfolyamra jelent­kezni óhajtanak, a szükséges felvilágosítást Frank Tivadar h. tanácsosnál szerezhe­tik meg. Felhívjuk a kereskedők figyelmét a náluk elhelyezett 1 és 2 koronás hadifogoly­blokkokra. Ily csekélységgel ugyanis min­denki hozzájárulhat a hadifoglyok haza- szállításához. És a sok egy-koronás nagy összegre emelkedik. Halálozás. Ágői Saáry Jenő uradalmi intéző meghalt Mosonszentmiklőson 47 éves korában. A boldogult veje4volt Berkó Ala­dár nyug. kir; főügyésznek s özvegyén kívül három árvája gyászolja. A nádasdi cserkész fiúk megemléke­zése. A városunkban járt 103. számú ná­dasdi cserkész csapat táborozásáról szép beszámolót irt az Ózdi Nemzeti Újság ha­sábjain. A cserkészek hálásan emlékeznek meg a beszámolóban ár. Szmrecsányi Lajos érsek főpásztorról, aki atyai jósággal és »bőkezű vendégszeretettel« fogadta őket. Szép emlékkel gondolnak vissza a Mlinkő István igazgatóra, aki kényelmes szállást nyújtott nekik. Szívesen gondolnak aztán az Egri Népújságra, amely közléseivel a lakosság érdeklődését is felhívta a lelkes csapatra. Felhívás. A Budapesti Polgári Dalkör ma fél 1 órakor érkezik Egerbe. Kérjük a Deák-Ferenc-, Széchényi- és Kaszinó­utcai háztulajdonosokat, hogy az útvonalat lobogózzák fel. A Rendezőség. Nem azonos. Tóth Sándor kisbirto­kos földműves v. negyedmester nem azonos azzal a Tóth Sándorral, aki ellen gyümölcsfa­pusztítás miatt eljárás van folyamatban. Verekedés. Tegnap, f. hő 16-án ked­den délután 4 órakor a Farkasvölgy-utcá- ban Varga Bodnár Sámuel összeverekedett Suha Péterrel, akit egy vas-sátorcövekkel alaposan fejbe vágott. Suha Péter sérülése súlyos. Az irgalmasoknál ápolják. Koponya­repedést szenvedett. Az Egri Torna Egglet (ETE) vasár­nap augusztus 21 én— külön vonattal át­szállás nélkül Abonyban és Kálban — kirándulást rendez Párád fürdőre. Rész­vételi díj személyenként 75 korona. Elő­jegyzéseket legkésőbben péntek déli 12 óráig elfogad a hirlapiroda. Részletes pro­gramra a pénteki újságban, 2—2 Lövy Vilmos fogászati működését is­mét megkezdte. Szent János-utca 14. szám alatt. 4—5 Elveszett. F. hó 5-én elvesztettem a pénztár­cámat a felnémeti vám és a Kistályai kőkép kö­zött levő területen. A megtaláló a benne lévő pénzt megtarthatja, a fajegyet és a többi iratokat a tár­cával együtt szolgáltassa be a rendőrséghez. 2—2 Amilyenről eddig fogalmunk sem volt. Sokszögletű, groteszkül szabálytalan, dülöngő vonalú, zegzugos, abnormális, plasztika nélküli tárgyak, sti­lizált tájképek. — Ebből a csodálatos keretből dom­borodik ki a szereplők szokatlanul meglepő, erősen drámai játéka, mely a kezdetben bosszankodó nézők figyelmét béklyóba szorítja és lefogva tartja véges­végig. Egy egészen más szellemi világba ragadja képzeletünket. Mintha egy idegen bolygó érthetet­len, megfoghatatlan emberi kultúrája elevenedne meg előttünk lázas álmunkban. Ilyen a Doktor Caligari című expressionista különlegesség, melyet csak mai */2 9 órai előadásán mutat be az Uránia. Eme ex­centrikus torzművész filmet a cenzúra betiltotta, ámde fellebbezés folytán 16 éven felüliek most mégis csak megnézhetik. 14— Sport. A Mese vidéki túrája. A Mese a) és b) csapata 20 án Szent István napján és 21-én, vasárnap Tisza­füreden, illetve Salgóbányán mérkőzik. Az összeállítás megejtése végett hz alább fel­sorolt játékosok ma délután félhatkor le­gyenek kint a sporttelepen: Páy6r, Tóth, Kovács II, Csányi, Valentinyi II, Kacsán, Valentinyi I, Lakatos, Kulcsár, Zeley, Pók, Molnár II, Klinszkó, Odry, Székelyhidy, Lajos Ferenc, Rusznyák. Felsoroltak a trainingen egymás ellen fognak játszani, s az osztályozás után az erők hozzávetőleges egyenlősége szerint 2 csapatra válnak szét. Kirándulás az aggteleki cseppkő­barlangba. A Move-Ese turisztikai szak­osztálya az egri és miskolczi Természet- barátok Turista Egyesületével folyó hő 20- án és 21-én az aggteleki cseppkőbar­langba kirándulást rendez. Indulás 20-án (szombat) reggel 8 óra 50 perckor a nagy­állomásról. Érkezés Szin-Petri vasúti állo­másra délután 18 óra 35 perckor. Meghá- lás Jősvafő községben, vagy az aggteleki barlang előtti menedékházban. 21-én dél­előtt a barlang megtekintése. Indulás vissza: 21- én délután 1 órakor. Érkezés Putnokra gyalog, este 6 órakor, meghálás Putnokon. Érkezés Egerbe 22-én reggel 8 órakor. Gyaloglás első nap 4 óra, másodnap 5 óra. A cseppkőbarlang megtekintése 3 óra. Vasúti költség 69 korona. Jelentkezés a Mese tagjai részére a Propaganda üzlet­ben, s a Természetbarátok részére Gaál Lajos pénztárnoknál csütörtök déli 12 óráig. Jelentkezésnél belépti díjra és világítási eszközök beszerzésére 50 koronát kell be­fizetni. Az egri Uszókeriilet bizottsága folyó hó 19-én délután félhétkor fontos gyűlést tart a korcsolya-pavillonban. Tárgy : jelentések a tatatóvárosi uszó- versenyről és jelentés a pénztár jelenlegi állásáról. „Hiszek egv Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában I Ámen. Kiadótulajdonos : EGEI KERESZTÉNY SAJTÓSZÖVETKEZET. Igazgató: Radii Károly. Tisztelettel kérem a a nagyérdemű megrendelőimet, hogy helyszűke miatt régebben beadott RUHÁKAT kiváltani szíveskedjenek. Úgyszintén a galléro­kat melyek VIII./5-ig adattak be. Kiváló tisztelettel Vieszt János 1—2 kelmefestő. TTt»Í 1. ,í r/ 3 szobával, kerttel, novem- ^ A IldZi berj elfoglalással eladó. Egyedüli megbízott: Goldman, Szekfü-utca 4. 1-3 593/H. 1921. Önkéntes árverés. Hz egri 6659 sz. betétben felvett Rainer Károly-u. 2. szám alatti ház f. hó 19-én d. e. 10 órakor Dr. Jan- kovics Dezső ügyvéd irodájában (Városház) a leg­többet Ígérőnek el fog adatni. Kikiáltási ár 20.000 korona. Árverési feltételeu ugyanott 9—12 óráig meg­tekinthetők. 2—2 Apró hirdetések. Bünden azé 2 korona. Kizárólag apróhirdetéseket lelvesz a Propaganda Vállalat is Érsek-utca 1. Cipészsegéd, jó munkás felvétetik. Mércéi Lajos, Szvorényi-u. 61. 1—3 4?-es alig használt gombos férficipő 700 ko­ronáért eladó. Cím a kiadóban. 1—4 50 hl. elsőrendű használt gönczi és 12 hl. új olasz hordó eladó. Bárány-u. 9. 1 — 1 Egy darab föld eladó Szépasszonyvölgy-utca mögött. Cim a Kiadóban. 1—2 Egy, esetleg két szoba konyhás lakást azon- nalra keresek. Közvetítőt díjazok. Cim a Kiadóban. ____________________________________1­E ladó magyar, német, francia szépirodalmi könyvtár; háromszáz kötet, Wesselényi-u. 33. 1—2 5 hordó benzin eladó. Lalcatosárúgyár. 1—1 Használt borprés eladó. Árnyékszala 4. 1-3 Egy üvegajtós könyvszekrény, meteor kályha és kis sparhert eladó. Cim a kiadóban. 1—1 Egy varróleányt bolti munkához felveszek. Pacsirta-u. 11. . 1—1 Eiadó Dr. Márki Sándor-féle, II. Rákóczi Fe­renc cimű három kötetes diszmű. Cim a Kiadóban. ____________________________________1-1 Bádog fürdőkád kis kályhával eladó. Cim a kiadóhivatalban. 1—1 Plymouth Hock fajtiszta kakasok és jércék eladók. Szvorényi-út 20. sz. alatt, 1—1 Különböző sparherdek, asztalok, székek, abro­szok, evőeszközök, tányérok, szalvéták, nagy üzleti szekrény eladók. Pacsirta-u. 11. 2—4 Tisztviselőnő, ki irodai teendőkben és gépírás­ban jártas, azonnali belépésre kerestetik. Ajánlato­kat »Jó írás« jeligére a Kiadó továbbit. 2—3 Fiatal polgári iskolai tanárnő úri családnál teljes ellátást keres. Király-u. 12. 2—2 Megbízható fiatalember, ki az üzletszerzés terén jártassággal bir, azonnali belépésre felvétetik. Cim a kiadóban. 2—3 Két kocsis, egy béres, felvidéki uradalomba évi konvencióra felvétetik, jelentkezés verpeléti liszt­üzletben, Eger Dálnoky-ház. 2—3 Agilis keresztény férfiak és nők a biztos meg­élhetés érdekében sürgősen küldjenek Írásbeli ki­merítő ajánlatokat Kolozsvárynak Eger Postrestant. 2-3 Füszer-üzlet berendezés majdnem új igen csi­nos kivitelben jutányosán eladó. Cim a kiadóhiva­talban. 3—10 Házat, főidet közvetít Fenyő Újvilág-utca 6. ____________________________________15­F aragott épületfa eladó. Vörösmarthy-utca 57. _____________________________________8­6 elemi vagy 2 középiskolát végzett 2 fiú szedő illetve gépmester tanonenak felvétetik heti fizetés mellett az érseki líceumi könyvnyomdában. 8-14 Különfélék. Tűzifa aprítógép, lapos kocsik, bérbe tizedes mérleg, nyuiházak, méhcsaládok és részvé­nyek eladók. Fehér Kaszinó u. 1. 2—

Next

/
Oldalképek
Tartalom