Egri Népujság - napilap 1921/1
1921-05-05 / 101. szám
EGRI NÉPÚJSÁG. Tulipánkertben ma elsőrendű cigányzene és friss halpaprikás. Elveszett. Április 30 án, szombaton délelőtt 11 órakor a Közélelmezés folyosóján elvesztettem bordó pénztárcámat Megtalálója kinálta egy asszonynak. Aki tud róla, jelentse Könyök-utca 1 szám alatt, hol jutalomban részesül. Vörösbegy! Lupin Arzén-féle kalandortörténet ez, a világ legrokonszenvesebb szélhámosának, Vörösbegynek a regénye, melyet ma három előadáson játszik az Uránia. Nincsenek benne idegizgató összeütközések, hajmeresztő embervadászatok. Az igazi életet rajzolja, amely kicsavarja az ember kezéből a fegyvert, a qyilkot és kényszeríti, hogy a «Többet részel, mint erővel» elvét kövesse. Vörösbegy háta mögött ólálkodik a paragrafus és a társadalom. S ő meg tud küzdeni mind a kettővel. Bohém, mosolygó lelke pajzán agyafúrtságokkal, a gyermekes naivság eszközeivel dolgozik. Mipdig nyugodt, biztos és fölényes.. Szélhámos, de szeretjük. Olyan, mint a hermelin. Akkor kerül ki a csávából, amikor azt hisszük, hogy elveszett. Vígjátéki alak. Akkor követi el a legnagyobb szélhámosságot, amikor becsületes ember lesz. ... Jói nevetünk rajta. Ezt nem tudjuk elhinni neki. Sőt maga Moly Tamás sem hiszi. — Az előadások ma fél 5, fél 7 és fél 9 órakor kezdődnek. — Jegyek válthatók a Mozitőzsdében. 4 — Színház. Műsor: Csütörtök délután : Rip van Winkle. Csütörtök este: Hejehuja báró. Péntek : Mozikirály. Szombat: Művész estély. Föllépnek az öszszes színészek. Vasárnap d. u.: Derecenbe kéne menni. Vasárnap este : Mozikirály. Hétfő: Hattyú. Kedd: Hattyú. Szerda: Hattyú. Ä Mandarin keddi előadását — komoly, tartalmas darabról lévén szó — háromnegyed ház nézte végig. A Mandarin címszerepe volt Palágyinak; egyik kabinetalakítása. Nem kis vállalkozás volt hát Szalav Páltól, éppen ezt a darabot rendezni és ezt a szerepet játszani. Hogy A7állalkozása fényesen sikerült, azt bizonyítja az előadásvégi kétszeres kihívás és a feszült figyelem, melyei a közönség minden mozdulatát leste. Az első szín dadogó-versenyén szerencsésen átvergődve, Szalay Pál alakítása, mely úgy tartalmában, mint külsőségeiben intelligens, analitikus szinészinunka volt, nyűgözte le az érdeklődést, mely — dicséretére legyen mondva Szalaynak — egy pillanatra sem lanyhult. A közönség szinte a hatalmában volt. Valószinű, hogy többször játszotta már ezt a szerepet, mert ilyen bevégzett alakítást csak akkor képes a szinész produkálni, ha ideje és alkalma volt annak minden részletét, a legapróbb árnyalatig kidolgozni. Madarassy Berta különösen arcjátékban excellált, Acs (Gregory) predesztinálva van nagykereskedőnek. ORSZÁG - VILÁG. Nemzetgyűlés, dr. Nagy János beszédeA nemzetgyűlés ülését 11 órakor nyitotta meg Rakovszky elnök. Dr. Nagy Jj)hios kifejezést adott a lelkében felgyülemlett hazafiui érzéseknek. Üdvözölte a miniszterelnököt, aki expozéjában olyan nyíltan kifejezte a keresztény és nemzeti irányzat szükségét. Rideg számítással kell minden kérdést kezelni. Minden Habsburg-ágens, vagy a szomszédok elleni nyílt lázítás a nemzet sírját ássa meg. Nagy baj volna, ha akár legitimista, akár szabadkirályválasztó pártok alakulnának és igy mennének bele a választási küzdelmekbe. Nagy vigyázatot követel a liberálizmus kérdése és a jogrend folytonos emlegetése. Jogrend sehol nincs, nálunk amiatt nincs, hogy mindenki a maga szája íze szerint akarja megvalósítani. A költségvetést elfogadja az általános tárgyalás alapjául. Ezután Andrássy gróf a külső események felé terelte a nemzetgyűlés figyelmét. A londoni konferencián rokonszenves hangok szólották mellettünk. Az angol közvélemény, mely az egész világ közvéleményét irányítja, felénk fordult és látják, hogy igazságtalanság történt velünk. — Békét akarunk, mert kifáradtunk, különben is az egész világ ránktörne. Az elszakított részeken élő testvéreink kisebbségi jogainak tiszteletben tartásáért kell küzdenünk, hogy az őket elnyomó zsarnokság, egyéniségüktől meg ne fossza. Róbert Cecil mondotta, hogy a kisebbségek védelméről gondoskodni kell és emlegette, hogy szomszédaink ezt alaposan megsértették. Külpolitikánknak olyan eredménye ez, melynek örülni nem lehet eléggé (ülés tart.) Ellentét az angol és francia miniszter- elnök között. M T. I. A tegnapi tanácskozáson Briand és Lloyd George összetűztek. Briand már fenyegetőzött, hogy visszalép. Az angol kor-> mány ellenáll továbbra is. Mond angol miniszter kijelentette, hogy a Ruhr-vidék megszállásának nem szabad bekövetkeznie. Ugyanígy nyilatkoztak a kereskedelmi világ befolyással biró kapacitásai. A washingtoni angol és francia nagykövet értesítette kormányát, hogy az Egyesült Államok a katonai kényszer-rendszabályokhoz nem szívesen engednek nyúlni. Lloyd George a legfelsőbb tanács ülésén kifejezte azt az óhaját, hogy a Ruhr vidék esetleges megszállása ne adjon jogcímet a németekkel szemben támasztott követelések fokozására és a megszállás azonnal érjen véget., amint a németek eleget tesznek a követelésnek. Legújabb. A legfelsőbb tanács ülésén megegyeztek a németekhez küldendő közlés dolgában. Németországnak évente 100 millió font sterlinget és a kivitele után 25%-os taksát kell fizetnie. A 600 millió font sterlingről szóló bont azonnal, 1900 millióról szelőt pedig novemberig kibocsájtják, 4250 millió sterlingről pedig később bocsájtják ki a bonokat. Németország kamat fejében novemberig 150 millió font sterlinget fizet. Apró hírek. (Budapest). Hétfőn megkezdik az ezres és tízezres bankjegyek becserélését. Vidékeken az Osztrák-Magyar Bank fiókjai fogják lebonyolítani a becserélést. (Echo de Paris). A német kormány lemondott. Zürich (Budapest) 265. Napoleon 620—40. Font 800—820. Dollár 200—215. Francia frank 1650—1700. Márka 320—35. Lira 1000—70. Osztr. korona 34_36. Rubel 66—70. Lei 3 20—36. Szokol 280—90. Sveici frank 3700—3800. Korona dinár 590—630. Lengyel márka 25—27. Kiadótulajdonos: EGRI KERESZTÉNY SAJTÓSZÖVETKEZET. Igazgató: Radii Károly. Eger r. t. város árvizsgáló bizottsága. 143/921. Eger r. t. város árvizsgáló bizottsága f. évi május hó 3-án tartott ülésében a hús és hústermékek irányárát 1921. május hó 7-től kezdődöleg a következőkben, állapította meg: Sertés-hus 1 kg 68 korona, Marha-hus 1 kg 56 korona, Borju-hus 1 kg 48 korona, Zsirszalonna 1 kg 90 korona, Háj 1 kg 100 korona, Olvasztott zsír 1 kg 110 korona, Friss kolbász sertéshúsból 1 kg 80 korona, Friss kolbász vegyeshusból 1 kg 72 korona, Füstölt kolbász sertéshúsból 1 kg 96 korona, Füstölt kolbász vegyeshusból 1 kg 80 korona, Száraz kolbász 1 kg 120 korona, Szafoládé 1 kg 68 korona, Vegyes felvágott 1 kg 80 korona, Hurka rízskásával töltve 1 kg 34 korona. Az árvizsgáló bizottság figyelmezteti az érdekelteket, hogy az üzlethelyiségekben kifüggesztett táblákon a fentebb megállapított irányárakat tüntessék fel és az árakat szigorúan tartsák be, mert aki a megállapított irányárakat túllépi, az, az 1920. évi XV. t. c. 5 §-ába : ütköző árdrágítás vétségét követi el és az 1920. évi XV. illetve az 1920. évi XXVI. t. c.-ben meghatározott büntetés alá esik. Eger, 1921. május hó 3-án. Matékovits, Ringelhann, bizottsági jegyző. 1—1 bizottsági elnök. Yieszt szépen fest és vegyileg tisztit StG11 Érsek utca 9. Telefon 171. 7—10 Kpró hirdetések. Minden szó 2 korona. 43 -as box fűzős megrendelésre készült szép férficipő (alig használt) 1100 koronáért eladó. Cím a kiadóban. 3—3 Házat, földet közvetít Fenyő Újvilág-utca 6. 2Egy pár kitünően behajtott lipicai szürke kanca, egy elegáns sárga hajtókocsi, két jó fejős tehén, egy borjúval eladó. Cim kiadóban. 2—2 Tanuló lány fölvétetik Antalfy könyvkötészetében. 2—2 Uj családi ház, 2 szoba, előszoba, konyha és istállóval, 200 ezer koronáért, 3 napon belül kifizetéssel eladó. Egyedüli megbízott: Goldmann Szekfü utca 4. 2—2 Piac környékén üzlet ház eladó. Megbízott: Fe- $ nyő Újvilág-utca 6. 2—3 Főutcán nagy, kertes,ház, elfoglalható lakással eladó. Megbízott: Fenyő Újvilág-utca 6. 2—3 3 hold szőlő a bajusz dűlőben, 9 hold a Tíha- méren eladó. Meatudható: Fenyő Újvilág u. 6. 2—3 Honvéd u. 25/á számú ház eladó. 3—5 Családi ház a belvárosban 4 szobával, azonnal elfoglalható, eladó. Megbízott: Fenyő Újvilág u. 6. 3-3 Goldmann Házközvetitő Szekfű u. 4. 3— Egy láda kigőzölt fás ojtvány eladó. Perényi utca 3. 3—3 Király utca 11b. számú ház 5 szoba. 2 konyha, mellékhelyiségekkel elköltözés miatt eladó. 3— Czeglédi utca 18. számú ház, Bajusz dűlőben- szőlő eladó. Értekezés Arnyékszala 16. 4—5 Első minőségű bükkfaszén nagyban és kicsinyben, tűzifa mázsaszánua és vágott fa, valamint mész és cement kapható az Egervidéki fatermelő r. t. irodájában. Húspiac-tér 3. sz. 4— Gramofonfük olcsóbbak lettek ifj. Balkaynál. 1-3 9 ezer darab több fajta gőzzel hajtatott oltvány eladó. Kisvölgy-utca 30. 1—1 Pulyka tojás kapható. Dónát-út 5. 1—1 Kilián-utca 7. szám alatt, egy hold földről való lucerna eladó. 1—1 Bornemissza-u. 6. számú ház, 1564 □ öl telekkel eladó, elfoglalható lakással. Értesítést ad megbízottam : Dr. Horváth Mihály ügyvéd. 1—1 Négy drb. féléves fajmalac eladó. Deák Ferenc- u. 49. ___________'_________________1-1 Í OOO korona jutalmat adok annak, aki egy, esetleg két szoba, konyhához jutatt. Cimet kiadóba kérek. 1-2 Árpád utca 20. számú ház eladó. Értkezés: Pacsirta-utca 60. 1—2 Egy kerékpár eladó. Karéj-u. 14. 1-3 Szvorényi-u. 2. számú ház eladó. Értekezni lehet: Telekessy utca 2. 1—3 2 lovas sárga hintó eladó. Széchenyi-u. 30. _______________________________________1-3 K iadó! Tihaméren egy hold lucernás évi használatra. Szechenyi-u. 59. 1—1 Eladó. Knézich-u. 23. emeletes ház nagy gazdasági udvarral. Értekezni: Széchenyi-u. 59. 1—1 Egy jókarban lévő disznóól 200 cm. hosszú 150 széles eladó. Ugyanott 8 drb. keményfa oszlop 280 hosszú. Csákány-utca 6. 1—1 Több métermázsa lucerna eladó. Maklári-út 68. __________________________________________1-1 U rasági lak a város legszebb helyén eladó. Cim a kiadóban. 1— Szőlő permetező eladó. Vörösmarty-utca 55. 1-1 Intelligens keresztény fiatalember bútorozott szobát keres esetleg koszttal. Cim a kiadóban. 1—1 Oltatlan mész kapható nagyban és kicsinyben. Sánc, Szőlő-utca 8. 1 — 1 A Hevesmegyei Méhészeti részvénytársaságnál (Eger, Káptalan-u. 10.) mindennemű méhészeti eszközök, műlép, keretlép és kaptárak a budapesti árakon alul, legjutányosabban szerezhetők be. 1—2 Lucernát, herét, évi kaszálásra ki vennék Dió- fakút-utca 1. 1—3