Egri Népujság - napilap 1920
1920-11-20 / 267. szám
0 EGRI NÉPUTSAG, Uránia. Ma és holnap «A csodálatos gyár» detektivkaland, Prof. Nick Fantom legújabb kalandja, főszerepét Heinrich Schrott játsza. Hétfőn: «A fekete keztyüs hölgy.» Kedden : «Varázskehely». Az előadások hétköznapokon 6 és 8 órakor, va sárnap és ünnepnapokon 4, 6 és 8 órakor kezdődnek. Jegyek előre válthatók a Mozi- íőzsdében. Az Egri Népszövetkezet felkéri tagjait, hogy üzletrészeiket ős az első osztalékot a szövetkezet irodájában (Alapítványi hivatal, földszint) a hót folyamán múlhatat- lanúl vegyék át. 5—6 Elveszett nov. 6.-án 2 drb. 6 hónapos szőke szőrű süldő, egyik ártány, másik koca. Äki tud róla jelentse Vásártér 1. szám alatt, vagy a rendőrsi gén, hol 2000 korona jutalomba részesül. 6 6 ORSZÁG VILÁG. A belpolitika hírei. A nemzetgyűlés munkaprogrammja. 29-én ül össze a Ház. (Budapest). A nemzetgyűlés munkája Rakovszky elnök javaslatára e hó 29-ig szünetel. Dr. Nagy János, városunk képviselője ugyan azt indítványozta a Ház pénteki ülésén, hogy ne tartsanak oly hosszú szünetet, hanem a legközelebbi ülést 24-én tartsák, amikor azonnal tárgyalják le a házszabályok revíziójától szóló kész törvényjavaslatot. A nemzetgyűlés azonban az elnök napirendi indítványát, fogadta el. A szünet alatt a bizottságok folytatják munkájukat. Az igazságügyi bizottság hétfőn benyújtja az állami és társadalmi rend védelméről szóló törvényjavaslatot. Szünet után három törvényjavaslattal fog foglalkozni a nemzet- gyűlés. U. m. az állami és társadalmi rend védelméről, a munkásbiztositás reformjáról s a törvényhatósági és községi képviselőtestületek megalakításáról szóló javaslattal. (Budapest). Az a becsületbiróság, mely Bottlik József és Semsoy József ismeretes lovagias ügyében összeült, tegnap, egyhangú határozattal megállapította a nemzetgyűlés alelnöke ellen felhozott vádak alaptalanságát. Ennek következtében Bot lik f gyveres elégtételt kért Semsey- től. Az ügy súlyosságára való tekintettel a segédek|valószinüleg pisztolypárbalyban fognak megállapodni. Semsey hivatkozott Görgey József Borsodmegye főjegyzőjének és Vadnay László másodaljegyzőnek Bottlikot sértő nyilatkozataira. Ezek miatt Bottlik segédei távirati utón kértek elégtételt a nevezettektől. A jövő hét elején érkezik meg a jóvátétel! bizottság. (Budapest). Értesülésünk szerint a közeljövőben Budapestre érkezik az án- tánt jóvátételi bizottsága. E héten már megkezdődött a szobák lefoglalása a bizottság részére. A Ritz-szállőban hat szobát már le is foglaltak. Legújabb. Tisza közi Ébredő Magyarok monstre- küldöttsége a kormányzónál. (Budapest). A Duna-Tiszaközi Ébredő Magyarok tegnap monstre küldöttséggel járultak a kormányzó elé s elkeseredéssel hozták tudomására az Érne ellen intézett támadásokat, s kijelentették, hogy mindenüket elveszthetik, de az Ébredő Magyarok Egyesületét elrabolni nem engedik. (Budapest). A legfelsőbb állami számvevőszék elnöki állására politikai körök véleménye szerint Kenéz Béla, Bemolák Nándor egyetemi tanár, nemzetgyűlési képviselőket és Hencz Károly nemzetgyűlési képviselőt fogják jelölni. (Budapest). Rabinovics Józsefet, aki tudvalevőleg Kun Béla barátja volt, s együtt alakították meg a kommunista pártot, 15 évi fegyházra Ítélte a budapesti törvényszék. (Bern.) Zita királynénak leánygyermeke születetett, akit Mária Karolina névre kereszteltek A királyi párnak ez a hetedik gyermeke. Újra feléledt a bare a lengyelek és oroszok között. (Riga.) A lengyel orosz fronton újra megkezdődött az ellenségeskedés. A len gyelek 2 helyen is átkeltek a Berezinán. igazgató RadU Károíij ffl. kir. egri gyalogezred parancsnokság: 7244, szám. sgt. 1920. Hirdetmény. ÄZ 1914. évi 14. számú rendeleti Közlönyben közölt 1 652/eIn. 3. sz. Honv. Min. rendelet alapján az e9r> 99- ß. zenekarához zenenövendékek felvétetnek. Felvételi követelmények: 1) Magyar állampolgárság, 2) a betöltött 14. és még el nem ért 17. életév, 3) oly testi fejlettség, mely a hadi szolgálatra való alkalmasságot - a 17. életév betöltése után — jogosan remélni engedi, 4) megfelelő zenei előképzettség, 5) szeplőtlen előélet, 6) a katonai fegyelemnek önkéntes alárendeltség, 7) szolgálati kötelezettség vállalás a nemzeti hadseregbe való önkéntes belépési mihelyt a pályázó akor és a testi alkalmasság tekintetében a védtör- vényben foglalt határozványoknak megfelel, 8) azon kötelezettség elvállalása, hogy minden egyes katonai élelmezésben eltöltött teljes évért a szabályszerű szolgálati időn felül még egy évet ténylegesen fog szolgálni az ezrednél. H zenenövendék minőségben való felvételért a kéi vények — melyek mellékleteikkel együtt bélyegmentesek — az egri gyalogezred parancsnokságához nyújtandók be. Ä kérvényekhez csatolandók: 1) honossági bizonyítvány, 2 keresztlevél v=tgy születési anyakönyvi kivonat, 3) a már nyert zenei képzettségről esetleg meglevő bizonyítvány, 4) a fedhetetlen előéletről politikai vagy rendőrhatóság által kiállított bizonyítvány, 5) a szülő (gyám) által aláirt hitelesített vagy a tartózkodási hely járási tisztviselője által iqazolt kötelező. Részletesebb felvilágosítások és útmutatások az ezred parancsnokságon adatnak. juhász 1—3 ezredparancsok. Hirdetmény. Értesítjük a Szőlősgazdákat, hogg a borseprő átvételét kifőzés céljára megkezdettük. Eger és Vidéke Szőlősgazdáinak Gyűmölcsértékesitő és Központi 1— Szeszfőző Szövetkezete Eger. • ------------------------ " Ä prö hirdetések. Minden szó 1 korona. Eggfogatú kocsi, egy pár új csizma és varrógép eladó. Deák Ferenc-út 94. l — l Kihúzható cselédágy, és lisztes láda eladó. Szépasszony völgy-utca 22. ^—1 30 Hl. jó állapotban lévő 200 - 400 literes használt hordókat és 10 Hl. idei termésű jó bort veszek. Értekezni Dobó-u. 28. sz. alatt. 1 — 1 Jókarban lévő gyermekágy madraccal eladó. Uszoda-u. 8. l—l 20 Hl. ó, fehér bor eladó. Farkasvölgy-utca 15. 1-2 Eladó: férfi télikabát, férfiruha, utazó láda, Szvo- rényi-űt 29. 1—2 Eladó alig használt fekete hintó két lóhoz. Megtekinthető Kállay-utca 9. 1—2 Nagy fali ingaóra eladó. Honvéd-u. 20. 1 — 2 Azonnal elfoglalható ház 2 szoba, veranda, konyha, speiz, pince. Megtudható Fenyő, Újvilág- utca 6. 1—3 Krisantén névnapi és alkalmi ajándéknak legszebb különleges nagy virágok. Feledi Béla műkertész, Cifrakapu 27. 1- 3 Figyelem! Tudja e már ön, hogy cipőkészletét garantált bőranyagból, maximális áron nálam rendelheti meg. Sárga, lakk, sevró cipők legújabb divat szerint készülnek. Benedek Lajos cipész, Gröber vaskereskedéssel szemben. 1—4 Nagy ház parkettos 6 szobával, nagy kerttel, gazdasági épületekkel eladó. Megtudható Fenyő, Újvilág-utca 6. 1—3 Tűzoltó laktanyán tehénrépa megvétetik. 1—3 Csukái dűlőben egy hold szőlő eladó. Megtudható Fischer Istvánnál, Egerszalókon. 1—2 Gyermek mellé polgárista lányt keresek 300 korona fizetéssel. Cim a kiadóban. 1-2 Keresünk 1 éves gyermek mellé 40 — 60 évig jobb lelkű nőt 400 korona fizetéssel. Cim a kiadóban. i —2 Háziszolgát keresek, kint kosztost. Vörösmartyu. 31. 1-2 Hangyában portland cement kapható. 1—3 Sánczban 4 szoba, 4 konyha és mellék helyiségekből álló ház eladó. Megbízott Fenyő, Újvilágutca 6 1 —3 Asztalos műhelynek helységet keresek. Arany J.-u. 18. Ugyanott egy jó asztalos segéd fölvétetik. 1-3 Két szoba, konyhás lakást keresek vagy cserélek. Arany J.-u. 18. 1—3 Január 1-ére uradalmi gépész-kovács állást keres. Lakatos és mindenféle gazdasági munkára alkalmas. Gottfried István Eger, Fischer-féíe farakodó. 1—4 Egy sárga ló, szerszámmal, új fékes igáskocsi- val és takarmány eladó. Cim a kiadóban. 1—3 Egy középkorú házvezetőnő alkalmazást nyer. Cim a kiadóban. 1—3 Egy modern, új ház a.belvárosban, egy 3 szobás és két 4 szobás lakással, mindenféle mellékhelyiséggel, vízvezeték, fürdőszobával, nagy pincze és mosókonyhával, azonnal eladó. Cim a kiadóban. 1-3 Egy bunda, egy gyermekasztal két paddal eladó Korona-u. 3. 1—2 Egy cseresznyefa, egész politúros kaszli olcsón eladó. Verőszala 4. 2—2 100 drb. Mezőgazdasági részvényt eladok. Méhészeti részvényt korlátlan mennyiségben veszek. Goldmann ügynök. Szekfű-utca 4. Fogad déli 12-2-ig. 2-3 Egy hízó eladó. Bethlen-u. 24. megtekinthető köznapokon délután 3-tól, vasárnap egésznap. 2—3 Teljesen új, vásári, cipész-sátor eladó. Cim a kiadóban. 2—5 Egy kifogástalan 16-os lankaszter vadászfegyver eladó. Deák Ferenc-út 16. 2—3 írógépet keresek megvételre. Cim a kiadóban. 2- 3 Bárány-u. 3. számú nagy bérház, nagy udvarral, istálló és pincével eladó. Dr. Dallos Iván ügyvédnél Eger, Korona-u. 4. szám. 3—4 Belvárosban, forgalmas helyen, készpénz fizetés mellett 3 napon belül eladom házamat 3 szoba, konyha, pince, kút, istálló s mellékhelyiségekkel egy- százhatvanezer koronáért. Goldmann, Szekfü-u. 4. 3- 4 4000 Q szőlő és föld eladó 15 percnyire a várostól. Megtudható Goldmannál, Szekfű-utca 4. 3-4 Emeletes bérházamat, (szállodának igen alkalmas) húsz szobával más vállalat miatt egy millió helyett négyszázezer koronáért eladom. Megbízott Goldmann, Szekfű-utca 4. 2—4 2 drb. ártány malac, t V2 éves javított eladó. Maklári-út 5. Paulovits. 4—5 Ház és föld közvetítő Fenyő ügynök. Újvilág- u. 6. 23Tél-u. 13, Király-u. 39, Arany János-u. 3, Folyás- u. 4. házak eladók. Megbízott Goldmann, Szek- fű-u. 4. 4—5 Joghallgató teljes ellátást keres egy hónap időre. Ajánlatokat a kiadóba kérem. 6—6 Keresek szőlőt vagy földet megvételre. Jelentkezni: Fenyő ügynöknél, Ujvilág-u. 6. 26 — Éves, patkoió kovácsot keresek, aki motorszántáshoz is ért. Fischer Lajos, Húspiac. 11 — 2 drb. Egri Népszövetkezeti részvényemet jutányosán átruházom. Cim a szerkesztőségben. 6— Uszoda utcában modern, új, 3 szobás úri házamat eladom, továbbá Hold-utca 11. számú házamat is. Megbízott: Goldmann, Szekfű-utca 4. 6—7 Kernács János cipőáruháza Gyöngyös Fő-tér. felvesz cipész munkásokat 150 K. páronkinti fizetéssel. Lakásról és kosztról gondoskodva van. Útiköltség megtéríttetik. 6—7 Kifutó fiút fölvesz az Egri Keresztény Építőiparosok Szövetkezete. Ugyanott kátránypapir, cement, tégla és épületfa kapható. Széchenyi-u. 10. 5— Portland cement kapható Fischer Lajosnál, Húspiac-tér 3. 21 — Házközvfctitő Goldmann ügynök, Szekfű- utca 4. Fogad a déli órákban. 7— Jó zongorát keresek megvételre. Knézich-u. 23. 11501) Nyomatott az érseki líceumi nyomdában.