Egri Népujság - napilap 1920
1920-07-31 / 174. szám
0 EGRI NÉPÚJSÁG. , Alapítvány a Jegyző internátus javára. Hont-Heves-Nógrád vármegyék jegyző családjaiból származó ifjak iskoláztatásának megkönyité- sére Könyves Árpád v. ecsédi jegyző 100 ezer, Maczky Gyula v. erdőtelki jegyző 10 ezer koro< nás alapítványt tett az egri Jegyző-internátus javára. Napirend előtti indítvány a városi képviselőtestületben. Kakuk Ignác városi képviselő- testületi tag a mai közgyűlésen napirend előtt indítványt nyújtott be a képviselőtestület elé azzal a céllal, hogy az összes társ törvényhatóságokat csatlakozásra szólítsa fel egy a német kormányhoz megküldött felterjesztés elkészítése tárgyában — a Kun Béla kiadatása iránt. A városi kisüsten való főzés megbeszélése céljából vasárnap délelőtt 10 órakor a Kér. Szoc. Egyesületben (bejárat Szekfü-utca) értekezlet lesz, melyen a maga érdekében jelenjék meg minden kisgazda. 1—2 Szenzációs film az Urániában. Ma és holnap egy elbűvölő Krisztus legendát tárgyaló filmóriás «A megváltás« hat felvonásban kerül műsorra. A jelenetek — melynek egymásutánjából áll e hatalmas hat felvonásos olasz filmalkotás — mindegyike egy-egy költői műremekkel lepi meg a nézőt, szenzációs tömegjeleneteivel. Úgy ez előadásokra, mint a szerda és csütörtöki ritka élvezetet nyújtó müvészestre jegyek előre válthatók a Mozitőzsdében. Az új pénz. Korona marad a neve. Hónapok óta különböző hirek vannak forgalomban az uj pénz kibocsájtásáról. Hosszú ideig hiresz- telték azt, hogy az uj pénzegység neve nem korona, hanem Turul lesz. Sokak szerint a Turult már készítették is, mások szerint már kész is volt, csak a kibocsátást várta. Hirek keringtek arról is, hogy egy Turul hány koronát fog érzi, azaz a beváltásnál, illetve becserélésnél hány koronáért kapunk egy Turult. Az utóbbi időben mind kevesebbet hallunk a pénz becseréléséről, a Turulról, pedig tény az, hogy Korányi pénzügyminiszter tervbe vette, sőt el is készítette i magyar pénzpiac rendezését. E ' szerint a a tervek szerint egységes államjegyek lesznek «bocsátva. A terv megvalósulását a kormány- válság akadályozta. Emiatt nem került forgalomba i már elkészült több millió értékű aprópénz sem. Ami az uj pénzegységet illeti, arra nézve nértékadó körök nyilatkozata alapján közölhetjük í következőket: A pénzegység ezután is a korona esz. A 20 koronásokat a Franklin-Társulat készíti, i kisebb értékű államjegyeket az államnyomda. \z 50, 100, 1000 koronások Svájcban készülnek. Jgy értesülünk, hogy az uj kabinet bemutatko- ;ása után sürgősen sor kerül a pénzügyi törvény- avaslatatokra is. Ezeknek a letárgyalása után izonnal megkezdik az uj államjegyek forgalomba ibzatalát. A tisztviselők anyagi helyzetének javi- , ása. A miniszterelnök a hivatalos lap tegnapi zámában közzétett rendelettel a háborús segély- ten részesülő köztisztviselők kedvezményes áru lelmiszerrel és tüzelőanyaggal való ellátásáról zóló rendeletet, amely julius 1-én lejárt, dec- mberig meghosszabbította, s részletesen szabá- vozta, hogy a tisztviselők özvegyi ellátást élvező zvegyek és ellátást élvező árvák milyen kate- óriái esnek a rendelet alá. Elhalasztották a Népünnepélyt. A zászló- 'entelési alap javára tervezett népünnepélyt a rossz lőjárás miatt aug. 1-ről aug. 8-ára halasztották 1. Az ünnepély az Ersekkertben lesz megtartva s a program úgy van összeállítok, hogy 8—10 :er ember mindenesetre részt vesz a nagyszerű élutáni ünnepségen. A Royalban szombat és vasárnap Jókai ór regénye után készült 6 felvonásos napkeleti genda »Fehér rózsa« kerül bemutatásra. Aki vasta Jókai eme kiváló regényét, bizonyára nem gja elmulasztani ezen csodaszép filmet, melyik főszerepét a közönség kedvencei Várkonyi ihály, Farkas Antonia és Ráfkai Márton játszák, eg ne nézze. Jegyek egész nap a Mozi pénztárnál válthatók. Előadás kezdete fél órakor. 1—2 Augusztus hó 7-én szombaton és 8-án varnap Miskolcz és Eger városok között kétnapos bajnoki uszómérközés. A verseny 27 szám: >1 állj'mely közül 13 szombaton, 14 szám pedig isámap kerül eldöntésre. Részletes programm a vő héten. \ ORSZÁG VILÁG. A nemzetgyűlés. A M. T. I. miskolczi fiókja jelenti: Csizmadia Sándor tiltakozott Drozdy Győző állítása ellen, hogy ő a szociáldemokrata pártot becsapta volna. Fentartja állítását, hogy a nemzetiségi kérdést a nemzetiségeknek a kulturális fejlődés elől való elzárása mérgesítette el. A szociális kérdéseket köztük a birtokreformot is rendezni kell. A munkásbiztositó intézeteket autonómiájuktól nem. szabad megfosztani és az Integra Hungáriát demokrata törvényhozással kell biztosítani. Wagner Károly kifejti azt, hogy az eddigi kormányok még mindig csak a romok eltakarításán dolgoztak — és a királyság ügyéről még ma is korai beszélni. Ezt a kérdést hagyja a nemzetgyűlés a teljes konszolidáció idejére, mert a közhangulatot káros volna ilyenekkel izgatni. Az internálási ügyek terén nagy viszaélések történnek és ezt a bajt orvoslandó a legelső teendő az, hogy internálást vegyék ki a közigazgatás kezéből és a bíróságot bizzák meg vele. Ha a régi kormányok a munkásoknak megadták volna a a választójogot, ma nem volna szükség az internálásra (??) Mózer Ernő megemlékezett arról a történelmi kapcsolatról, amely bennünket Lengyel- országgal összefűz, majd csodálkozását fejezi ki afölött, hogy azokért a jótékony akciókért, amelyeket Anglia, Amerika, Hollandia, Svédország és Sweicz nálunk kifejtett, a kormányelnökök még nem tolmácsolták eddig a rajtunk segitő államoknak a magyarságnak irántunk érzett hála érzetét. Az állam anyagi helyzetének megjavítására sürgeti a progresszív adózás rendszeresítését és a vagyonadó felemelését. Ezután rátértek a Bottlik József interpellációjára, amelyet szónok a Lipót- köruti tüntetések folytán jelentett be. Bottlik azt mondja, hogy ennek a tüntetésnek az az oka, hogy az eddigieket megtorlatlanul hagytuk. Most tehát szigorú megtorlást követel, mert ezek a tüntetők egyúttal hazaárulók, mert ők az ' okai, hogy a külfölddel folytatott gazdasági tárgyalások minduntalan félbeszakadnak. A miniszterelnök kijelentette, hogy ebben az ügyben a legszigorúbban fognak eljárni és a nyomozásoknak már is vannak eredményei. A zsidókérdés a nemzetgyűlésen. Buda- váry László képviselő az inditványkönyvbe a ztidókérdés sürgős megoldásáról indítványt jegyzett be. Az indítvány 10 pontban foglalja össze azokat az intézkedéseket, amelyeket a kérdés megoldásánál cselekedni kell. Ezek szerint törvényileg ki kell mondani, hogy ezentúl zsidó se ne vehessen, se ne bérelhesen földet. A zsidó földbérletekről szóló szerződések 1920. okt. 20-ig felbontandók. Zsidónak egynél több háza ne legyen. Újabb honossági bizonyítványt, vagy letelepedésre engedélyt ne adjanak. Az állami szállításokat ki' kell venni a kezükből, a zsidó újságírókat a sajtó irányításától el kell tiltani. Az állami engedélyeket ha zsidónál van, revízió alá kell venni, a fontosabb politikai funkciók gyakorlásától ez idegen fajt meg kell fosztani. Iskolákban, közhivatalokban, a numerus'clausust rendszeresíteni kell. Tisza István gyilkosainak kihallgatása. A budapesti törvényszék aug. 2-án megkezdi a Tisza István gyilkosainak a kihallgatását. A beidézett tanuk száma meghaladja a 200-at és igy a tárgyalások valószinüleg elhozódnak szeptember közepéig. A tárgyalás nyilvános lesz, de csak "belépti jegyekkel lehet bejutni a tárgyaló terembe. Meghívó. Van szerencsém a Hevesi Mezőgazdasági és Kereskedelmi Részvénytársaság tisztelt részvényeseit folyó év augusztus hó 16-án délután 3 órakor a Heves Város és Vidéke Takarékpénztára üzlethelyiségében Hevesen megtartandó rendkívüli közgyűlésre tisztelettel meghívni és értesítem a t. részvényeseket, hogy jelen Közgyűlésre részvényeiket a társaság pénztárán kívül Egerben a Hevesmegyei Takarékpénztárnál tehetik le. Heves, 1920. évi julius hó 27-én. Dr. Remenyik István elnök. Tárgysorozat: 1. Ä Nemzetközi Borkereskedelmi Részvénytársasággal, Budapest, kötött érdekközösségi szerződés bemutatása, 2. Hz alaptőkének 1600 darab 500 korona névértékű, névre szóló részvény kibocsátásával 1.600,000 koronáról 2.400,000 koronára való felemelése. 3. Hz alapszabályok 5,19, 25 §§-ainak módosítása. 4. 5 igazgatósági és 2 felügyelőbizottsági tag választása. Kivonat az alapszabályokból: A közgyűlésen minden részvényes minden egyes olyan részvény után, mely három hónap óta a részvénykönyvben nevére van írva, egy szavazattal bir, ha az ily módon nevére átirt részvényeket le nem járt szelvényeivel együtt a társaság pénztáránál, vagy a közyyülési meghívóban kitett más helyen, legkésőbb a közgyűlést megelőző nap déli 12 órájáig letette. H részvények letételét pótolja valamely nyilvános számadásra kötelezett pénzintézet által kiállított elis- mervénynek az előbbi bekezdésben foglaltak szerinti letétele, hogy a részvények le nem járt szelvényeivel együtt a kiállító őrizetében vannak. Legjobb minőségű borszivattyút felszerelve ’ ajánl Frommer Testvérek cég Budapest. fl borszivattyú megtekinthető megbízottunknál a Hevesmegyei Hitelbank r.-t.-nál Helyben. 4-6 Az Egri Népszövetkezet Csiky utca 6. 'számú pincéjében elsőrendű hordós és üvoges részvéngsör kapható. 4Apro hirdetések. Minden szó 1 korona. Gyönyörűen virágzó leanderek edénnyel eladók. Rózsa-utca 7. „ 1—2 40 csomó, buza-árpa-zab szalma eladó. Szépasszony völgy 20. 1 — 1 _— ' \ ......................• ___ . E ladók 2 damaszt ágyhuzat, 12 és 6 személyes damászt asztalnemű, 6 személyes porcellán étkező készlet, 9X12 fényképezőgép összes felszerelésével, teás készlet. Cim a kiadóban. 1—2 Egy lovas kocsi eladó. Farkasvölgy 14. 1—2 »Symphonion« zenélő eladó. Cim a kiadóban 1-2 Tizedes mérleget megvételre keres az Egri Keresztény Építőiparosok Szövetkezete. Iroda: Szé- chenyi-u. 10. 1—3 Egy szobabútor, konyha-berendezéssel olcsón eladó. Vörösmarty-u. 11. 1—2 Äki juH. 23—29-ig egy 20/3ocm. méretű barna vaskassát vett, benne gyönyörű müvészlapokkal, 48 drb. bői álló sorozat »Jézus életéről« stb. saját érdekében kérem azonnal küldje cimemre. Tatorján Béla, Uszoda-u. 4. i Mész vaggon tételekben kapható. Cim a kiadóban. 1—3 Eladó tizenhat méter padló. Keskeny-utca 8. 1-2 Legmodernebb kivitelű művészi fényképek készülnek Huszthg András ■újonnan megnyílt fényképészetében. Káptalan-utca 2. (Lyceum mellett.) Nyitva: d. e. 9—1 ig, d. u. 3—6 ig. 8Zongora eladó. Servita-u. 27. —5 Egy fejős tehén eladó. Agyagos-utca 24. 2—2 Jó házi koszt kapható. Künn- és bennkosztoso- kat elfogadok. Vörösmarty-u. 8. Ugyanott harisnya fejelés gépen. 2—2 Jó forgalmú korcsmát átvételre keresek vagy bérbe. Cim a kiadóban. , 2—3 COGNAC gróf Keglevics Páltól. Főraktár: Fischer Simon szeszkereskedő. Csiky Sándor utca 9. szám. Ugyanott cognacos és likőrös üvegeket 6_6 veszek. Mária-utca.23. számú ház eladó. 3—3 Teljesen lemondva örökbe adnám 9 hónapos kis fiam. Jobb házból való. Cim a kiadóban. 3—3 Pergetett akáczméz kapható. Szvorényi-utca 29 2-3 A Lakatosárugyárban hasáb vagy dorongfát lehet felfürészeltetni. 2—3 Egy jókarban lévő kerékpár eladó. Lejtő-utca 4. ' 2-2 (949) Nyomatott az érseki líceumi nyomdában.