Egri Vörös Ujság / Egri Munkás / Egri Népujság - napilap 1919/2
1919-12-10 / 103. szám
XXY'I. evioiiiam 1 o3 szám Eger 1919. december 10. Szerda Előfizetési dijak: Egész évre 120 B. — Fél évre 60 K. — K«yged évre 30 K. — Egg hóra 10 K. — Egg szám ára 40 fillér. POLITIKAI NAPILAP. Felelős szerkesztő: Barsg Károly dr. I Szerkesztőség: Eger, Líceum. Kiadóhivatal: Líceumi nyomda. Telefon szám 11. „Akikre az építés feladata vár.“ A boldog emlékezetű Károlyi-Kon éranak még mindig locsogó hivatalos topja egy alkalommal a munkanélküliségről Írván zsörtölődő eszmefuttatást, fejtegetései során oda lyukad ki, hogy oktalan dolog a kormánytól, ha tűri azoknak a pusztulását, akikre az építés feladata vár. Értjük a szót s ha nem csalódunk a rövid emlékezetű cikkíró elvtárs az ipari Munkásságnak azon nemzetközi klikkjére céloz sokat igérő szavaiban, amely klikk Mindig és mindenütt építeni akar, de következetesen soha sem tud a rombolásnál tovább jutni. Mert emlékezetünk szerint az u. n. »dolgozókénak ez a nemzetközi csoportja »iádig az építés nemes jelszavával tört magának utat. Ha kissé visszatekintünk a múltba, (uem is kell oly messze tekinteni), emlékezetünkbe idézhetjük a falragaszok vörös ökleit, amint ellenállhatatlan erővel sújtanak le a régi rend »kizsákmányoló« organizmusára s fülünkbe csengenek még windig a fennhéjázó és sokat igéró szólamok, melyek szerint a proletár ököl lerombolja a kapitalizmus bagolyvárait, hogy fölépítse a romokon a »dolgozók« országát, az elvtársak földi paradicsomát. Ami a rombolás munkáját illeti, a vörös kőművesek nem is vallottak szégyent, mert »nagyszerű lendülettel« alig nehány nap alatt sikerült is kietlen sivataggá és mérhetetlen romhalmazzá változtatnak át az ország anyagi és erkölcsi életét. Ami azonban az építést illeti, sajnos nem produkáltak oly világraszóló sikereket, hacsak föl nem említjük egyes iparágak, nevezetesen a pénzhamisítás, »kom- munizálás«, »szocializálás«, »Vöröshadsereg« cimü vágóhid stb. államilag való ki- fejlesztését és tökéletesítését. Mindezen közhasznú épitőmunkálato- kat megelőzően vessünk még egy rövid visszapillantást a még távolabbi múltra, arra a felejthetetlen emlékezetű korra, mikor még Károlyi Mihály és elvetemült cinkostársai kormányozták az ország hajóját az anarchia őrvényei felé. Emlékszik-e még kedves cikkíró elvtárs, hogy a szokásos bűntetteseknek és a galíciai kalandoroknak eme aranykorában, (pont egy esztendővel ezelőtt), kik voltak azok, akik az iparszerben űzött munkanélküliséget meghonosították ebben a végzetesen agyonnyomoritott magyar hazában? Emlékszik-e elvtárs, kik voltak azok, akik egy évvel ezelőtt horribilis és napról-napra emelkedő összegű munkanélküli segélypénzeknek a legvadabb terror általi követelésével és kierőszakolásával a legpompásabb lehetőségét nyújtották a munka nélküli megélhetésnek, minek következtében az addig becsülettel dolgozó munkások is sutba vágták szerszámjaikat, látva, hogy munka nélkül is úri módon megélhetnek. Vagy emlékszik-e, kedves elvtárs, hogy egyes »politikai» frakciók hónapokon át egyebet sem tettek, mint 5000 koronás leszerelési pénz követelésére ösztönözték a »zöld káderekből »-bői Pestre özönlött egyenruhás söpredéket? A forradalmi vívmányok»-nak ezen mellékhajtásait korántsem akarjuk a világot megváltani törekvő szociáldemokrácia osztályöntudatos prolétárhadseregének nyújtani, (illetve az orra alá dörzsölni), mint egyikét az őt megillető pálmaágaknak, mert be kell ismernünk, hogy az döbbeni visszaemlékezésben fölemlített törekvések, (a Károlyi éra idején) a kommunisták rovására írandók. Akkor még a kommunisták szították a mesterséges munkanélküliIÁK CZ A. Rz én bolsevista bűnügyem. — Irta Babocsay Sándor. — Motto: Nem adnám száz forintért, hogij így jártam, t Folytatás). (III.) (Ejnye ezek az olaszok — társalkodóm tovább — igazán kiváló férfiak voltak, majdnem félszázaddal, sok lófejjel előzték mog korukat). Más. Milyen diskurzus folyt le Sz. S. ős kommunista polgártársunk (pardon elvtársunk) és egy másik ember között? A másik ember: Hiszen maga három- *égy évvel ezelőtt egyátalában nem volt kommunista! Sz. S.: Hja, akkor még házam és Bäöllöm volt. Es így tovább kezdettem volna társalogni vallási, politikai, társadalmi és •gyéb problémák fölött. De sajnos, három *ap nem volt elég idő ahhoz. I)c egy kissé talán el is tértem a tárgytól. Az egyesbe történt bekaszliztatásom után néhány óra múlva, úgy az éj elején, (mert ebben a rezsimben többnyire éjjeli munkát végeztek szemben a régi rendszer nappali munkájával) kihallgatásra visznek. Úgy tűnt fel, hogy a forradalmi törvényszék előtt állok, mert az ott lévő komoly férfiak közül egyet elnöknek, kettőt birőnak, egyet pedig jegyzőnek néztem. Egyet sem ismertem. Az elnök felhív, hogy mondjam el a Szita Mihály kémjével való találkozásomat, én azt elmondom, amint azt fönnebb előadtam és még azt tettem hozzá, hogy én szívesen laknám akár üvegházban is, hogy mindenki lássa minden cselekedetemet, mert az a legtökéletesebb önellenőrző mód, ha az ember úgy cselekszik, hogy cselekvését mindenki láthassa és tudhassa. Az elnök továbbá azt is kérdezte, miizen volt a Szita katonája: alacsony, magas, fiatal, vagy öreg ? Amikor én a szobába léptem, széken ült — felelem — és igy magassága felől nem nyilatkozhatom, inkább alacsony és úgy harminc év körüli ember volt. Hívják be azt a gazembert, parancsolja az elnök. A másik szobából bevezetnek egy alacsony, megláncolt reszkető alakot. Elnök hozzám: Ez volt? Én ezzel az emberrel alig voltain együtt egy-két percig, különben is rövidlátó vagyok, tehát egész bizonyossággal nem mondhatom, hogy ez volt. Elnök a rabhoz : Mit mondott magának az elvtárs (már t. i. én, mert három napi kéjtartózkodásom alatt a törvény- és fogházban csak ezt az egy szót hallottam : i «elvtárs«) mikor magával találkozott? Rab: Még nincs itt az ideje az elí lenforradalomnaK. Én: Ne hazudozzon, ezt nem mou- { dottam. Erre a finom replikázásomra nem I volt senkinek semmi szava sem. Elnök a rabhoz : Hol van most Szita? Rab reszketve: Most nem tudoai. ; (Ami persze egész okos és igaz felelet volt a furcsa kérdésre.) Elnök a rabhoz: No hiszen a maga | bőrében sem szeretnék lenni. Vigyék el és a legszigorúbban őrizzék. Ezzel az én kihallgatásom véget ért és visszavezettek az én további meditációm
