Egri Ujság - napilap 1915/1
1915-04-14 / 103. szám
2 pedólövést kapott és a legénység állítása szerint még felszínen volt, mikor a csónakokon menekültek, Valószínűnek tartják azonban, hogy elsülyedt. Nagy a tisztálanság Egerben. Eger, április 13. Az „Egri Újság“ ezen a címen írja meg, hogy a közigazgatási bizottsági ülésen sok szó esett arról, hogy mennyire nem törődnek Eger város tisztaságával. Hát bizony legfőbb ideje volt ezt az ügyet szóba hozni — és nagyon okos és helyes javaslat volt erélyesen átírni a városhoz, hogy egy kicsit többet törődjék a tisztasággal — és ez által a polgárok egészségével. Az újságolvasó ember tudja, mert eleget olvassa, hogy főleg a melegebb idő beálltával — ami most már küszöbön van — hány féle fertőző betegség leskelődik ránk. És ezen csak egy orvos segíthet — a tisztaság. Nem tudom hát megérteni, hogy hol marad a rendőrség, melynek első sorban volna kötelessége ezekben a szomorú napokban legalább egészségünkre ügyelni, hogy az egri rendőrség nem olvas újságot. Úgy látszik, nem — mert hiszen azt csak tudja, hogy milyen botrányosan kritikán aluli városuk köztisztasága — de ne tessék gondolni, hogy a külvárosról van szó. Itt a város kellő közepén a legrettenetesebb egyes házak udvarába csak benézni is. Felkérem a t. rendőrséget, sétáljon csak végig a Piac-utcán, Érsek-utcán, Fő-utcán, hogy csak ezeket említsem és nézzenek be ott, — az udvarba. Alig van ház, melynek udvarán — a kolerának, meg ezer más fertődő betegségnek melegágyát ne találnák. És mit szóljunk a város kellő közepén, — egy modern kórháznak átellenében levő Binét-házhoz ?! — Látta már ezt az udvart t. Főkapitány ur?! . . . Nem hiszem. Hát itt a 12-ik óra, itt gyors és alapos munkára van szükség — mert eső után késő a köpeny. . . ” 9 Ezeknek a soroknak ami a ténybeli állításokat illeti, teljesen igazuk van. Csak ott téved talán a cikkíró, mikor panaszát a rendőrséghez intézi. Az utcák s az udvarok tisztántartása első sorban közegészségügyi funkció, amely mint első fokú hatósághoz a polgármesterhez és nem a kapitányhoz tartozik. Ami már most a városi ügybeosztást illeti, tudtunkkal az utcák tisztántartásának ügyei a városi mérnöki hivatal hatáskörébe tartoznak. Hirdessen sí Eyi lista, Tavasz, te színes. Már harsonáit fújja vig Tavasz, Virág-csengők nevetve csengnek-bongnak : Vig enyhítői búnak, bajnak, gondnak, A szél illattal telt párát havaz. Már nemsokára bogarak is dongnak, Lesz rózsa is, virág, emez s amaz, A pókok hálót szőnek, fonnak, bontnak, Kötésük mestermű, finom, ravasz. A naptól fénye lesz a rejtett pontnak, Zöld réten piros pipacsok hajlongnak S elgondolom: éltünk csak pár arasz . . . A szép időnek; dalból, fényből fontnak Vércsatornák uj áldozatot ontnak, - Kacag fölöttünk rózsaszín Tavasz. POGONYI ANTAL. Bártfától a Labore völgyéig Az udvarias orosz kapitány. - Falu a völgy torkolatában.- Izbugya-Radvány. —, április 3. | (A Magyarország kiküldött tudósítójától.) Zboró fölött mostanság i állandóan villámlik az ég, ütközetek tűzijátéka vonul végig a horizonton, j a lakók távol községekben élnek hajlékaitól: most a község bele esett a tüzvonalba, nem úgy, mint november utolján, midőn muzsikaszóval jött az orosz: a hosszú, kivmenti katonák megsimogatták az utcán a j gyerekek arcát, udvariasak voltak a tisztek s ma "sem felejtették Vaskó i plébános háznépei azt a kapitányt, aki udvariasan maga, sajátkezüleg : szolgálta ki a plébános édesanyját. Vaskó, a plébános, elmenekült akkor, anyja ügyelt föl házára. És bejön az orosz kapitány. Előtte áll az öreg parasztasszony. — Anyóka, te vagy a pap szol- j gálója? — Nem, én az édes anyja vagyok. • Ezen igen csodálkozott a kapitány. | Hogy az nem lehet. Hogy őnáluk l úri famíliából kerülnek ki a lelkészek. Azonban megmagyarázzák neki, j hogy nálunk a föld népének is meg ' vannak a jogai, hogy gyermekét iskoláztassa. Lehet földmives fiúból pap, ügyvéd, orvos. Mutatják a fotográfiát, melyen a plébános édesanyjával együtt ül asztal mellett, az öreg anyó keze fia vállán nyugszik. Most meghatódottan nézi a képet a kapitány, aztán összeveri sarkantyú ját: bocsánat, hogy előzetes bejelentés nélkül jött a házba. Ha tudta volna, hogy a pap anyját találja, másként is öltözött volna . .. Jön az ebédidő, az orosz legények az ebédlőben terítenek, uj tisztek jönnek és a plébános édesanyja szomorkásán üldögél egy karosszékben. Hozzálép az orosz kapitány. — Miért vagy oly szomorú, anyóka ? Ebédeztél már? — Nem ebédezhettem, nem is főzhettem, hisz katonáitok lefoglalták a konyhát és nem merek tőlük bemenni. Erre a kapitány fog egy kis asztalkát, odaállítja az asszony elé. — Ne vesd meg szerény ételünket ! — Tesz eléje tányért, kést, villát, kanalat — és egész ebédidő alatt, mintha pincér, vagy inas volna, maga hordta föl az ételeket a plébános anyjának . . . . . . Most nem marad a plébánián senki, üres minden ház, estén- kint orosz századok jönnek a község felső részébe éjszakai szállásra. És ilyenkor a baloldali magaslatról megdördülnek ágyúink. Egy dörrenés, kettő, három . . . majd a gránátok robbanása a faluban. Égnek a házak. És gránátok hullanak a plébánia körül is. Elindultunk kocsin fölfelé az Ondava völgyébe nézni ágyulüvedé- kek hatását, hallgatni a zúgást az erdő fölött és nézni a robbanáskor fölszakadt földtölcséreket ártatlan szántók mesgyéi között. G. után K. kiürített hosszúkás falu. Az ablakokból huszárok néznek kifelé. A hegyoldalban maszkírozott fedezék mögött egy municiós kólón, amott tábori mászárszék. Egy csoportban arról vitatkoznak pihenni idejött, el- veletiró gyalogosok, hogy hányadika van, szombat-e, vagy szerda? Nem tudták eldönteni. Végül jött a hadnagy, őt kérdezték meg. A hadnagy gondolkodott s kijelentette, hogy ő sem tudja. Autóstisztet fogtak el azután, a vezérkartól jött, tehát ő pontosan megmondhatta, sőt zsebkalendáriumából meg is mutatta a fiuknak. Följebb R., E. falucska, a decemberi ütközetet sírja ma is tizenkét rommá lőtt házikója. A katonák ötletessége ugyan uj falakat emelt deszkából az összeomlott he\ lyére s ezért még furcsább a kátrány tető fölött égnek nyúló, csupasz téglakémény. Az egyiken tavalyi gólyafészek . . . Sósfürdő, sá- rosi hölgyek kedvelt kiránduló helye, most tábori tisztálkodó állomás. Óriási üstökben melegszik az ut- mentén a viz. Ha felforrt, behordják a fürdőépület kádjaiba, huszankét mennek az egyes kabinokba fürödni a vitézek. Ide már csak száz lépés a szerpetin-ut, nem nagy emelkedés, de az útnak négy hajlata van, légvonalban vágunk neki és már látjuk a temetőt: katonák temetőjét dróstövények előtt és balra az erdő tövében. Halmok, keresztek, apró kis dombocskák és megint keresztek, magyar, német és orosz feliratok rajtuk, egy-egy csákó, eltörött puska, fenyőkoszoru diszül kereszten és kereszt mellett. Gránátok- tépte szegény, szomorú, letiport föld. Az egész front itt alig négyszáz méter, mégis kétezernél több orosz halt meg itt, minden méterre öt halott jutott, — mily termékeny lesz itt a föld majdan, ha béke lesz és a hazatérd tót belevágja kard helyett a fénylő ekevasat . . . Jöttek uj orosz erők, Margonyán, tőlünk nyugatra balra uj terv készült a parancsnokságon — és már eljöhettek az orosz századok e drótsövényekhez imádságot mondani elesett bajtársainkért, továbbá már ők fürödhetnek Sósfüred kádjaiban és várhatják Radomán a gólya érkezését a szomorú fészket tartó kémény fölé. Megyünk az éjszakában, fény ra- ragyog felénk, keletre a Laboc-völ- gyeiben falvak hamvadnak el. Emlékezetes nékem I.-R., a Labore-völgyében két egymásbaolvadt község, amelyek között egy tenyérnyi völgyben fut lefelé a Labore. A hid, amelyen átjárnak rajta, himbáló, magaskarfáju fahid, — novemberben lovon mentünk át e hidon s egy huszár szép szürkéje megállóit a közepén, a fülét előre hegyezte, a fejét átdugta a karfán, nézett a folyóra és nagyot nyerített. — Annak örül, — mondta a huszár — hogy meglátta magát a viz tükrében. Akkor is kergették az oroszokat csapataink. H. és R. közötti völgyekben mértek rájuk csapást és most is e pontoktól északi távolságban fogtak el hatezer ellenséges katonát. Itt fuvarozták be őket a vonatokba, amelyek Sátoraljaújhely felé indultak velük. Később, pár hét múlva, mikor Vidrányon ul folyt a hadakozás Szánok irányba, újból följöttünk, autó tiporta vélünk c círos országutat s volt egy trén- kolón, melynek egyik vége a radvá- nyi emelkedésen erőlködött fölfelé,
