Egri Ujság - napilap 1894. (1. évfolyam, 2-97. szám)

1894-05-01 / 29. szám

kicsiben is. Az értelmiség tovább tud éhezni, mint a nép. Az intellektuális képesség sokáig el tudja nyomni a gyomor kiyánsá gait, de ha arra gondolunk, hogy ennek az értelmiségnek kell elnyomni gyakran a nép fel­felébredő fanatizmusát is, úgy gondolkodnunk kell arról is, hogy ebben az inteiligencziá- ban a proletariátus el ne szaporodjék olyan stréberek miatt, kik amazoknak kereseti vi­szonyait szégyenpir nélkül falják fel. Az intelbgenczia proletariatussának el­szaporodása ép’ úgy a szakmabeli állások­nak a szakemberektől elvonása és egy kézben összehalmozása okozza: miként meg­ölte a kisipart a gyáripar. Azok'a modern stréberek, a kik nem ismernek állást, me­lyet elfoglalni nem óhajtanának s a mely után az eszközök válogatása nélkül ne vetnék magukat: ölik meg a fiatal emberekben az ambicziót, teszik a fiatal embert a szellemi proletariátus tagjaivá. Ezek az ezerágú universalis zsenik, a kik mindenre aspirál­nak, a kik mindent megkaparitanak, a kik a sok állás, a sok foglalkozás tetején fél­teié alázatosak, lefelé döiyfösek: teszik gyű­löletessé a mostani társadalmi viszonyokat, a melyek az ambicziót kiölik a kenyérkere­set utáni törekvésben hozzájuk hasonlóvá lenni kénytelen' fiatalságból. Valóságos gyár emberek ezek, a kik a kevésbbé protekcziózus és a kúszásra még alkalmatlan ifjú szellemi munkások elől elszedik a munkát. A szellemi munkákat magukba konczent- riáló ezen nagyban dolgozó g y á r e m b e r e k- . k e 1 kell a társadalomnak érdemük szerint elbánni s csak akkor lesz megtisztítva a szellemi munkások sora a proletariátustól­Eger, április 30. — A központi választmány ülése. Hevesmegye központi választmánya az 1895. évre szóló országgyűlési képviselő-választók névjegyzékének kiigazítása Jtárgyában hol­nap, május hó 1-én a megye székházában, az alispán hivatalos helyiségében ülést tart. A lövésztársulat tisztújító köz­gyűlése. (Saját tudósitónktől.) Eger, ápr: 30. Tegnap déletött 11 órára volt hirdetve a lö­vésztársulat ez évi megnyitó s egyszersmind tiszt­újító közgyűlése. A tagok azonban kevés számban jelentek meg, úgy, hogy a közgyűlés — miután határozathozatalhoz alapszabályai értelmében leg­alább 30 tag szükséges — határozatképes sem volt. Ezt a jelenséget, hogy t. i. a nagyszámú ta­tagokkal dicsekedhető egyesület határozatképes köz­gyűlést sem volt képes összehozni, megérthetjük igen könnyen, ha elképzeljük azt a vastag, renge­teg sarat, melyet a lövölde helyisegeibe a Szarvas­kaszárnyától vezető, teljesen ős állapotban levő utón kell az arra igyekvőnek a lege sekélyebb eső után is gázolnia. Mint halljuk a lövésztársulat e vonalon a lövöldéig kövezett gyalogutat akar épít­tetni. A közgyűlés az alapszabályok értelmében megtartható nem volt. A gyűlés elején Jankovi eh Adolf sza­vazatszedőbizottsági s ez alkalommal közgyűlési elnök konstatálván, hogy a határozathozatalhoz szükséges 30 tag sincs jelen, kérdést intézett a közgyűléshez, kivánja-e a közgyűlés, hogy az alap­szabályok vonatkozó határozmányainak figyelmen kívül hagyásával a szavazás eredménye- kihirdet- tessék s a tárgysorozat egyéb tárgyai is elintéz- tessenek. Bóday Aurél indítványára elhatározták, hogy a kitűzött tárgyak érdemleges elintézése egy uj, az alapszabályok értelmében határozatképes közgyűlés határidejéül f. év május 3-á nak (csütörtök) délutáni 4 órája tűzetett ki köz- megegyezéssel, a mikorra is a tagok minél nagyobb számban leendő megjelenése kívánatos ; a szava­zás eredménye azonban, miután az perfekt dolog lévén, arra nézve a tagok csekély vagy nagy száma közömbös s miután a választások csaknem egy­hangúlag tőrí énvén, nem valószínű, hogy ellenök a I távollevők részéről esetleg kifogás emeltetik, — j hirdettessek ki azonnal. Ennek folytán szavazat- i szedő bizottsági elnök a szavazás eredményét a ! következőkben terjesztette elő: „munkás viszonyoktól“, mindkettőnek a fog­lalkozás minősége adván meg jellegét. A kereseti viszonyok alatt az iparos, ke­reskedő és úgynevezett honoráciorok megélhetési viszonyait értjük. Az bizonyos, hogy kereskedő, iparos, ügyvéd, orvos, stb, sok, nagyon sok van. Erős a tultengés. Ez is baj. De nagyobb baj az, hogy ezek á foglalkozások erős pozíciókkal vannak túlhalmazva s az egyesek ezekhez a pozíciójukhoz oly görcsösen ra­gaszkodnak, hogy egyszer-egyszer a kapzsiság jellegét veszi fel már e ragaszkodás is. Különösen a konoráczioroknál tapasz­taljuk, hogy egy-egy protekezió csinálta alak, egy-egy mintastréber összehalmozza önma­gában ezerágu kierőszakolt összeköttetéseivel a saját szakmájabeli összes kereseti anyagot. Sokszor tapasztaljuk, hogy magához ragad egy egész nagy munkakört vagy kapzsiság­ból vagy pedig azért, hogy az egy másiknak ne biztosíthasson existenciális jövedelmet. Ez igy pusztán is kevéssé tiszteletre­méltó, (hogy enyhe kifejezéssel éljünk,) de ha még azt kell tapasztalni, hogy az össze harácsolt munkakör betöltésére a modern strébernek sem tehetsége, sem ereje, sem fizikai ideje nincs és nem is lehet, akkor ez az összeharácsolás egy soha jól nem lakó modern Moloch alakját veszi fel. A társadalmi forradalmak alapja mindig is az yolt, hogy a megélhetési eszközök a fokozottabb igények daczára is megkeves- bültek. Más szóval röviden: a nép szájától elvont kenyér tette a népet éhes farkasokká. Ezt a kenyeret pedig rendesen nem azok vonták el, a kik szintén éhesek voltak, ha­nem elvonták azok, a kik igenis jól vannak lakva, de a kiknek még sem lehet eleget enni adniok, mert ezeknek soha és semmi sem elég. így látva az éhező nép a javakban dúskáló gazdagságot: csinálta meg a fran- czia forradalmat. így áll a dolog nagyban, de igy áll nem adott volna belőlük egyet a világ minden kin­cséért valakinek, csak egyszer, egy bálon — neki. Oh, milyen varázs volt abban a fehér jácz- czintban. Mikor leszakította még tél volt, mikor odaadta neki, virágé kikelet, ragyogó tavasz kelt ki belőle, sugaras fénynyel vonva be az egész világot, csodás meleggel töltve el szivét. Drága ,kedves jáezintok. Elszáradtak már odakünn a kertben is; a forró nap, melytől a hóvirág patyolatarcza elhervadt, őket is megölte. Künn már gyöngyvirág nyílik a hiis ár­nyékban s nemsokára fehér akácztól lesz havas a dombalja, ahol először mondta ő: szeretlek. És mintha a sárga rigók fuvola hangja is azt ismételte volna: szeretlek, mintha a vadga­lamb bugásában is hangzott volna felé: örökre. Olyan mámoritó, olyan édes annak a ta­vasznak még az emléke is. Milyen öröm volt, mikor az első m felejcs kék szeme mosolygott feléjök a fűből, mikor együtt jártak a mezőn, hol napsugárral kaczérkodó pillangók tereget­ték szines szárnyaikat a madárdaltól hangos légben. S mohón csókolva le a szűzies szirmok mézét, könnyen, vidám gondatlansággal száll­tak tovább más virágra. — Hü maradsz-e hozzám a távolban is ? Egy szemrehányó, mély tekintet volt a válasz, amiért ő oda borult a kis kezekre s‘ bünbánattal csókolta meg azokat. — Lásd, én nem kérdem, fogsz-e sze­retni mást .... — Soha. És a bolyhos derekú, zománezos szárnyú dongók bohó tánezokban olyan gúnyosan züm­mögtek a virágokon A cserfák széles levelei megmozdultak s mint egy elhaló, mély sóhajtás sikamlott a lombok közt át a szellő, az erdő árnyékos sűrűjébe távozva. Elmúlt a tavasz s a nyár olyan hosszú, olyan unalmas volt égető napjaival Azután hullani kezdtek a megsárgult, 'elszáradt levelek a nagy, szomorú nyárfa bánatosan ingó gályái­ról s ö a távozó madaraktól küldte hivó sza­vát, szive üzenését utána és várta minden nap válaszát, érkezését. Egyszer érkezett is valaki. — Férjhez kell menned. Éppen az őszi rózsákkal beszélt róla, mikor ez a hang fölrezzentette. Csodálkozott nagyon. Hogy azután mit beszéltek, csak úgy félálomban hallotta, mintha kérő asszonyi be­széd, parancsoló, durva szó, haragos tekintet, bánatosan szelid arcz s talán egy pár könny­csepp sajátságos vegyiiléke venné körül, a szemek reá irányozva, a beszéd hozzá intézve. Lecsukta szemeit és álmodott tovább. Azután hallotta, mint emlegetnek gazdag­ságot és szegénységet, tényt, ragyogást, szé­gyent és nyomort összevissza, zavaros, szenve­délyes, kérő és siránkozó hangokon. Nem ér­tette. Csodálkozó tekintete lelkének egész ártatlanságával kérdezte, miért kell neki mind­ezt hallani, látni. Egyszer aztán megkapta a választ. Fonalat keresett virágcsokrához egy szekrényben, s egy fekete szegélyű lapot talált,ott az ő nevével . . A fehér és kék jáezintok nem nyiltak azon a tavaszon az utczafelőli ablakban, ta­lán megfeledkeztek róluk a nagy öröm közben, «melyet aranyszegélyü, koronás eljegyzési la­pok tudtára adták a világnak, a kis földszin­tes háznak lakói palotába fognak költözni. Az eskövő megtörtént. Az élet megválto­zott, talán még az emléke sem maradt lönn annak a virágos ablaknak és még sok egyéb­nek, ami a mögött volt, ami a mögött történt, A beteg fiatal asszony megkísérti, hogy fejét fölemelje, hogy az ablakon kitekintsen, hiszen tavasz van odakint, derült szép tavaszi este. Nincs ereje hozzá. Csak azt a hegy­csúcsot keresi bágyadt tekintetével, amerre ő továzott egykor, ahonnan érkezését annyit várta akkor. Violaszin palást borul e hegyek hátára, rajta zománezos fénynyel verődnek vissza a távozó nap sugarai, amig a hegyen túl leszáll. Csak a karmazsin szegélyű felhők látják még az eltűnt tűzgolyót. Az árnyak megnövekednek, az utolsó su­gár visszaverődő fénye is kialszik a távoli hegy ormon s az égen megvillan az első csillag halványan rezgő fénye. Künn a kert bokrai közt megszólal a fülemü­lék siró csattogása, föltámad az est zsongó élete. Odaben csend van ... az örök álom boldog némasága.

Next

/
Oldalképek
Tartalom