Egri Ujság - napilap 1894. (1. évfolyam, 2-97. szám)
1894-04-17 / 25. szám
I. évfolyam. 25. szám Eger, 1894. évi április hó 17. Szerkesztőség: Eger, Jókai-utcza 2. szám I. em. Kéziratok hétfőn és csütörtökön d. n. 4 óráig fogad tatnak el. Kéziratok nem adatnak EGRIUJ Kiadóhivatal: Eger, Piacz-ute/.a 4. szám Hirdetések hétié- és csütörtökön d. u. 4 óráig fogadtatnak el. Előfizetési ár: égés: é r 6 fr, félévre 3 frt, negyedévre 1 fri 50 kr. Egye-szám ára 10 kr. MEGJELENIK HETENKÉNT KÉTSZER: KEDDEN és PÉNTEKEN. Ne fukarkodjunk ! — A városi vendéglőhöz. — Eger, április 16. Nem lehet ódázgatni a városi vendéglő építésének a dolgát. Nem lehet ezt agyonhallgatni, mert nem olyan sérelem ez, a a mely sajgó sehet ütve az idővel mégis kigyógyul, hanem igenis olyan, a mely nap ról napra érezteti káros következményeit. Mit akarnak a város urai ? Csakugyan azt akarják, hogy az Egerbe jövő idegen Kistályán vegyen lakást magának ? Hi-zen máris a szomszédos vasúti állomásokon szállnak meg az idegenek s ide hozzánk csak bekukkantanak, hogy dolgaikat végezve, könnyű szívvel távozhassanak a templomos Eger falai közül. A városi vendéglő építését huzui-ha- lasztani már nem lehet. Égető szükség az, melyet ki nem elégíteni a legnagyobb fokú könnyelműség lenne. A spekuláczióra volt elég idő, mosta cselekvésnek kell következnie. Egy szerencsétlen határozattal a városi képviselőtestület elütötte az egyetlen alkalmas rendelkezése alatt álló épületet attól, hogy az a vendéglő czéljainak szolgálhasson A főutczai póstaépületet bérbe adtti hat esztendőre s az a kombinativ terv, hogy a városház kiépítésével ez az épület \endéglővéalakíttassák most már azért nem felel meg a czélnak, mert a városház kiépítése egyelőre hosszú időt fog még igénybe venni, mindenesetre oly hosszú időt, a melyet a városi vendéglő építésénél be nem várhatunk. A második terv a Barkóczy kórházhoz köti e telket, de ez a fekvésében rejlő czélszerütlenségnél fogva hasonlóképen azért holt terv, mivel a másik kórház kiépítésig itt is várnunk kellene, pedig várni már nincs időnk. Nincs tehát, más hátra, mint elővenni azt a tervet, a melyet már évek óta hoztak kombináczióba, hogy t. i. a főutczai Lieb és Czeizler (volt. Gás- párdy) és Gom bossy féle épületek helyén kell a városi vendéglőt felépíteni. Ez a terv nemcsak a mostani viszonyoknak, megfelelőlőnek hanem egyátalán a legreálisabbnak tetszik. Ez utóbbi körülményt hangsúlyoznunk kell, mert — isim teljük — sürgős és égető szükséglet az uj vendéglő felépítése, de a sürgősség okából nem járulhatnánk még sem olyan épület emeléséhez, mely drága pénzbe kerülne s a czélnak teljesen nem felelne meg. Mivel azonban sokat pertrak- t ált okokból ez a főutczai terület minden tekintetben megfelel a kivánalmaknak s ba itt emeljük a városi vendéglő épületét az esetben nem egy elhamarkodott s a szükséglet által esetlegesen exkuzálható ideiglenes pótlást eszközlünk, hanem a czélnak á llandóan megfelelő városi vendéglőt fognánk építtetni: ennélfogva itt az ideje, hogy továbbra ne tervezgessünk, ne lustit- suk el a dolgot, hanem teljes energiával fogjunk hozzá a terv realizálásához. Nem a czélszerüségi szempontok felsorolása a czélunk most. Ezen czélszerüségi szempontok már eléggé deklaráltak. Nincsen már a képviselőtestületnek egy kisebbsége sem, mely ne tartaná szükségesnek ezen égető kérdés megoldását. Ez irányban tehát kapaczitáczióról nincsen szó többé, mert nincsen szükség rá többé. De igenis czélunk e sorokkal is forsirozni a kérdés megoldását, mert tudjuk, hogy nálunk minden uj dolog ólomlábakon indul meg s gyakran besüpped a fölösleges óvatosság, az üres aggályoskodás és gyakran a tevékenység hiányának süppedékes talajába. Sok pénz áldozatra a város meggyengült vagyoni viszonyai nem képesek, de a városi vendéglő épitése ezen vagyoni viszonyok javítását is czélozza s ezért a czél érdekében meg lehet és meg is kell feszíteni minden erőnket, nehogy elveszítsük még azt is, a mivel eddig bírtunk. A takarékosság erény, de a fukarság sokszor bűn. Nem]szabad fukarkodni sem a buzgólkodásban sem az esetleges áldozatokban, hanem intézkedni kell és pedig gyorsán nagyon gyorsan. Az Egri Újság tárczája SVCíecj- GűluCL .. — Az „Egri Újság“ eredeti tárczája. — 'Kwbtbad c&iaányl . . . Scgvigahhat! 9úc a«.t, mi csati hús fia ingót a?, ®Dig. -is van a fiegeciihe. . . „aFefíeg. hot úft az> zidőzc“. . . Sitiért épen e«-t . . . es>t -fiú&oe ? Sfca fiaót cofiia hétté húzod, 3his&’ csalt tíoás fess. hcföfe . . . „S^ífeg. hocuft a* etcőte". . . £átoc, mo nótám . . . Sít a nóta, Dlt-intfia cs.et s*iv «.ohogna, Sí£.e<yftasa3 enijém is tőfe. . . „etchtíg borúit ar. etcöte'Ú . . 3ía hasa? is, mit én hónom ? Shyg. is másé mát a pátom, Slíásé, másé, mincotöftte . . . „SVffeg^ hotúft a* etSőte“. . . Se hát a Sí&iv játszi jószág-, ^ef-(efhapjáh, cf-etéohjáh, — Slúétt is ofij-an ha-fga, ebre ?. .. . . . „aFeigeg hotúft a«, eteöte“ . . . Handle József. A lány. Nagy, tágas szobája volt az öreg úrnak, de rideg. Nem engedte tisztogattatni. Pedig ott lakott mellette a leánya egy szűk kis alkóv- lakásban, ahová egyetlen ablakon tört be olykor a napsugár. Ott ült Hedvig örökké az ablaknál és vart fényes báli ruhákat, pompás toiletteket, selyem öveket rikító török-szövetből, hímzett ingvállakat és gondolkozott azokról, akik majd azokat viselik. De nem irigyelte őket. Amíg ő ott ült az ablaknál s a kezeiben tartott szöveten az ujjai gyorsan mozogtak s egyik öltés a másik után ment, addig a lelke máshol csapongott. Sötét hajára ráveté olykor aranyos fényét a vidám napsugár, a hollófekete haj ragyogott aczélos üdeségben, halvány ar- czának barnás árnyalatot kölcsönzött a fény s mély tüzii szemei merengve néztek a távolba, föl az ég kékjére, ahol lassan haladt a nap a maga utján s vakító fehérre változtatá az úszkáló felhők szélét. Ott valahol az úszkáló felhők között szárnyaltak az ó gondolatai, ábrándok ismeretlen dolgokról, összes vágyai egy tiszta szűzi szívnek. Fölemelte olykor szép fejét, szemei csudálatos fényben csillogtak s nézett ki az udvari lakás egyetlen zöldes ablakán át abba a könnyű semmiségbe, amely ott lebeg az uratlan űrben, a végtelen magasban, s ilyenkor úgy érzé magát, mintha ő is repülne a felhőkkel tova erről a rideg földről, a szomorú és sötét háztetők fölött, a melyeken zöld gomba tenyész, s onnan a felhők közül nézne le a szűk udvarokba, a melyek örökké nedvesek s a hová oly ritkán verődik jóleső fénye a nyájas napsugárnak. Ilyenkor „nem volt otthon.“ S amig ő ilyen perezekben átszellemült arczczal ült ott a varróasztal mellett s repült, repült csapongó képzeletében, messze, ahol nincsenek rideg emberek, homályos, szürke folyosók s hosszú kémények, amelyekből piszkos füst ömlik: addig a másik, a rideg nagy teremben az ő földrajzi könyvei, glóbusai és rengeteg térképei közt az öreg is ugyancsak repült. Furcsa egy öreg ember volt Mellette lakóit egy másik öreg, aki bélyegeket gyűjtött; talán attól tanulta a bolondságát. Vagy az ő tőle. Az a kérdés, melyik csinálja régebben. Mert hogy régen csinálja mindkettő, az bizonyos. Az öreg annyira járatos a füldrajzban, hogy akár bekötött szemmel tudna végig menni Buenos-Ayres utczáin, pedig soha kint nem volt Magyarországból.
