Egri Ujság - napilap 1894. (1. évfolyam, 2-97. szám)
1894-04-17 / 25. szám
2 Eger, április 16. — Az Uj városháza. A városi építkezési szakosztály f. hó 15-én d. e. 11 órakor tartott ülésével ismét közelébb jutottunk egy lépéssel ahhoz az időponthoz, midőn a mostani sárga épület helyén modern, ízléses palota fog állani. A tervezet már megvan s hogy még eddig a képviselő- testület elé nem került, csak azon múlt, hogy a költségvetési terv Kovács Kálmán megyei és Szrogh városi mérnököknél volt átdolgozás végett. Ez az átdolgozás is megtörtént s ennek folytán az eredetileg 101 ezer s pár száz forintra rugó költségelőirányzat az egyes tételek magas egységárának a helyi viszonyokhoz mérséklésével 82.600 frtra szállíttatott le; ennyibe fogna tehát kerülni az uj városháza. Ez az átdolgozás késése halasztgatta eddig az építési szakosztály intézkedését. A tervezet már legközelebb a város képviselőtestülete elé fog a szakosztály által a tanács utján terjesztetni, amannak az építkezés engedélyezését támogató és azon ajánlatával, hogy a város regále kötvényeiből az építési költségek fedezésére — az eredeti 100 ezer forintos tervtől eltéröleg most már csak 82.000 frt áru kötvény eladásának engedélyezése czéljából a minisztérium megkerestessék. — A tervezeten a körülményekhez képest szükséges későbbi változtatások megtétele az épitő-bizottságnak tarttatik fenn. — A hevesmegyei tiszti nyugdíjintézet szombaton délután tartott választmányi ülésében az 1893. évi zárszámadások megvizsgáltatván, konstatáltatott, hogy a lefolyt 1893. évben kifizetett nyugdijak összege 4324 frt 34 krra rug, a melyben 15 nyugdíjazott megyei tisztviselő, illetve jogutódaik részesültek. Szerelem és revolver. — Véres szerelmi dráma a Hungáriában. — (Saját tudósítónktól.) Eger, április 13. Legszebb szenvedélye az emberi nemnek mindenható szerelem, hiába tagad, hiába gúnyol a mai anyagi kor, megmaradsz az örök- jétig ősi, kiirthatatlan lakója az emberi szivekNagy, ajtótlan, piszkos fehérfáju könyvtárában nem volt más, csak földrajzi munka. Örökké azokat olvasta. Ez volt a szenvedélye, a könyveihez nem hagyott nyúlni senkit. Csak olvasta azokat azzal az észvesztő betíi- falással, mely megölne mást, de a szobatudósoknak, a penészes könyvmolyoknak igazi fönntartója. Örökké volt dolga a nagy mappák között, a melyeken zöldre vannak festve a tengerek s vérvörösre az országok határai — Ah, ah, motyogá az öreg s csontos ujjaival nagyokat pattantott és keresgélve szaladgált a másik kezével valahol Noord Brabant, a Zuidersee, Uverysel körül. — Hopp, megvan. Odatüzött egy zászlós tüt valahova Helgoland mellé, elővett egy könyvet, olvasott s olykor a térképre figyelt, hogy összevág-e a könyvben mondottakkal. Mintha az a bolond könyvcsináló olyan dolgokban hazudnék, amik azon a térképen is látszanak. Ez volt az öreg foglalkozása nappal, a mikor világos volt a terem s a folyosón járó-kelök a nagy boltíves ablakon beláthattak a szobájába. S a járó-kelök be is néztek nagyra meresztett szemekkel, mosolyra húzódó ajkakkal s tejcsóválva dünnyögve mentek odább. Az egész háznak — pedig nagy három- emeletes kaszárnya-forma épület volt — minden lakója csak a bogaras fejű könyvnek. És milyen csodálatos, rejtelmes, bűvös, megfoghatatlan vagy! A gyermek nem érez, az öreg nem ért; mert időhöz vagy kötve : a szép ifjúsághoz. Ha elvirágoztál, emléked olyan mint az álomkép, mintha való nem is lettél volna soha s az tagad meg legelőbb, kinek egész lelkét áthatottad — valaha. A férfikor rendszerint játéknek néz, a vénség kinevet; pedig azért még is te vagy a legnagyobb hatalom a földön, a legnagyobb hatalom, mely fölemel és lesújt., éltet és gyilkol. Mikor az élet veröfényes reggelén az ész megnyílik s a szív mint fejlett bimbó felfakad) a mi illattal, a mi örömmel tölti el az ifjú, fogékony keblet te vagy mindenható szerelem. Kifejezhetlen vágygyal, vonzódással fiizöd egymáshoz az ifjú s a leány szivét; imádattal keresik az elválhatatlan, sirigtartó együttlét boldogságát s ha ezt nem adod meg nekik, ha az emberi gőg, előítélet torlaszokat emel utad elé, sorvasztó bánat, kinző fájdalom emészti keblüket és üdvösobbnek látszik előttük a halálban egyesülni, mint egymástól külön, elválva élni át az életet. S miért van ez igy? Mert a világ kezdete óta a világ végeztéig a szerelem isteni törvényének kényszere előtt meghajolni kénytelen az emberi szív. Ez felette áll minden emberi törvénynek s ha megjön az idővel: vesszen, vagy üdvözüljön, de szeretnie kell — a szívnek. És vesz, vagy üdvözül ... de szeret. . . Azok a revolverlövések, melyek a Hungária szálló 3-ik számú szobájában dördültek el csötörtökön éjjel s melyről lapunk pénteki számában már hirt adtunk, szintén csak ezt bizonyítják. Egy ifjú s egy leány szerették egymást, hévvel, szenvedéllyel; de egymáséi nem lehettek: hát a siré akartak lenni együtt, közösen. Ez volt megírva szerelmük történetéröl a végzet könyvében * Tudósítónk a véres szerelmi dráma részleteiről a következőkben számol be: A csötörtök déli vonat egy ifjú szerelmes párt röpített Egerbe, hogy édes turbékolások között itt keressék és találják meg az irt, a jótékony hálált reménytelen szerelmükre. A férfit eőri O r ó n d y Gyulának, a leányt Bartoschek Teréznek hívták. molynak hivta. Hátha még ha tudták volna, hogy éjjel mit csinál. Mikor bealkonyodik, szorosan bezárja az ócska fekete spalétá- kat az ablakokon, világot gyújt s a könyv- szekrény legtitkosabb pókhálós rejtekéböl nagy foliánsokat vesz elő, amelyeknek messziről érzik a dohos szaga. Ritka régi könyvek voltak ezek. Anonymus Belae regis nótáriusának itt-ott fönmaradt iratai, Juliánnak, a mithikus dominikánus szerzetesnek ihletett sorai, aki járt egykoron ős Magyarországnak földjén, messze Ázsiában. Plan, Carpini, Ascel- linus és Ruisbroeknek, a lovag-szerzeteseknek csudával határos mondái a regényes Magna Hungáriáról, akik mongol követségben járva el, keresztül utaztak azon. A Tibetjáró Marco Polo velenczei kalmár bámulatos útja, hihetetlenséggel határos elbeszélései. Ezeket a könyveket bújta éjuek éjszakáján az öreg. Remegő izgatottsággal olvasta hol az egyik, hol a másik utasítását a regényes földön járt utasoknak. Aztán a térképen kutatott. Hogy miként fog ő majd arra menni. Mert oda akart ő menni. Ez volt az ő utópiája. Hali, milyen nagyszerű lesz az. Mikor Tarkó Kelemen egy szép napon majd megjelen őseink otthonában, a napsütötte tájon, ahol állnak még a vezérek fehér sátrai és szekérvárban lakik a magyar. Hogy vágtatnak majd elébe vad ázsiai méneken a dél- czeg, kaczagányos, bogiáros vitézek; a karRég szerették egymást a fiatalok, de a fiatalember szülői makacsul ellenezték a csinos budapesti iparos leánynyal való egybekelését fiuknak, ki ó-budai kereskedő s magát budapesti üzletvezetőnek nevezte. A szerelmesek egyideig csak némán hal- gatagon tűrték a hajlithatatlan szülői önkényt, jegyet váltottak titokban és elhatározták, hogy ha még újévi ajándékul sem sikerül megnyerniük a szülői áldást frigyökre, január hó 4-én öngyilkosok lesznek. Az újév eljött — szülői áldás nélkül; azonban ők mást gondoltak. Egy szép reggelen hátatforditottak a magyar székesfővárosnak, hol reájuk nézve oly gyötrő, oly fájó volt az élet s bizva jó csillagukban, bízva a szülői szeretetben s kitartó, forró szerelmükben, megszöktek a szülői háztól és egyidőre Nagyváradon, majd Szathmáron húzták meg magukat. De végre is bekellett látniok helyzetük tarthatatlan voltát s eljöttek közös'megegyezéssel Egerbe — meghalni. Mikor leszálltak a vonatról, egyenesen a Hungária szállóba hajtattak, hol a 3-as számú vendégszobát bérelték ki maguknak. Ebédután látogatást tettek a fiatalember sógoránál, Szemán Mihály egri iparosnál, azután pedig végig sétáltak a város utezáin. Este fél kilenczkormegvacsoráltak Orondy sógoránál, Szemán Mihálynál s azután, — bár Szemán váltig marasztalta a fiatalokat éjjeli szállásra is — visszatértek a Hungáriába, hol közösen félliter bort fogyasztottak el és elmentek lakásukra a 3-as számú vendégszobába. Egyszer csak, úgy hajnali két óra tájban öt, gyors egymásutánban eldördülő revolverlövés riasztotta fel álmából a szálloda személyzetét. Rosszat sejtve rohantak ezek a 3-as számú vendégszoba felé s midőn a szoba ajtaját felnyitották, borzasztó jelenet tárult szemeik elé. A szoba levegője telve volt lőpor füsttel?; a díványon Orondy feküdt eszméletlenül, vérbe- borult fővel s fölötte jegyese siránkozott szintén véresen kétségbeejtő hangon : — Gyula, Gyula, édes szerelmem, te meghaltál és én még élek; vigy, oh vigy el engem is magaddal.. . . Mikor észrevette a szobába jött szállodai személyzetet, láthatólag megrettent, majd izgatottan beszélte el a véres tragédia borzalmas részleteit, melyek szerint Orondy közös elhatádok a ló oldalaihoz verődnek, a sörény lobog s kard és sörény ragyog a napsugárban. Ez lelkesítette az öreget végtelenül. Ha végig futott az agyán ez a gondolat, odarohant a térképhez s rávetve szemeit, kereste az utat, amelyen oda lehet menni. — Nono, — motyogá — ezen a hegységen átmegyek sebtiben, itt átúsztatok a folyón, a turkomanoknál megpihenek egy kicsit, aztán neki a sivatagnak; ha aztán annak a szélit elérem, egyszeribe ott vagyok Magna Hungáriában. Ábrándok mezején csapongóit örökké az öreg, ép úgy, mint a leánya. S igy éltek ők együtt csöndesen, az egyik térképre hajolva, mig agyában ott képzelte magát sziklás bérczei közt a magas Ázsiának, a másik az asztal fölé hajolva vagy a kéklő égre nézve föl, mialatt erős fantáziája egy csudálatos, ismeretlen, boldog világot keresett. Egyszer egy fiatal férfi jött lakni a házba. Az ablaka szemben volt a Hedvigével s gyakran nézték egymást sokáig. Fekete szeme volt a leánynak, azt nézte a férfi, ábrándos kék szeme a férfinek, azt nézte a leány. S ott, abban az ábrándos kék siemekben mintha megsejditette volna azt az ismeretlen, boldog világot, amit eddig a felhőkben keresett, amit eddig ott képzelt a kéklő égen túl. Egyre sűrűbben nézett beléjük. S történt egy borongós, sötét estón, midőn a szél a kéményfüstjét leverte az udvarba,