Az Egri Dohánygyár krónikája

Az épülő gyár

A legmagasabb szakmánybér-osztályba sorolt fonónők az oktatónőknél is magasabb fizetést vihettek haza. Ugyanakkor ez a leegyszerűsített és szigorú bérezési rendszer visszafogta a teljesítményt. Az a munkásnő ugyanis, aki még nem volt elég gyakorlott ahhoz, hogy napi 1000 szivart készítsen, ugyanakkor elérte volna a 700 darabos napi teljesítményt, 500 darabnál többet nem gyártott, mert nem a tényleges darabszám, hanem a besorolás szerint fizettek.

A heti 10 forint 80 krajcár kereset értékét megbecsülhetjük abból, hogy a sovány sertéshús kilója 30 krajcáron alul volt, a javított sertéshús 30-32 krajcárba került kilónként, 7 forintért pedig egy mázsa nagyszemű burgonyát lehetett vásárolni. 1894 májusában még csak néhány asszony dolgozott a Korona Szálló munkatermeiben, de a szeptember 25-i Egri Híradó vezércikke már azt adja hírül, hogy „a célszerűen beosztott és berendezett helyiségekben alig pár hónapnyi kezdés után több mint 120, jól beoktatott munkásleány és megfelelő férfimunkás sürgölődik...” 1894. december 11-én Rónai István jövedéki tiszt átiratban tudatta a város polgármesterével, hogy a szervezőmunkát elvégezte. Év vége felé közeledve megvonhatta a mérleget is: májustól decemberig mintegy 120 alkalmazott 250 mázsa dohányból 2 millió szivart készített. A betanításra bizony sok jó dohányt elpocsékoltak, vélhetnénk, de jó befektetésnek bizonyult. A rákövetkező évben már 5,2 millió szivar készült 560 mázsa dohány felhasználásával. Ez a kiváló eredményt hozó év Boltizár Román nevéhez kötődik, aki 1894. december közepén aligazgatói állását maga mögött hagyva megérkezett a Temesvári Dohánygyárból.