Képmás, 2004
3. szám
Raczkowskí Attila az iskolapadbólült át a Pkíkp Morris Maggar- ország Kft-kéz, aztán itt ragadt. Sokáig ő viselte „ az öreg ggakornok megtisztelő címét. Jelenleg értékesítési üzleti tervezési és rendszerfejlesztési osztálgvezető - huszonkét évesen. Hogg csinálta? A legjokk lesz, ka megkérdezzük őt magát. RACZKOWSKI ATTILA, AZ ÖREG GYAKORNOK- Meddig menjünk vissza az időben?- Talán a számítógépekig, vagyis a középiskoláig. Vácott jártam szak- középiskolába, számítástechnikusnak tanultam. A suli végére elegem lett kicsit a komputervilágból, és elhatároztam, hogy jogásznak tanulok Végül azonban az International Business Schoolban kötöttem ki. Az IBS-be az vonzott, hogy magas szintű angoltudást lehetett szerezni, és nagyon gyakorlatias volt az oktatás. És nem mellékesen két diplomát adtak: egy magyart és egy angolt- Beugrottál a diplomádért, vagy postán küldték ki?- Valóban nagyon sok dolgom volt akkoriban, de azért elmentem átvenni.. Az történt ugyanis, hogy akkor már a Philip Morrisnál dolgoztam, és SAP-ztunk éppen ezerrel. A PM-hez pedig úgy kerültem, hogy a harmadik tanévet az IBS- esek nem az előadóban, hanem egy-egy munkahelyen töltik gyakornokként. Ha szerencséjük van, konkrét feladatokat is kapnak az adott cégnél ezalatt, és így sokai tanulhatnak a valóságos életről, ami nem kicsit más, mint az iskola.- Kitalálom: szerencséd volt...- Az! 1999. augusztus 2-án kerültem Gindert László keze alá, és az első munkám a Multicash banki átutalási rendszer bevezetése volt. Ősszel kezdtük, télre befejeztük. Ez a pénzügyi adminisztrációt egyszerűsítő rendszer ma is működik, egészen idén júliusig én is adminisztrátora voltam. Miután elkészült, úgy tűnt, jöhet megint a tantermi oktatás, de az élet, pontosabban Paul Jamess akkori pénzügyi igazgató közbeszólt. Felkért, hogy vegyek részt az SAP-beveze- tési projektben mint a pénzügyi osztály koordinátora. Igent mondtam, mert nem tudtam, mire vállalkozom. A projekt jóval keményebb volt, mint az elején gondoltuk, az egyik héten Prágában dolgoztam, a másik héten iskolába kellett volna járnom, de az nem nagyon fért az időbe. A vállalat végül küldött egy kikérőt az IBS- nek, és mentesítettek a rendszeres óralátogatás alól. Persze, a diplomadolgozatomat el kellett készítenem, az államvizsgát le kellett tennem, a diplomát meg kellett védenem, mint bárki másnak. Nemcsak az iskolára, de a magánéletre sem jutott akkoriban idő, nagy próbája volt ez a kapcsolatunknak a barátnőmmel, de kiálltuk, és azóta összeházasodtunk. rn i í