Képmás, 2001

3. szám

DOLGOZVA TANULNAK AZ IBS-ESEK Az SAP-csopatkoordinátori megbízatás testhezálló feladat volt Raczkowski Attila (balról) számára Működik Budapesten egy igen érdekes főiskola. A neve International Business School, de a rövidített nevén valószínűleg többen ismerik. Az IBS azonban egy másik intézmény nevét is jelenti, ez az Inter­national Buda Stage, egy színpad, amely angol nyelvű darabokat is sűrűn játszik, és amely szoros kapcsolatban áll az iskolával. Az IBS tandíjas intéz­mény, mégis nagy iránta az érdeklődés. Ennek legalább két fontos oka van: egyrészt az intéz­mény több tanszakán angol nyelven folyik az oktatás, másrészt az általuk adott oxfordi diplomát a világon mindenütt elfogadják, így valóságos útlevelet jelenthet a nemzetközi karrierhez. Van egy harmadik ok is: a hallgatók már az iskolaidő alatt komoly tapasztalatokat szereznek az üzleti életről, hiszen a harmadik tanévet munkával töltik- többek között a Philip Morris Magyarország Kft.- nél.- Vállalatunk tanévenként általában négy hallga­tót foglalkoztat, határozott idejű szerződéssel - tudjuk meg Kovács Anita munkaerőfelvételi előadótól. - Több jelentkező közül választjuk ki őket. Az elmúlt években nagyon kedvező tapaszta­latokat szereztünk: jó elméleti háttérrel rendel­keznek, magas szinten használják az angol nyel­vet, otthonosan mozognak a számítástechnikában, kíváncsiak, rugalmasak, és keményen dolgoznak. Gyorsan beilleszkednek a kollégák közé, és fontos projektekben vesznek részt. Kedvező megítélésü­ket igazolják az állásajánlatok is: több olyan munkatársunk van, akiket korábban IBS-gyakor- nokként ismertünk meg. Raakowski Attila például mór két éve dolgozik vállalatunknál. Gyakorlati éve után negyedévesként újra az iskola­padban kellett volna ülnie, ám kérvényezte, hogy a Philip Mórásnál maradhasson. Így párhuzamosan tanult és dolgozott. Ez év júliusában fejezte be tanulmányait és maradt továbbra is cégünknél.- Annak idején jogi egyetemre jelentkeztem, de szerencsére nem vettek fel. Ma mór tudom, hogy az üzleti világ sokkal jobban érdekel. A Philip Mórásnál a belső ellenőrzésen kezdtem dolgozni, majd az SAP-projektben lettem pénzügyi csapat­koordinátor, és mivel mind a pénzügyi terület, mind a számítástechnika érdekel, nagyon „meg­talált" engem ez a megbízatás. Az új rendszer teljesen átalakítja a vállalat belső folyamatait, és egyrészt érdekes ezt végigélni, másrészt a mun­ka során annyi tapasztalatot és tudást szerez­tem, amivel magam is segíthetem ennek a folyamatnak a zökkenőmentesebbé tételét. Nagyon érdekel ez a munka, a kollégákkal is nagyon jól kijövök, ezért döntöttem úgy, hogy maradok. Októbertől a jelentésen fogok dolgozni, ahol még sok újdonság és tanulnivaló vár rám. Az SAP-s ismereteimnek remélem nem csak én, de kollégáim is ugyancsak jó hasznát veszik majd.

Next

/
Oldalképek
Tartalom