Képmás, 2000

1. szám

TÁMOCATÁSOK Pelczéknek szerencsére annyi a munkájuk mostanság, hogy alig győzik. Ám ennek ellenére tartják magukat régi, bevált elvükhöz: nem várnak a megrendelőkre, a megbízatásra, hanem előre dolgoznak, újabb és újabb választási lehetőséget kínálva a műgyűjtőknek, a tele­pülésüket díszíteni kívánó ön- kormányzatoknak, és persze újabb élmény és örömforráso­kat alkotva a tárlatlátogatók­nak. Az idén augusztusban Szegeden lesz majd önálló Debreceni-Pelcz kiállítás, amire új művek is készülnek. S hogy miért az ókori mitoló­giából, a vallásokból merítik témáikat, alakjaikat? Azért, mert azokban minden emberi szituáció, élethelyzet, jellem jelképesen megtalálható, mert a mitológiai alakokban mindannyian magunkra is­merhetünk. A mitológia az emberi bölcsesség olyan ős­forrása, amely máig érvényes, hiszen a civilizáció fej­lődése és a technikai haladás ellenére az emberi jel­lem alig változott, mondják. És igazat beszélnek. KISBUSZ A HAJLÉKTALANOTTHONNAK Különleges ajándékot kapott a hét végén a Léthatáron Alapítvány hajléktalanszállója: az intézmény vezetője egy nyolcszemélyes minibusz kulcsát vehette át a Philip Morris Magyarország Kft. képviselőjétől. A Külső Váci úti Otthon a Világ Peremén (V.I.P.) el­nevezésű szálló húsz, főleg idős és rokkantnyugdíjas lakóját orvoshoz, piacra és uszo­dába szállítja majd a busz, és rendszeresek lesznek a kirándulások, a színházlátoga­tások is. Az otthonban azt remélik: így erősödhet a lakók kapcsolata a külvilággal. A szokványos hajléktalanszállókkal összehasonlításban V.I.P. lakói közül sokan a Lét­határon Alapítvány adományraktárában dolgoznak: havi tizennégyezer forintos kere­setért az összegyűlt ruhaneműt, élelmiszert, bútort és gyógyszert válogatják. Van, aki az otthon udvarán nyulakat tenyészt, maga vásárolja a tápot, az eladott állatok­ból befolyt pénzt pedig visszaforgatja a vállalkozásába. A családias hangulatú szálló hároméves fennállása alatt két pár talált egymásra: az egyik szerelemből esküvő lett, a másikból összeköltözés. Jelenleg körülbelül negyven, szállóról szállóra vándorló hajléktalan vár a bekerülésre, de egyelőre hiába. A V.I.P. megnyitása óta csak négy új lakót fogadott. A sorban állóknak most hetente klubnapot szerveznek, hogy a szo­ciális munkások nyomon követhessék a tartós elhelyezésre várók sorát. A cikk a Népszabadság 2000. március 20-i számában jelent meg. Dávid Péter, a Philip Morris Magyarország Kft. sajtófőnöke átadja az ajándékot

Next

/
Oldalképek
Tartalom