Dohánygyári Híradó, 1990
1990-09-01 / 1. szám
LÁTOGATÁS A SVÁJCI JURA ALJÁBAN DOHÁNYGYÁR A TÓPARTON: NEUCHATEL Sándor András riportja A tó felől nézve „Mit nekem te, zordon Kárpátoknak...” — így Petőfi. „Mint a Mont Blanc csúcsán a jég..." — kezdte versét Vajda János. Ilyen költői lelkületűek lettek volna a Philip Morris igazgatósági tagjai, amikor 1964-ben Neuchatel-t választották ki, hogy az 1943 óta működő kis üzem helyén megalapítsák európai dohánygyárukat, abban a Svájcban, amely mindenki elé az Alpok fenséges, de hideg, szikrázóan havas világát idézi? Nem valószínű; inkább arról van szó, hogy a piac követelményei és a költészet valahol találkoznak, amennyiben a piacnak sokkal fontosabb tényezője az emberi lélek, mint az „ortodox” közgazdászok gondolják. Neuchatel (magyarul „Újvár”) ott mosolyog a kéklő eget tükröző víztükör felett, ahol a szelíd, erdőboritotta Jura lejtői, szőlőik zöld bársonyába öltözötten futnak le a tóra. Akárcsak Eger: a bor és az ezüstös füstkarikák városa. A vidék nyájas, franciásanlatinosan könnyed, s bár kálvinista (Faréi szobra főhelyen a Várban), cseppet sem szigorú: a szelíd élvezetek hona, halas-salátás könnyű ebéd után egy jó pohár valais-i bors végül egy cigaretta, mely Serriéres-ben készült. Serriéres — Neuchatelnek a tóparti része. A Rue de Lausanne nagyon régi, kétezer évvel ezelőtti, amikor még nem így hívták, római út volt. Tőle jobbra a tó, — az út és a tópart között a ,,Fabriques du Tabac Réunis” („Egyesült Dohánygyárak”) neuchatel-i tagja, Európa legmodernebb cigarettagyára a kétévezredes úton. A tó szemben levő partján egy kisebb, kiegészítő dohánygyár, a Cousset-i, emitt pedig, Neuchateltől délre az Onnens-i raktárcentrum, egy mélyedésben, a műútról alig láthatólag, hogy ne zavarja a táj elragadó látványát. Itt, Svájcban, a piacnak esztétikai és érzelmi szempontjai is vannak. Gépkocsival tíz perc az ódon halászfalu, Cortaillaud, ahol a neuchateli gyár „Felsőtárkánya” van, a „Centre de Loisirs”, az üdülő. — Bár pénzért jöttem ide először, éppen a szépség marasztott itt — teszi meg vallomását Mme Annie Colin, csomagolási művezetőnő, a „Le Calumet”ben, a gyár étkezőjében — mit étkezőjében! — éttermében. — Éppen ebben az évben ünneplem huszonötödik évemet itt, az üzemben. 1965-ben Valais-ből jöttem ide, kislányként, vakációra, a nővéremhez. Kicsi zsebpénztakartam keresni, beálltam alkalmi munkásnak az új gyárba. Ott álltunk húszán egy sorban, Mme Dutoit előtt, ő osztott el bennünket. Én a csomagolásra kerültem. Két év múlva aztán már nemcsak fizetést kaptam, hanem férjet is: Andrét. Ő is úgy szerette járni az erdőket, mint én. Most van egy kis házunk az entremonti völgyben és erdőjárók vagyunk változatlanul... Szüret idején mindig haza megyünk Valais-ba, két bátyámnak is van ott szőleje... Egri történet is lehetne. Csakhogy más ám a csomagolás Serriéresben. Tiszta, csendes, fémes csillogásé és diszkréten üres, laboratóriumszerű a gépterem. A csomagolási művezető a minőség finom részletekbe menő vizsgálatával foglalkozik, kijelző műszereket ellenőriz, a gyártásiakkal tanácskozik. A cigarettához itt nem nyúl senki, hacsak mintát nem vesz, ellenőrzésre. A Hauni „Protos” komplexumából áll a gyártáscsomagolás, a percenként több, mint 7000 cigarettát gyártó gépekből magasan futó pályákon jut a cigaretta a csomagológépekbe, melyek minden műveletet automatikusan elvégeznek. A kész tasakokat gyűjtőcsomagokba csomagolják, azután megtöltik, összehajtják, címkézik, lezárják a kartonládákat. A za9 Serriéres" — a neuchateli gyár
