Dohánygyári Híradó, 1990
1990-12-01 / 2. szám
AZ EGRI DOHÁNYGYÁR EGY ÚJ KÖNYVBEN Sándor András hosszú szünet után jelentkezett önálló könywel. Címe: Kicsoda legyen irgalmas nekünk ?Mottója:,,Én nem fogom be poros számat.” A rendkívül időszerű, minden vitathatósága ellenére is fontos kötet nyitó esszéje: A minőség forradalma és kritikus távlatok eszményként tűzi maga elé a Németh László-i „tettírást” (1987-ben jelent meg a tatabányai Új Forrásban). A Kicsoda legyen irgalmas nekünk?kötetcímadó esszé Szent István Intelmeinek ürügyén Íródott. Az „Intelmek” is valójában csak ürügyül szolgált Sándor András időszerű nézeteinek, gondolatainak kifejtésére. Prioritásokat olvas ki az ezeréves textusból: „egy jól szervezett állam prioritásait és elvi alapjait illetőleg, mai fogalmainkban gondolkozva”. A „népi közjog” és a sajtószabadság kapcsolatait elemzi az 1987-es ,,Karácsonyi cikk”. A Mihail Gorbacsov: Átalakítás és új gondolkodás — Az Egri Dohánygyár „pregorbacsoviánus” kísérlete 1973—1981 című esszé távoli és igen laza analógiaként összeköthető jelenségről szól. Gorbacsov könyve csupán ürügy, hogy az esszéíró elmondhassa önmaga nézeteit, eszméit, felfogását, az Egri Dohánygyár — paradoxonnal érzékeltetett — vállalkozását „egy elkésetten is korai kísérletről", melynek a szerző is részese volt. Az ötvenes években kialakított szemlélet árnyai, túlzásai itt kísértenek legjobban. Hogy miről jutott eszembe gyerekkori rokonom, Kató néni, később elmondom majd. Most annyit Kató néniről, hogy máig eleven emlékeim szerint tíz kilót fogyott annak idején, mire két lányát férjhez adta. Ha már akkor is divatban lettek volna a pszichiáterek, mint manapság, sőt falura is jutott volna belőlük, egyetlen ránézésre megállapítják: Kató nénit súlyos lelki sokkban tartja lányai férjhez adásának gondja. Nemcsak fogyása, hanem kezének-fejének enyhe remegése, szembogarának lázas csillogása, egész lényének pattanásig feszülése mutatta, hogy éjjel-nappali rettegésben él lányainak pártás állapota miatt, és teste kigömbölyödni, kezefeje megnyugodni, szemének láza csillapodni csak akkor fog, ha lányainak bekötik a fejét. Talán csúnyák voltak a lányok? Talán valami erkölcsi botlás bélyege rajtuk? Talán nagyon szegények voltak? Nem. Takarosak voltak, dolgosak, jó kedélyűek, rendes életűek, és ha gazdagok nem is, azért a stafírungja mindkettőnek készen állt. Velük tehát semmi baj, anyjukkal is csak annyi, hogy túlságosan lelkére vette a meglehetősen nyomasztó szigorú törvényt, mely szerint a lányokat pedig férjhez kell adni. Az anya dolga, hogy férjhez adja őket. És jaj neki, ha ez nem sikerül. Mert akkor ott valami baj van. Az anyjával. A lányaival. Nincs szomorúbb hely a vénlányos háznál, nincs nagyobb szégyen, mint vénlánynak maradni (...) Kató néni tehát fogyott és szervezkedett. Ott lenni minden nagymisén, vonulni végig az utcán: lássanak benneteket. Vagytok. Minden bálban. Új gallért a ruhára, kevéske pirosítót az arcra, fel az egyetlen hernyóselyem harisnyát, pántos lakkcipőt, be a hasat, ki a mellet, ne álljatok görbén, mo-Sándor András esszéírásait áthatja a görög-latin kultúra bensőséges ismerete és élménye. Számára az esszéírás a szembesülés lehetősége: vallomás és vita, az emberi lélek önkeresése. Az írót és tárgyát egyszerre láttatja. Benne az ismeretközlés magatartás is egyben, „lelket és sorsot” villant. íróját nem a részletek tudományos, fogalmi analízise érdekli, hanem az Egész iránti tudászszomj vezérli. A megismerés változatos útjai csábítják új és újabb kalandra, felfedező útra. Ismereteinek mennyisége és minősége teszi alkalmassá arra, hogy kitűnő komponálási (szinte rétori) felkészültséggel avassa be olvasóit sokrétű tudásába. Esszékötetének szinte tarka változatossága nemcsak a szerző sorsalakulásának, érdeklődésének és vállalt feladatainak sokféleségéből ered, hanem abból is, ami nemzedékének több jeles tagjára jellemző (gondoljunk Fekete Gyulára). Szerepe van ebben annak az írói-eszmei ideálnak, amelyet a sok és sokféle feladatot vállaló Veres Péter, Illyés Gyula, Németh László reprezentált és amelyet az utánuk jövő írók is lehetőségeikszerint követtek vagy követni szerettek volna. (Miskolc, 1990. Magyar írók Szövetsége Észak-magyarországi Csoportja.) CS. VARGA ISTVÁN (Rövidítve a „HOLNAP” c. miskolci folyóirat 1. számából.) TÁRCA Az idő és határai solyogjatok — nem kacéran persze, mert az sem jó —, ha kuka az a táncos fiú, tartsátok szóval, csínján persze ezzel is: ne higgye senki, hogy fecsegő majmok vagytok. És mindezt csak az első „komoly udvarlóig”. Attól kezdve zárkózottabb viselkedés, a mozdulatok megfontoltabbak, az arcon a majdnem birtoklás kis Madonna mosolya, hazakísérések (anyai gardírozással persze), a fiúnak mézes puszedlit sütni, a tálat a lány kínálja eléje: hadd látszódjék, milyen házias. Aztán a kétségbeesés, ha a „komoly udvarló” elmaradt. Félelem a pletykáktól. Mert valami pötty máris esett a lány hírnevén. És az egész műsor újrakezdése. Esetleg kisebb újításokkal. Menjenek a lányok sétálni. Vasárnap délután, le s fel, az artézi kút és a mozi között. Iratkozzanak be a lányegyletbe. A nagy kérdés: nem kéne-e a plébános úrral is beszélni? Esetleg a kommendáló asszonynyal? A rokonok mindenesetre mozgósítandók. A távol lakók is. Hátha ismernek egy jóravaló legényt, akit búcsúkor magukkal hoznának. És ez így ment, tulajdonképpen nem is sokáig, hiszen a lányok végül hamarabb elkeltek, belesimulva egy-egy házasságba, jóba-e, rosszba-e, az már nem is olyan fontos, a fontos az, hogy a szégyent elkerülték: nem maradtak vénlányok. Mostanában pedig azt mondja nekem egy apa korú ismerősöm: — Tudod, mi a gondom? Az, hogy a lányom még csak huszonhárom éves és alkalmi-gyerekes fiúkapcsolatai után most túlságosan letapadt egy fiúnál. Már fél éve együtt járnak. De sülve-főve ám. Még képes lesz férjhez menni hozzá. Sejted, hogy ez miért gond? Sejted, de elmondom. A lány most állt munkába. Kezdő fi-Sándor András zetése van, egy-két ruhára, piperére elég. Kosztat, kvártélyt tőlünk kap. Tőlünk kapja huszonhárom éve, megszoktuk. Van egy kis szobája, neki rendeztük be, ennyi az övé. Többre nem is futná, nekünk se, neki se, hiába keres. Pénzünkfillérre kiszámítva: ennyire telik. De mi lesz, ha férjhez megy? Lakás kell neki, ez egy. Bútor, berendezés, önálló rezsi, ez kettő. Gyereket szül, újabb éhes száj, újabb berendezkedés, nagyobb rezsi, ez három. Miből? Erre válaszolj. És ez még csak a pénzbeli gond. A lányom most nem kíván se különösebb figyelmet, se fáradozást. Belül van egy kialakított életkereten, ez a keret kipróbált, kényelmes, megszokott. De ha kívül kerül rajta? Azonnal külön figyelmet, külön fáradozást igényel. Időt, munkát, idegeket. Holott a munkám épp eleget leköt belőlük. Mi lesz, ha felborul az idő- és energiamérlegem ? Túlélem, mert alkalmazkodom hozzá? Lehet. De kell-e ez nekem? És még nincs vége. Van érzelmi gondom is. Én szeretem a lányomat, és megszoktam, hogy ott szuszog körülöttem. Még a rendetlenségeit is megszoktam, szétdobált fehérneműit, vagy azt, hogy képtelen az ajtót csöndesen becsukni. Ha férjhez megy, több lesz a gondom vele, de kevesebb az örömöm. Gondokat nyerek, őt meg elveszítem. Hogy majd unokát szül nekem? Ne nevettess ki, hiszen ötvenéves sem vagyok, úgy érzem, alig éltem még, szinte tegnap voltam ifjú házas, az utcán minden szép lány után megfordulok. Úgy festek én, mint egy apó? Nem. Nem úgy festett, mint egy nagyapó. Karcsú, kicsit ritkuló hajú fiatalember állt előttem, farmeröltöny volt rajta és nyár lévén, valami kamaszos tornacipő. Rajna 19
