Egri Dohánygyár, 1988 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1988-05-01 / 5. szám
Köszöntjük az édesanyákat Megsértették az én édesanyámat, azt mondták róla, hogy már öregasszony, ráncos a homloka, napja múló ban, s ily korban bizony látása homályos. Ö haj. be megértik a bölcsek a végzet otromba parancsát, ó jaj, be tudósok. De én. a tudatlan nem érthetem ezt meg. Hát ismeritek ti, hogy szólni merészel izgága szátok a hű szeretetről? Láttátok-e arcát és kék szeme tündértényét a sötétbe, ha rémeket űzve hozzám suhogott a gyermekszoba mélyén, s ágyamra hajolva körülötte csend lett, fény lett körülötte? Láttátok-e aztán, hogy tűnt tova lassan, viszszatekintve, az éjt aranyozva, rám hagyva a békét? Tudjátok-e. hogy nekem ő az egyetlen, és nem fiatal nekem ő, nem is aga ő, — csak édesanyám, akit angyali szó hív Szépen — csevegőnek, Euláliának. Nem hagylak el én, nem hagylak el, áldott s mint egykor a gyermek, kis lovagod már öklét mutogatta, ha bántani mertek, úgy zördülök én most a vadkani-aljas életre, mi megtép disznóagyarával a porba alázva téged, te magasztos. Nem hagylak el sohasem te legelső asszony a földön, a gyermeked itt van, hogy védjen örökre és az időn túl fölrakja fejedre fényes koszorúdat. MAMA—BAB A-találkozó 2 DOHÁNYGYÁR 1945. május 9-én, hajnali 0 óra 30 perckor a német hadvezetőség megbízottai a szövetséges hatalmak képviselői előtt aláírták a megadási jegyzőkönyvet. Európában ezzel befejeződött a második világháború, béke köszöntött az öreg kontinensre. Hosszú utat kellett azonban megtenni a szövetséges antifasiszta erőknek, míg eljutottak a győzelemig. Ennek az útnak voltak fontos állomásai az antifasiszta nagyhatalmak vezetőinek tanácskozásai : Casablanca, Teherán, Jalta. A casablancai tanácskozás témaköre a katonai kérdések mellett, politikai problémákra is kiterjedt. Teheránban, 1943- ban — a szövetséges hatalmak győzelmei nyomán — bizonyossá vált, hogy a fasiszta országok blokkja vereséget szenved. A különböző szintű tárgyalásokon — ahogy kézzelfoghatóvá kezdett válni a jövendő győzelem — a háború kérdései mellett egyre inkább előtérbe nyomultak a béke problémái is. Május 9.: a győzelem napja Az 1944-es esztendő döntő győzelmei, a második front megnyitása, a Szovjetunió területének a teljes felszabadítása, a japán katonai erő meggyengítése egyaránt arra hívták fel a figyelmet, hogy az antifasiszta koalíció vezető politikusai tárgyalásainak a homlokterében már elsősorban nem a háború, hanem a béke teendőinek az egyeztetése szerepeljen. 1945. február 4—11. között, Jaltában a három nagy tanácskozáson — Roosevelt, Sztálin, Churchill — megállapodás történt arról, hogy a német fasizmus szétzúzását követően az ország területét megszállási övezetekre osztják fel, és felkínálják a lehetőséget Franciaországnak — amely ezt elfogadta — külön megszállási övezet létrehozására. Intézkedéseket hoztak a német fasizmus és militarizmus megsemmisítése érdekében. Kidolgozták a megalakítandó világszervezet véglegesnek tekinthető működési alapelveit és úgy döntöttek, hogy április 25-ére, San Franciscóba összehívják az előkészítő értekezletet. Döntöttek az új lengyel állam végleges határairól és a jugoszláviai ideiglenes kormány létrehozásáról. Roosevelt, Sztálin és Churchill nyilatkozatot adott ki a felszabadított Európáról. amelyben rögzítették a gazdasági és politikai élet újjászervezésének demokratikus elveit. A győzelem napja egyúttal mementót is jelent: emlékezést az antifasiszta összefogásra és kegyeletteljes főhajtást a második világháború hősei és áldozatai emléke előtt. Nem értem az anyukámat! Tessenek nekem elhinni kedves bácsik és nénik, hogy •én igazán nem értem az anyukámat. Semmi sem jó az anyukámnak. Az ember kiteheti szívét-lelkét. mégis csak azt hallja: nem szabad, meg ne csináld. meg ilyeneket. Még szót fogadni sem szabad az anyukámnak. mert neki semmi sem jó. A Petinek (ő a bátyám) mindig azt mondja az anyukám, hogy édes fiam, félmunkát ne csinálj! Vagy el se kezdd, vagy amit elkezdtél, fejezd is be! No, gondoltam, én is így teszek, abból biztosan nem lesz baj. Jól megfigyeltem anyu hogyan pakol a szekrényben, hogy nehogy valami hibát ejtsek. Azt is láttam, hogy néhány ruhát kivitt a mosógépbe. Elhatároztam, hogy nálunk majd én teszek rendet. A Peti szekrényével kezdtem, mert anyu szerint ő rendetlen. Szépen kirámoltam belőle mindent, meg az én szekrényemből is. aztán beültem a közepébe, válogatni. Ki is szedtem a Peti pulóverjait. mert azok csakis sárosak lehettek, különben mitől volnának mindenféle színűek. Szépen kiballagtam velük a fürdőszobába, de sajnos a mosógépet nem érem még fel. Sebaj — gondoltam — megfelel a pelenkásvödröm is. Levettem a tetejét és beleraktam a ruhákat. A baj csak abból lett. hogy bele akartam nyomkodni és én is beleestem a vödörbe. Hú, micsoda cirkusz lett belőle! Anyu még a fenekemre is ráütött! Pedig én nem is végeztem fél munkát! El is panaszoltam a Szundi kutyának az én nagy bánatomat, mert ő mindig megért engem. A Szundi a legjobb barátom, és az igazán fontos dolgokat az asztal alatt szoktuk megbeszélni. Szóval most is kiöntöttem neki a szívem, és a Szundi azt tanácsolta, hogy ne adjam fel a reményt, legyek továbbra is szófogadó és biztosan megváltozik majd a helyzet, ha már nem lesz rajtam a pelus, mert ő is csak addig kapott ki, amíg bepisilt a szobába. Hát a pelusról még eszem ágában sincs leszokni, de ha a barátom így látja, akkor az úgy is van! Csakhogy az én anyukámnak már az sem jó, ha ugyanazt csinálom hajszálpontosan, mint ő. Sokat dolgozik az anyukám, gondoltam, besegítek én is, hátha hamarabb elkezdi a mesét. Takarított éppen, és azt én nagyon szeretem mert a porszívó zajától, anyu csak sokára veszi észre, hogy a cipőkkel célbadobóst játszok. Anyu a konyhát mosta fel éppen, én az előszobában akartam bizonyítani segítőszándékomat. Gyorsan lekaptam az asztalról a hímzett térítőt, bele a vödörbe, irány az előszoba! Mit tetszenek gondolni, mi lett belőle? Szidás! Hát tehetek én arról, hogy csak egy felmosóruha van a házban ? ! Az én anyukámnak még felfedezőhajlama sincs Ő semmire sem kíváncsi, csak a pelusra, meg a Petinek valami „elemőrzőjére” — vagy micsodára. Pedig nagyon sok érdekes van ám a világon. Például itt van mindjárt a virág. A virággal lehet harangozni, mert olyan jó, nagy levelei vannak, és csuda muris, amikor az egész fa billeg. De ettől még jobbat fedeztem fel a minap. Azt a fekete valamit, amit földnek hívnak. Az aztán az igazi! Először kikapargattam szépen, gondosan, aztán a tenyeremmel az egészet egyenletesen szétterítettem a szőnyegen, nehogy valaki felbukjon benne. Müvemben gyönyörködve boldogan felsikoltottam! Bár ne tettem volna! Megint csak a szidást kaptam! Szörnyű életem van nekem tessenek elhinni. Nekem semmit sem szabad ! Kíváncsinak lenni sem szabad, pedig az oldalamat majd kifúrja a kíváncsiság, mi van a bevásárlókosárban? Tegnap végre rámmosolygott a szerencse. Amíg anyu a boltban volt, a Peti tojást sütöltt magának, de a láng belekapott az iskolaköpenye ujjába. Éppen a lyukat próbálta Peti összevarrni, amikor jött anyu. Amíg anyu Petit püfölte, én végre beleszabadulhattam a kosárba. Hát az egy kincsesbánya! Először a husit bontottam ki, meg is eszegettük a Szundival, mert ő is szereti a parizert. Találtunk sajtot is, azt a Szundinak adtam, mert büdös. El akarta venni a csokit is, de azért jól orrba vágtam egy tojással, mert a csokit azt nagyon szeretem. Csuda muris volt a Szundi a tojásos orrával. Sajnos anyu hamar befejezte a Peti nevelését és engem vett kezelésbe. Sok mindent mesélhetnék még az én furcsa anyukám'ról, de már álmos vagyok és még rengetem a dolgom lefekvésig. El kell dugni a sapkámat és az egyik cipőcskémet a szekrény mögé. hátha holnap anélkül mehetek sétálni. A legtöbb munka a fürdőkádban vár rám, igaz abban Peti is segít nekem. Anyu rengeteg pamcsi vizet készít nekünk és a fölösleget együtt szoktuk kilocsalni a fürdőkádból. Elnézést kérek, de a nagy panaszkodásban elfelejtettem bemutatkozni. Engem Bodnár Meündának hívnak és az én érthetetlen anyukám pedig Bodnár Istvánná