Egri Dohánygyár, 1985 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1985-01-01 / 1. szám

d Mit hozott nekem 1984? Gondolhatja magában az olvasó, vajon milyen élmé­nyekről adhat számot az, aki napjait az otthon és a mun­kahely között éli meg? Látszatra nem is sokat té­ved, aki így vélekedik, hiszen nagy dolgok ritkán történnek az ember életében, inkább apró történések részesei va­gyunk, melyek nem oly jelen­tősek, de mindenképpen sze­gényebbek lennénk nélkülük. Gyermekkoromtól a mai napig kísér a könyv, az iro­dalom szeretete. Otthon, a szüleimnek — emlékezetem szerint — csupán néhány könyve volt a toalett tükör polcán. Elég valószínűtlenül kerültek oda, ha Oscar Wilde- ra, a Tolnai nagylexikon első kötetére és a Petőfi összes verseire gondolok. Nem is tu­dom, hogyan szánhattak ez utóbbira 1 pengőt akkor, ami­kor 2 krajcárért vehettek egy tojást. Valószínű, azért volt fontos, mert Petőfit tartották a legnagyobb magyar költő­nek. Ez az egy olvasnivaló volt számomra, ami engem érde­kelt abban az időben. Igen sokszor kezembe vettem, s tanultam meg kívülről a ver­seket Könyveimet régóta magam válogaitom össze azoktól a toliforgatóktól, akiket ismerek és szeretek. Kedvenceim kö­zött, — József Attila után, — Nagy László áll az élen. E költőóriás testvére Ágh Ist­ván. A Kemenesaljáról. Ber­zsenyi Dánielről írt „Dani uraságnak” c. most megjelent könyvét fellapozva, szép, zsi­nórírással gömbölyített betűit olvashatom, meleg hangú ajánló sorait: „Margónak jó szívvel, nagy szeretettel, Pista.” Bp. 1984 karácsonya” 1984. április 11-én, a költé­szet napján, József Attila szü­letésnapján nyitották meg a Nagy László emlékházat. Vá­rosomtól a költő szülőfaluja, Iszkáz, messze esik. Nyugat- Dunánitúlon van, a Bakony al­ján, a Somló tövében. Itt szü­letett Savanyó Jóska, a be­tyár. Jelenleg a faluban 750 ember él. A nyáron elutaztam ide, hogy jusson nekem is a költő szülőföldjének levegőjéből, lássam a vidéket, a házat, a forráshelyet, ahonnan elin­dult. Kísérőm volt ezen az úton a Pápai Helytörténeti Múzeum igazgatója, aki e vi­dék jó ismerője. Közeledve a faluhoz, kis jelzőtáblák mutatták az utat az emlékházhoz az ide igyek­vőknek. A ház az Ady Endre utcá­ban, a mező szélén, a falu szélső házaként — mint egy fehér hajó — kikötve a fenyő­höz és a kőrisfához, megállva az időtlenségben, emlékekkel rakottan, tele a múlttal, várva azokra, akik Nagy László mi­att lépnek be a kapun. Haj­dan az ablakok alatt nyílott az első hóvirág, az akácás- széli ibolya, most teljes pom­pájában dőzsöl — a falusi házak kedves virága — a muskátli, zöld pázsittal szegé­lyezve, a fehérfalú szülői ház teljes hosszában elnyújtóz­kodva. Elöl két szoba és konyha, Nagy László költészetének nagyranőtt kis világa. A fa­lakon festményei a teret ki­tágítják. 1 4 DOHÁNYGYÁR Ágh István elmondása sze­rint a déli szoba olyan, mint régen, csak a háborúban tönkretett, lenyúzott vörös bársony dívány helyére he­verő került. Ebben a szobá­ban született a négy testvér, s ide fektették halott apjukat, 1969-ben. Születés meg halál között itt folyt az élet ritka, ünnepélyesebb fele. A konyha most Nagy László munkássá­gát őrzi. Északon a nagymama szobája a vendégszoba. A ko­csiszín helyére épült részben a bolgár rodopei szoba egzo­tikusnak hathat. Csodálhatjuk szépségét, a remek mester­munkát. Tarthatjuk a bolgár —magyar barátság jelképé­nek, Nagy László műfordítá­saiért emelt kápolnának, de nekem mégis az az őszi hónap jut eszembe, mikor a „Szab- lyák és citerák” köitet egy ré­szét Iszkázon fordította az ötvenes évek elején. A kert végén, az utolsó dió­fába Pegazust vésett Nagy László. Padot, asztalkát ácsolt alája, ott szokott tűnődni, írni, ha megjött. És ott a Meg­nevezett Vadkörtefa az északi szélen. A költő széltől csavart sorspéldázata, miként életraj­zában írta. Idegen voltam a tárgyak és növények között, s hogy vala­mi kapcsolatunk legyen, el­hoztam a Vadkörtefa apró, leveles ágát emlékül. A hajdani Nagy-portán a buja zöld kimúlt, a megrit­kított fák közt kevesebb a madárszó, mégis azt képze­lem, marad hűséges rigó, stig- linc, szarka, tüskebujkáló, va­lami ősi ösztönnel visszatérő­ben. Tovább haladva emlékeim során, május 23. megállít. Ez az a nap, amikor elvesztettem egy olyan munkatársat, bará­tot. akit azóta is naponta em­legetek. A kegyetlen gyászból utolsó beszélgetésünkbe ka­paszkodom. S ha élőnek kép­zelem, semmiképp sem gon­doltat arra, ami lett, meg­könnyebbülhetek valameny- nyire. A halál néhány óráig eltitkolta előlünk. Keljen fel a nap. Rövid engedelem, utol­só ajándék kollégáinak. Aztán a hír, a végleges, mely szár­nya szelével megütötte úgy a szívem, hogy ma is inog. Bevezetőmben említettem, nagy események ritkán tör­ténnek az ember élete során. Szerencsére? Vagy sajnos? Nekem ezekből a mostani év­re kettő is jutott. Jó, és rossz. Ezek nem egyenlítik ki egy­mást. Az új év küszöbén mind­annyian bizakodóak vagyunk, hiszen itt a szilveszter, az óesztendő búcsúztatásának vidám, harsány ünnepe. A fél ország táncol és koccint, vagy mókázik ezen az esten, éjje­len. Éjfélkor pezsgőt bontunk, fogadalmakat teszünk, hogy többet törődünk egymással, elnézőbbek leszünk, de hogy valójában mit hoz a követ­kező esztendő, egyelőre rejti a jövő. Ezekkel a gondolatokkal bandukolok. Az utcai árusok már kitették asztalkájukat, melyen megjelentek az újévi gipszmalacok, petárdák, de holnapra eltűnnek és órákban számolhatjuk az új esztendő múló perceit. Megveszem a papírtrombitát, s kipróbálom, vajon alkalmas lesz-e majd az újév köszöntésére. Rajna Hipp, hopp! ott vagyok, ahol akarok Csodálatos újdonságról olvastam a lapokban. Olyanokból, amelyeket még néhány éve is a sci-fik birodalmába soroltunk volna. A népmesékből ismert hétmérföldes csizma moto­rizált változata. Ránézésre alig különbözik a közönséges csizmától. Az eltérés csupán any- nyi, hogy ennek fémtalpa van, benne kis benzinmotorral. Az ember ránehezedik, ezáltal az üzemanyag összesűrüsödik és robban. Ettől a csizma állítólag ugrani kezd, használója pe­dig háromméteres szökelléssel halad. Az WSA-ban bemutatott csizma 1,2 liter benzint fo­gyaszt száz kilométeren, sebessége 25 kilométer óránként. Remélem, rövidesen hazánkban is forgalomba kerül a motoros csizma. Általa a múlté lese a vélekedés, miszerint mi csak nagy fogyasztású járműveket importálunk. A csizmát magyarr szakemberek tovább is fejleszthetik. Szemeim előtt a dízel csizma lebeg, amely olcsó fűtőolajjal is működik. Esetleg gázüzemű változata is kidolgozható háti camping- palack segítségével. Természetesen a csizma iránt nagy lesz az érdeklődés, ezért majd előjegyzéssel árulják és a vételár felét előre kell befizetni. A hosszú várakozás hatására kialakul a szabadpiac, ahol a félretaposott sarkú motoros csizmák is új áron cserélnek gazdát. Később korlátozzák majd, három évnél fiatalabb csizmák forgalmát. Attól kezdve ezeket a motoros csizmákat csak az állami cipőboltoknak lehet eladni. Aki pedig a nye­részkedést korlátozó rendelkezéseket megszegi, azt elviszi a Csizmás Kandúr! Rajna Nyitott utak Az NDK-ban minden évben milliárdokat költenek múzeu­mok, kultúrotthonok, klubhá­zak, könyvtárak, színházak és filmszínházak építésére, kar­bantartására és korszerűsíté­sére. A kiadók évente 6 ezer új könyvet jelentetnek meg, a könyvtárak száma megközelíti a 19 ezret. A múzeumlátoga­tók száma eléri a 30 milliót, a színház- és mozilátogatóké pe­dig a 82 milliót. A művelődési házakban, kultúrközpontokban élénk művészeti és művelődési mun­ka folyik. A művészetek iránti fokozott érdeklődés elsősor­ban az iskolának köszönhető. Az oktatásban egyre jelentő­sebb szerepet játszanak a mű­vészetek. A tízosztályos álta­lános iskolák tanterveinek fontos része a zenei nevelés, a képzőművészeti és művé­szettörténeti ismeretek taní­tása. A művészetek megisme­rését jelentős mértékben tá­mogatják az ifjúsági színhá­zak, az iskolai koncertek és a fiatalok számára szervezett gyakori múzeumlátogatások. Minden iskolás előtt nyitva áll az út, hogy kedve és hajlamai szerint bontogassa tehetségét. A különböző állami és (társa­dalmi klubok, kultúrházak, művelődési körök külön prog­ramokat készítenek a kis­gyermekektől kezdve az érett­ségizőkig. Számos fiatal tehet­ség, akiknek később élethiva­tása lett valamelyik művészeti ág, éppen ezekben a klubok­ban bontogatta szárnyait A műkedvelő színjátszók, zenészek, énekesek, képzőmű­vészek és irodalmárok száma meghaladja a másfél milliót Érdekes módon nem egy, ma már neves író az amatőr moz­galomban kezdte pályafutá­sát. A képzőművészetekkel és a népművészet különböző ágai­val foglalkozó műkedvelők rendszeresen bemutatják alko­tásaikat a nagy nyilvánosság előtt. A kiállításoknak a mű­velődési házak mellett az üze­mek is otthont nyújtanak. Az NDK legnagyobb amatőr mű­vészeti seregszemléje a két­évenként megrendezésre ke­rülő munkásfesztivál. A kultúra terjesztésében so­kat vállal magára az NDK Kulturális Szövetsége is. A szervezet aktivisáti közül négyezren foglalkoznak társa­dalmi munkában a műemlék­védelemmel. Népes pártoló tagsága van a művészetbaráti köröknek is. Szinte mindenki vásárolt, ajándékozott már banánt gyer­mekeinek, szeretettjeinek. A vásárlásával járó sorban állá­son túl kevéssé ismerjük ere­detét, termesztését, értékes tulajdonságait. E kis ismerter tőt arra szánom, hogy e ki­váló gyümölcsről azon túl, hogy valahol Amerikában te­rem, s a gyerekek szeretik — többet is megtudjunk. Tisztel­jük, becsüljük e gyümölcsöt, de az értékes tulajdonságai miatt, nem pedig azért, hogy viszonylag ritkán, körülmé­nyesen juthatunk hozzá. A banán a meleg, párás ég­hajlatot szereti, a trópusok gyümölcse. Bőséges termése táplálta az embert, a növény szárából, leveleiből házat ké­szített, rostjából pedig ruhát. Nem csoda, hogy sok monda, történet fűződik hozzá. Ádám és Éva a trópusok vallási tör­téneteiben banánnal táplálko­zott, banánlevéllel takarta emberi meztelenségét. A le­gendás macedón hadvezér Nagy Sándor serege Indiában megízlelheitte az ott szabadon termő illatos gyümölcsöt. A görögök azonban nem ked­velték meg, s hosszú időszakra a banán egzotikum maradt Európában. A trópusi ember­nek viszont évezredeken át az életet jelentette. A banánféléket gyümölcsü­kért termesztik leginkább, de megemlíthetjük, hogy a Fü- löp-szigetek fontos terméke a manilakender, a banánfélék családjába tartozó növény rostjából készül. Európában a növényházakban a magas nö­vésű fajták mellett a törpe változatai is megtalálhatók. Ha valakinek kedve támad otthonában szobanövényként is termesztheti a törpeváltoza­tok valamelyikét, természete­sen bőséges öntözés mellett. Ismerjük meg, hogyan is termesztik, majd juttatják asztalunkra a trópusok e gyü­mölcsét. A világkereskede­lembe Ecuador, Costa Rica, Kolumbia, Guatemala, Hon­duras, Fülöp-szigetek szállítja a legnagyobb mennyiséget. A közép-amerikai „banánköz­társaságok”, valamint Dél- Amerika trópusi övezetébe a spanyol hódítások során, még a XVI. században jutott el a banán fejlődőképes hajtása. A szinte vadon, vagy alig gondo­zott termesztést a XX. szá­zadban a kapitalista módon megszervezett ültetvényes gaz­dálkodás váltotta fel. A nagy területen kiirtott őserdők he­lyére telepítették az ültetvé­nyeket, ahol a nagyüzemi gazdálkodás feltételeit, így pl. gépesítést, műtrágyát és nö­vényvédő szereket, úthálóza­tot, megteremtették. Hámozgassunk banánt! A föld alól kibújó banán­hajtásból kifejlődnek a pál- maszerűen széthajló levelek, melyeknek levéltövei egymás­ba sodródva a pálmatörzshöz hasonló áltörzset képeznek. A jól fejlett tőről eredő hajtás­nál hamarosan megjelenik a termést adó vastag szár, mely később 100—110 banán súlyát tartja. A fürtösen fejlődő ter­més igen érzékeny a rovar- kártevőkre, valamint a legki­sebb érintésre is, ezért egy műanyag zsákot húznak rá védelmük A termést a teljes beérés előtt a tartószárral együtt levágják, s a banán­fürt a tartószárán függesztve halad végig az ültetvénysorok közötti függősínpályán a cso- magolóba. Az érzékeny ba­nánfürtök csomagolása kézi­erővel történik. Ennek során a fürtöt 8—15 darabos részek­re szétvágják, mossák, majd 40 fontnyi (kb. 18,1 kg) sú­lyokban az általunk is ismert papírládákba csomagolják. A termés levágása után a régi banántő már tovább nem fej­lődik, ezért azt a föld színe fölött éles késsel (machete­vel) kb. 90 cm magasan le­vágják. Már a termés érlelése időszakában megjelenik az újabb hajtás, s a tőről a régi levágása után ez fejlődik to­vább. A banántő a regenerá­lódás csodája. Csak egyszer kell elültetni, s korlátlan ideig — ameddig a talaj termőké­pessége engedi — terem, is­mételten meg-megújul. A jól fejlett tő évente többször is képes termést hozni. A zölden leszedett, s elcsomagolt ba­nánt az utóérés ideje alatt, mely 1—6 hét lehet, hűtőha­jók +15 Celsius-fok hőmér­sékletű rakiterében szállítják. Normál körülmények között nem lehetséges a kontinensek közötti szállítás, mert a banán hamarosan tönkremegy. Az utóérésben a cukortartalma napról napra nő, ízanyagai kifejlődnek. Az érett banán sárga színű, a rajta jelentkező barna pöttyek már a túlérés jelei. Belőle lekvárok, fagylaltok, édes levesek, pudingporok, te­jes italok, gyümölcskoktélok, csokoládétöltelékek készülnek, de sütve, s főzve is fogyaszt­ható. Zsírban vagy vajban megsütve és cukorral meg­hintve, tojásos tésztába sütve is tálalható. A gyümölcs cu­kortartalma 11—22%, fehérje- tartalma 1—2%, s 6—16 mg C-vitamint is tartalmaz. Egy banán elfogyasztása kb. 85 kalóriát jelent. Zölden leszá­rítva, s lisztté őrölve nagy tápértéke miatt gyermektáp- lálásra is használható a tej pótlásaként. Folytathatnánk a sort, hogy kozmetikai szerek alapanyaga is. Amennyiben az olvasás köz­ben megszomjazott, most itt az ideje, hogy egy frissítővel felüdüljön. Egy hámozott ba­nánt vágjon kétfelé, tegye turmixgépbe. Adjon hozzá két pohár hűtött ananászlét, s egy pohár hűtött gyömbér- sört (Canada Dry, Ginger Ale). A jól elkevert, s habos ital azonnal fogyasztható, jégkoc­kák hozzáadásával. Vigyázzon, a banánhéjon a koktél készí­tése közben el ne csússzon! (Balogh J.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom