Egri Dohánygyár, 1982 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1982-00-01 / 8. szám

V V Tűnődéseim közben eszembe jut, hogy itt a második világháború kitörésének évfordulója. 1939. szeptember 1-én támadta meg a náci Németország Lengyelországot, s kezdte meg mérhetetlen és szavakkal el nem ítélhető pusztítása- \ it. A háború 1941. június 22-e után Nagy Honvédő Háborúvá változott, ekkor kezdte meg, s fejezte be végülis győ. > zelemmel élet-halál harcát a Szovjetunió. > Ezek — sajnos — köztudott dolgok, sokan átélték a nehéz éveket, s az is ismeretes, hogy mik voltak a szovjet győ- < zelem alapvető okai. Elsősorban a szovjet katonák hősiessége, a hazaszeretet, az egész nép áldozatvállalása, úgy a í hátországi gyárakban, mint a megszállt területeken folytatott partizánharcokban, és így tovább. Ezeket mindenki ? tudja. í i Egy valami jutott hirtelen eszembe, amire tailán keve. sen gondolnak. A szovjet katonák harc- készségét, lelkesedésüknek a nehézségek ellenére történő állandó ébrentartásét nagy­mértékben segítették a poli­tikai biztosok, tisztek, a ko­misszárok, lelkierejük, öntu­datuk, a győzelembe vetett hitük átsugárzott az egysze­rű katonákra, akik, egyúttal azt is tudván, hogy hazáju­kat, szülőföldjüket, elért eredményeiket, emberi mi- voltjukat is védik, hittek a komisszárok lelkesítésében, s harcoltak a legborzasztóbb körülmények között is. Min­den századnál volt egy-egy ilyen tiszt, egy-egy komisz- szár. A németeknél? A hadse­reg, a Wehrmacht egyes egységeinél a parancsnokok mellé „kiküldtek” egy-egy SS- tisztet, aki a felsőbb- rendűségi tudatot vigyázta, de volt ezenkívül tábori csendőrség is, az ímmel- ámmal harcoló katonák megbüntetésére, meg kon­centrációs táborőrség, meg Gestapo, meg minden. Azaz, egy csomó improduktív egyenruhás, éppen, mert a háború a katonák jó részé­nek számára nem világos célokat szolgáló, hazafias do­log volt. Anélkül, hogy további rész­letekbe mennénk: az egy század egy komisszár elég­séges volt az egyik oldalon (aki. ha kellett, katona volt és lőtt is), a másikon pedig sok vigyázó és felvigyázó, mert a dolog, az ügy, nem lelkesített egyértelműen min­denkit. Muszáj volt erőszak­kal rendet tartani, harcol ­tatni. Hogy ez hogyan jutott most, az esemény évforduló­jának (kapcsán eszembe? Egyrészt talán azért, mert ilyen dolgokat nem lehet az ember emlékezetéből hosszú távon sem kitörölni. Más­részt talán azért, mert mi ma a mindennapi munka, a honvédő—honépítő „háború” katonái vagyunk. Mi, akik gyárakban, tsz-ekben, szö­vetkezetekben dolgozunk, né­mi harc árán valamilyen ter­méket, fogyasztási cikket, azaz ..javakat” állítunk elő. Vagyunk ilyenek jónéhá­nyan, tudjuk is kötelessé­günket, ezzel együtt időn­ként ránk is jó hatása le­het egy-egy komisszárnak. Igen, ha úgy, mint a szov­jet hadseregben. egy-egy századra jutna egy. De itt már úgy van, ha a komisz­szári beosztást áttételesen értelmezzük, hogy az ará­nyok lassan megfordulnak. Márpedig ha a tábori csen­dőrség sok-sok emberét a katonáknál jobban kellett ellátni — éppen funkciójuk maradéktalan teljesítése mi­att — akkor ez nyilván sokkal többe került, mint egy politikai biztos egy öl­töny ruhája meg géppiszto­lya, meg zsoldja.... Túl sok komisstzár — túl sok ruha és étkezési pénz, túl sok zsold.... Még akkor is, ha géppisztolyt nem (kapnak. ★ Két illetékes nyilatkozik a tv-ben a Wisingernek. Hogy fő- vagy alilletéke- sek? Nincs kiírva, így biz­tos „al”-ok. A „fő”-k talán szabadságon vannak. Az egyik mindenesetre bankos, a másik pénzügyes, azaz sec- ko jedno. Ügy is tűnik, mintha már előre összebe­széltek volna. No, nem Wi- singerrel, egymással. Álmos Átlagpolgár figyel, hiszen a beszélgetés tárgya a Forint. Hogy jó, vagy rossz, Álmos nem firtatná, szerinte kevés. Wisinger azonban igen. Mondanak is Illetéke­sek sok szépet, gördüléke­nyen, mellé is, hátha Wisdn- ger is álmos lesz, de ő éber. Becsapni nem tudják, a kér­dést megkerülni igen. Moso­lyogva. Ez különösen a pénz­ügyesnek áll jól, igen szép fehér fogsora van.. (Nem tudni, ingyen, vagy forintért. Ha az utóbbi a megoldás, akkor sokért.) Álmos azért figyel. Eddig kapisgálta már a dolgot — gondolja, — most lega­lább még okosabb lesz. Lett is. Olvasta ugyanis a múlt­kor az újságban, hogy meg­emelték a külföldre utazó magyarok devizakeretét 800 forinttal. Csak így olvasta igen, minden kommentár nélkül. Most aztán megtud­ta, hogy ez csak azért van, mert a forint nem javult. Viszont — így az illetékes — jogában áll eldönteni, hogy 12800-ért vesz ugyanannyi valutát, , mint eddig, vagy csak 12000-ért, de keveseb­bet ....... Á lmos érti már, mi a le­értékelés. Aztán egyszer- csak felkapja a fejét. Nem Wisinger, ő csak bölcsen, de időnként kissé lemondóan mosolyog. Szóval felkapja, mert magyarázzák, miért ment fel ilyen nagyon a ká­vé ára. Álmos Állampolgár érdek­lődő típus, így azt is hallot­ta Béla Bácsitól, hogy azért mennek fé. az árak, mert begyűrűzik a világpiac, meg a magyar árakat egy szintre kell hozni a világpiacival. Mondta, hát mondta. Akkor biztos így is van — gondol­ta eddig. De tudja, hogy a kávé ára ma éppen nem ment fel vilégpiacéknál, in­kább le. Akkor mi a helyzet? Illetékes megnyugtató, vagy legalábbis érdemi, hihető választ nem ad. Tréfával vé­li elütni a gondot; meg kell gondolniuk az állampolgá­roknak (Magának is, Álmos Elvtárs), hogy a jövőben import áruért adnak ki több pénzt, vagy a magyarért ke­vesebbet! Ugyanúgy gondol­kozik a Hivatal Elnöke is, azaz, mint egy háziasszony, csak nagyban! Álmos előtt elszédül a képernyő, azután felocsúdik, s mondja,... Az­tán lehiggad, és elkezdi lát­ni a szép magyar babkávé- ültetvényeket rabszolgástól. Számára a dolog először hi­hetőnek tűnik, volt már ilyen látomása máskor is, csak akkor gyapotilag. De aztán megrázza a fejét, s azt kívánja, hogy Illetéke­sek, meg akik ideküldték őket, soha ne ihassanak mást, csak „Szent István” ci­kóriakávét. Tej nélkül, csak úgy vizzel. Ha kávésok. Ha nem, akkor egész mást kí­ván. .. Álmos még megvárja, hogy Wisinger hátat fordítson a nyilatkozónak, aztán elnyom­ja cigarettáját, kinyomja a TV szemét és tűnődve le­fekszik. Igaza is van. Tű­nődjön most ő... (Azóta persze már én is tűnődöm...) \ Morfondírozásaim közben azt hallom, hogy reklámot kezd Ontani a Kossuth rádió. (Nem valami épületesék, szellemesek, de legalább nem látni őket, mint a TV-rek- lámokat, így elviselhetőbbek.) Mondja az egyik, hogy ÖTLET néven újfajta gazda­ságpolitikai újság jelenik meg. Jó hímek tűnik, bárha valaki a Figyelőt, a Heti Vi­lággazdaságot meg a napi sajtó ilyen témájú cikkeit olvassa, a tömegkommuni­kációs eszközök híreit hall­gatja, ráadásul él és bevá­sárolni is jár, annak van éppen elege az ÖTLET nél­kül is, gondolom én. Dehát kell az új szín a palettán, különben lassan már csupa színes folyóirattal lesznek csak kitapétázva az újságos bódék, s árus csupán né­hány hónapos Nő-t, Fáklyá-t, Confessio-t. Lakáskul­túrát stib. tud „visszaválta­ni”, egyrészt az érdeklődés hiánya, másrészt a magas ár miatt. (Van persze min­den ,,-barát” c. lap is eze­ket most nem részletezem:) Szóval kell az ÖTLET. De nem ám valaminek a rovására a többi exkluzív sajtóorgánum is marad. Miközben arról, azért sírunk, hogy kevés és drága és import a papír. Úgy általában. De ha újságiról van szó, akkor nem. Pedig még négy vezető napilapun­kat is tehetne egységesíteni az első négy-négy oldalukon ugyanis ugyanaz olvasható, Hívnák az egészet Népsza. badságnak — márcsak elv­ből is — , azután volna egy-egy kétoldalas Népsza­va, Magyar Nemzet, meg Magyar Hírlap melléklete. Mondjuk, úgy 3 Ft-ért egész népes olvasótábora lenne. De vissza az ÖTLET-hez. Meg vagyok győződve, hogy igen jó, színvonalas, érde­kes lap lesz, a kezdetben legalábbis mindenképpen. Címe azonban nem tetszik. A mohácsi csata, Tomory érsek és II. Lajos óta egy­folytában mindenkinek csak ötlete van nálunk, amiről jó sokat, „minden fórumon” le­het beszélni. Az lenne a javaslatom, hogy olyan valamit csinál­junk. aminek az a neve, hogy MEGVALÓSÍTÁS! (Bárha inkább győztük vol­na először le az osztrákokat és utána mondja el Kossuth a Függetlenségi Nyilatkoza­tot.) S az sem baj, ha ez a MEGVALÓSÍTÁS nem újság, hanem tevékenység lenne... + Mondja a Falurádió, hogy baj van a szalmával. No, nem az, hogy enélkül gabo­naszemek nincsenek, hanem, az, hoigy nem lehet mit kez­deni vele, így el kell égetni. Nem almoznak, nem etetik meg, esetleg papírgyártásra volna alkalmas, dehát ennyi ott sem kell. Az egyik papír­gyár is kért például 2000 tonnát az egyik gazdaságtól, azután módosított 1300 ton­nára, majd szerződést már csak 700 tonnára kötött. A többivel mi legyen? Hát el­égetik. Pedig állítólag a szal­macellulózból tisztességesi pa_ pír készíthető, csak nem ná­lunk! Mert itt kockaalakúra préselik a szalmafoálákat, a gyár viszont csak henger alakúnkat tud bontani, a kockábontó import, stb. Így aztán vesszünk im­portból cédrusfát, hogy azt a töméntelen sokfajta újsá­got valamiből mégiscsak elő lehessen állítani. ★ A reggeli párbeszédben nyilatkozza az idegenforgal­mi szakember, hogy a túrósa taidény eddig eltelt idősza­kában a helyzet kedvezően alakult, több a bevétel, mint az elmúlt év hasonló idősza­kában. Azt már csak a riporter ismételt kérdezősködésére teszi hozzá, hogy a turisták száma ugyan csökkent, de a külföldiek is ugyanannyit fi_ zettek a szállásért, vásárlás­kor, mint a magyarok. ★ Kissé már idegesítőek a rádió, a Tv hírmagyarázói, de legtöbbjük legalábbis to­vábbi tűnődésre késztet. A híradóban valamelyik este Matkó István magya­rázta, hogy miért van szük­ség egyes áremelésre. Követ­keztetéseit nagyjából így foglalta össze: — terven felüli volt a vál­lalatok beruházási tevékeny­sége. — keveset exportáltunk, — az előirányzottnál na­gyobb volt a bérkiáramlás, erre már nincs árufedezet. Ha az ember egy kicsit belegondol, el is hiszi ezeket. (Mondjuk, az utolsó kivéte­lével, mert az egyes ember ezt a „bérkiáramlást” a sa­ját esetéber. mindig kevesli.) Ha viszont egy kicsit jobban belegondol, meg ismer is egyet s mást, már nem. hiszi el annyira. Mert nézzük csak: — Lehet, hogy növekedtek valamicskét a vállalati be­ruházások. De hol lehet ezek nagyságrendje a ki­emelt, központi beruházá­sokhoz képest? D^agyar tervek, magyar kivitelezés alapján, 540 mil­lió forintért sportszálló; az atomerőmű mellett egy új város Pakson (meg egy me­teorológiai állomás, hogy a nagyközség minden délután háromnegyed kettőkor is bekerülhessen a Petőfi rádió­ba), az új dunaújvárosi kon­verter-üzem ezekben az acél-ínséges időkben, meg amiről még nem tudtunk, vagy nem írunk. Ehhez persze még jönnek a vállalatok, akiken a sza­bályozórendszer módosítása sem tudót elég nagyot ütni. — Az export valóban ke­vés. Ennek is sok oka lehet, az is, hogy sokszor az import alkatrészt nem lehet behoz­ni, s áll az exportot gyártani szándékozó gép. Az is, hogy az exportálni kívánt cikkek túl drágák, meg a minőség, meg min­den. Ha viszont az ember az újságokat olvassa, a rádiót hallgatja, az üti meg a sze­mét-fülét állandóan, hogy minden vállalat, szövetkezet exportál valamit. Bútort, májat, nyulat, toliseprűt, matyóbabát, meg ki tudja, mi mindent. Ha mindezt összeadjuk... S összességé­ben az export mégsem éri el a tervezettet! Ki érti ezt? ★ — A bér az tényleg „ki­áramlik”. Mi ugyan azt mondjuk harmadikán, tizen­kettedikén, hogy felvesszük a fizetést, de ez mindegy. Illetve nem mindegy, mert tőlünk áramlik ki csak iga­zán. Már a fizetés napján 500—1000 forinttal keveseb­bet viszünk haza, mint­amennyi induló összegként rá van írva a bérlapra. A kiáramlás — nem szándéko­san és nem könnyelműség­ből — néhány napig még folytatódik (óvoda, napközi, lakbér, villany, gáz, újság, tv, stb.) utána azután már csak a maradék csordogál, (élelem, ruha stb.). Pedig hát a gyárban, tsz-ekben, szövetkezetekben, meg itt- ott gyártanak is valamit, műszert, fogyasztási cikke­ket, egyebeket. Egyszóval „árualapot”. Ezért kapják a fizetést. De oda is áramlik a bér, ahol semmi ilyen tevé­kenység nem folyik. Sokszor oda sokkal több. Nem ez az igazi ok? (A többit lásd az első részben.) ★ A Szovjetunió népgazda­sági tervének első féléves teljesítéséről megjelent a sta­tisztikai hivatal jelentése. A jelentés arról is beszámol, hogy népszámlálás volt, s az ország lakosainak száma 270 millió. Ilyen jelentés meg szokott jelenni máskor meg máshol is. Akkor mi ebben az érdekes? Az, hogy július 26-án tették közzé! Nálunk ilyenkor még sok vállalat nem tudja, hogy ho­gyan, áll. Meg sokszor egy hivatalos levelet 30 napig iktatnák... Tűnődhetünk... ★ A városkörnyéki dombo­kon, vagy másfél évtizedig állt parlagon sok tízezer hold föld. (Lehet, ha a hivatalos hektárt írom, akkor sem túlzók.) Egyszer aztán jött a men­tőötlet: adjuk ki szerény bérleti díjért a munkások­nak, alkalmazottaknak, hadd csináljanak belőle hobbiker­tet. A dolog gyönyörűen be­vált. 5—10 év alatt kertté varázsolták parcellájukat a napközben gyárba, hivatal­ba bezártak. Aztán ugyanők úgy spe­kuláltak, hogy nem viszik haza, minden, nap a kapát, kaszát, ásót, permetezőt, csi­nálnak egy szerszámoskam- rá-t. Meghat az. eső, meg a tűző nap elől is be lehet oda majd bújni. Csináltak is so­kan. Virul a határ, mindenki termel valamit. Jött is a dicséret, majd az elvárás; a kiskertek fokozottabb mér­tékben vegyék ki részüket; a lakosság zöldség- és gyü­mölcs-ellátásában ! Aztán jött a Hivatal. Igen, aki a te­rület gazdája, (akkor is az volt, amikor parlagon volt). A szeptember Egyed nap­pal köszönt be. Sokfelé ősz­kezdő dátumként tartják számon, Haingonyban a régi öregek úgy vélték, ezen a napon kell elkezdeni a búza vetését. Vásáirosmiskei ha­gyomány szerint, ha szep­tember 1-én esik, csapadékos őszre kell számítani, ha vi­szont süt a nap, száraz idő lesz. Egy másik parasztre­gula szerint ennek a (napnak az időjárása határozza meg a következő négy hét derűs vagy borült, esős időjárását. Feljegyezték, hogy régente sok helyen e nap léptek szolgálatba a juhászok, a kondások. A szőlőskertekben ettől a naptól kezdve tilos volt szekérrel, abroncsos edénnyel járkálni. A szőlő­pásztornak is komolyabb a dolga: a lassan beérlelődő terméstől nemcsak az ég ma­darait kell távoltartani, de a szőlők közé tévedt kétlábú kóstolókat is. Szeptember 8-án, Kisasz- szony napján ünnepli a ró­mai katolikus egyház Szűz Mária születésnapját, de a keresztény hiedelmek mellett ősi, pogány eredetű népszo­kások is fűződnek ehhez a a naphoz. Erdélyben úgy vélték, hogy a Kisasszony elhajtja a fecskéket, holott szép idő esetén még szep­tember közepén, végén is le­het látni vándorútra gyüle­kező fecskecsapatokat. Sok helyen e nap kezdték verni a diót, s vetni az őszi gabo­nát. A vetőmagot előtte való éjjel vagy kora hajnalban a harmatra tették, hogy a ga­bona ne üszkösödjék. Fűzfát, szénát, kukoricaszárat, al­mát, nádszálat szenteltettek Kisasszony napján, s ha a jószág megbetegedett, ezek­ből adtak neki, a becsukott dstállóajtóra pedig keresztet rajzoltak. „Átminősítette” a bérlemé­nyeket, megteremtve ezzel az adóztatás lehetőségét. (Persze, először csak úgy házon be­lül, így néhányan roppant csodálkoztak, amikor 3—4 éves „adóhátralékról” hozott értesítést a postás.) Az át­minősítés során a várostól 5—6 kilométerre lévő isten­adta parcella is „zártkert” lett, ha zárt, ha nem. Aztán jöttek a szenszá- mosikamrák. Nem volt ugyan megtiltva ezek felállítása a kezdetkor, de ma már bün­tetés jár értük, esetleg le is bontathatják. (Közben a Hi­vatal készített néhány típus­tervet, ezeket olcsón meg lehet vásárolni, de hogy ugyanez a hivatal elfogadja, „adaptáltatni” kell, Magya­rul: egy építésszel néhány százasért még külön aláírat­ni.) Ha aztán a Hivatal a kamrát olyannak minősíti, hogy abban a hét végén tar­tózkodni is lehet, akkor a luxusadó kivetése következik. Kíváncsian várom az újabb fizetési lehetőségek kiesze- lését, s közben azon tűnő­döm: lám, milyen egyszerű állami parlagból állami be­vételt csinálni! ★ Rosszkor van augusztus 20.! Az ÉVM közzétette, hogy 1982. első félévében 14 000 lakás készült el. A jelentés utolsó sorai között megbújt az is, hogy június 30-ra nemi adták át a tervezett mennyiséget. És általában: a félévvégi határidőket nem tartják be rendszeresen. Szerintem ez teljesen ért­hető. Hozzászoktunk, hogy nálunk minden április 4-re, május 1-re, augusztus 20- ra, november 7-re készül el. Ha akkor kell, ha nem. Mert így lehet ünnepelni. Egy megoldást látok: a legköze­lebbi alkotmánymódosítást Péter-Pálkor hajtsák végre, így legyen ez méginkább ünnep,... (s még marad egy nap az igazi, a teljes befejezésig.) Ha ez beválik, akkor gon­dolkozhatunk azon, hogy no­vember 7-én legyen a — gazdasági — év vége... Szeptember 21-éhez, Máté napjához is számos szokás és hiedelem kapcsolódik. Pél­dául, ha e nap tiszta az idő, sok bor lesz a pincékben, A babonás ember Máté napján a világért sem vetett volna gabonát, mert szerencsétlen­séget hozott volna rá. Göcse­ji hiedelem szerint Máté he­te — „pelvahét”. Aki ilyen­kor vet, pelyvás gabonát arat. A szegediek szerint vi­szont a búzát legjobb Máté hetében elvetni. A búzavetés időszaka ál­talában a csillagászati ősz első hónapjába tartozó négy hét, de ezen belül, mint Bá­lint Sándor, a neves nép­rajztudós kutatásai során megállapította, vidékenként változott. A heteket érdeke­sen különböztették meg: volt Máté-hét, Mihály-hét, Ferenc- ihétés Gál-hét. Magához a ve­tés műveletéhez is sokféle szokás kapcsolódott. Mohá­cson a szakajtóban vitt bú­zát megszentelték és a vető­mag közé keverték. Göcsej­ben a gazda a nyelve alá három búzaszemet tett, és a vetés végéig ott tartotta. Ha szóltak hozzá, nem vá­laszolt. Állítólag azért ma­radt el a válasza, hogy a madarak nyelve leragadjon, ne kapjanak rá a vetésre. Besenyőtelek asszonyai a ve­tésből megmaradt búzából koldusoknak sütöttek kenye­ret. Vencel napjával, szeptem­ber 28-cal is időjárási regula kapcsolatos. Ha esik az eső, szép tavaszra számíthatunk; ahányszor fagy Vencel nap­jáig, annyiszor fog majd má­jusban is csikorogni az idő. Szeptember legjelesebb és legismertebb dátuma a hó­nap 29-ére eső Mihály-nap, Öszkezdő nap, Európa-szerte pásztorünnep, így aztán se szeri se száma a hozzá kap­csolódó szokásoknak, hiedel­meknek.; B. Gy. jeles napok szeptemberben 4 DOHÁNYGYÁR

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom