Egri Dohánygyár, 1981 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1981-01-01 / 1. szám

AZ EGRI DOHÁNYGYÁR LAPJA X. évfolyam, 1. szám ÁRA: 1,80 FORINT { 3(l\' ? ' • 1981. ianui*r Visszapillantás és előretekintés A jövőre alapozva Sikerekben gazdag, ugyanakkor nehézségekkel teli V. ötéves terv van mögöttünk. Olyan öt esztendő, mely jel­tárta erényeinket, ugyanakkor még élesebben előkerültek hiányosságaink is. Azok irányítási vezetési, szervezési hiá­nyosságok, amelyek mindennapi életünkkel szorosan ösz- szejüggnek, az esztergapadnál, a határban a földeken, vagy éppen a tervező irodákban megmutatkoztak. Az utóbbi két esztendő eredményei azonban mégis azt bizonyítják, hogy ha nehezebb körülmények között is, ké­pesek vagyunk az új helyzethez, a változó világgazdaság körülményeihez igazodni. Ez az igazodás kell, hogy áthas­sa további munkánkat, most az új évtized, a nyolcvanas évek küszöbén. Új „kihívásokkal” kell szembenéznünk, és megfelelően reagálni, mert csak így alapozhatjuk további jövőnket, boldogulásunkat. 1979-ben és 1980-ban számottevően javult népgazdasá­gunk egyensúlyi helyzete. A most kezdődő VI. ötéves terv az egyensúly teljes helyreállítását, a további előrelépést határozta meg. Ennek feltétele az idei, az 1981-es gazda­sági terv megvalósítása. Ebben az esztendőben összhang­ban az országgyűlés által decemberben törvénybe iktatott VI. ötéves tervnek megfelelően a külkereskedelmi árufor­galom egyenlegének javítása és az elért életszínvonal fenn­tartása, az életkörülmények javítása a cél. A növekedés nagyobbrészt a gazdaságos kivitel bővítését szolgálja. En­nek egyik fontos feltétele, hogy mindenütt meggyorsítsák a gazdaságtalan termelés visszaszorítását. 1981-ben tovább folytatódnak ,az úgynevezett központi fejlesztési programok, így a termelés korszerűsítését s-gí- ti elő az alumíniumipari, a petrolkémiai és a számítás- technikai központi fejlesztési programok. Kiemelt helyet kap u gyógyszer, a aövényvédöszer, valamint az elektro­technikai alkatrészek és részegységek gyártása is. Az ener­giagazdálkodás javítását segíti elő a hulladékok és az úgy­nevezett másodlagos nyersanyagok növelését szolgáló prog­ramok megvalósítása. A nyolcvanas években — így már ebben az évben is elengedhetetlen, hogy tovább erősítsük a versenyképessé­get szolgáló törekvéseket, a jobb minőséget, a kivitel gaz­daságosságát. A tervcélok alátámasztására a közgazdasági szabályozórendszer néhány eleme január 1-től módosult. A változások a célok és azokat szolgáló eszközök össz­hangját, a változó feltételekhez való rugalmas alkalmaz­kodást, a kedvező gazdasági eredmények gyorsabb kibon­takozását segítik elő. MENTUSZ KÁROLY Ifjúsági vitakörön A december végi hosz­** szúra nyúlt ünnep- és pihenőnapok során a vi­gasság, a pihenés, a csalá­di és baráti látogatások mellett az ember rendsze­rint önmagában családi és baráti körben rendszerint számvetést, is készít. Milyen volt az ó eszten­dő, mit sikerült megvalósí­tani, és mit nem? Ami el­maradt, az mennyiben mú­lott rajtunk? Túlbecsültük talán teherbírásunkat, vagy magasan volt a léc és nem sikerült átugranunk, vagy az elképzelésekbe valahol máshol csúszott be a hiba? Ezt így vagy úgy minden­ki végiggondolja. A válla­lati gazdálkodásban ez azon­ban másként, komolyabban történik. A vállalati munkában is most van a számvetés, a visszapillantás és egyben az előretekintés időszaka. a számvitel zárja az 1980. évi számlákat, és készíti a gaz­dálkodást értékben kifejező ménleget. A tervesek, miközben már jó ideje az 1981. évi és a VI. ötéves tervidőszak tervein, vállalati koncepci­óin dolgoznak, ezt először is az elmúlt évi gazdálko­dásunk, munkánk elemzésé­vel kezdik. Ez természete­sen nem az év végére, az év elejére korlátozódó kam­pánymunka csupán. A köz- gazdasági elemzéseknek a mai — egyre bonyolultabbá váló — gazdálkodási körül­mények között mind jelen­tősebb szerep jut a válla­lati munkában. Ezek az elemzések nem pusztán az elvégzett munka hatékonyságvizsgálatát je­lentik, hanem — és manap­ság , a döntéselőkészítésben ennek nőtt meg a szüksége — prognosztikát is adnak. Azt mutatják meg: ha ezt, meg ezt termelünk, ilyen és ilyen anyagból, ennyi meg ennyi munka, anyag, energia stb. ráfordítással, milyen eredményre számít­hatunk. Ebből mit költihe- tünk el magunk — már­mint a vállalat — és mit kell befizetnünk az állaim- kasszába, aminek egy ré­szét mint állampolgárok kü­lönböző címen, illetve jut­tatás formájában visszakap­juk (családi pótlék, oktatás, egészségügyi ellátás, műve­lődés stb.). A vállalati rendelkezésű összegből milyen mértékben célszerű a személyi jövedel­meket (bér, prémium, ju­talom, nyereségrészesedés) növelni ahhoz, hogy az életszínvonal-politika- nép- gazdasági -célkitűzéseiaiek is megfelelve, megvalósít­hassuk saját fejlesztési cél­kitűzéseinket is, ami a hol­napi, a jövőbeni szemólyi- jövedelem-növelésnek lesz a biztosítéka. Ha kevesebb van, abból bizony nehezebb az oszto­gatás, és bár sók tekintet­ben sikeres évet zártunk, azt senki nem mondhatja, hogy 1980 könnyű esztendő volt! Ami jó, az többnyire ter­mészetes ! így volt nekünk is — sok más vállalathoz hasonlóan — természetesen a 70-es évek konjuktúrájá- ban kialakult — most már nyugodtan mondhatjuk — kényelmesebb helyzet. • Az Egri Dohánygyár termelé­se noha nem növekedett na­gyobb mértékben az elmúlt évek során, de viszonylag egyenletes eredményala­kulás, és a vállalat kollek­tívája részéről tett plusz erőfeszítések elismerése­ként kapott bérpreferenci­ák, általában évi 5—6 %-os — de előfordult 9 % felett is — bérfejlesztést tettek lehetővé. Igaz a tröszti központosí­tott gazdálkodás körülmé­nyei között a hetvenes évek­ben beruházásra nem volt módúnk komolyabb össze­get fordítani. Azt mondja a népi böl­csesség, hogy minden rossz­ban van valami jó! Hogy ebben nekünk mi volt jó? — az, hogy a beruházási szűkösség jobban megmoz­gatta az agytekervényeket. A rengeteg újítás, a saját erőből megvalósított műsza­ki fejlesztés önmagáért be­szél: a tízéves, és mintegy 70 százalékban amortizá­lódott gépi berendezések 1 órai teljesítménye ma ma­gasabb, mint újkorában volt; a minőség — kisebb ingadozásoktól eltekintve — mindig jó színvonalú volt, és_ a eigarettaselejt az el­múlt évtizedben egyharma- dára csökkent. Szép eredményeket ér­tünk el a munkaverseny- és szocialistabrigád-mozga- k»m eredményeit illetően is. Jelenleg a félszáz szocialis­ta brigád a vállalati össz- létszám 60 százalékát tömö­ríti. Megnőtt a komplex bri­gádok száma es szerepe. De a jelenleginél éppen e területen a legnagyobbak a tartalékok, a lehetőségeink. A munkavédelmi tevé­kenységünk is jó, az el­múlt évben igen jó volt. Nos, ha minden ilyen jó, akkor hát hol vannak itt a gondok — kérdezhetné bárki. Valóban — jók a muta­tók, szépen sorra megvaló­sítottuk célkitűzéseinket, és mégis, 1980 nekünk is meg­mutatta oroszlánkörmeit! Amikor 1978-ban a világ- gazdasági események egyre keményebbé váltak, kezdett számunkra is világossá vál­ni, hogy az addig alkalma­zott módszerek nem vezet­nek eredményre a gazdálko­dásban. De még 1979-ben sem vettük túl komolyan, hogy tényleg ilyen kemóny- nyé vált a helyzet. 1980-ban aztán teljesen bizonyossá vált, hogy a korábban át­menetinek hitt helyzet any- nyiban átmeneti, hogy a ne­hezet még nehezebb váltot­ta fel. Ez a szabályozási rend­szer kikényszerítette a vál­lalatokból — így a mi vál­lalatunkból is — a költ­ségtakarékosságot, minden forintot meg kellett, s meg kell fontolnunk. Beláttuk, hogy a megvál­tozott helyzetben a folya­matos tervezési-gazdálko­dási rendszernek kell meg­valósulnia. Szükséges ez annál is inkább, mert év közben megszűnt a tröszt, ezzel együtt megszűntek a különböző mutatók diktálá- sai, és az év második felé­ben már saját bőrünkön éreztük azt a népi mondást, hogy: „ki mint veti ágyát”. Vagyis mennyire megalapo­zottan és körültekintéssél tervezzük meg tevékenysé­günket, a kivitelezésben megvan-e a szükséges szer­vezettség, összehangolás és fegyelem, mert minden kis eredmény komoly munkát igényei tölűiiK. Most könnyűszerrel leír­hatnám, hogy mi mindent végeztünk el 1980-ban. De nem akarok itt számokat sorakoztatni — azt a gazda­sági hírek rovat biztosan megteszi —, azt azonban mégis meg kell említenem, hogy a cigarettatermelésben átléptük a bűvös 7 milliárd darabot; hogy megtört ajég a tíz évig számunkra befa­gyasztott beruházásban is és az elmúlt évben több mint 12 millió forintot for­dítottunk ilyen célra; hogy megkezdtük az életveszé­lyessé vált. szociális épület felújítását; hogy a gazdasá­gi nehézségek ellenére a a bérszínvonalunkban is túl­léptünk egy bűvös számon, 40 109 forint lett 1980-ban a bérszínvonal (az egy tel­jes idős dolgozó átlagkere­sete), csak összehasonlításul jegyzem meg, hogy az V. ötéves terv kezdetén 29 064 forint volt! Sokát számoltunk, osztot­tunk, szoroztunk, átcsopor­tosítottunk. Közgazdászaink mindén új, gazdálkodást érintő szabálymódosítás­nál az új játékszabályoknak megfelelően rendezték a „kártyákat”. Az ő jóvoltuk­ból, no meg kényszerűség­ből, egyre inkább közgaz- dászmódrá kezdtünk gondol­kodni. A két évvel koráb­ban még oly heves csatá­rozásokat kiváltó bértömeg- szabályozási rendszert meg­szoktuk. Ma már a műveze­tők sem mondogatják, hogy ennyivel, meg ennyivel töb­bet termeltünk, mint a terv, és hol van a pénz? Egyre jo'Sban az került az érdek­lődés középpontjába, hogy melyik termék mennyit hoz, az önköltség hogyan alakul, mi Viszi el, illetve mi hoz­za á pénzt? A nagy társasjáték, ami­ben több mint ezren ját­szottunk — és mondjuk ki, becsületesen — a vártnál mégis kisebb eredményt ho­zott. Igaz, az év elején még csak 25 millió forintos vál­lalati eredménnyel számol­tunk. A többszöri újraterve­zések és kalkulációk, az ár- és receptúramódosítások, az importanyagok hazaival va­ló helyettesítése — igaz ke­mény munkával, de meg­csillantotta előttünk a 60 'millió forintos vállalati eredmény lehetőségét. örültünk, újra számol­tunk, újra osztottuk az ér­dekeltségi alapokat, tervez­gettük mj jut majd az R- alapba és mi az F-alapba. Aztán jött a negyedik ne­gyedév és két hét leforgása alatt szertefoszlott az öröm. A külföldi dohányárak emelkedése közel 18 millió forinttal csappantotta meg az é- v: Isi b£ioi.i hónap­jában nyereségünket. A most már várhatóan 45 millió forintos nyereség elosztása több lépcsőben tör­ténik. Az első osztozkodás az állam és a vállalat kö­zött megy végbe, ami gya­korlatilag azt jelenti, hogy különböző adók címén a vállalati nyereség mintegy 60 százaléka kerül a költ­ségvetésbe, és a megmaradó 40 százalékból is a kötele­ző tartalékalap képzés és visszapótlás után rendelkez­het a vállalat a megmaradó összeggel, amit saját belá­tása szerint fordíthat sze- mélyijövedelem-növelés, il­letve fejlesztési célra. Ez az összeg az 1980. évi nye­reségből várhatóan 12 mil­lió forint lesz. Miért mondtam el mind­ezt? Nemcsak azért, hogy a korábban leírtakat — hogy 1980 nehéz eszten­dő volt — igazoljam, hanem azért is, hogy azok is lás­sák ezeket a gondokat, akik a gazdasági szabályozókat nem ismerik úgy, mint a közgazdasági szakemberek. Ha ugyanis látjuk, hogy mi miért alakul úgy ahogyan, bizonyára találunk egy jobb, egy olcsóbb, egy hatéko­nyabb megoldást is, ami a jövőben eredményesebb le­het. És a számvetésnek tu­lajdonképpen ez a lényege, az előretekintés és annak megalapozása! A világgazdaság esemé­nyei alapján ugyanis nem számíthatunk arra, hogy 1981 és a többi nyolcvanas esz­tendő könnyebb lesz a tava­lyinál. De ha felkészülten vágunk az új tervidőszak­nak, ha rugalmasan tudunk alkalmazkodni a gyorsan változó körülményekhez, a világgazdasági kényszer ked­vezőtlen hatását is ki le­het, ki kell védenünk! Ehhez azonban a vál­^ Mat minden dolgo­zójának becsületes, kitartó, kemény munkája szükséges. Eredményt csak közös ösz- szefogással érhetünk el! Dr. HUSZTI FERENC főmérnök „Hálás témát javasolunk megvitatásra az ifjúsági vi­takörök hallgatóinak, hiszen a borravaló szinte mindany- nyiunk zsebét és erkölcsi érzékét érinti valamilyen formában” — így kezdődik az Ifjúsági Vitakör vita­anyag füzete. Ennek a té­mának a megtárgyalása azért fontos, mert a köztu­dat a ' mellékjövedelmet azonosítja a borravalóval. Ez a nézet azért helytelen, mert a borravaló csak a mellékjövedelem legkevés­bé veszélyes formája. A munka szerinti elosz­tást károsító pénzszerzés­nek három formája van: a csúszópénz, a hálapénz, és a borravaló. Társadalmunkra legveszé­lyesebb a csúszópénz. Sok helyen hallhattuk, olvashat­tuk, hogy a csúszópénz adá­sa és elfogadása kimeríti a megvesztegetés fogalmát, viszont a jog és törvény eszközeivel nem lehet meg­oldani a megszüntetését. Csak úgy lehet megszüntet­ni, ha az igényeknek meg­felelő lesz az áru és szol­gáltatás ellátás, nem lesz hiánycikk. A kínálatot meg­haladó kereslet miatt meg­növekedett a csúszópénz a kereskedelemiben és a szol­gáltatásban. Sok esetben mesterségesen idéznek elő ái'uhiányt a plusz jövedelem elérése érdekében. A hálapénz elterjedése és mértéke kétségessé tehet) a minden embert egyaránt érintő társadalmi juttatás, az orvosi ellátás ingyenes­ségét. Az orvosi ellátás to­vábbi javítása, az egészség- ügyi dolgozók anyagi el­ismerésének javítása fog hosszabb távon a hálapénz megszüntetéséhez vezetni. A hálapénz csökkenése nagymértékben függ a be­tegek magatartásától, és nagyon fontos az orvosi eti­kai kérdés. Fel kell lépni a hálapénz kikényszerítő magatartása ellen a törvény adta lehetőségekkel is. A borravalónak régi ha­gyományai vannak, és meg­ítélésénél figyelembe kell venni ezeket. Fő probléma, hogy a borravalós szakmák száma és a borravaló mér­téke indokolatlanul növek­szik. Gazdasági és munka­szervezési 'intézkedésekkel fékezni lehet a terjedését. A lakosság összjövedel­mének 2—3°/o-a cserél gaz­dát mellékjövedelem for­májában. Felszámolására eddig csak erőtlen és kevés intézkedés történit. Nem szabad megfe­ledkeznünk arról a tényről, hogy a mellékjövedelmek visszaszorításában nagy sze­repet játszik az emberi ma­gatartás! Ezt a témát beszélte meg a Nógrádi Sándor KISZ- alapszervezet Ifjúsági Vita­köre. Sebe József

Next

/
Oldalképek
Tartalom