Egri Dohánygyár, 1979 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1979-07-01 / 7. szám

AZ EGRI DOHÁNYGYÁR LAPJA VIII. évfolyam, 6. szám ÁRA: 1,50 FORINT 1979. június hó TERMELÉS SZB-1978 Május 30-án ült össze a szakszervezeti tanács és bi­zalmiak együttes ülése, hogy megvitassa az SZB 1978. év­ről szóló beszámolóját. A beszámoló minden lé­nyeges gazdasági és a dol­gozók érdekvédelmét érintő tevékenységgel foglalkozott. Részletesen elemezte az el­múlt évben kifejtett szocia­lista munkaverseny alakulá­sát, melynek középpontjá­ban a minőség és hatékony, ság került. A megnövekedett gondok közepette — megváltozott a közgazdasági környezet, szi­gorúbbak lettek a szabály­zók. gyártmányaink fogyasz­tói grának emelkedése — szerveződött újjá 1979. évi munkaversenyünk. Fő célja, hogy segítse a népgazdasági mérleg stabili­tásához történő vállalati hoz­zájárulásra irányuló törek­vések megvalósítását. Köztudott — hangzott el —, hogy az általános kultu­rális fejlődéssel előtérbe ke­rülnek a jó munkahelyi vi­szonyokra vonatkozó igé­nyek. Egyre fontosabb té­nyezőkké válnak: a munka­helyi demokratizmus, a ve­zetők és beosztottak kapcso­A Kaffka Margit szocialis­ta brigád a cigarettacsoma­goláson alakult 1971-ben. Csatlakoztak a vállalati munkaverseny-felhíváshoz, konkrétan az osztályuk vál­lalásaihoz. Telj esítményszázalékuk mindig kedvezőbb a vállalt­nál, az elmúlt évben is 104,6 %-ra alakult, a minősé­gi munka előtérbe helyezé­se mellett. Munkájuk során nagy gondot fordítanak a selejtcsökkentésre. A visz- szabontott cigarettával kö­rültekintően bánnak. A ci- garettaselejtjük a megenge­detten belül alakul. Előtérbe helyezték az alapanyagokkal való takarékosságot, mely téren úgy érzik van még ja­vítanivaló. E problémával a DH-akcióbizottsági üléseken is sokat foglalkoznak. A fel­tárt hibákon túl javaslatokat is tesznek azok megoldásá­ra. Újítást is nyújtottak be, amit elfogadtak és ami hasz­nos a termelésben. Társadal­mi munkájuk jelentős. A munka mellett a tanulás, az önképzés is fontos kérdés számukra. Párt és szakszer­vezeti szemináriumra jár­nak. Egy brigádtag Felső- tárkányban volt KlSZ-veze- tőképző továbbképzésen. Ketten a ML középiskolát befejezték, egy fő sikeres érettségi vizsgát tett a dol­gozók szakközépiskolájá­ban. Nagy izgalommal készül­tek a KMP megalakulásának 60. évfordulójára megrende­zett politikai vetélkedőre. A munkavédelmi őr fel­adatát a Braun Éva szocia­lista brigáddal közösea lát­ják el eredményesen, me­lyért egyik brigádtársuk ju­talomban is részesült. lata, a létbiztonság, a mun­kahely vonzóvá tétele, a dol­gozók elégedettsége érdeké­ben. A vállalati szociálpoliti­kát tehát nem szabad le­szűkíteni néhány juttatásra. Ide tartozik minden olyan kérdés, amely közvetlenül vagy közvetve a dolgozók élet. és munkakörülményeit befolyásolja. Megállapítást nyert a be­számolóban, hogy a jogse­gélyszolgálat lelkiismerete­sen, megfelelő szakértelem­mel foglalkozik a hozzájuk forduló dolgozók ügyeivel. Az üzemi könyvtárral tart­ják a kapcsolatot. A kultu­rális rendezvényeken részt vesznek, képviselik magukat a különféle megmozduláso. kon. Előfizettek a szovjet fo­lyóiratokra, a Lobogóra, rendszeresen olvassák a Csa­ládi Lapot, a Nők Magazin­ját, és különböző politikai újságokat. A brigádnál az elért ered­mények mellett központi helyre került az új dolgo­zókkal, és szakmunkásokkal való foglalkozás. Mindez több gondot, türelmet, fi­gyelmet és odaadóbb munkát követel meg tőlük. Az szb titkárának beszá­molóját hozzászólások kö­vették, melyek közül figye­lemre méltó volt Kocsis Jó­zsef párttitkár elvtárs hoz­zászólása, mely reális képet vázolt a baleseti helyzet ed­digi alakulásáról, ami nem mondható jónak. Kért minden dolgozót, hogy fokozottabban ügyel­jenek, tartsák be a munka- védelmi előírásokat. A szakszervezeti tanács és bizalmiak együttes ülése jónak ítélte az SZB elmúlt évről szóló beszámolóját, s elfogadta azt. —Sné— Az elmúlt nyár folyamán ketten töltöttek 3 hónapot a balatonszabadi vállalati üdü­lőben, mint felszolgálók és takarítók. Az Andornaktályai Szociá­lis Otthont rendszeresen lá­togatják, édességgel, gyü­mölccsel kedveskednek az ott lakóknak. Nevezetesebb ünnepekre ajándékokat vá­sárolnak. A brigádban vannak ön­kéntes véradók, akik szük­ség esetén azonnal sietnek a rászoruló embereken se­gíteni. Természetesen a he­lyi Vöröskereszt szervezet felhívására többen is adnak öt hónap adatai állnak rendelkezésre, hogy értékel­ni tudjuk munkánkat. Ez a kép, amit kaptunk nem egy­értelműen pozitív. A termelés naturális mu­tatóit tekintve mind a bázis­tól, mind a programtól el­maradást tapasztalhatunk. A bázistól való elmaradás — adott helyzetben — nem ag­gasztó, hiszen az éves ter­meié«' feladat eleve alacso­nyabb volt, mint a tavalyi. A program nem teljesítése már probléma, hiszen — a program — mint a terv ak­tualizálása, konkretizálása — a közvetlen fogyasztói igé­nyeket közvetíti felénk. Az elmaradás a tröszt mutat­ható programozási tevékeny­ségével is csak némiképp magyarázható. Számszerűen kifejezve: cigarettatermelé­sünk 2814 Mdb, bázishoz 97,3%, tervhez 101,8%, programhoz 99,8 % szivar­termelés: 12 Mdb, bázishoz 83,2 %, tervhez 87,3 %, prog­ramhoz 99,0 %. Termelési értékünk — a nagyobb értékű gyártmá­nyok beindulásával — ked­vező képet mutat, 417 mFt, a tervezetthez 102,4 %, a programhoz 100,2 %. Ter­méksoros termelési értékünk közelítőleges alakulása meg­várt, hiszen mindannyian vö­röskeresztes tagok. Több alkalommal is el­mennek kirándulni, tapasz­talatcserére. Kellemes esté­ket töltöttek a Szépasszony- völgyben, nyársalással, ének­léssel összekötve. Nemrég a Zója II. szocialista brigádot látták vendégül a Sátoral­jaújhelyi Dohánygyárból, mely találkozó felejthetetlen volt számukra. Színházbérlettel rendel­keznek, így rendszeresen te­kintik meg az előadásokat. A brigádtagok különböző tisztségeket töltenek be, így KISZ-titkár, KISZ-csoport. vezető, üzemi lap szerkesz­tőbizottsági tag, ifjúgárdista, műhelybizottság titkára. Az elmúlt évek munkája után a Vállalat Kiváló Bri­gádja címet érdemelték ki, melyhez szívből gratulálunk. Jakub Arnoldné felel az előállított termékek mennyisége alakulásának. Létszámunk 2 fővel elma­rad a tervezettől, és így 1060 főre alakult. A fenti tényezők — ter­melési érték és létszám — alakulásának eredményeként termelékenységi mutatóink kedvezőbbek a tervezettnél. Az egy főre jutó termelési értékünk alakulása 102,6%, az egy főre jutó terméksoros termelési érték 100,3 %. MUNKAVERSENY A fajlagos dohányanyag- megtakarítás bázishoz ked­vező ugyan, de normához már bedolgozás van. Bázishoz a vállalás 0,3 % volt, amit 2,59 %-ra teljesí­tettünk. Ez összességében 542 q dohány megtakarítását jelenti, 4758 eFt értékben. Normához mérve 0,1 % meg­takarítást vállaltunk, de ezt csak 0,01 %-ra sikerült tel­jesíteni. A 20 q dohány he­lyett csak 2 q-t tudtunk megtakarítani, a 18 eFt ér­tékben, a vállalt 176 eFt he­lyett. Megkezdődött az 1979. évi leltározási munkák első cik­lusa. A szokásoknak — és előírásoknak — megfelelően most a dohányanyagok és dohánygöngyölegek, vala­mint a fogyóeszközök mun­kahelyen kerülnek leltáro­zásra. Az értekezleten most is lelkiismeretes, pontos munkát kértünk a munka­társaktól, de idén különösen gondos munkára van szük­ség. mert valószínű, hogy az illetékes adóhatóságunk — a PM Bevételi Főigazgatóság, miskolci irodája — közvet­len ellenőrzést is fog végez­ni, és a vállalat elbírálásá­nál lényeges szempont a lel­tározás végrehajtása. Június 2-án kommunista műszakot tartottunk vállala­tunknál. Az ebből szárma­zó árbevételt a dolgozó kol­lektíva a szolidaritási alap­ra és a nemzetközi gyermek­év finanszírozására ajánlotta fel. A nyári időszakban, a tanév befejeztével — az elő­Az „Agria nyár” kultu­rális programjai immár ötö­dik évébe lépnek. Az új program egyben új művésze_ ti vezetőt is jelent Valló Pé­ter személyében, aki a Víg­színház rendezője. Hagyományaihoz híven az Agria Játékszín ismét ma­gyar szerző művét mutatja be. A fiatal Vámos Miklós: Háromszoros vivát! című képtelen krónikájának dísz- bemutatója július 13-án lesz, ezt követően még tíz alka­lommal július 14.. 15., 19., 20., 21., 22., 26., 27., 28., 29- én láthatjuk. A kórnikában IV. Béla korát idézi jel Kot­tái Bábért, Bánsági Ildikó, Kern András, Andorai Pé­ter, Hegedű D. Géza, Ko­ző évek gyakorlatának meg­felelően — megint több is­kola diákjait fogadjuk szak­mai gyakorlatra. Az első csoportban június 11-től 23- ig az egri Alpári Gyula Közgazdasági Szakközépis­kola egy osztálya jön, és a két hét alatt igyekszenek megismerni átfogóan a vál­lalat munkáját, gazdasági és termelő tevékenységét. A második csoportban a Pénz­ügyi és Számviteli Főiskola I. és II. éves hallgatói is­merkednek egy hónapig a vállalattal. Ök már — a magasabb iskolai fokozatnak megfelelően — már speciá­lisabb komolyabb feladatot kaptak iskolájuktól, általá­ban egy-egy kiemelt téma feldolgozását végzik. SZEMINÁRIUM Befejeződött a felsőszintű DH-szeminárium, amelyet vállalatunk szervezett, és bonyolított le. Az előadókat és a technikai felszerelése­ket is mi biztosítottuk. Ez a tanfolyam osztatlan elisme­rést váltott ki a hallgatók körében. Ezt az elismerést fejezte ki a tröszt vezérigaz­gató-helyettesének levele, amelyben a tanfolyam befe­jeztével az előadóknak és a lebonyolításban valami­lyen formában résztvevők­nek fejezte ki köszönetét és elismerését. Gondolom a tanfolyam legnagyobb ered­ménye az volt, hogy megis­mertette, és elismertette a DH-munkarendszert, és ez biztató a munkarendszer tröszti szintű bevezetését il­letően. Nagy erővel folyik az évi nagykarbantartás előkészí­tése. A koordinálásra ala­kult munkacsoport felmérte a javítási és annak anyag- szükségletére vonatkozó igé­nyeket. Több terület összefo­gott, hogy az előző évhez hasonló jó munkát tudjunk végezni, és azzal biztosít­hassák a következő év ter­melési feladatainak sikeres végrehajtását. vács István, Szombathy Gyula, Meszléry Judit szí­nészek. A zeneszerző Cseh Tamás neve is ismerősen cseng a közönség előtt. Orgo­nahangverseny július 9-én augusztus 6-án lesz a Szé­kesegyházban. A vár Romkertjében augusztus 11-én lép fel a Benkó Dixiland Band. Augusztus 18-án a Vár­színház színpadán a HVDSZ Bihari Együttese és a Víz­öntő zenekar szerepel. Külön programot készített a Megyei Művelődési Köz­pont. Augusztusban két ki­állítás: a Mézeskalács és Dí­szítőművészeti kiállítás lesz. Vné Hogyan dolgoznak ma?... Takács György Kg. csv. AGRIA 79

Next

/
Oldalképek
Tartalom