Egri Dohánygyár, 1979 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1979-04-01 / 4. szám
Kinek as érdeke? A cigarettaelőkészítés korszerűsítése Hogyan hatnak a szabályozók? Régi hiányosságot pótolunk a feldolgozó vonalban, amikor azt kocsányvágattá- rotó silókkal egészítjük ki. A három darab tároló siló, melyek közül egy-egy 300— 400 kg kocsányvágat tárolására lesz alkalmas, igényeinket várhatóan kielégíti majd. Szólni kell utolsósorban az arányadagolásról is. amely szintén új eleme ’lesz technológiai sorunknak. Az arányadagolást, a megfelelő kocsónyvágatnak a vágatgyűjtő rázócsatornára történő arányos adagolását, ismét egy tároló-adagoló szalag — szalagmérleggel — együttes segítségével szeretnénk biztosítani. A térfogatnöveléses szárítás egyik feltétele az is, hogy a kezelt kocsányvága- tot rövid ideig (40—50 perc) pihentessük, mielőtt az pneumatikus szállításnak lenne kitéve, tés hogy az anyag ne legyen kénytelen még egy szárítási munkafázison átesni. Ez utóbbi is teljesül, hiszen a kocsányvágat az új elrendezés szerint már csak a szárítóhengerből kikerülő levélvágattai találkozik a gyűjtő-<rázócsaitornán. A zsűri által jóváhagyott elrendezési rajz alapján most már elérkezett az ideje a tényleges tervezői munkának. Az ütemterv szerint 1979. első félévében csoportunknak el kell készíteni 7 db ku mböző rázócsatorna 2 db szalagmérleg, 2 db tárolóadagoló szalag. 1 db felhordó, szalag, valamint 3 db vá- gattároló siló kivitelezésre alkalmas tervdokumentációit. Ezt követően a 79-es év második felében veheti kezdetét a kivitelezői munka, melynek befejezését, a módosított korszerűsített ko- csányfeldolgozó vonal üzembehelyezését 1980-ban, a nyári nagykarbantartás befejezése után várjuk. A kivitelezésre kerülő berendezések számából, féleségéből az is kiderül, hogy ez a „lépcső” még feszítettebb lesz, mint az előző. Kövessük végül együtt a korszerűsített ikocsányvonal berendezéseit, technológiai sorrendben. A VT 1200-ias kocsánytalanító berendezésből kikerülő kocsány ferde rázócsatorna segítségével iut a tárol ó-adagoló szalagra, s azt követően a kondicioná- ló-pácoló csigára. A 30—35 %-ig nedvesített, 40—60 °C hőmérsékletű kocsány ezután a laposítóra, majd egy felhordó szalagon keresztül a KTA 400-as vágógépre kerül, melynél a törzsképzéshez, adagoló berendezést is felszerelünk. A kocsányvágat útja ezután egy tároló-adagoló szalagon, s ,a vele egy rendszerben dolgozó szalagmérlegen keresztül a vibrációs előnedvesítőben folytatódik, ahol a 30 % nedvességtartalmú kocsányvágatot a fluidizációs szárításhoz szükséges 40—45%-os nedvesség tartalomig kezeljük. Ezt követően kerül az anyag a fluidizáción szárítóberendezésre, majd azt elhagyva, ferde rázócsatomán, elosztó- rázócsatomán keresztül a vágattároló silók valamelyikébe. A silókból kitermelés után a vágat felhordó rázócsatornára kerül, onnan ferde rázócsatorna segítségével jut a tároló-adagoló szalag gyűjtő részébe. A kocsányvágat arányos adagolásáról ezután a tároló-adagoló szalag — szalagmérleg együttes gondoskodik. Mielőtt azonban az arányos mennyiségű kocsányvágat találkozna a levélvágattal, át kell haladnia a pneumatikus osztályozó berendezésen, amit egy vízszintes rázócsatorna köt össze a szalagmérleggel, s csak ezután íhullik a nagyméretű kocsánydarabkáktól megtisztított, osztályozott ko- csányvágat a vágatgyűjtő- rázÓGsatornára. Ezen a csatornán találkozik a levélvágattal. s együttesen folytatják útjukat a pneumatikus vágatszáHító rendszer garatjáig. Cikkeim következő részében az előkészítés korszerűsítésének „harmadik lépcsőjét” szeretném ismertetni. Bátori Tibor A népgazdasági mérleg egyensúlyának javítása céljából, az erre szolgáló egyik eszköz, ilL tényező komplexumként, január 1-től változás történt a közgazda- sági szabályzók területén. Ezeket elsősorban vállalatunk aspektusából vizsgálnánk pusztán néhány kiemeléssel a teljesség igénye nélkül. Mindjárt elsőnek említeném, hogy az általános nyereségadó mértéke ,36 %-ról 40 %-ra emelkedett, míg a kötelező eredmény tartalékképzés 15 %- ról 25 %-ra. Ez a két változás igen nagy horderejű, hiszen együttesen mintegy 9 %- kai csökkentik az eredményből a részesedésre és fejlesztésre fordítható összeget. TÖREKVÉS A vállalat (törekvése, hogy dolgozóinak — anyagi ösztönzésként. szociális helyzetüknek javítására is — részesedését növelje. Erre ezekután két mód is kínálkozik. iRészben az, hogy a fejlesztésből vagy —• ha tetszik — a fejlesztéstől vonja el az erre szükséges .összeget, másrészt, hogy igyekszik az előző időszaknál nagyobb és ezzel jobb költségszintet, nagyabb eredményt elérni. Annál inkább is ez utóbbi mellett török lándzsát, mivel a vállalat fejlődésére való józan és megfontolt törekvés elképzelhetetlen a fejlesztésről való lemondás mellett. Az iparág és a vállalat terve is ezt az utóbbi tendenciát tartalmazza. Igaz bonyolítja a helyzetet, hogy a fogyasztási árak növelése mellett csupán csökkenő terméfássel .értékesítéssel lehetett számolni. Ennek ellenére a hatékonyság tartalékainak feltárására építve mind az iparág, mind a vállalatunk, kisebb eredménycsökkentést tervezett, mint azt a kényszerű termeléscsökkenés indokolná. Már most az a kérdés, hogy véglegesnek tekintsük-e? Nem is kell és nem is szabad. Meggyőződésem, hogy a vállalat és laz iparág terve, mint minden reális terv tartalmaz biztonsági tartalékokat. De meggyőződésem az is. hogy bármilyen feszítettek voltaik az elmúlt évek, még nem értük el lehetőségeink felső határát. Még kevésbé értek el iparágunk testvér gyárai, hiszen összehasonlítható mutatóik nem érik el a mieink színvonalát. A mieink viszont nem érik el a nemzetközi legjobb eredményeket, liiéleményem szerint, ha mind vállalatunk, mind iparágunk, — e helyzetet felismerve a lehetőségek felső haltára felé tenne bár csupán egy szerény lépést is, növelni tudná, növelni tudja, növelni kell — a tervvel szemben — a mérlegszerinti eredményt. Erre — többek között, — a DH munkarendszer, annak iparági beveze ése a jól szervezett munkaverseny, nem lebecsülendő. hanem tapasztalataink szerint jól bevált és jövőben is számottevő tényezők. Foglalkozni szeretnék a továbbiakban, a bérszabály' zók változásával is röviden. A népgazdasági legyensúly helyreállítása az előbbi évinél, valamivel lassúbb béremelkedést tesz szükségessé. A bérszabályozás rendszer rének módosítása két célt szolgál: egyrészt biztosítania keLl, hogy az átlagos bél- emelkedés ne haladja meg az 1979. évi népgazdasági terv lehetőségeit, másrészt, hogy a bérek emelkedése jobban igazodjék a vállalati gazdálkodás Eredményeihez. Negatív „magyarán gátló” szabályozás változásnak tekinthetjük. hogy a vállalatok nem vehetnek igénybe központi bérfejlesztést. Ez az elmúlt gyekben 1,5 %-os mértékű volt. Pozitív, vagy talán érthetőbben, ösztönző jellegű az a változás, hogy a bértömeg illetve bérszínvonal növekedési mutató emelkedéséhez egyenes arányban növekvő ibéritömeg, illetve bérszínvonal kerül biztosításra 0,4-es szorzóval. Bérszínvonal-gazdálkodásnál tehát ni. 5 % hozzáadott 'érték növekedése 2 % bérszínvonal-növekedést biztosít. További ösztönzést ’«lent, hogy csökken az adózás — az előző szabályozáshoz képest, — a 6—8 % közötti bérszínvonal emelkedési tartományban. ADÓZÁS Ha ugyanis ért az emelkedést. a bérgazdálkodási mutató azonos százalékú emeléA krónikus munkaerőhiány és következményei A közgazdasági irodalom tanulmányozása során szerzett információk birtokában bárki megállapíthatja, hogy az európai szocialista országok többségében, ha ugyan nem mindegyikébea napjainkban krónikus jelenség a munkaerőhiány. Ismeretlen jelenség ez a tőkés országokban. Ellenkezőleg a fejlett tőkés országok kisebb, inkább nagyobb, de mindenütt számszerűen és arányaiban jelentős tartalék — munkás — hadsereggel rendelkeznek. Ez így volt fejlődésük egész folyamán és jelen időben is egyik legnagyobb gondjuk. A marxista politikai gazdaságtan által feltártak alapján kimondhatjuk, hogy e tartalékhadsereg a tőkés gazdálkodás egyik állandó jellemzője, elkerülhetetlen vonása, velejárója. A- teljes igazsághoz ugyan az is hozzátartozik, hogy időlegesen és főleg egyes szakmákban munkaerőhiány is mutatkozik, amelyet a vendégmunkás rendszerrel — ha úgy tetszik — módszerrel oldanak meg. Azt kell mondanunk viszont. hogy mint jelenség a munkaerőhiány a fejlődő szocialista gazdálkodás velejárója. A tőkés gazdaságban a tartalék munkaerő átmeneti aktivizálása a vállalkozó számára csak akkor gazdaságos, ha a bevont munkaerő ia saját reálbére árufedezeten túl, a tőkés számára megfelelő profitot is előállít. A szocialista gazdálkodás elfogadott elve a teljes foglalkoztatottság és mindaddig érdemes a rendelkezésre álló munkaerő forrásokat aktivizálni. —• népgazdasági szinten — amíg ez növeli a társadalmi terméket és a nemzeti jövedelmet. Az állandó és dinamikus fejlődésre való törekvés, melyet az igények és szükségletek állandó növekedése motivál. iaz eszközök abszolút, vagy legalábbis viszonylagos szűkösségét vonja maga után. A fejlődési törekvések teljes valóra váltásához az eszközállomány (beruházási kapacitás) mindig korlátozott. És korlátozott a munkaerő is, A fejlődésre, a termelés növelésére törekvő vállalatoknál állandó a munkaerő- éhség és minthogy a vállalatok zöme az adott időpontban fejlődik, általános és állandó munkaerőhiány jelentkezik a munkaerőpiacon. A vállalati gazdálkodás másik — a témánkkal kapcsolatos — jellemzője a bének maximalizálására való törekvés. Ezt még erősíti is a munkaerő-piaci konkurencia. másrészt ez — dialektikus kölcsönhatásban — növeli ás a piaci konkurenciát. Felvetődik a kérdés, hogyan lehetne ezt a helyzetet lm egválto zi tat n;< Kétségtelenül fontos volna a fejlett országok technikai szintjének elérése, mely nagymérvű belső munkaerőtartalék feltárását, realizálását tenné lehetővé. Ennek gyors megvalósításához azonban korlátozottak a beruházási és deviza eszközök. Lassítja a folyamatot a meg nem felelő külker, árarány, a külker. mérleg eléggé tartós. — ha szabad így mondanom — egyensúlytalansága is. Be lehetne avatkozni direkt intézkedésekkel, de ez ellent mondana jelen — és még a következő ötéves tervidőszakra is fenntartani jelzett — indirekt gazdálkodási elveinknek és gyakorlatának. Marad tehát a közgazdasági szabályzó rendszer módosítása olyan irányban, melv kihasználná a vállalatoknak a dolgozóik bére imaximalizájlíásárri irányuló állandósult törekvését és összekapcsolná ezt a termelékenység növelésének. a létszám csökkentésének erőteljesebb követelményrendszerével. Már az 1979. éves szabályzó változások tettek egy lépést ebben az irányban. Véleményem szerint szükségszerű és törvényszerű, hogy ; a közeljövőben esetleg már iaz 1980-as évtől is ezt még erőteljesebb szabályozó változások kövessék. Meggyőződésem, hogy országos viszonylatban még .jelentős termelékenységi, kapun belüli létszám- tartalékok vannak. Igaz vállalatunk szervezettségi, termelékenységi szintje rendkívül magas. 1979-ben pedig rtiég csökkentjük is létszámunkat. Mégis időszerűnek és ezért helyesnek láttam, hogy felhívjam a teljes vállalati közvélemény figyelmét arra, ami iá fejtegetett gondolatok láncának logikus következménye. Számítanunk kell rá, hogy 1980-tól és folytatólag, abszolút számban, vagy (ter- lés emelkedés esetén) relatíve csökken,tenünk kell a létszámot. M.ég erőteljes termelésemelkedés esetén) rela- hogy lényeges létszámnövelésre módunk lesz. Előtérbe keiül a belső tartalékok eddiginél is erőteljesebb feltárásának kényszerű szükségessége. Ha pedig ez így van. akkor erre időben fel kell készülnünk, 'azért is, hogy az egyes dolgozó egzisztenciáját ne érintse. Már ebben az évben alapos és részletes felmérések, 'tanulmányok kell készüljenek, széleskörű és alternatív intézkedéseket, a célszerű magatartás taktikáját kell kidolgoznunk. A felkészülés eszközei, a DH munkarend- szerben végzett team-munka lehetősége adva van. sével „kúgazdálkodja” a vállalat, úgy az előbbinél kedvezőbb (6—7 % között 50%- os. 7—8 % között 100 %-os) adózást vehet igénybe. Igen ám, de mi legyen azokkal a vállalatokkal, akik önhibájukon kívül e változott feltételek mellett nem tudnának bérszínvonal- növekedést elérni. (Ilyen helyzetben van iparágunk egésze, ezen bejül vállalatunk Is, hiszen a fogyasztói ár növekedése miatt termelés — értékesítés csökkenés lehetetlenné teszi, bérgazdálkodási formáink — a bértömeg gazdálkodás mutatójának, az anyagmentes termelési értéknek, rendelet szerint meghatározással a hozzáadott értéknek növekedést.) Az ilyen vállalatok, — és csak az ilyenek, —1 igénybe- vehetik az előző évek jó gazdálkodásával felhalmozott bértömeg tartalékaikat. Igaz, ezek is csupán 3 %-os bértömeg növelés mértékéig. TARTALÉK Iparágunk és vállalatunk él ezzel a lehetőséggel és mintegy 2,25 %-os bértartalékot tud e célra birtosítani. Az e százaléknál magasabb bérszínvonal-növekedést csupán létszámcsökkentéssel lehet elérni. Tervünkben 23 fős csökkentéssel további 2,25 %-ot, összesen tehát 4,5 % bérszínvonal fejlődést terveztünk reálisan felmérve e téren mutatkozó lehetősége inket. További lehetőség a bérszínvonal növelésére, 'a további létszámcsökkentés. Anélkül, hogy belebonyolódnék a szabályzó változás további részletednek elemzéséibe, már e kiemeltek rövid taglalása is, — azt hiszem mindannyiunk számára egyértelműen igazalja. — hogy a szabályzók e változása hatékonyság minél erőteljesebb növelésének irányába fejti ki hatását. Kevésbé lehet támaszkodnunk (központi segítségre. Tovább javítva a .vállalati gazdálkodást, jobban kell támaszkodnunk saját erőnkre és a tartalékoknak még az eddiginél is dinamikusabb feltárásával, a lehetőségek felső határát közelítve növelnünk kell az eredményszintet és csökkente- nimk az igényibe vett létszámot. Ez népgazdasági érdek, (több befutó pénzeszköz, mérleg egyensúly javítás) vállalati érdek (fejlesztési lehetőség, alapok biztosítása,) és mindenkinek közvetve. de közvetlenül is egyéni érdeke. (Részesedés, bér- színvonal növekedés!) HOZZÁÁLLÁS Mindezeket nem elég érteni, nem elég megérteni. Nem elég csupán a „hozzáállás” sem, bár szükséges. A meginduló és mar vállalatunknál is folyamatban lévő tevékenység sornak az eredménynövekedésben és szó szerint „kézzelfogható” forintban kell jelentkezni. A mindig változó élet ismét feladott egv leckét kollektívánknak. Év végére be kell bizonyítanunk, hogy nemcsak értjük a feladványt, hanem meg is oldjuk. Itt most nemcsak nekünk, egy egész országnak kell ötösre felelnie. — I — DOHÁNYGYÁR ! iin A gazdálkodási fegyelem nem valószínű, hogy országosan rosszabb lenne most, mint korábban, mégis úgy tűnik, manapság gyakrabban esik szó a belső ellenőrzés fontosságáról, helyéről, szerepéről a vállalati életben. Ez, gondolom még sem lehet véletlen! A közelmúltban a rádióban folytatott párbeszédből egy mondat ütötte meg a fülemet. A nyilatkozó a könnyűiparban az ellenőrzés vonalán vezető pozícióban lévén, bizonyára jól ismeri a helyzetet, mégis meglepett az a könyörtelen kijelentése, hogy1 „á belső ellenőröket nem szeretik” ! Meg is magyarázta rögtön, hogy miért: emberek vagyunk ugye, s ezért nem szeretjük, ha ellenőriznek, ha kritizálgatnak minket. Én azt mondanám, hogy az emberek között ilyenek is vannak. Akadnak közöttük olyanok is, akik jól elvégzik feladatukat, jól gazdálkodnak a reájuk bízott emberi és anyagi értékekkel, mégsem szeretik, sőt egyesek nem „tűrik” az ellenőrzést. A problémát nem ezek jelentik mégsem. Az ellenőrök problémái ott kezdődnek, amikor mindenki előtt világos, hogy egy- egy folyamatban zavar van, nincs minden rendjén. Az ellenőrzés többnyire a zavarok okait is megvilágítja, s ahelyett, hogy mielőbb kiküszöbölnénk ezeket, kezdődik a „bizonyítási eljárás”. Az érintettek nem kevés energiával igyekeznek bizonyítani, hogy ami rossz, az tulajdonképpen nem is annyira rossz. De, ha mégis, hát akkor még rosszabb is lehetett volna, stb., stb. És keresik a pártfogókat, vélt igazuk alátámasztására. Olyankor is tapasztalni effajta erőfeszítést, amikoi személyileg senkit nem marasztalnak el egy-egy ellenőrzés kapcsán. S a folyamai eközben hibásan folyik tovább. És ilyenkor ötlik fel az emberben, hogy a hibák, hiányosságok, zavarok okainak feltárása és kiküszöbölése kinek az érdeke? Alig hiszem, hogy egyetlen ember is akadna egy- egy vállalatnál, aki azt állítaná, hogy csak a belső ellenőré. A hiányosságok felszámolása ' valamennyiünk érdeke! A vállalati tulajdon megóvása valamennyiünk érdeke! Hiszen minden 1000 Ft-os kiesés, veszteség, eltulajdonított cigaretta, vagy más hasonló cselekmény okozta kár: 1 forint veszteséget jelent személyenként. Ez úgy tűnik csekélység, pedig sok egyezer forintról és sok egy-egy forintról lehet szó. Csak az a baj, hogy egyik 1 forint nem ugyanolyan, mint a másik. Mert például, ha az üzletben 1 forinttal kevesebbet kapunk vissza, azt rendszerint szóvátesszük, de, ha azt tapasztaljuk, hogy gondatlanul kezelik az anyagot, tönkre teszik a szerszámot, „elfelejtik” intézni a sürgős ügyeket, nem tesszük szóvá, mert kellemetlen Esetleg azzal nyugtatjuk lelkiismeretünket hogy nem tartozik ránik. Pedig, ha így vélekedünk, nagyon nagy tévedésben vagyunk. Mert nagyon is ránk tartozik s szorgalmas, becsületes munkával előállított javak megóvása. És senkinek nem engedhetjük meg, hogy munkánk eredményéi hanyagságból, gondatlanságból, nemtörődömségből, vagy éppen kényelmességből lerontsa. Akkor cselekszünk saját érdekeink ellen, ha ezt bárkinek is megengedjük! — Bárdosné dr. —
