Egri Dohánygyár, 1978 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1978-08-01 / 8. szám
A ,,Zója II.” gyárunkban 29 éve történt 1949. augusztus 20-án történelmi esemény színhelye' volt az országgyűlés. Ezen a napon fogadták el a Magyar 1 Népköztársaság Alkotmányát. Jelentős esemény ez a ( nemzet életében, hiszen eddig Magyarországon még nem volt alkotmány. A szabadságharc vitézeinek, a Tanácsköz-' társaság hőseinek sikertelen kísérletei után végre szaba- ( dón szavazhatták meg a dolgozó nép érdekeit szolgáló / törvényeket. Ez az alkotmány a felszabadulás óta elért politikai vívmányokat a népi demokrácia alaptörvényé- • vé emeli, és megjelöli a további fejlődés útját. Tartalmazza a nép jogait és kötelességeit, leszögezi, hogy a . Magyar Népköztársaság szocializmust építő társadalom, melyet testvéri barátság köt a többi szocialista államhoz, elsősorban a Szovjetunióhoz. Megadja önbizalmunkat, | biztonságot nyújt társadalmunk ellenségeivel szemben. Méltán tartozik legszebb ünnepeink közé, melyet' színpompás virágkarnevál, vízikarnevál, vízi parádé és le- ( nyűgöző tűzijáték tesz teljessé immár 29. alkalommal. Ar- ( ra, hogy még nagyon sokszor megünnepeljük, népünk hazaszeretete, béke utáni vágya és szocializmusba vetett hite a biztosíték T. S. Termelők között Kedves vendégeket fogadott a napokban a cigaretta- csomaglási osztály „Kaffka Margit” szocialista brigádja. Az elmúlt évi látogatásunk viszonzásaként érkezett a Sátoraljaújhelyi Dohánygyár „Zója II” szocialista brigádja gyárunkba. Már megérkezésük percében ámulattal beszéltek a gyárról és őszinte elismerésüket fejezték ki a KISZ- klubról, ahol a brigád tagjai fogadták őket. A szépen megterített asztal mellett hamar kialakult a jó hangulat. A kis pihenő után végigjárták közösen a technológiai területeket. Már a gyártáson nehezen szabadultak a gyártógépek mellől, az igazi meglepetés azonban a csomagoláson fogadta őket. Megcsodálták a Helikon gyűjtőcsomagolását, és hosszú percekig időztek a Niepmann gépsornál. ök is a cigarettacsomagoláson dolgoznak a gépsor „nagyapjánál”. Mint ismeretes a Sátoraljaújhelyi Dohánygyárban csak nemrég kezdték el a filteres cigaretta gyártását a tőlünk kapott gépekkel, és mint minden új, ez is nagy feladatok elé állítja a kollektívát és bizony ilyenkor mindig elkel a baráti segítség. így volt ez most is. Már az első szavak a gépről szóltak és műszerészeink igen nagy buzgalommal mesélték a gép működését a fóliavágástól a celofánozásig. Választ várunk! Dolgozóink szóvá tették, hogy az üzemi orvosi rendelés egyrészt rendszertelen, másrészt időtartamában is rövid. Kérdezik, várható-e javulás, illetve mikorra biztosítanak az Egri Dohánygyárban főfoglalkozású üzemi orvost, amelyre dr. Papp Kálmán főorvos a Városi Tanács v. b. egészségügyi osztályának vezetője az elmúlt vöröskeresztes taggyűlésen ígéretet tett? A gyárlátogatás után ebéd, majd egy rövid városnézés következett és utána élményekkel teli indultak haza, hiszen ezen a héten mind a két brigád éjszakai műszakban dolgozott. Szocialista brigádjaink között immár hagyománnyá váló tapasztalatcserék mindig hasznosnak bizonyultak, mert azonkívül, hogy megismerkednek egymás életével és munkájával, sok tapasztalatot, munkamódszert kölcsönadnak egymásnak, amelyet aztán hazatérve mindennapi munkájukban hasznosítanak. Sütő Zoltán A CIGARETTAGYÁRTÁSés csomagolás dolgozói megtartották az I. félévi termelési tanácskozásukat. Legszemléletesebb példája ez az üzemi demokráciának, hiszen a dolgozók közvetlenül elmondhatják észrevételeiket, panaszaikat, értesülhetnek munkájuk színvonaláról, eredményeiről, átfogó képet kaphatnak a termelés hatékonyságáról. A vállalat vezetői nemcsak elfogadják, de számítanak is ezekre a fórumokra, hiszen legbiztosabb visszajelzései ezek a tervezés célszerűségének. Cigarettagyártás Szanyi Nagy Mihály elvtárs a cigarettagyártás művezetője értékelte az elmúlt félév munkáit. —- „Mennyiségi termelésünk a tervezett 3,298 millió darabot 9 millió darabbal szárnyalta túl. Ez a meny- nyiség jóval több is lehetett volna, de értékesítési nehézségek .miatt egy-két gépcsoportot olykor „pihentetni” kellett. A gépkihasználás jó (102%), a karbantartási munkálatok tervszerűen lezajlottak. A minőség terén jelentős javulás tapasztalható, különösen az önellenőrzés és a minőségi bérezés bevezetése óta. A selejtszázalék azonos szinten áll a tavalyival, a dohánymegtakarítás főleg a Fecske cigarettánál jelentős: 34 kg milliónként. A Románc cigaretta okoz gondot a következő félévben, mivel jelenleg milliónként 6 kg bedolgozás tapasztalható. Románc programunk a II. félévben magasabb lesz, 500 millió darabot kell legyártani, ezért fokozott figyelmet kérek e termék iránt. Ennek ellenére szeretnénk megismételni az első félév nagyszerű eredményét, a 734 q-ás megtakarítást.” Kitért továbbiakban a különleges cigaretták gyártására. Védnökséget kért a Marlboro cigarettát gyártó szocialista brigádoktól a termék gondos kezelésére Megtörténik a „hosszú” gépek átállítása 20 mm-es filterűekre, az eddigi 16 mm- es helyett. Ezután dolgozóink mondták el észrevételeiket. Gondot okoz a Cascade-os gépek kezelőinek a cigaretta-súly tartása. A nagy kihullás miatt keményebb .cigarettával kell üzemelniük és a keretrakó sem tudja a laza cigarettát biztonságosan berakni. Baj van a papírfilterekkel is. Sok a hossz- és átmérő differencia, valamint bizonytalan a törzsragasztásuk és a formájuk. Befejezésül Szanyi elvtárs válaszolt az észrevételekre és ígéretet tett a felvetett problémák kijavítására, utána kiosztotta a 10, 15, 20, 25 éves törzsgárda jelvényeket. Cigarettacsomagolás. Szarvas Aladárné, a cigarettacsomagolás művezetője megelégedéssel számolhatott be dolgozói munkájáról. A tervet sikerült túlteljesíteniük, az anyaggazdálkodásuk a vártnál jobban sikerült. A csomagolás hibájából készáru kizárás nem történt. Az első félévben mindössze 3 munkanap kiesésük volt balesetből. Ez nem rossz eredmény. Baj van azonban a munkafegyelemmel. Ebben az évben eddig 40 munkanap esett ki igazolatlan mulasztás miatt és 24 alkalommal fordult elő késés. Felhívta a dolgozók figyelmét, hogy egymás . figyelmeztetésével sok munkafegyelmi probléma megoldódhatna. Ezután ismertette a csomagolásra váró feladatokat, különös gondosságot kért a Helikon, Milde Sorte és Marlboro cigaretták csoma- golóitól. A CSOMAGOLÁS jubiláló dolgozói szintén megkapták a törzsgárda jelvényeiket. Kedves kis aktus volt a tanácskozáson, mikor elbúcsúztatták a nyugdíjba vonuló Aradi Ferencnét. Á nagykarbantartás tapasztalatai Ismételten túl vagyunk egy jelentősebb karbantartáson, melyet az eltelt idő alapján célszerű és érdemes is értékelni. Az ez éves nyári nagykarbantartás tervszerű jneg- valósításának alapjául a jóváhagyott karbantartási terv szolgált, melyben rögzítve voltak az elvégezendő feladatok személyi és tárgyi feltételei. A korábbi időszak hagyományaitól eltérően új tényezőként szerepelt — a szervezeti korszerűsítés hatására megvalósított — üzemfenntartási alrendszer tevékenysége. A karbantartó műhelyek és a tmk műhely ösz- szevonásában rejlő lehetőségek kihasználása, az összevonás eredményessége először is a nagykarbantartás hatásfokában mérhető le. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a nyári nagykarbantartás csak az üzemfenntartás egyedüli feladata, hiszen erre nincs meg .minden lehetősége és adottsága. Ugyanakkor a termelő üzemrészek vezetői és dolgozói minden eszközzel segítették ezen jelentős feladat végrehajtását, amely végeredményben csak közös összefogással, együttes erőfeszítéssel valósítható meg. VEZÉRGONDOLAT A nagykarbantartási tervünk vezérgondolata az volt, hogy az egyedi gépek és az energiát biztosító területek javítása a legfontosabb, hiszen ezen javításokra máskor lehetőség nincs. Ezt az elvet igyekeztünk is döntően megvalósítani, ennek keretén belül a cigarettaelőkészítésen szinte minden gép és berendezés a műszakilag szükséges felújítást megkapta. A cigarettagyártási gépeknél és berendezéseknél — ide tartozik a porkamra és a félgyártmányterem is — egy db gyártógép és a selejt- bontó berendezés nagyjavítása, a többi kisjavítása történt meg. A cigarettacsomagolási osztályon 3 db csomagológép .nagyjavítása és ldb csomagológép kisjavítása történt meg. Energiaszolgáltatás területén 4 db kompresz- szor, 3 db vácuumszivattyú, 5 db kapcsoló-vezérlő egység, a két hőközpontban levő szerelvények, a két kazán szerelvényeinek javítása, karbantartása történt meg. Az építőipari javítás valamint idegen kivitelezés igen kevés volt — ahogy az a tervben is szerepelt — azért, hogy az ipari felújítás ne legyen akadályozva, hiszen a fő hangsúlyt erre kívántuk fektetni. Így az építőipari javításból a cigarettagyártási osztály festését és a javított gépek festését lehet kiemelni. Terven kívüli feladatként a karbantartás utolsó napján jelentkezett az .óvoda egyik terménél a födém egy részének a cseréje, amely komoly erőpróbát jelentett a kőművescsoport néhány dolgozójánál. Ezen váratlan eseménynél is maradéktalanul helytálltak szakembereink, határidőre elvégezték a vállalt feladatot. Legnagyobb gondot a karbantartásnál a létszámhiány jelentette, hiszen a tervezett 198 fő helyett csak 166 fő szakmunkás vett részt a munkák végzésénél. A tervvel szembeni jelentős létszámhiány a váratlan betegségek, néphadseregi behívások, a szolnoki rekonstrukcióban való részvétel, kisebb mértékű szabadságok következménye volt. A létszámhiány legjelentősebb volt az elektroműszerész, villanyszerelő, festő és kazánházi üzemrészeknél., így a tervezett feladatok csak megnövelt pótórázással kerülhettek megvalósításra. A tervezett 1700 pótórával szemben 3140 lett a tényleges pótóraszük- séglet. Ennek ellenére a betervezett munkák közül az alábbiak elmaradtak: — Skoda vácuumszivattyú üzembehelyezése, — Automatikus vágatadagoló javítása, — Szárítóhenger fűtőcsöveinek és hőcserélőjének cseréje, — Teherfelvonók javítása, — Keretszállító javítása. NEM VOLT ANYAGHIÁNY Ezen elmaradt feladatok soronkívüli elvégzése megkezdődött, folyamatban van. A nagykarbantartás ideje alatt a munkákat hátráltató vagy akadályozó anyaghiány nem volt, ami nagyon örvendetes, de a gépkocsiszükséglet és a kielégített igény között jelentős különbség mutatkozott. A technológiai berendezések, gépek nagykarbantartás utáni indulása jó volt, mindössze a VII-es számú Niepmann-csomagoló és ce- lofánozó gépsor indulása volt gyengébb, ez a gép nyújtott kisebb teljesítményt közel 2 hétig, amelyet joggal elvárhattunk volna a javítás után. Javaslatok a jövő évi nagykarbantartás előkészítésére: — a nagykarbantartási terv és a terv szerinti végrehajtás jó, ezért továbbra is a már kialakult gyakorlatnak megfelelő nagykarbantartási terv készítését javaslom. Hálóterv készítését ilyen jellegű nagykarbantás- ra nem tartom szükségesnek, de a jelenlegi tervet finomítani, csiszolni lehet; — célszerűnek látszik a cigarettagyártógép nagyjavításának elhagyása, hiszen a gyártógépek évközi nagyjavítási lehetősége adott, ugyanakkor a gépjavításból felszabaduló .szakembereket más fontosabb helyeken .célszerűbben lehetne foglalkoztatni ; — a nagykarbantartási munkaerő tervezésénél 10—15%-os létszámkieséssel minden esetben számolni kell; — szükségesnek ítélem, hogy nagyjavítás után a gépek indítását minden esetben a gépet üzemeltető műszerészek kezdjék el és érdekeltté kell tenni őket a nagyjavítás utáni indításban; — a nagykarbantartást követő héten a karbantartásban részvevő vezetők szabadságra nem mehetnek. EREDMÉNY Az ez évi nagykarbantartást értékelve elmondható, hogy a feladatok döntően teljesítve lettek, a karbantartásban résztvevő szakemberek sokat vállaltak és tettek a karbantartás sikeres végrehajtásában, és ez jelentős eredmény még akkor is. ha látványos technológiai átrendezés ez évben nem volt! Ezek után azt várjuk, hogy a jövő évi nagykarbantartásig minden különösebb gond nélkül üzemeltethetőek a termelő berendezések. Sóki Mihály Események — képekben A nyári hónapokban sem csökkent az érdeklődés munkánk iránt. Képünk egy osztrák szakszervezeti delegáció gyárlátogatásáról készült. Mérai József tmk lakatos — dohányipari szaktechnikus — képkiállításának megnyitóján közvetlen munkatársai nagy érdeklődéssel hallgatják Kishonthy Jenő festőművész Mérai munkásságát méltató szavait. Készül a távfűtés a sportpálj ához ... A pártiskolások a Niepmann cigarettacsomagoló gépsorral ismerkednek. Születésnapi vendéglátás a bölcsődében. „Kettő éves vagyok” mutatja a kis ünnepelt Rózsa Nikolett. DOHÁNYGYÁR 3