Egri Dohánygyár, 1977 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1977-07-01 / 7. szám
Szocialista Oriptozei tanácskozása A rendelettől eltekintve is hagyomány — jó és demokratikus hagyomány —, hogy évente kétszer az Egri Dohánygyár szocialista brigádvezetői tanácskozást tartanak. Az I. félévi tanácskozást június hóban tartották. Az üdvözlések után dr. Do- mán László igazgatói beszámolója hangzott el, mely számot adott a gazdasági feladatok és munkaverseny-vál- lalások teljesítéséről. A szocialista brigádok szerepe meghatározó a vállalat életében, eredményeiben. Munkájuk benne van a jelentős termelési, termelékenységi mutató javulásában. Abban is, hogy az első félévi eredmény a tervezettnél is és a bázisnál is kedvezőbben alakul. A munkaverseny-vállalá- sok túlteljesítésre kerülnek és jelentős nagyságrendű alapanyag-megtakarítás várható. A beszámoló kitért a II. félévi feladatokra és a brigádok felé megnyilvánuló elvárásokra. Elő kell segíteniük a NOSZF tiszteletére lett 100 millió db-os filteres cigaretta túlteljesítését (amelyet teljes egészében a kedvelt Symphonia cigarettából kap a fogyasztó közönség). Nagy feladat lesz a 0,1-ről 0,4 százalékra emelt alapanyagmegtakarítás is, ami 240 q-t és mintegy 2,5 millió forintot jelent éves viszonylatban. Nem hiányzott a kritika sem a beszámolóból. A közösségi szellem erősítésére, a társadalmi tulajdon védelmére, balesetmegelőzésre, fluktuáció csökkentésére, tanulási lemorzsolódás elleni küzdelemre vonatkoztak a kritikai észrevételek többek között. E téren még többet várunk brigádjainktól. A beszámoló utáni vitában többen részt vettek, majd ismertetésre, elfogadásra került az állásfoglalás és Bárdos József né szb-titkár bezárta a tanácskozást. Hozzászóltak többek között: Petrányi János, Csizik Istvánná, Bárány Tibor, Ivá- nyi Illés, Bodnár Istvánná. A tanácskozás az alábbi állásfoglalást fogadta el: — A brigádvezetők első félévi tanácskozása megelégedéssel veszi tudomásul a tervfeladatok és munkaver- seny-vállalások I. félévi várható túlteljesítését. — Megerősíti, hogy a fajlagos dohányanyag-megta- karítás éves vállalása az eredeti 0,1 százalékról 0,4 százalékra (I. félév és I—III. n- év = 0,3 százalék) emelkedik. — Tudomásul veszi, hogy a következő brigádok felveszik a „Komplex” jelzőt, jellegüknek megfelelően: Korach Mór Dylski Aurél Vlagyimir Komarov Balázs Ignác Dobó István — örömmel veszi tudomásul, hogy három új brigád alakul és munkájukhoz sok sikert kíván. — A brigádvezetői tanácskozás helyesli a törekvést, hogy a II. félévi feladatok, DH-programok és az emelt munkaverseny-vállalások teljesítésével az éves tervcélok elérésén felül mennyiségű an, értékben és vállalati eredményben jelentkező többlet- teljesítéssel is méltóképpen ünnepelje meg vállalatunk kollektívája a NOSZF 60. évfordulóját. A brigádok tagjait és környezetüket mozgósítják e cél elérésére. A szocialista brigádok vezetői csatlakoznak a cigaretta-előkészítési szocialista brigádok kezdeményezéséhez és odaadóan munkálkodnak a novemberi ünnepi műszak előkészítésén, sikeres lebonyolításán. Felhívjuk gyárunk egész kollektíváját, és a dohányipar összes szocialista brigádját a csatlakozásra. Vállalatunk dolgozói közül sokan tanulnak. Örömmel halljuk és olvassuk, ha valaki sikeresen elvégezte pl. a 7—8. osztályt, vagy leérettségizett. A tanulni vágyók tő célja, hogy tudásukat a közösség érdekében használják, s magasabb szinten járuljanak hozzá feladataink elvégzéséhez. Elismerésünket kell kifejezni azoknak, akik a család ellátása és a műszakba járás mellett végzik tanulmányaikat. Igaz, hogy vállalatunk minden segítséget megad, de a „második műszak” nehézségein nem tud könnyíteni. Gratulálunk a sikeres vizsgát tett dolgozóknak és külön azoknak, akik most végeztek: Kocsis József és Molnár Jenő az ML esti egyetem Minden tanuló számára izgalommal, szorongással tele hónapot jelent a június. A vizsgákon számot kell adni az egész évben tanultakról. Ez vonatkozik az általános iskola, középiskola, vagy felsőfokú intézményben tanulókra egyaránt. •í Közművelődési program A művelődési bizottság a vállalati DH-akcióbizottság által 1976-ban elfogadott „Közművelődési Program”, az ezzel kapcsolatos akcióbizottsági határozat, majd az ezt követően megjelent Minisztertanácsi Határozat, illetve az ennek végrehajtásáról intézkedő MÉM 25002/1976. számú utasítás alapján megalakult. Elnöke: Huszti Ferenc főmérnök. Tagjai: Czeglédi László, a KISZ-bizottság titkára, Nagy Béláné, oktatási megbízott és az szb képviselője, Sándor András, információs csoportvezető, Kocsis József, a pártszervezet csúcstitkára és Bárdos Miklósné, belső ellenőr, az üzemi lap szerkesztő bizottságának vezetője. Ez a bizottság még nem felel meg a rendeletben meghatározott protokolláris feltételeknek, de működik. Az előkészítő szakaszban reprezentatív felmérést végzett a szocialista brigádok körében. A mintegy 200 beérkezett kitöltött kérdőív alapján a vállalati DH-akcióbizottság úgy határozott, hogy első lépésként a természettudományos (csillagászati) szakkört indítja meg, megkezdődik a „bar- kácskör” szervezése, megindul egy szakmai előadássorozat és egy klub-program, a KISZ-klubbal együttműködésben. A művelődési bizottság ennek értelmében elkészítette a II. félévi részprogramot, mely 1977. szeptemberétől 1977. december végéig terjedő időszakot ölel fel. A dohánytechnológiai előadássorozatot viszont már 1977. május 17-én, megindította. Az előadássorozat szervezője Tarnóczi Tibor. Ennek keretében május 17-én már elhangzott Huszti Ferenc főmérnök előadása. „A keleti dohányok és használati értékük” címmel. Az előadássorozat 7 előadásból áll, az utolsó időpontja november. Megtörténtek az első lépések a Természettudományos (csillagászati) szakkör szervezésére. A szervezést Csanádi János TMK-lakatos vállalta el, aki az Eger városi TIT csillagászati szakkörének tagja. A művelődési bizottság klub programot készített, mely ugyancsak 7 előadásból áll. A terv a következő előadásokat tartalmazza: „A Bükk titkai” — vetítettképes. Sándor András. „Dobó és Bornemissza élete és sorsa” — Sugár István. „Lenin, október”. Beszélgetés Leninről Gyurkó László, író. „Az Istállóskő lakói” — Szabó János, régész. „Földünk születése és jövője” — Dr. Zétényi Endre. •,Lélek és vallás” — Németh László. „Honnan jött a magyarság?” — Dr. Bakó Ferenc. A programot a művelődési bizottság egyeztette a KISZ- klub vezetésével és ennek során ezt a programot a KISZ. klub is magáévá tette, tehát közös program lesz. A KISZ-klub úgynevezett „filmklub-vetítéseket” is tervez. Ez alkalmat ad a barkácskörön kívül a „Fotó- és filmszakkör” szervezésének megkezdésére. Erről a művelődési bizottság augusztus hónapban dönt. A közművelődési bizottság programja érdekesnek ígérkezik, reméljük megfelelő érdeklődésre talál a szocialista brigádok, a gyár dolgozóinak körében. A műszaki konferencia hatá rozata i ról A hagyományos napirenddel folyt le a II. negyedéves műszald konferencia. Helyesnek tartható, hogy a legszélesebb körbe eljutó információs tényező az üzemi lap hasábjain — habár csak tömörítve és kiemelésekkel — ismertessük a határozatokat. — A forgódobos selejtbon. tási elv kísérleteit szeptember 30-ig be kell fejezni és ki kell dolgozni a műszaki dokumentációkat. — Korszerűbb, használhatóbb formájú gyártmányokat kell kidolgozni és ezek alapján a műveletterveket, anyag-, időnormákat használhatóbb, megalapozottabb formában kell elkészíteni. — Két határozat foglalkozik a beváltói létszámkooperációval, előírva a megfelelő gondos előkészítést és a termelésközpontos lebonyolítást. — További két határozat pedig az 1027/1974. (V. 26.) sz. minisztertanácsi határozat rendelkezéseinek megfelelően készített fejlesztési program teljesítésére, a telje, sítménybéres terület kiterjesztésére irányul. Az év végéig közel száz főt érint ez a határozat. — Megindulnak az öltözőfürdő alapozási munkálatai, sőt, december 31-ig be is fejeződnek. Határozat intézkedik az ezzel kapcsolatos új közlekedési rend kialakítására. — Július 1-től meg kell kezdeni a szervezésfejlesztés gyakorlati munkálatait. — Augusztus és szeptember hóban a DH-tanfolyam anyagából továbbképzést kell szervezni és lebonyolítani a középvezetők részére. — A beérkező DEKAJET cigarettagyártó gépet VII. iáig a termelésbe kell állítani. — A féléves adatok elemzése alapján, a tröszti feladatok teljesítéséből adódó II. félévi elvárásokat meg kell határozni. Ezzel kapcsolatszakosító tagozatán (1—2. képünk), Szolyák Istvánná az ML esti egyetemet végezték el (3. képünk.) Zsuga Imréné és Kiss Albert a dolgozók gimnáziumában érettségiztek (4. képünk). Alexa Magdolna, Bánka Mária, Benei Mária, Kóczán Sándorné, Kós Katalin, Kiss Károly, Molnár Irén, Pócs Gyuláné, Prokaj Kálmánná, Sütő Zoltánná és Tiszai Jó- zsefné dohányfeldolgozói szakmunkás-bizonyítványt szerzett. (5. kép). ban már előre jelezhetjük, hogy több területen, így pl. a selejtképződés csökkentése (éves feladat, 0,5 százalék) a kiemelt gyártmányok minőségi mutatója (éves feladat 3,65) és a MÉVI kifogások csökkentése (éves feladat — 5 százalék a bázishoz) területén a II. félévben többet kell nyújtani. — 4 db komplett porleválasztót és egy pácoló kondicionáló csigát kell felszerelnünk a Sátoraljaújhelyi Dohánygyár részére. Még e szemelvényszerű, rö vidített összeállítás is mutatja, hogy rendkívül színes, sokrétű munka vár reánk a II. félévben. A határozatok elősegítik az elvárások és saját kezdeményezésű vállalásaink teljesítését is. Ez pedig, most a 60. évforduló méltó megünneplésére irányuló türekvésünk valóravál- tásához, aktuális, lényeges, elengedhetetlenül fontos. Nemcsak a vezetésnek. Mindnyájunknak. Nemcsak követelmény... Mint ismeretes, vállalatunknál 100 százalékos a termelékenységi fedezettségi hányad. A rendelkezésünkre álló munkaerővel és géparkkal kell az előttünk álló feladatokat megoldani, ezért fontos a teljesítmény-követelmények és veszteségidők mind következetesebb feltárása és hasznosítása. Ez megköveteli az érvényben lévő munkanormák műszaki és technológiai feltételek szerinti felülvizsgálatát, valamint olyan munkaterületeken való alkalmazását, ahol eddig nem volt rá igény. illetve lehetőség. Jelenleg — és ez országos jelenségnek mondható — teljesítmény-követelményeket konkrétan mérhető, egyértelmű munkafolyamatokra állapítunk meg, melynek köre megegyezik a teljesítmény bérezettek körével. Ez ma már nem elegendő, szükséges a normák használata valamennyi vállalati területen, alkalmazotti, illetve időbéres munka- folyamatoknál. Az elmúlt évben kísérleti és tanulmányozási céllal le- terheltségi vizsgálatot folytattunk a bérelszámolási munkafolyamatoknál. Ezzel egyidejűleg műveletelemi időket próbáltunk megállapítani egyes, állandónak tekinthető bérelszámolási műveletekre. Ezt a próbálkozást kísérleti jellegűnek kell tekinteni, tehát elkerülhetetlen felülvizsgálata, de a nyert tapasztalatok felhasználásával több alkalmazotti területen folytatni kell ezt a munkát. Már ebből is leszűrhető, sok a felesleges, párhuzamosan futó adminisztráció, kettős adatszolgáltatás, sok vonatkozásban ,,bürokratikusak” vagyunk, de ez nemcsak az ügyvitelben van így. A munkafolyamatok nem alkotnak szervezeti egységet az osztályok közötti információ-áramlás útja nem kellően szabályozott. Igen nagy létszámú munkaerőt foglalkoztatunk karbantartó, anyagmozgató, stb. területeken. Teljesítménykövetelmények alkalmazásával lehetővé válna az ily módon felszabaduló munkaerő termelésbe való átcsoportosítása, mely megszüntetné az alaptevékenységnél jelentkező munkaerőhiányt, valamint csökkentené a járulékos tevékenységek költségnövelő hatását. Természetesen ezeket a feladatokat nem lehet rövid időn belül elvégezni. Szükségünk lenne országos normatívákra, megbízható szakiroda- lomra, melyek ma még nem állnak rendelkezésünkre, olyan irányú szakmai ismeretekre amelyek a megnövekedett követelményekhez korszerű, gyors, pontos, és nem utolsósorban gazdaságos munkamódszereket biztosítanak. Egyet hadd említsek közülük: a 3 M-módszer (Mozdúlat- elemzéses Munkatanulmányozás és Munkakialakítás), — amely egyre jobban hazánkban is elterjed —, mely alkalmazható tömeg- és nagysorozatgyártási területeken, de kellő gyakorlat megszerzése után felhasználható a kiszolgáló- és segédfolyamatok, valamint irodai rutintevékenységek területén is. Az elmondottakból levonható egyrészt az a következtetés is, hogy gondot kell fordítani az időelemzők és munkaszervezők szakmai továbbképzésére, mert ellenkező esetben az előttünk álló feladatoknak nem tudunk megfelelni, de levonható az is, hogy a jelenlegi munkaerő helyzetben a munkakövetelmények és azok mérési módszereinek felülvizsgálata nemcsak követelmény, hanem saját jól felfogott érdekünk is. Veres Jánosné- . ' - DOHÁNYGYÁR 3 Erőpróba