Egri Dohánygyár, 1972 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1972-12-01 / 12. szám
AZ EGRI DOHÁNYGYÁR LAPJA I. évfolyam. 12. szám ÄRA: 1,— FORINT 19*2. december hó A „DH” munkarendszer bevezetésének feltételei gyárunkban S. rész A hibamentes munka- rendszer alkalmazása csak azoknál a gazdasági egységeknél valósulhat meg eredményesen, ahol a vezetés és a dolgozók olyan színvonalas együttműködése alakul ki, amely helyesen tudja értékelni a tényeket Elég önkritikusak ahhoz, hogy reálisan felmérjék gazdasági eredményeiket, de következetesen munkálkodjanak a meglévő hibák és hiányosságok kiküszöbölésén, csökkentésén. Ezen feltételek alapján alakulhat ki egy 'olyan légkör a vállalatnál, amely a korszerű munkarendszer bevezetésének alapját megteremti. A munkarendszer alkalmazása érdekében mozgósítani kell a gazdasági, politikai és társadalmi munkát e fő cél irányába. Ebből következik, hogy a hibamentes munka- rendszer alkalmazása komplex feladat. várunknál ezek • az ^ alapfeltételek biztosítottak. Ezt külön bizonyítani úgy gondolom, nem szükséges. Elég megemlíteni igazolásul, hogy az Egri Dohánygyár 1971. évi gazdasági, társadalmi munkájának elismeréséül elnyerte a Minisztertanács és a SZOT Vörös Vándorzászlaját. Ez a magas kitüntetés, ha szabad ezt a kifejezést használnom, hivatalosan is igazolja, hogy gyárunkban a ,,DH” munka- rendszer eredményes alkalmazására adottak a feltételek. Az alapfeltételek mellett a hibamentes munkarend- szer alkalmazása megköveteli az általános elvek betartását is. Abból kell kiindulni, hogy minden ember elégedetlen, ha megállapítja magáról, hogjr rossz munkát végzett. Elégedetlenségét viszont eloszlatja az a tény, ha a hiba okát másra, rajta kívülálló okokra tudja hárítani. Ebből le kell vonni azt a következtetést, hogy elsőrendű feladat a hibák okainak felderítése és azok fokozatos kiküszöbölése. Célul kell kitűzni az emberileg megközelíthető legkisebb hibaszint elérését termelő munkánk során. E feladat lelkiismeretes, széleskörű, mindenkire, minden dolgozóra kiterjedő, tudatos, tervszerű nevelő munkát követel. A hibátlan munkára ne- velés alapvető elve, hogy a veszteség képződését meg kell előzni, de ha mégis előfordul, akkor azt a kezdetén, annak első fázisában kell felfedni azért, hogy hibát hibára ne halmozzunk, ne adjunk alapot a hibás munka okozta önelégedetlenség eloszlatására. A „DH” munkarendszer mellett elsősorban a vállalat. a gyár legfelsőbb gazdasági, politikai, társadalmi vezetőinek kell letenni a voksol A vezetők részéről a hibamentes munkarendszer támogatása nem elegendő. A hibamentes rendszer kialakításában a vezetőknek aktívan részt kell venniök, ha attól eredményt várnak. A „Dolgozz Hibátlanul” munkarendszer nem egyenlő a gyártmány jó minőségével, annál több, nagyobb hatósugarú, mert a rendszerben hibának számít minden olyan munkavégzés, mely nem felel meg a magasabb szintű követelményeknek. Hibának számít a helytelen tervezés, túlzott vagy ’ nem kielégítő beszerzés, nem megfelelő piackutatás, kedvezőtlen gyártmányfejlesztés, a hiányosan, felelőtlenül végzett gépjávítás, rossz anyagi előkészítés, stb. A „DH” munkarendszerben dolgozóknak önkritikusan kell elemezni, ellenőrizni munkájukat, nem szabad arra várni, hogy a hibát majd „a főnök” észreveszi és szól, de közben arra gondol, hogy hátha elcsúszik a hiba úgy, hogy azt nem veszik észre. JT zért a vezetőknek kö- telességük a dolgozók önellenőrzése érdekében ellátni őket: — olyan eszközökkel (előírás, minta, programterv, technológiai leírás, stb.) melyek segítségével meg tudják állapítani, mit várnak el tőlük munkájuk során; — olyan eszközökkel (mérőeszközök, munkájuk kiértékelése, stb.) amelyekkel pontosan megtudják, hogy milyen az a munka, amit ténylegesen elvégeztek. Ezen két eszköz segítségével, a kettő összevetésével tudja a dolgozó munkáját rendszeresen ellenőrizni és a munkájában található hibát öntevékenyen felvetni. Végül el kell látni a dolgozót olyan eszközzel, amelyek alkalmasak arra, hogy a hibásan végzett munka kijavítására, kiküszöbölésére milyen változásra van szükség, a munkavégzés során. E zeket a feltételeket, eszközöket mindenkor biztosítani kell a vezetőnek ahhoz, hogy a dolgozók jó munkát végezzenek. Ha ’ezeket a feltételeket a vezetők biztosítani nem tudják, akkor a hiba okának kiküszöbölését a vezetőknél kell keresni és ez vezetési hibának számít. Huszti Ferenc főmérnök ÉHiufflíjuii o Éliás Frigyes ifjúsági szocialista brigádot A szocialista brigádok szellemi vetélkedőjének előkészítését és lebonyolítását vállalták. Így akarva, akaratlanul reflektorfénybe kerültek. Bár nem ők volnának a brigádévek alapján a soron következők, emiatt néhány markáns vonással mégis őket mutatjuk be. Fiatal brigád, hiszen mindnyájan kiszesek. De az évek számát tekintve is. 1970. október 30- án alakultak. Fiatalok, tele ambícióval, tettvággyal. Feladatot pedig a mi gyárunkban nem nagyon kell keresni. Akad az fölösen mindenkinek, aki hozzá akar férni, aki vállalja, ők pedig ilyenek. Részt vesznek a KISZ, az FMKT, a GTE munkájában. Különösen jelentős munkát végeztek a KB. 1971. december 1-i határozata alapján fokozottan előtérbe került üzem- és munkaszervezési munkában. Itt is különösen a gazdaságosság és hatékonyság tartalékainak feltárására irányuló téma tevékenységben állhatták ki alkotó vágyukat. Tervező- asztalairól indult el a cigarettaelőkészítés új berendezéseinek jó része. Nagy karbantartási és alkatrész utánpótlás, mind, mind olyan terület, ahol már bizonyíthattak és jó munkával bizonyítottak is. Megvan e munkához az előképzettségük is. A brigádvezető Tóth Mik- lósné technikus, a tagok között három mérnök, egy üzemmérnök és egy üzemgazdász. De nem állnak meg. Továbbképezik magukat. Hárman tanulnak az egyetemen (Tóth Mária, Szucsik István, Komlósi Péter), Balogh József nyelvvizsgára készül, Darai Mária a Köz- gazdasági Tudományegyetem levelező tagozatán tanul, Szigeti Zoltán a számítógépekkel ismerkedik. Hallgatnak szaktanfolyamot, és részt vesznek a munkavédelmi örök képzésében, sőt van aki KISZ-oktatást vezet. S így lehetne sorolni még tovább. Hogy még e sok munka közül a brigádvetélkedő előkészítését emeljük ki, az nem csak azért van, mert ez a legfrissebb élmény, hanem, mert e munkájuk különösen színvonalas volt. De brigádéletük is bensőséges, gazdag. Közös szórakozás, művelődés életformájukhoz tartozik. Egyenlőre még munkában Megjött már a Télapó! A bölcsödében és az óvodában egyaránt Télapó ünnepséget rendeztek, ahová „személyesen” eljött a Télapó is. A gyerekek boldogan énekelték: „Télapó itt van, Hó a subája, Leng a szakálla, két szarvas húzta, szán repítette...”. Igaz, hogy az ö Télapójuk gyalog érkezett, de a szakálla a térdéig ért, amit a kicsik csodálattal simogattak. Megilletődve ültek a kis székükön és csodálkozó szemmel figyelték, eljött ez a nap is, amit már oly régen vártak és amire olyan régen készültek. Hetek óta tanulgatták kedves kis verseiket, énekeiket, amivel a Télapót köszöntik. Szépen és bátran elmondták kedves köszöntőjüket. A jó öreg Télapó megköszönte a kedves kis műsort és elmondta intelmeit, mert ö látja ám, hogy nem mindig viselkednek rendesen ezek a gyerekek! A gyerekek megígérték és kórusban válaszolták, hogy „jók leszünk", nehogy a Télapó visszavigye azt a sok csomagot, amit hozott. Hogyan is vinné vissza, hiszen a gyerekek tudják, amit a kis versükben is elmondtak, hogy: .-.Télapó nagyon öreg már, de szíve szeret minket ám”. Bizony ki is osztotta minden gyermeknek egyformán az ajándékot. Gyerekeink a tél örömei mellett talán azért is szeretik és várják annyira a decembert, mert akkor jön a Télapó, aki színes álmaikat valóra váltja. Elhozza a kívánt játékokat, ami olyan kedves, hogy éjszakára magukkal viszik ágyukba, párnájukra fektetik, ök pedig mellette kuporognak és álmodnak a Télapóról. töltött éveik száma is kevés, ezért érthető, hogy kitüntetésben még nem volt osztályrészük. Ez azonban munkájuk, képességeik, előképzettségük és igyekezetük ismeretében csak idő kérdése. Most az érdeklődés középpontjába kerültek, s a gyár közvéleménye várakozással tekint további működésükre is. Megtudnak, meg is fognak felelni a várakozásnak. Ehhez kívánunk sok sikert. Iványi Illés Kellemes karácsonyt!