Angolkisasszonyok leánylíceuma és felsőkereskedelmi iskolája, Eger, 1929

9 munkássága előtt. A harmadik hivatás a szerzetesi hi­vatás, amikor a női lélek meghallja, megérti és követi jó Istenének hívó szavát, elhagyja a családot, a társadal­mat, a világot és magát teljesen a lelkek és azokon át az Úr szolgálatára szentelve, egyben önfeláldozó munkát végez és nyújt a családok, társadalom és világ boldogí- tására. Mind a háromféle hivatás isteni küldetés, amelyhez kegyelmi indítás, rátermettség és Isten szent akaratának keresése és teljesítése szükséges. Az egyedüli és biztosan vezető ösvény a lelkiismeretes, következetes, szigorú köte­lességteljesítés. Nincsen életpálya, nincsen hivatás, amelynek nehéz­ségei ne volnának, mert minden ember visel láncokat, azzal a különbséggel, hogy némelyiké arany, a másiké acél, bár kérdés, hogy az aranyból készült nem súlyo­sabb-e? Egy széplelkű francia író szerint „Az élet szen­vedés és kötelességteljesítés; és éppen ez az, amit úgy hívunk, hogy élet: a küzdelem és győzelem, a munka es pihenés, a törtetés és fáradás, a szenvedés és öröm vál­takozása- Ezen a harctéren mindenkinek kell harcolnia és győzelemmel megszereznie, vagy leveretéssel veszé­lyeztetnie, avagy elvesztenie az életboldogságot és egy boldog örökkévalóságot aszerint, amint híven teljesítette, vagy gondtalanul, könnyelműen megszegte Isten szent akaratát azokban a kötelességekben, melyeket rárótt az élet. Az igazi hivatás hatalmas támogató az életharehan. Úgy vagyunk ezzel, mint testünk tagjaival. Szabad a mozgásunk, sikeres a munkájuk és jó érzés még a fáradt­ságuk is, ha helyükön vannak, de ha nincsenek helyü­kön, képtelenek a munkára, fájdalmas a mozdításuk és inkább terhűnkre vannak, mint hasznunkra. Így a lélek is, ha Istentől rendelt hivatásában becsületesen él, mun­kaképes és munkabíró, elégedett és boldog és rejtett, csendes tevékenysége messzeható, intenzív erő, de ellen­kezőleg terhe önmagának és a köznek. Az utolsó évtizedben a fenti pályaválasztások, hi­vatások mellé sorakozik a negyedik, a kenyérkereseti pályahivatás, az élet küzdőterén dolgozó nő hivatása. Megteremtették ezt a típust az elmúlt évek szenve­dései, különösen a szegénység, amely azok nyomán fa­kadt, a megélhetés sürgető kérdése és az a lehetetlen gyászos helyzet, amelybe hazánkat belesodorta és bele­temette Trianon. Sokan hangoztatják, hogy menjenek a leányok férj­hez. Hiszen, ha mehetnének, ha éppen a férfiaknak nem

Next

/
Oldalképek
Tartalom