Angolkisasszonyok katolikus leánygimnáziuma, Eger, 1941

5

Ez a lélekformálás legalsó fokon már a családi neveléssel kezdődik, majd részben párhuzamosan halad vele, részben átveszi szerepét az iskolai nevelés. A sikeres, az eredményes nevelést újabb alakítás váltja fel, az önnevelés, amely teljes mértékben akkor lép a nevelés helyébe, amikor az egyén önállóvá lesz és mások szavai, tettei, magatartását nem — vagy csak igen kis mértékben — befolyásolják.

Jelen értekezésemben az önnevelés céljának, területeinek és szükségességének rövid áttekintése után az önnevelés fejlődési fokaival foglalkozom. Végül szeretnék rámutatni arra, hogy ezt az önnevelést az iskola hogyan, mivel indíthatja meg és mozdíthatja elő.

I. „Az önnevelésnek feladata abban áll, hogy az ember öntudattal és saját akaratával — egészségét az egészségtan törvényei szerint fenntartsa, — lelkét az uralkodó, művelt, nemes közszellem követelményei szerint továbbképezze, — erkölcsét és jellemét a vallás és erkölcstan szabályai szerint javítsa és nemesítse, — hogy ezáltal képes legyen nemzetének, társadalmának festi és szellemi haladását erőihez képest előmozdítani.“ (Ambrus Béla: Önnevelés.)

Az így meghatározott feladat által világosan elkülönülnek az önnevelés egyes területei. Mivel az ember testből és lélekből áll, azért harmonikus kialakulása megkívánja, hogy az önnevelés a festi élet területeire is kiterjedjen. Mindenekfelett azonban terjedjen ki magasabb- rendű alkotórészének, a léleknek értelmi, erkölcsi és esztétikai művelésére. Végül pedig, mivel az ember társas lény, ezért formálja az önnevelés társadalmának minél hasznosabb tagjává, tehát nevelje társadalmi téren is.

Korunk egyre szaporodó egyéni és egyetemes meghasonlásának forrása — társadalom-pszichológusaink megállapítása szerint — a lelki önnevelés és önismeret hiánya. A XX. század lüktető forgataga, megállást nem ismerő, nem tűrő hajszája, háborús levegője nem nagyon kedvez a befelé fordulásnak, az ember önmagába való mélyedésének. Sokkal inkább vonz a külsőségek, az önmagunkon kívül kifejtett tevékenység felé. Ez a külsőséges életmód pedig egyre több és több olyan fiatal lelket termel ki, aki nem hagyja szóhoz jutni bensőbb énjének halkszavú kívánságait, akinek ingatag az akarata, aki fél beletekinteni önmagába. Irtózik saját énjének valódi megismerésétől. Retteg a hosz- szas erőt, kitartást igénylő munkától, s lemondva — legalább is a gyakorlatban — az esetleg még alig ismert valódi boldogságról, ámítja önmagát, és álboldogsággal akarja csillapítani jobbik énje mélyebb igényeit. Tehát a mai kor gyermekét rá kell ébresztenünk belső értékeinek felismerésére, meg kell tanítanunk azok kifejlesztésére és összhangba állítására. Mivel azonban az ember végső földi kifejlődésének csak a halál szab határt, viszont élete végéig nem maradhat állandóan