Angolkisasszonyok katolikus leánygimnáziuma, Eger, 1940

4 erdélyi részeken is. Hála legyen érte az isteni Gondviselésnek, a 22 éves rabság nemcsak megpróbáltatásban jelentett sokat, de megacélozta a nemzeti lelket, s élesztette a hazaszeretet tüzéf. Szép Erdélynek bérces tájai újból elérhetők a mi számunkra is, kiknek életét más formában ugyan, de éppúgy megkeserítette eddig Trianoni

Bácska! mint mindig, úgy most is „vérrel öntözött magyar Kánaán!“ Gondolhattuk-e, hogy hosszú nagypénteked után ennyire gyors lesz hazatérésed, allelujás feltámadásod?! A gyászos emlékű Muhi 700. évfordulóján tértek vissza aranykalászt termő téreidet munkáló, édes véreink. Vigaszára és biztatására sokat megpróbált nemzetünknek.

Kárpáfkoszorúzta szép Hazánkat Isten egynek teremtette, szent királyunk egynek szervezte, tatár—förökdúlás után újra csak egy lett. Trianon sem törhette meg. Mint minden vihar után, úgy most is újjáépül, mert megértette hivatását a ma nemzedéke, s megerősíti határait — ha kell — élete árán is újabb ezer évre.

Bizakodva csendül az új honfoglalók leikéből az ősök felé: „Árpád apánk, ne féltsd ősi nemzeted,

Nem vesz el az, ha eddig el nem veszett!"

M. Ulrich Aranka.

A szeretet pedagógiája.

Eszmefuttatásomat boldogemlékű Tóth Tihamér püspökünk örökszép mondásával kezdem: „Jövőnk, sorsunk, reményünk, egy új ezredév szunnyad az ifjúság lelkében: áldott mindenki, aki megillető- döít kegyelettel bontogatja annak feslő szirmait.“ Nincs e földön drágább kincs, mint a gyermek, nincs az emberi fül számára andalítóbb zene, mint a gyermekkacaj. Boldog az a hely, legyen az palota, vagy kunyhó, ahol gyermek van, és sivár, örömtelen élet van ott, ahol ők hiányzanak. Gyermek nélkül üres lenne a föld, céltalan az élet, megszakadna az élet hatalmas folyama. Ok viszik tovább nevünket, ők veszik ki a szerszámot elerőflenedő kezünkből, s folytatják a munkát, amelyet a természet törvénye szerint félbe kell szakítanunk örökre.

Kedves, jó Szülők! A mindenható ezt a nagy ajándékot elsősorban Önökre bízta azért, hogy halhatatlan lelkűknek feslő szirmait felelősségérzetüknek teljes tudatában bontogassák. Mi, nevelők, szintén kivesszük részünket a lélekalakííás nagy munkájából. Szívesen dolgozunk és fáradunk, s örömmel hozzuk meg a szükséges áldozatokat is, hogy neveltjeink minél tartalmasabb és lendületesebb lelket vigyenek magukkal az Élefúíra. Hiszen csak ez lehet jövendő boldogulásuk biztosítéka. S ebben a gyönyörű törekvésünkben, a léleknemesííés tévé-