Angolkisasszonyok katolikus leánygimnáziuma, Eger, 1940
5 kenységében közel áll egymáshoz: szülő és nevelő. Ezért, úgy vélem, hogy nem lesz hiábavaló, ha néhány gondolatot adok a gyermek nevelésére vonatkozólag. Többéves tanári működésem tapasztalatait fűzöm csokorba, kérem a mélyen tisztelt, kedves, jó Szülőket, fogadják jó szívvel, hiszen a legőszintébb jóakarattal mondom el azokat. Elsősorban Szalézi Szent Ferencre hívom fel a figyelmet, aki szerint: „Egy csepp mézzel több legyet lehet fogni, mint egy hordó ecettel“. Mély értelmet és életbölcseséget tartalmaz ez az állítás. Szalézi Szent Ferenc a lelkekkel való érintkezésében ezt az elvet nemcsak hirdette, hanem meg is valósította. Érezte, hogy a szeretet napfényének melegével virágzóbb lélektavaszokat fakaszthatunk, mint a komor szigorúság és kemény fegyelmezés módjaival. Ennek tudatában az igazi nevelő szereíettarisznyáí visz magával az iskolába, a családba. Pillantsunk csak néhány percre ebbe a tarisznyába, és vizsgáljuk meg, mi rejlik benne, mi a tartalma? Tartalmának összetevői: a megértés, jóakaró segítés, fejlesztő szolgálat. A megértést első helyen említem. Okát a sok belső követelmény mellett a külső körülmények is meghatározzák. Ha körülnézünk Európa mezején, mindenütt kegyetlen öldöklést, a technika vívmányainak élet-halál harcát, embereknek mélységes gyűlölködését láthatjuk. Igaz, hogy a magyarság sokszor szenvedett súlyos időket, sokszor látta életét nagy veszedelemben. Mégis úgy érezzük, hogy egy kor gyermekének sem kellett olyan kemény idegpróbán átmennie, mint éppen nekünk. Az is tény, hogy minden ember a saját korának baját érzi legjobban, s a múlt hiányaival nem vigasztalódik. A mai élet terhe különösen nyomja a mélyen tisztelt kedves jó szülőket és nevelőket, akiknek saját személyük védelmén kívül még a rábízottak súlyos felelősségtudatát is hordozniok kell. Szülőket és nevelőket egyformán kínoz tehát a bizonytalanság a jövő iránt, a nyugtalanság kicsiny voltunk miatt. Vájjon a nagy nemzetek erőpróbáját meddig nézhetjük ilyen távolról, és vájjon a háború kegyetlen és véres ekéje nem szánt-e nemzetünk testébe is? Az egyetemes nyugtalanság hirtelen megszűnésén nem ábrándozhatunk. Enyhülését csakis az egyének benső nyugalmától, lelki egyensúlyától remélhetjük. Azonban éppen ezen a téren látjuk a legnagyobb hibát napjainkban. Pedig „a szerint enyhébb vagy súlyosabb a nyugtalanság közöttünk, ki hogyan tudja hordozni saját életének egyéni terheit és elviselni a korszak egyetemes gyötrelmeit, ki mennyire tudja megnyugtatóan irányítani élete folyását és teljesíteni a reá váró kötelességeket“. (Nevelésügyi Szemle 1938. 7—8. sz.) Ilyen kötelességünk a gondoskodás arról, hogy a reánk bízott lelkek könnyebben átjussanak a mai nehéz idők válságain. Ehhez pedig megértés kell. Nevelésünkkel bele kell avatkoznunk lelki alakulásukba, fel kell használnunk a kínálkozó ráhatásokat, hogy megerősödésüket
