Angolkisasszonyok katolikus leánygimnáziuma, Eger, 1939

5 Vitéz Veszprémy Dezső 1916-1939. A nagy görög bölcselő, Aristoteles, az emberi élet boldogsága egyik főfelfételének azt tartotta, hogy jó emberekkel legyünk körül­véve. A jó ember nem okoz kellemetlenséget, nem zavarja az emberi társas életet, nem sért, nem árt, nem szomorít, hanem megértő, szíves jószándékkal és nemes lelküleífel segít embertársain. Boldogan élvez­tük mi is vitéz Veszprémi Dezső tanügyi főtanácsos, igazgató úr jósá­gát 23 éven keresztül. Mióta nyugalomba vonult, érezzük, hogy igaza van a bölcselőnek. A mi jó Igazgató Urunk soha senkinek rosszat nem akart. Hiányzik nekünk az a meleg szív, az a simogató kéz, az a megértő lélek, mely megkönnyítette nevelői munkánkat, tanári műkö­désünket. Amint a napfényen színesebb lesz a virág, úgy hatott ránk az ő jósága. Mosolya, beszéde, magatartása, cselekedetei, az igaz, jó embert mutatták nekünk. De nemcsak a jó embert sajnáljuk Igazgató Űr távozásában, hanem a megértő, ideális tanárt is. Hány növendék lelkét gazdagította, oktatta a jóra, szépre. A mi jó Igazgató Urunk a leánylelkek nemes oltásá­nak érdemes kertésze volt. Az a sok gyermek, akinek ebből a leány­nemzedékből jó édesanyja lesz, az a sok férfi, kinek lelke egy-egy leányka mellett megszentelődik, Igazgató Urat is áldani fogja, hogy jól oktatta édesanyját, jól nevelte hitvesét. A tanítványok hálás szeretetéhez csatlakozik a tanártársak őszinte köszöneté is. Mi értékeljük munkáját és örülünk, hogy elismerésünk­nek, nagyrabecsülésünknek kifejezést adhatunk. A tanár sohasem vonul nyugalomba, mert tovább munkálkodik, tovább hat lelkének és szellemének befolyása abban a száz meg száz leányban, akik szelle­mében élnek, cselekszenek, dolgoznak. A jó Isten éltesse sokáig Igaz­gató Úr nemes, fennkölt szellemét volt tanítványai lelkében és tanár­társai munkájában! Végül a bölcs igazgató távozását fájlaljuk. A hajón a legfontosabb személyiség a kormányos, akinek éberségétől, hozzáértésétől, lelki- ismereíességétőlfügg százak és ezrek élete, aki kezében tartja a kormány­kereket, melyet ha csak egyszer is rosszul tart vagy fordít, akkor az egész hajó pusztulásba rohan, tönkre megy. Salamon király, mikor az Űr hatalmat adott neki, hogy bármit kérhet, amire szüksége van, bölcseséget kért, hogy népét jól kormá­nyozhassa. A vezető embernek erre az erényre van legnagyobb szük­sége. Szeretett, jó Igazgató Urunk, mindig a legnagyobb higgadtsággal, megfontolással cselekedett, semmit sem hamarkodott el. Szava, ítélete nyugodtan hangzott, megelégedést váltott ki minden téren, s mint

Next

/
Oldalképek
Tartalom