Angolkisasszonyok katolikus leánygimnáziuma, Eger, 1938
20 Van ebben a sajátossági érzésben szükségképen mindig egy bizonyos fokú önhelyeslés vagy mondjuk rektifikálódottsági érzés, ami az észrevett hiányokat is ellensúlyozni van hivatva. Olyasmit súg ez az érzés önmagunkról, hogy „<?zért még érdemes küzdeni“. Talán az ember örrökké remélő természetének, talán kompenzációs szükségletének a következménye ez, ösztön a csüggedés ellen emberben és közösségben. Nem követ el önámífást az a közösség, amely ezt az érzést tudatosan is élni engedi magában, mert éppen azáltal, hogy önmagában hinni tud, csakugyan megerősíti közösségi élő mivoltát és létét. (Ezért is van — és helyesen — a nemzeti propagandáknak általában optimista jellege). Eredeti kiindulópontunk az volt, hogy nemzeti létünknek minél hatásosabb védelméről kell gondoskodnunk. Tehát már kiindulásunkban közösségi öntudatunknak az a minden fekvésben visszatérő konklúziója beszélt belőlünk, hogy azért a közösségért, amelynek tükre öntudatunkban megjelent, küzdeni kell, s annak fennmaradását meg kell védeni. Az elvontan végiggondoltak alapján most választ kapunk felmerülő konkrét kérdéseinkre: miben jelentkezik a mi magyar öntudatunk, hol lehet azt elmélyíteni és hogyan lehet azt erősíteni? Az én-érzéssel kapcsolatban az a két kérdés merül fel, hogy kikből áll az a közösség, amellyel azonosítjuk magunkat és hogy milyen rokonérzésünk van egyénenként is azokkal szemben, akik szintén a közösséghez tartoznak. Kikből áll a mi nemzeti közösségünk? Nemzet-fogalmunknak, mint említettük, egyik kritériuma a természetes fejlődés. Nemzeti közösségünkbe tehát beletartozik a szent- istváni értelemben vett magyarság. Nemcsak valami imperialista célkitűzés követelménye, hogy a tágabb, „nagymagyar“ keretet állítsuk fel, hanem valóban ez az az adottság, amely a hosszú fejlődés ezer próbáján keresztülmenve és az élet minden vonatkozásához alkalmazkodva alakult ki nálunk realitássá. Van-e helye hát szlávnak vagy mondjuk svábnak ebben a keretben? Ha csak nem zárják ki magukat kifejezetten, avagy magatartásukkal implicite, nem lehet a helyet megtagadni tőlük, hiszen a mai magyar ethnikum kialakulásában is nagy része van autochton, de a honfoglaló magyarságétól idegen vétségüknek. Több más nagy nemzet talán egységesebb néprajzi képet mutat a nyelvi statisztika tükrében vagy a rövidebb távlatú történelmi pillantás sugárnyalábjában. De kiderül legtöbbjükről, hogy nem egységesebbek, ha távolabbra nyíló történeti perspektívák között, vagy akár az exakt vizsgálatok tükrében tekintjük őket. Az igazi egység és természetesség úgysem, a csak elméletben elképzelhető, egyszínű
