Angolkisasszonyok katolikus leánygimnáziuma, Eger, 1938

9 szolgálatában áll. S itt zsenialitás, képzettség, rátermettség, óriási dip­lomáciai tudás — aminek gyümölcsei máris mutatkoznak — a szent­életű ember, a lelkipásztori ideál és a nagy apostol összefog a nagy kegyelmi elhivatottsággal. Világosan látszik már a kontúrja, hogy Isten a nagy idők nagy megpróbáltatásaihoz nagy pápát ajándékozott nekünk. Ha ő meg­rémült a nagy feladattól, — imádkozzunk érte, hogy az, aki őt nekünk adta, ne szűnjön meg rendkívüli kegyelmével őt feltartani. A Felvidék visszatért. Azt a boldog évet éri a magyar történelem, amikor az ország­járó Szent Jobb haza kezdi hozni elrabolt területeinket és véreinket. A meghatott szív melegével emlékezünk meg tehát arról a jóleső, fel­emelő tényről, hogy a felvidéki magyarság, amely 20 éven át súlyos megpróbáltatás idején oly nagyszerűen állta meg helyét, visszacsatoló- dott a magyar hazához. Millió szív boldog dobogása tette ünneppé ezeket a napokat. Megvilágosodott az örökkévalóságnak látszó magyar éjtszaka s ebben a magyar verőfényben az öröm mámorában alázatos szívvel mondunk hálát az Úr Istennek, hogy megadta élnünk ezt a nagy napot, amellyel megkezdődött egyúttal a magyar feltámadás Szent István évében. Azonban nemcsak völgyek, hegyek, nemcsak búzamezők és gyárkémények jöttek vissza, hanem emberi magyar lelkek is. A lelkek egyesítése pedig fontos forrasztási munka, nagy pedagógiai művelet, amely az iskolán keresztül kezdi meg nagy nemzetnevelő munkáját. Ennek a történeti ténynek nevelőhatását meg­érezte a mi intézetünk is. Igyekeztünk kapcsolatot teremteni a vissza­térő Felvidék iskoláival. Ennek a fellángoló lelkesedésnek az ered­ménye az a 19 szép selyemzászló, amelyet az Angolkisasszonyok egri leánynevelő intézetében levő leányiskolák együttes kedves ünnepség keretében adták át a helybeli állomásparancsnokságnak továbbítás céljából, amelyekért már nem egy köszönő levelet kaptunk. Hisszük, hogy továbbra is meg fogjuk találni a módját annak, hogy a hazatért testvér-iskolák iránt való szeretetünket kimutassuk. vitéz Veszprémy Dezső.

Next

/
Oldalképek
Tartalom