Angolkisasszonyok katolikus leánygimnáziuma, Eger, 1938

10

A tanulók olvasmányai.*

Sokszor indulok el a folyosón sétáló és beszélgető gyerekek közé, mint egy gyorsfényképész, aki alkalmas képet keres a megörökítésre pillanatfelvételben. De én nem látom az arcokat részleteiben, nem a szememben hordom körül a lelkem közöttük, hanem a hangok érdekelnek és pedig úgy is mint a közeledés tónusa, úgy is mint a beszédtéma közlése, társalgásuk, formai és tartalmi része. Igen, a beszéd külső formájából és tartalmából szeretek következtetni a ma gyermekének lelkivilágára, ebből elkapni egy-egy pillanatképet.

Sokszor meg is állok köztük, vagy beszéltetem őket az osztályfőnöki óra keretében, fesztelenül, a hivatalos hang és forma, a jegyre való tekintet gátló akadálya nélkül. És a legsikerültebb, legsponfánabb megnyilatkozásokból állítva össze egy kis jellemző képsorozatot, sokszor eszembe jut Diogenes kérése a hatalmas Nagy Sándorhoz, amelyet mindnyájan jól ismerünk, mikor a bölcs hordója elé, a napsugarak útjába állva kérdezte tőle, nincs-e valami kívánsága: Ne vedd el tőlem azt, amit nincs hatalmadban megadni nekem.

Én is így sóhajtanék, nem! kiáltanék, a mai gyerek nevében a felnőttekhez, a társadalomhoz, ha összehasonlítom a mi aranyos, derűs, gondtalan gyermekkorunkat az övékkel; a mi boldog tudatlanságukat az ő okosságukkal, amely olyan kis öregekké teszi őket és nekem olyan nagy, meleg részvétet kelt a lelkemben irántuk. Nem tudom mennyiben volnánk mi egyesek, szülők és nevelők az időkkel és korral szemben felelősek ezért az ő pótolhatatlan veszteségükért, nem is célom most ennek a konferenciának keretében ennek vizsgálata, de szent és nagyon fontos kötelességünknek érzem, hogy ha nem is tudjuk nekik a mostani nyugtalan világban teljesen megadni, amit mi kaptunk és amiért itt is egy rövid kis hálafohászt kell küldenünk az isteni Gondviselés és drága jó szüléink, édesanyánk felé, legalább ahol hatalmunkban áll, ahol megtehetjük, óvjuk meg őket a káros behatásoktól, segítsünk nekik gyermeknek lenni.

És itt térek rá mai összejövetelünk tárgyára, amelynek nem azt a címet adom — ne vegyük el a kis emberkéktől a gyermekkort, hanem ami ennek egyik igen fontos és aktuális alátámasztó kérdése, irányífóvonala:

Mit olvasnak a gyermekeink.

Nem tudományos fejtegetés, még nem is pedagógiai munkák gondos leszűrése, vagy nálam hivatottabb tanártársak vagy szakkutatók összegyűjtött kincseinek ismertetése a célom, sőt megvallom, szándé* Az első szülői értekezleten adta elő a szerző.