Állami gimnázium, Eger, 1941
4 osztás? Egyszerű logikai gondolatláncon így futhatunk végig: az osztályozás a felelés minősége alapján történik. A felelés minősége a tanulástól függ, a tanulás minősége pedig az értelmi képességtől. A fenti beosztás alapja tehát az egyéni értelmesség. Vagyis legértelmesebb a jeles, legkevésbbé értelmes az elégtelen tanuló. Sajnos a helyzet egyáltalán nem ilyen egyszerű. Nem is beszélve arról, hogy az embereket értelmesség szempontjából nem lehet négy merev kategóriába tökéletesen beosztani, a fenti logikai láncba ezernyi érzelmi és akarati tényező szól bele. Lehet valaki értelmes, de nem tanul, mert nem akar tanulni. Vagy ha akar is, körülményei, környezete akadályozhatják (állandó zaj, zsúfolt lakás, saját fenntartásának gondjai, stb.). Lehet értelmes, de érdeklődési iránya olyan mélyen egyoldalú, hogy csak egyes tárgykörökben képes koncentrálni, másokban alig. Beleszólhatnak érzelmi vonások is. Sokan intenzívebben tanulják azt a tárgyat, amelynek tanárát szeretik, vagy esetleg félnek tőle. Lehetnek biológiai akadályok is, pl. túlságos fáradékonyság, aminek mindig valami testi rendellenesség az oka. De a tanulástól a reprodukálásig még nagy út van. Hogy mit tud elmondani az értelmes ember a jól megtanult anyagból, az nagyrészt az emlékezőtehetség kisebb vagy nagyobb fokán múlik. A memória pedig, bár fontos kisegítő, de nem jegye az élelmességnek. De ha mindez, értelmesség, jó tanulás, megfelelő emlékezőképesség meg is van, a «felelés» milyensége még mindig sok melléktényezőn múlik: az előadókészségen, tanár és tanuló érzelmi kapcsolatán, a pillanatnyi testi és lelki kondíción, stb. Ha mindez együtt van, akkor kerül az értelmes tanuló az iskolai megítélés «jó tanuló» kategóriájába. Viszont kevésbbé értelmes gyermek is lehet eléggé jó tanuló, ha a többi körülmény kedvezően kerül össze. Ha van benne elég nagy akaraterő a tanulásra (= szorgalom), normálisan jó a memóriája, előadókészsége, nyugodt típus s í. t. Az osztályozásban, mint látjuk, nem csupán az értelmesség szerepel mint döntő tényező, bár az iskolai munkának az a része, amit oktatásnak, tanításnak nevezünk, főként az értelemhez szól. A tanár nem gondolatolvasó, tehát csak a tanuló külső megnyilvánulásai alapján dönthet, s csak a jó lélek- és emberismerőnek sikerül némely esetben pszichikus befolyásoló tényezőket meglátni és figyelembe venni, Mivel pedig az osztályozás embersorsokat dönt el, s az lenne a kívánatos, hogy magasabb szellemi munkára értelmesebb emberek kerüljenek, igen fontos lenne tudni, hogy az értelmesség mai osztályozási rendszerünket milyen mértékben fedi. Annál is inkább kívánatos lenne ezt tudni, mert iskola- kultúránk mai fokán az érzelmi és akarati tényezőket «osztályozni» alig, az erkölcsi habitust pedig majdnem teljesen lehetetlen. Ehhez a kérdéshez csak úgy lehet hozzáférni, ha módot találunk az értelmesség fokának megállapítására az iskolai tanulástól függetlenül. Évtizedek lélektani búvárkodása során már eljutottunk oda, hogy ezen a téren komoly lehetőségek nyílnak számunkra. Míg az intelligencia kétségtelenül jogosult, de szétfolyó fogalma vizsgálódásra kevésbbé alkalmas, a tudományos és gyakorlati szempontból pontosan elhatárolható «értelmesség» egészében is, alkotójegyeinek viszonyában is kielégítően vizsgálható, amint azt belföldi és külföldi statisztikai adatok tömegei is bizonyítják. Az értelmesség fogalmának analízise, továbbá az erre vonatkozó vizsgálatok megbízhatósági mértékének igazolása nem tartozik feladatomhoz. Itt most saját vizsgálataimmal kapcsolatos tapasztalataimat és követkéz ményeit fogom röviden vázolni. A vizsgálatok céljára szolgáló kérdés- (test) sorozatot Boda István dr.-tól, a Magyar Pszichológiai Társaság ügyvezető elnökétől kaptam Ez a kísérletezés stádiumán már túl levő kérdéssorozat 60 kérdésből áll, s felöleli az értelmesség minden fontosabb jegyét. — Az értelmesség egyéni
