Állami gimnázium, Eger, 1937

7

befeketítette. Most már megértettem, hogyan lett a csukaszürke ruha piszkos-fekete színűvé. A hidegben a mosakodás is kínos volt, amihez egyébként a vizet előbb hóból kellett olvasztani; hát még a borotválkozás és hasonló szépítő művelet, amelyhez a kunyhóban világosság nem volt, kint pedig a szabadban a túlságos hideg tette lehetetlenné, így jöttem rá, hogy a szakáll mennyire praktikus s ha nem is szép, de legalább meleget fart.

Néhány nap múlva támadnunk kellett állásunktól mintegy 20 kilométer távolságra. Egész nap mentünk előre hegyről szakadékba, szakadékból hegyre, sokszor térden felül süppedve a hóba. Este egy égő fűrésztelep világította meg utunkat. A visszavonuló oroszok gyújtották fel. Ennek fényénél jól láttunk, de jól láttak az oroszok is, akik golyózáporral árasztottak el a közelfekvő hegyről bennünket. Rövid idő múlva egy szakadékba értünk, ahol vacsora várt bennünket az egész napi éflen-szomjan megtett kimerítő út után. Épen hozzá akartunk fogni, hisz éhesek voltunk, mint a farkasok. De enni már nem ehettünk. Sürgős parancs jött, hogy azonnal vonuljunk tovább, erősítsük meg a hegyen lévő, nagy veszteséget szenvedett támadó csapatainkat. Szomorúan búcsúztunk meg sem ízlelt vacsoránktól s a fáradságtól, éhségtől szédelegve megindultunk a hegyen fölfelé. Közben a fenyvesek és sziklák a gyenge holdfénytől alig megvilágítva bizarr palotáknak, piramisoknak, oszlopos csarnokoknak tűntek fel a fáradt szem káprázafában.

Éjféltájban pattogó golyózáporban értünk a gerinc alá. Inkább sejtettük, mint láttuk, hogy alakok mozognak és szólnak hozzánk, hogy keressünk magunknak mellettük valami fedezéket. Ok maguk egy-egy hóba vájt gödörbe húzódtak. Magam egy gránáttölcsérbe ugrottam, ahol több fekvő alak körvonalait gondoltam látni a lenyugvó hold után beálló teljes sötétségben. Teljesen kimerülve terültem el a földön. Talán félóráig, falán tovább is kábulfan, félálomban feküdtem. A dermesztő hideg azonban felrázott kábultságomból. Körülnéztem, kik fe- küsznek mellettem. Gondoltam, hogy egymáshoz húzódva talán megmelegíthetjük egy kicsit egymást. Tapogatódzó kezem jéghideg emberi arcot ért. Óvatosan világot gyújtottam s mellettem a gránáttölcsérben három halottat pillantottam meg. Ez bizony annyira hatott rám, hogy nem törődve a folyton fütyülő és pattogó golyókkal, kiugrottam védett helyemről s reggelig egy szikla tövében, mely félig-meddig védett a golyóktól, töltöttem az időt. Ébren s lehetőleg mozogva próbáltam a hideg ellen védekezni. S bizony az ébrenlét s mozgás mentett meg a megfagyásíól, mert azok, akik a kimerüléstől tehetetlenül, semmivel sem törődve a hóban elaludtak, részben megfagytak, vagy súlyos fagyott sebeket kaptak. Néhányukkal pár hónap múlva mint lábadozó sebesült találkoztam egy budapesti kórházban, de milyen szomorú