Állami gimnázium, Eger, 1936

7

Védjétek és etessétek az ég madarait! Erre tanít az Élet Könyve, a Szentírás is. Mert Mózes V. könyvében meg van írva, hogy: „A mikoron az madárnak fészkére találsz az úton, akárminémű fán, vagy földön, melyben madárnak tojása, vagy fia vagyon és az anya ül fiain, vagy tojásain: ne vedd el az anyamadarat, sem fiait. .

II.

Még talán a madaraknál is hívebb kísérőink és barátaink a fák. Hiszen bölcsőnket fából faragták, fából rójják össze koporsónkat és fából ácsolt keresztet szúrnak sírunk fölibe. A bölcső és koporsó közötti rövid időszakban pedig, aminek élet a neve, minduntalan találkozunk a fával. A gyermek falovon lovagol, fakarikát hajt, a labdaütője fából készül. Fa nélkül az emberi életet nem tudnánk elképzelni s ebből nyilvánvaló a fáknak nagy haszna. Épület, bútor, szerszám, tüzelő mind a kivágott fák testéből kerül ki. Ilyen célokat szolgál a fenyő, tölgy, bükk, gyertyán, akác, kőris, juhar, nyár, szil stb.

Vannak azután olyan fák, melyek életükben szolgálják meg az embernek a rájuk fordított fáradságát. Ilyenek a gyümölcsfák: alma, körte, barack, cseresznye, szilva, birs stb.

A földrajzi táj átalakításában is nagy szerep jut a fáknak. Tudvalevő, hogy a homokos területek megkötésére a fűféléken kívül legalkalmasabb az akácfa. Tenyészik is ez a hasznos és kedves fa Alföldünk minden táján. Érdekes, hogy idegenből került hozzánk, nálunk teljesen meghonosodott s hozzátartozik a tipikus alföldi táj képéhez, akár a széles tanyai utakat szegélyezi, akár a bogárhátú házakra vet árnyékot s tavaszi virágzáskor édes illatát szétárasztva megbolondítja a környék méheif, melyek hangos dongás közben szedik ki virágainak mélyéből a mézet.

A másik kötő fánk a fűz. Oly helyeken, ahol a folyó gyakori áradásaival kimossa a partokat, amint mondják: eszi a víz a földet, legjobb orvosság a fűzfa. E növény sűrű gyökereivel megfogja, összetartja a földet s a víz eróziója nem tud rajta erőt venni.

Ha már a víz és a növények közti kapcsolatról van szó, hadd mondjak valamit az állandó csapásként fenyegető tiszai árvizekről. Az erdők laza földje, mohával, zuzmóval borított alja vízraktározó. Akár eső, akár olvadó hó lepi el az ilyen talajt, ez nagy százalékot leköt és visszatart a nedvességből. Ily vidékeken tehát a hirtelen megolvadt hó leve nem rohan le a lejtőn, nem duzzasztja meg a völgyek folyóit, mert egy részét megfogja az erdei talaj, s a többi meg elég lassan csorog le. Amíg a Tisza és mellékfolyóinak forrásvidéke magyar kézben volt, addig az erdővágásoknál mindig gondosan ügyeltek erre a kérdésre. Mióta azonban az oláhok és csehek jutottak a Kárpátok erdőségeinek birtokába, azóta más a helyzet. Barbár módon letarolták az erdőket, s ez az oka annak, hogy a megcsonkítás óta évről-évre